Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1997. június, VIII. évfolyam, 6. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Forgách András

Forgách András

AZ ANGYALARCÚ KÍGYÓ


Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy nem fogjátok szeretni az írásokat. Tudod, itt Debrecenben hirtelen megérintett bennünket a kis Chan Chu világát átszövő abszurd érzés, és nemkülönben nagy mesterünk, Csokonai szelleme. Sorsának hű folytatóiként, az immár vészesen késlekedő ösztöndíj hiányában, bizony itt is az éh- és a szomjhalál küszöbén íródnak, azaz írjuk a magunk szomorkodó vagy ironizáló történeteit.

Te azért olvasd szeretettel!

Eldöntetett immár, és felkéretett, írna bár egypár aprócska gondolat erejéig a Nappali házról. Márpedig bizonnyal az aprócska lészen azon kedvező mérték, mely egyébként magáénak bírja a nyájas olvasó kedves figyelmét, és tollforgatónak nagy könnyebbséget szerez.

Ennek okáért oly jó ragaszkodni a gondola! hoz, hogy Chan Chu aprócska keleti szelleme bizonyosan benne lakozik lapunk nyugat felé ablakot nyitogató oldalain.

Ezek valának indítékaim, melyek arra bírtak, hogy a kegyelmes Forgách András úr beleegyezését meg nem várva, felkutassam a kolostorok régi fóliánsain a Chan Chu legendás életéről lejegyzett utolsó történetet, hisz felvilágosításra vágyakozó századunkban a szomjas olvasó lelke oly szívesen fordul az ilyes történetek világító fénye felé.

Chan Chu végül is elhatározott valamit. Kilép a valóságból, és végleg felszámolja ezt az abszurditást.

Csöndesen rálépett a szövegre, halkan, óvatosan csoszogott, hogy a betűk között változatlanul átderengjen a lény.

A többiek mély tisztelettel és elragadtatással figyelték, majd megszületett a döntés, hogy Chan Chut sokszorosítani fogják darabonként kétszázötven pénzért.

Mindez fényes nappal, a ház legbelső kamrájában történt.

Essék azért néhány szó a szerkesztői munkáról is. Ó, a szerkesztő, az a szomorú vagy vidám, fáradt vagy kötekedő, ő rendezi be a tág termeket, hogy helye legyen a békének és helye a csatának, helye a nevetésnek és helye a sírásnak, helye a komolyságnak és helye a fintorkodásnak is.

A harcmezővé átrendezett oldalakon a magukat komolyan (vagy ellenkezőleg) vevő írók elkeseredett ellenállással írják történeteiket, a műfajtalankodásig nyújtva a határt, de a még elszántabb, röntgenező kritikusi pillantások alatt mindez akkor is fás karalábévá válik, ha egyáltalán nem is készültek zöldségeket írni (Vö: Garaczi László: Csipesszel a lángot?)

A Nappali ház, hát igen, meglehetősen „hagyománytisztelő” épület, mely láthatóan engedelmeskedik a betűszedők és nyomdászok érzelmi nyomásának, valamim a folyóiratok immár elavulóban lévő konzervatív szokásának, s ennek megfelelően nyomtatásban jelenik meg. De hát amióta a konkurren

cia, az újabb és újabb piacot teremtő de meg csak meg sem adóztatható hangosfolyóirat, az Éneklő Borz fel-feltűnik, azóta mondhatni katasztrofális rohamossággal veszíti haladó jellegét.

Nohát klasszikussá válik.

PALKÓ MÁRIA

22. A DOHÁNYLEVÉL

Chan Chu dohánylevelei rágcsálva jött a veteményeskerten át, ahol az egyik szerzetes félig fölemelkedve, kapálás közben megkérdezte tőle:

– Miért rágsz folyton dohánylevelet, Chan Chu?

– Jó – hangzott a tömör felelet.

27. A MAGÁNYRÓL IV

Egy nagyon öreg és nagyon szerény szerzetes egy fiatal szerzetes kitartó faggatására elárulta, hogy bizony ő ötvenhárom évet tököli el egy szál egyedül, bogyókon tengődve egy óriásfenyő odvában szüntelen fohászkodások közepette. Chan Chu, aki véletlenül járt arra, így szólt:

– És?

A vén szerzetes csodálkozva emelte tekintetéi Chan Chura.

37. A FÜST

– A füst: rejtett nap – csak ennyit jegyeztek föl Chan Chu mondásai közül egy távoli kolostorban, de senki sem értette ezt a mondást.

Sok évvel azután egy szerzetes megkérdezte tőle, hogy mit is jelent a fenti mondat.

– A füst...? – törte meg a csendet hosszú hallgatás után Chan Chu – ... rejteti nap?

39. A HÍRNÉVRŐL

Amikor a kolostorát már kezdték úgy emlegetni, hogy Chan Chu kolostora, Chan Chu fogta magát, és útra kelt. Soha többé nem tért oda vissza, de ahány helyen megfordult, ahány helyen látták fölbukkanni, valamit rögtön elneveztek róla. Elég volt megérintenie egy tárgyal, elég volt valamit hosszabban szemlélnie. Chan Chu szenvedett.

– Én olyan hiú vagyok – mondta valakinek, aki egy darabon elkísérte az útján, hogy szeretném az emlékemet is kitörölni a világból, de félek, hogy annak még a helyét is úgy neveznék: „Chan Chu kitörölt emléke”, és ebbe még a halálom után is belebetegednék.

Az útitársa hallgatott. Később mindenhol csak úgy nevezték: Chan Chu útitársa (aki hallgatott).

42. A GYŰLÖLETRŐL

– Lehet-e Buddhában gyűlölet? – kérdezte egy szerzetes Chan Chutól, a Mestertől, aki ifjúkorában az Északi Tartományokba utazott, elhagyva a Déli és Középső Tartományokat.

– Lehet, hogy lehet – válaszolta Chan Chu. A szerzetes meghökkent.

– De hogyan lehet az Egyetlenben, az Igazban, a Gyűlöletnélküliben gyűlölet?

– Ha így teszed fel a kérdést.

– A mit? – kérdezte a szerzetes.

– Rajta, tedd föl újra.

A szerzetes föltette.

Chan Chu így válaszolt:

– Lehet, hogy lehet.

46. A FÉLELEMRŐL III.

– Aki fél tőlem, önmagától fél – mondta Chan Chu, miközben rákiáltott egy arra járó kisfiúra, aki rémülten zokogva elszaladt.

– Nincs tanulság – mondta Chan Chu. – Tévedtem.

62. A BOT

Egy szerzetes napok óta rosszul volt, és sehogy sem tudott kilábalni a betegségéből. Végül kínjában Chan Chuhoz fordult, aki egyáltalán nem értett a gyógyításhoz, és ezt nem is titkolta a szerzetes előtt.

– Nem érlek a gyógyításhoz – mondta Chan Chu –, úgyhogy nem értem, hogy mit akarsz tőlem.

– Csak mondj valamit! - mondta a szerzetes. – Nekem az is elég.

– Nem mondok – mondta Chan Chu –, nem mondok semmit, az égvilágon semmit nem mondok neked.

– Köszönöm – rebegte a szerzetes. Harmadnapra felkelt, és attól fogva mindenütt Chan Chu gyógyító képességeiről áradozott.

Chan Chu attól fogva a botjával kergette el a hozzá gyógyulásért fordulókat. De elterjedt, hogy a botja érintése is gyógyít, ezért kettétörte és elégette a botját, pedig nagy becsben tartotta, mert a nagyapja hagyta rá.

Feljegyezték, hogy a naptól fogva Chan Chu haláláig semmilyen betegségről nem tudtak a környéken, ám mikor meghalt, nem sokra, úgy két évre rá, alattomos betegségek egész sora ütötte fel a fejét a vidéken: sem ima, sem gyógyfőzet nem segíthetett a nyomorúságos szenvedőkön, a betegség tombolva szedte áldozatait, míg föl nem emésztette saját alattomos haragját.

75. A SZÍVESSÉGRŐL

(APOKRIF)

– A szívességgel nem az a nagyobb baj, hogy kölcsönösségre kötelez – mondta Chan Chu –, inkább az vele a baj, hogy elhiteti veled, hogy kölcsönösségre kötelez.

78. GYERMEKKOR I.

Annyit lehet tudni, hogy Chan Chu gyermekkorában nem volt vezéregyéniség. Ám egy szép napon a mezőn népes gyerekcsapattal találta magát szemközt. Meg akarták verni. Chan Chu azt mondta nekik:

– Ha megvertek, meghaltok.

Mégis megverték. De attól fogva lett egy-két barátja.

93. A VEZÉRCIKK

(APOKRIF)

Chan Chutól vezércikket rendelt az egyik újság. Először úgy gondolta, hogy nem vállalja el, de végül aztán mégis elvállalta. Aztán mégis lemondta, de aztán hagyta magát rábeszélni. Végül elfelejtette megírni, de senki sem követelte rajta. Ez azonban nagyon rosszulesett neki.

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék