Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1997. május, VIII. évfolyam, 5. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
A család-regény és a regény családja

A család-regény és a regény családja

Szépréti Lilla: Család-regény. Mentor Könyvkiadó, Marosvásárhely, 1996.

A Család-regény valahol ott kezdődik, ahol megszűnik a dolgok (lét, család, a családi lét) magátólérthetősége. Ott, ahol mindez problémává válik. Ha úgy tetszik, a kiindulópontot akár filozófiai problémává is tehetjük. Szemmel láthatóan annak kínálják: „Mért fontos neked, hogy miből tevődsz össze? milyen ötvözetből? – évődöm olykor magammal. - Mit érsz. vele, ha pontosan tudod, a családodnak ez meg az a tagja ezt vagy azt a tulajdonságát ettől meg attól örökölte? Nem elég nagyszerű istencsapása, hogy így van? Még okolni is kellene ezért valakit? Nekem ez fontos. Életbevágóan.”

Ez indítja el a nyomozást. A családfakutatást. És a rokonok, ősök áradatát. Elvégre ahhoz, hogy az ember megismerje önmagát, és ezek szerint közeli családtagjait, elengedhetetlenül szükséges a tulajdonságok eredetének ismerete. Tehát az ősöké. Ennek kapcsán az írónő (bocsánat, a narrátor, bár a kettő nagy valószínűséggel azonos) nyomozni kezd. Családi képeket nézeget, elzarándokol a szepességi őshazába, felkutat pesti rokonokat stb. Családregény. Családcentrikus regény. Az olvasó ugyan a cím alapján fel van készülve mindenre, de miután átrágta magát a családdal teli regényen, elégedetlenkedni kezd. Úgy érzi, hogy becsapták. Csak ennyiről lenne szó a regénynek mind a ... lapján? Ez. lenne a nagy identitáskeresés, az ön- és családfelfedezés kalandja? Ennyiben ki is merülne az a bizonyos filozófiai probléma?

Vegyük sorjában. Adott egy temetés és annak kapcsán egy családi összejövetel. Összegyűl a Szépréthy família, megjelennek az élők és felidéztetnek a holtak. Szó, ami szó, a temetési tabló igencsak szimbolikus: Nóra, „az utolsó szász” koporsója összezúzza a kriptában levő felmenőket: Viktor Klein, a patikus koporsóját, feleségéét, mostohalányáét (Scholtes Laura) és az iskolaalapító ősét, Szépréthy Béla Gusztávét, valamint ennek korán elhunyt Mariann lányáét.

Aztán visszafele peregnek a képek, és az olvasó néha bajban van. Bár a temetői jelenet és a nevek sokasága igazán felkészíthette volna, nehezen tudja követni az apró-cseprő eseményeket, mi több, nehezen tudja őket kihámozni az adathalmazból, nehezen tudja észben tartani a családtagok neveinek végeérhetetlennek tűnő sorát, és az egész kibogozhatatlan szövevényt, melyet nevek, képek, sírkövek és néha élő személyek alkotnak, akikről nehezen lehet megállapítani, mi is az ő szerepük. Vannak. Felkeresik őket. Beszélnek róluk vagy velük. Aztán eltűnnek. Meghalnak vagy egyszerűen nem tesznek róluk többé említést. De mielőtt az olvasó végképp elkeseredne, újabb felmenő vagy rokon jelenik meg, akikről ismét adatokat mondanak, történeteket mesélnek. És így tovább.

Az írónő nem tudja megfelelően csoportosítani a dolgokat. S mi több, nem tudja kellőképpen szelektálni a rendelkezésére álló családi adathalmazt. A családfakutató unoka számára minden apró adat fontos, tekintve, hogy önmeghatározásában szerepet játszhat (csak nem derül ki, hogy milyet) és segítséget nyújthat, hogy megértse a családban játszódó folyamatokat – így az. öngyilkosságokat. De a családfakutató unokának nem lenne szabad összetévesztenie családfakutatói szerepét a szépíróival. Egy hiteles, részletekbe menő, mindenre kiterjedő családi krónika nem biztos, hogy jó regény. És ami családi szempontból fontos, az a kívülállót már nem tudja lekötni.

Igaz, mindezt meg lehetne írni olyan módon, hogy a hétköznapi dolgok, illetve a kisemberek életeseményei a kívülálló figyelmét is lekössék. De a képek, nevek itt önmagukat jelentik. Az egyedüli lehetséges felülemelkedés az alapreferencián, amikor a család önmagán túlmutató jelentést nyerhet: az az erdélyi kisebbségi lét meglehetősen vérszegényen ábrázolt problémája. Míg a narrátor saját identitását keresi a családi elmagyarosodáson illetve a szász-magyar ellenléten át, a kisebbségi lét kérdését is beleszövi (főleg a multinacionális családfa kapcsán) a regénybe. De mint minden egyéb, ez is enyhén vértelenre sikeredik, és valahogy elvész, a narráció többi eleme között, amelyek viszont önmaguk között vesznek el.

Szépréthy Béla Gusztáv „cipszer” magyarnak vallja magát, magyar iskolát alapít, szervez és igazgat a nacionalista szászok között Brassóban. Német feleségével magyarul beszél, fia már magyar lányt vesz feleségül (aki dekadensnek tűnik és Adyt olvas), gyermekei a szomszédság megbotránkozására nem tudnak jól németül, „marasmenti” anyósa pedig bőszen bakszászozik.

Viszont nem sokat tudunk meg az eposzi nevű nagyapáról. Alig többet, mint mondjuk a Putzról, akinek a képe ott lóg a falon. Néha a szájába adnak néhány bombasztikus szónoklatot a szász-magyar problémáról, de amúgy alakja meglehetősen élettelen. Fia, Béluska alakja még ennél is halványabbra sikeredett. Festeget, de rájön, hogy nem elég tehetséges, mérnök lesz, megnősül stb.

A regény egyetlen főszereplője az írói szándék ellenérc (vagy annak megfelelően) a család marad, s a regény családi voltán túl egyetlen számba vehető vonulata a már említett szász-magyar konfliktus lehetne, de ez is elvész a mindennapok szürkeségében. A családban. S ha már a mindennapoknál tartunk – konfliktussá avanzsál, hogy a nacionalista szász sógor nem hajlandó komasági viszonyba kerülni a renegátnak tartott Béla Gusztávval, vagy a szász pap nem engedi hogy felesége olyan szatócsnál vásárolja a tojást, aki fiát magyar iskolába járatja.

Körülbelül ennyi. S ezentúl – jelképként kínált személyek, események (pl. Scholtes Laura leveszi a falról a Honfoglalást ábrázoló metszetet, és helyébe Bismarck-portré kerül) zarándoklatok és tárgyak képe dúsítja a narráció túlontúl terjedelmesre és unalmasra sikeredetett folyamát.

A szerző nem misztifikál, mégcsak nem is ír agyon dolgokat (kivéve a Gószé hangsúlyozott németségét), minden könnyen dekódolható – de ennyi.

Családi lét kisebbségi kontextusban (előtte és utána), illetve kisebbségi lét családi kontextusban. S a téma, bármilyen izgalmasnak ígérkezik is, elsikkad az adatok halmazában.

Ennek tudatában azonban bátran állíthatjuk, hogy zseniális megoldás és olvasófelkészítő eszköz a címben alkalmazott kötőjel. Ennek révén az olvasó már eleve két különböző dologgal számol, családdal és regénnyel. Abszolút főszereplő a család (család-regény = család). Fogadjuk el annak, aminek kínálják család-regényként.

Néha el lehet merengni a század eleji Brassó képén, a családi élet milyenségén, de emellett túl kevés az olyan dolog, ami le tudja kötni az olvasót.

A szöveg és adathalmaz nem tudja megszervezni önmagát, nem tud teremteni magának élő teret – amiben esetleg az olvasónak is helye volna. És éppen ezért roppant türelmes, családcentrikus olvasót igényel. Bámulatos memóriát vagy családfatáblázatot, némi empátiát és belenyugvást abba, hogy nem társalogni akarnak vele. A szövegnek szemmel láthatóan passzív befogadóra van szüksége, aki hagyja magát sodortatni az adatok halmazával, és nem zavarja, hogy a családi krónika felelevenítéséhez rá semmi szükség. Scholtes Laura ugyanúgy fog kötögetni, ha az olvasó figyel rá, vagy nem.

BARTHA BALOG EMESE

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék