Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1997. május, VIII. évfolyam, 5. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Ajándék – de milyen áron

Ajándék – de milyen áron?

Biró A. Attila: Ajándékkönyv. Status Kiadó, Kolozsvár, 1996.

Bíró Á. Attila Ajándékkönyve a Kubika Könyvfabrika első kiadványa, és mint ilyen, mesterien „fabrikált” kötet. Kiváló nyomdatechnikával készült, a szövegek elsőosztályú papírra nyomtatva, a címlap és a fejezetcímlapok különleges merített papíron – a kis formátumú kötet mindennel rendelkezik, amivel egy igényes kiadványnak rendelkeznie kell. Mégis, a kötet olvastán éppen abban kezdtem el kételkedni, amiről minden lehetséges eszközzel próbál meggyőzni.

Valóban könyv-e az Ajándékkönyv? Elegendő-e egy köteg „120 g-os szatinált offset” papír meg egy piros könyvjelző ahhoz, hogy a könyv „ideája” illetve a könyvírás szándéka kézzelfogható, forgatható könyvet gyümölcsözzön? Az. Ajándékkönyv esetében, úgy tűnik, igen. Az utószóban olvashatjuk: „Az Ajándékkönyv egy ötletből született, az ötlet pedig a Könyvből.

Mi történik egy ötlettel, a gondolatokkal, gépelt anyagokkal, a papírral vagy a festékkel, ha ezekből a különböző kivitelezőkön, «részlegeken» keresztül, könyv lesz?”

Íme, a könyv „előállítása” sikeres volt. Csupán egyetlen apró (!?) vonatkozásban szenvedett csorbát: a szövegek minőségében, értékében. Nos, engedtessék meg a kérdés: a kiadási feltételek között hányadik helyen áll (ha egyáltalán szerepe ) az, hogy ami egy kötetben megjelenik, a maga alkotta játékszabályokat betartva ugyan, de mégis általános mércével mérhetően, jól megírt alkotás legyen?

E kötet létrehívója az elgondolás, az ötlet, a szándék, a próbálkozás gesztusa, no meg a „teljesség igényével” való kinyomtatása, éppen csak a lényeg sikkad el ebben a lelkes sürgés-forgásban: a kötet tartalma.

Ugyancsak az utószóban olvasható: „Az Ajándékkönyv: KÍVÁNCSISÁG, akkor is, ha elkészül, de akkor is, ha abbamarad. Próbálkozás egy mindenszintű jelenlétre – kisebb-nagyobb teljességgel – a könyv készítésénél.

(...) Milyen lesz, ha az Ajándékkönyv megjelenik, valamelyik könyvkereskedésben megtaláljuk és kedvünk szerint forgatjuk, lapozzuk a kötetet, amit fabrikáltunk? Még nem tudjuk, de kíváncsiak vagyunk.”

Lehet-e a kíváncsiság egy kötet megjelenésének motivációja? Arról nem is beszélve, hogy ez a kíváncsiság nem a kötet fogadtatására és olvasói befogadására irányul, hanem kizárólag a megjelenésre, amely minden nemes szándékot visszaigazol. Úgy tűnik, ez az egyetlen perspektíva, amelyben a szerző és a szerkesztők érdekeltek.

A kötet kivitelezése éles ellentétben áll az írások minőségével. Ennek alapján ítélve az Ajándékkönyv elsődlegesen nem könyv. Inkább nyomdareklám. Arról győz meg, hogy benne a megírt szöveg csupán kinyomtatott anyagként létezik. Az írás maga ürügy, ami igazán fontos, az a kinyomtatás. A nyomda ars poeticája?

Az Ajándékkönyv egy intenció, amelyet az ajándékozás etikettje szabályoz.

Az ajándékozás gesztusa bennünket, olvasókat belesodor egy szabályegyüttesbe, amely kényszerítő erőként hat: ha ajándék, hát el kell fogadnunk a kínálatot, és mint megajándékozott felek, alá kell vetnünk magunkat annak a játékszabálynak, miszerint a gesztust kell fontosnak tartanunk, nem pedig magát az ajándékot. Ez pedig egy könyv számára fájdalmas és végzetes kilátás.

Az ajándéktárgy gyakran továbbvándorol a megajándékozottól, ajándékozók és ajándékozottak során halad végig. Ebben a sorozatos átnyújtásban a könyv megszűnik könyvként létezni. Tárggyá, eszközzé fokozódik le, meginog a STÁTUSa, egy külsődleges tartalom kiszolgálójává válik anélkül, hogy belső tartalmi jegyeire irányulna a figyelem.

A kötet ajándékként definiálja önmagát, szántszándékkal kívánja vállalni ezt a létmódot. Ez azonban nem kárpótol az írások hiányosságaiért.

A kötet meglehetősen tág időintervallum (1990–1995) írásait gyűjti egybe. Minden évet átlag egy (!) írás képvisel. A hat írás három fejezetbe szóródik szét, a fejezetcímek önmagukért beszélnek – vagy nem beszélnek: „Lassan felemelkedünk spárgából, majd átmegyünk hídba, Twin Peaks-zenére!”; „Holnap zöldpaszulylevest eszünk, jaj, de jó lesz...”; „Lefektettük a gyerekeket, nézhetünk rajzfilmet”.

Az írások sem minőségileg, sem mennyiségileg nem indokolják a külön fejezetben való közlésüket.

A hat prózaszöveg (Kerevet, Bagoly, Pók, Kaballa, Illusztráció, A kakas bosszúja) az írásmód révén próbál jellegzetessé válni. A szerző lépten-nyomon megkísérel „stílusosan” írni, azonban nem jut túl egy-egy jól sikerült félmondaton, a nagyobb futamokon rendszeresen lefullad a szöveg. A stílusosságra való törekvés éppen az ellenkező hatást éri el: szétdarabolja az amúgy sem koherens ötleteket, gondolatokat, kiemeli a jelentéktelen részleteket, szerteburjánzóvá teszi a szövegeket olyannyira, hogy nem is beszélhetünk stílusról, inkább csak egyfajta fogalmazásmódról.

Ehhez az írásmódhoz „jól illik” a szövegek gondolati szertelensége. A Bagoly című írás azt a semmit írja körbe, amely egy hajnali álmatlan órában eltölti és összekuszálja az ember gondolatait, ez azonban annyira „jól” sikerül, hogy maga a szöveg válik kuszává és „semmit-mondóvá”:

„Mihez kezdhet az ember a semmivel? Mert ha egyáltalán létezik, azt ügyesen dobozolni kellene; a csomagolás bármikor kinőhetne magát, vagy fordítva, akár csökkenhet is, hogy simogatva megkülönböztethető legyen a kicsihez viszonyított Nagysemmi.”

Az üres órát, ha más nem, hát kitöltik a közhelyek, amelyek ezen írás szervezőelvévé” válnak – jobb híján: „nem rossz dolog a dobozolás”; „Elszomorítana, ha arra gondolnék, belül milyen büdös vagyok”; „Nincs szükségem tüdőre, egyenesen vénába szívom a levegőt” stb. A gazdag közhelygyűjtemény „tudatos” feldolgozása nem tudja megmenteni az írást a teljes elközhelyesedéstől. A kába meditáció utolsó gondolata nemcsak önmagát, hanem a szöveget is, sőt, az egész kötetet minősíti: „(Nyilvánosan, persze, nálunk is szégyen a közhelyűzelem, de most mit tudjunk csinálni?)”

A kötet nagyobb lélegzetű írása, az egyszerre morbid és tragikus Illusztráció eredeti(bb) színt képvisel a többi szöveg viszonylatában, de ez sem minősíthető jó írásnak. Az utolsó fejezet egyetlen írása, A kakas bosszúja, a forradalom utáni helyzet allegóriája, az „animációs kísérlet” azonban éppoly kevéssé sikerül, mint a kötet többi próbálkozása.

Az Ajándékkönyv „ügyesen dobozolt” dilettantizmus, amely a könyvvásárlót éppen olvasói minőségében nem ajándékozza meg. Ajándék: vásárlóként megfizetjük, olvasóként pedig – ráfizetünk.

OROSZ JUDIT

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék