Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1997. március, VIII. évfolyam, 3. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
John Keats

John Keats

NAGY OTTÓ

Tragédia
öt felvonásban

JÁNOSHÁZY GYÖRGY fordítása

SZEMÉLYEK

NAGY OTTÓ, német császár

LUDOLPH, a fia

CONRAD, Frankföld hercege

ALBERT, lovag, Ottó kegyeltje

SIGIFRED, tiszt, Ludolph barátja

THEODORE, GONFRED tisztek

ETHELBERT, apát

GERSA, magyar királyfi

Magyar kapitány

Orvos

Apród

Nemesek, lovagok, kísérők, katonák

ERMINIA, Ottó unokahúga

AURANTHE, Conrad húga

Hölgyek és kísérők

Színhely: Friedburg vára és környéke; a magyar tábor

Idő: hajdan

ELSŐ FELVONÁS

ELSŐ SZÍN

Szoba a várban. Jön ConradCONRAD

Épen kerültem hát ki a bajokból!
Ezrek romlása közt én megmaradtam,
Minden gaztettemért babér a díj,
Minden hazugságért birtok. De még
Nem vonta be vitorláját szerencsém:
Előre csak! Furfangosan megúsztam,
Hogy lázadóként lenyakazzanak,
És palotámon egyetlen követ
Föl nem horzsoltak a magyar petárdák.
Munkára hát, szolgák, a koldus földből
Facsarjátok ki drágaságaim,
Kincses tálcákat, aranyat s ezüstöt,
Borfényesítő, ékes kelyheket.
De mért kotyogok egymagamban itt?
Hol van Auranthe? Híreket hozok
Neki...

Jön AurantheAURANTHE Conrad! Mi újság? Víg szemed
S emelt szemöldöd jónak sejteti.
Mi hír csatánkról? Albert? Ludolph? Ottó?

CONRAD

Jól sejted. S húgom, félretéve most
Civódásunk, bevallom, gyermeki
Türelmetlenségtől dobog szivem,
Hogy elmondjam neked arany szerencsénk.

AURANTHE

Olyan komoly?

CONRAD                          Igen, olyan komoly,

Hogy mielőtt csak céloznék is arra,
Amitől majd bűn megviselte arcod
Minden vonása friss vértől pirul,
Esküt kell tenned ünnepélyesen.

AURANTHE

Conrad, könyörgök, ne hajtsd túl nekem
A színjátszást: miféle eskü kell?

CONRAD

Bízzál meg bennem... és biztos lehetsz,

Nem hitvány embernek adod bizalmad,
Kit kisemmiztek s túljártak eszén;
Vedd fontolóra ezt tüzetesen,
Gondold meg jól, és most figyelj reám:
Pár napja még rebellisként pereltem
A császárral, felbujtottam fiát,
A nemesek közt lázadást szítottam,
Békés bolondokat felingereltem,
Becsvágy sasfészkéből frissen kikelve...
Rebellissé nőttem, s most íme, nézd:
Ottó kegyence lettem, jó barátja,
A jobbkeze, derék Conradja.

AURANTHE                                             Nos,

E nyugtalan időkkel remekül
Összejátszottál; ám mégis, kegyenc...

CONRAD

A perc is kedvezett. A magyarok,
Előbb zugokba gyűlve csöndesen,
Nem várt ellenségként napfényre léptek.
Elvesztem volna a birodalommal,
De érdek-hűségből hitet fogadtam
A hiszékeny Ottónak, s győzelemhez
Segítettem a tegnapi csatában
Véres jelvényeit; metsző haragja
Ekképp buzgó szivélyességre fordult.

AURANTHE

Rád tartozik. Én mit nyerek vele
Azon túl, hogy örvendek? Gratulálok.

CONRAD

De húgom, jócskán érint téged is,
Közelről, tüstént... és keservesen!
Tégy esküt...

AURANTHE                          Kiről van szó, vagy miről?

CONRAD

Albertről!

AURANTHE                          Kérdeznék is valamit:

Nálad van egy őt érintő levélkém?

Csak el ne áruld, se tettel, se szóval!

Kímélted, ahogy kérve kértelek?

Add azt a levelet: hadd tépjem el!

CONRAD

Egy veszedelmes támadás során

Az ellenség pár percre foglyul ejtett
S kifosztott... puff! paták ronggyá tiporták!

AURANTHE

Él?

CONRAD                               Él! De esküvel fogadd meg itt

Kiűzöd őt tervezgető agyadból,
Kizárod titkos gondolataidból,
S oly távoli száműzetésbe küldöd,
Hogy mire tán szemed elé kerül,
Az kiejtette emlékezetéből,
S úgy néz át rajta, mint a levegőn.

AURANTHE

Áruló nem leszek.

CONRAD                               Se nagy s hatalmas;

Korona és ország kormánya nem kell:
Téged nem érdekel.

AURANTHE                          Ez mit jelentsen?

CONRAD

Áruló nem leszel! Menj Albertedhez,
A gyászvitézhez – házunk szégyenéhez.
Ügyelj poros sarkára a menetben,
Míg alszik, tisztítsd zörgő kardkötőjét,
S ostrom alatt osztozz dohos adagján.
Várj még: tán visszahozhat egy varázslat,
És tágra kikerekedő szemed
Józan lázakra gyújtja majd. A császár
Megengedi, hogy nőül menj Ludolphhoz.

AURANTHE

Igaz, bátyám? Az aranykoronát
Egy királyné szájával köszönöm!
Édenben ébredek! Isten veled,
Tegnapi portest: nem én voltam az!
E percig még nem éreztem soha,
A lelkem mire képes! Hízelegjek
Ezért neked, és légy te büszke rá:
Mint Jupiter, megcsaptad homlokod,
És pezsgő agyvelődből ím elő-
Toppantam, mint Minerva! Ám a herceg,
Ludolph királyfi hol van?

CONRAD                               Nem tudom;

Mikor egy jelre, tanácsom szerint,
Az urak térden elnyerték a császár

Bocsánatát, Ludolph csak állt magában,
Merev, dacos, kihívó büszkeséggel;
És mégse láttam sohasem apát,
Ki így kívánkoznék fia után.
Meglátjuk nemsokára, mert a császár
Ma reggel idejön.

AURANTHE                          Hallottam erről:

A táborból már híre jött az éjjel.

CONRAD

Kezemre adod Albertet?

AURANTHE                          Ne bántsd!

Ludolph királyfi jogaros kezéért
Sem szeretném, hogy Albertet baj érje.

CONRAD

Nem fáradtam, ravaszkodtam...?

AURANTHE                          Kiméld őt,

És csak ne kérkedj, drága jótevőm,
Hogy mily sok adomány árad kezedből:
Tenmagadért fáradoztál – nem értem!
Nem terved-é, ha királyné vagyok,’
Hogy kihasználd véletlenül megismert
Kis titkaim, és pálcát tarts ekképp
Az életem fölött?

CONRAD                               Egy senkiházi

Okán ne civódjunk! De éppen itt jön!
Nézd, Albertednek minden tagja ép!
Sietni látszik. Útjában leszek,
És hangtalan átkokkal sírba kíván,
Vagy vízbe fulladt tengerészek mellé.

Jön Albert

ALBERT

Szép reggelt ily korán kegyelmeteknek!
De szép lesz az imáim nélkül is,
Mivel nevetek sűrűn s kedvteléssel
Hangzott császárunk ajkáról, miközben
Mosolygott is.

AURANTHE                          Nemes Albert!

CONRAD (félre)                                Nemes!

AURANTHE

Ily üdvözlet oly szívre vall, mely örvend
Szerencsénknek. Köszönjük hát, uram.

ALBERT

Lady! Adná az ég, hogy bár tehetne
Szolgád szavaknál jobb szolgálatot!
De más köszöntést is hozok, nem kisebb
Embertől, mint Ottó, ki ezt a gyűrűt
Küldi szoros barátság zálogául;
A Hymen ékszeréből válogatták,
S nem kétlem, lady, jobban becsülöd majd
Minden elmúlt s jövendő örömödnél.
Neked, herceg...

CONRAD                               Nekem! Velem mi dolgod?

ALBERT

Hogy érted, jó uram?

CONRAD                               Üzeneted, sir!

ALBERT

Úgy véled, tőlem jön?

CONRAD                               Menjünk, hugom.

                                 FélreAzért se lesz itt most több „kedves Albert”,
S „édes Auranthe”!

                           Conrad és Auranthe el

ALBERT (egyedül)A herceg magán kívül van; ha többet

Tud, mint bátyának tudni kell hugáról,

Rosszkedvével jobb lesz nem szembeszállnom.

Auranthe – óvja szépségét az ég! –

Szilaj és büszke lélek, csupa becsvágy;

Nem perlekedem véle: Isten áldja!

Ő elhagyott, röppenjen hát magasba;

Conrad bolond, ki mohón lesben áll!

De a szegény Ludolphért búsulok:

Se gondolataim hullámverése,

Se elmém minden harciaskodása

Nem fojtja el, hogy ártottam neki,

Rossz szándék nélkül bár, de így igaz,

S nincs ópium lelkiismeretemre!

                                 El

MÁSODIK SZÍN

A vár udvara

Katonazene. A külső kapun jön Ottó, nemesek, lovagok és kíséret.

A katonák elállják a kaput zászlókkal

OTTÓ

Hol van nemes heroldom?

A várból jön Conrad, két lovag és szolgák kíséretében. Albert követi                                          Mondtad-é
Császári szándékunk Auranthenak?
Megtépett zászlaink láttára tán
Megrebben szeme selyemfüggönye,
S szétfut háznépe, kedvünk ellenére.
Győztünk!

CONRAD                               Dicső Ottót az Isten óvja!

OTTÓ

Úgy, Conrad, ez kiirtja minden ősz
Hajszálunk; legjobb orvos mélakórra;
Legékesebb modorban hív ebédhez;
Legelmésebben menti kis hibáink;
Szíves bírája korunknak s a bornak.

      A várból jön Auranthe, az uszályát hordozó apródok, valamint

                                    nők kíséretében. LetérdelÜdv, hölgyem! Köszönöm a csillagoknak,
Vitézeimnek s szépeik szemének,
Hogy hévvel megvívott csatánk után
Ép testtel-lélekkel csókolhatom
Szép kezedet és női jószerencséd.
A gyűrűm! Életemre, most az ajkam
Örömmel érzi e gyengéd ivóron.
Őrizd meg, kedves lányom: ez királyok
Sorának kis prológusa lehet.
Küzdöttem ellened s hővér fiammal,
Botorság volt, hogy ilyen vak lehettem,
De tisztán látok már; bocsáss meg, lady.

AURANTHE

Uram, rosszkedved vazallusa voltam,
S még inkább szolgálóddá lesz kegyed;
A téli szélben megmarad a hó,
De elenyészik, hogy a nap köszönti:
A haragoddal szemben szólni tudtam,
A nő jogát szegezve ellened,

De váratlan jóságod most megnémít.

OTTÓ

Mi szükség erre? Elég, ha nyakas
Fiamnak szívós nevelője léssz,
S megtanítod, mit nem tudott a dajka,
Hogy mondja egyszer: köszönöm. Sigifred!

ALBERT

Még nem tért vissza, kegyes jó uram.

OTTÓ

Ej hát, nincs hír nagyszívü arabomról?

CONRAD

Még nincs, hatalmas Ottó.

                           Egy lovaghoz, aki aztán távozik                                        Küldj azonnal
Száz jó lovast e megtisztelt kapuktól:
Kutassák át a síkot, minden viskót.
Ígérj jutalmul annak, ki először
Hoz hírt amaz eltűnt arab felől,
Egész sisaknyi tiszta aranyat.

OTTÓ

Köszönet, jó Conrad; a fiamén
Kívül nem látnék arcot szívesebben,
Mint e szemes pogányét. Minden szentre,
A jövő éji lakomán ne gyúljon
Tündöklő fáklya, zene ne leheljen,
Lármás cintányér nélkül, béke-hangot
S bensőséges melódiát, ne fogyjon
Vörösbor seprőig, ha ez arabra
Nem ürítem első kupám!

ALBERT                                                    Nagyúr,

Nem csoda, hogy az idegen hőstettét
Ekképp lelkedbe vésted. A csatában
Kétszer láthattam barna homlokát
Győzelmesen, megbontott hadsorokban;
Őszintén szólva, keresztényben ily
Vitézséget nem láttam még.

OTTÓ                                                        Ugye?

Derék fiú az! Hajh! Mit mondhatok?
Három Szaladdint is kitesz; szeme,
Mikor enyémre lelt a viadalban,
Azt mondta: bizton alhatsz, jó öreg,
Enyém a győzelem.

CONRAD                               Be kár, hogy nincs itt.

OTTÓ

A fiam is, be kár, hogy nincsen itt.
Lady Auranthe, nem pirítanék rád,

De nem gyanítod, hol lehet Ludolph?

Nem tudsz-e róla?

AURANTHE                          Felség, semmi titkom...

OTTÓ

Jó, jó, elég a szóból, tudsz-e róla?

AURANTHE

Szeretném, bár csak volnék oly szerencsés,
Érette s magamért, s hogy felvidítsam
Egy apa fülét hírekkel fiáról.

OTTÓ

Úgy látom, ez unalmas napnak indul.

Theodore és Gonfred s a többi mind

Elment parancsaimmal?

ALBERT                                 El, uram.

OTTÓ

És semmi hír! De semmi! Furcsa ez:
Így elmarad tőlünk? Nem furcsa, lady?
Kerülne téged is? Szégyenletes.

CONRAD

Kegyeskednél belépni és fogadni
Szolgáid méltatlan istenhozottját?
Bízd arra gondjaid, kinek buzgalma
Pár óra alatt mind örömre váltja.

OTTÓ

Ne untass egyre, Conrad. Nem, nem, és nem...

Lássam Ludolphot, vagy... Mi ez a lárma?

HANGOK KÍVÜL

Hurrá! Hurrá! Éljen soká a császár!

MÁS HANGOK

Hé, vissza! Félre!

OTTÓ                                     Mondd, mi ez a zaj?

Albert előrejön a szín mélyéről, ahova a katonák éljenzését hallva sietettALBERT

Az ifjú Gersa, a magyar királyfi,
Rőtvadként tört ki a foglyok fakó
Csordájából. Szegény herceg, magában
Lépked, higgadt és büszke bánatában.
Ha jól látom e tragikus tartásból,

Le nem sütött szemből, feszes karokból,
E pillanatban ott aludna inkább
Elhullott kapitányai között.

Jön Gersa láncokban, őrökkel

OTTÓ

Jól mondottad, Sir Albert.

GERSA                                   Hát köszöntés,

Üdvözlet nem jár egy királyfinak,
Hatalmas Ottó? Hát nagy házigazdám
Nem méltat egy szócskára, mielőtt
Nemesurakkal szépen elvitetne
Más, biztosabb szállásra? Jó hidegre!

OTTÓ

Mily hang ez? Sorsod tán kikezdte elméd?

GERSA

Ó, hercegei e szédült világnak,
Csak hitvány semmik, gúny célpontja vagytok,
Puhány léhűtők biztos palotákban,
Ha egy császár, ki bukott hercegek
Nyakát használja gőggel kengyelül,
Rám förmed, hogy bolond vagyok bizonnyal,
Mert nem tudok térdhajtva hízelegni
Győzőmnek!

OTTÓ                                     Gersa, igazságtalan vagy:

Úgy vélem, jobb a hírem a világban.

GERSA

Kérlek, ne csúfolj meg szíves beszéddel,
Légy kegyes és parancsolj el szinedtől;
Ne hagyj tovább e bámuló szemek
Étkének lennem: kérlek, küldj el innen!

OTTÓ

Ne ítélj, Gersa, tévesen felőlem.

Jöjj, szép Auranthe, hátha lágy kezed

Elbír a durva lánccal, hogy feloldozz

Egy ily derék vitézt.

AURANTHE feloldozza            Ezer örömmel!

GERSA

Mély ámulatnak béklyójába vertek!
Köszönet néked, szép hölgy. Ottó! Császár!
Megfosztasz önmagamtól; méltóságom
A gyermeked most: kisfiú vagyok.

OTTÓ

Add a kezed, s e kézfogásnak éljen
Emléke bennünk.

GERSA                                   Bennem élni fog.

Pironkodom pökhendi nyelvemért;
De üldözött a levágott hadak
Szörnyű rémképe. Gondolj arra, sire,
És megbocsátasz, hogy e pillanatban,
Kik szétvert táborunkból megmaradtak,
Sekély gödrökbe hányják egyre-másra
Barátaim, közrendű ezerekkel.

OTTÓ

Elég lesz, nemes Gersa. Szabadon
Vidíthatod sereged maradékát
Gyógyító jelenléteddel, nem is
Vezérükként csupán, de mint királyuk:
Mert úgy hallom, fortélyos ellened,
Ki elorozta koronád fejedről,
Véres Taraxa végét járja már.

GERSA

Ha úgy tetszik, megyek, nagylelkü Ottó,
Viszem sok adományod, bárha súlyuk
Túlontúl nyomja vállamat.

OTTÓ                                                  Nem úgy:

Jól érts meg engem, magyarok királya,
Ne ítélj ferdén nyílt szándékaimról.
Habár mindig nagyon becsültelek
Saját személyedért, nem játszom én
A tapsvadászó színpadi királyt,
Kin tátott szájjal csügg az ostoba,
És mosolyog a bölcs: hallottam ám,
Hogy kárhoztattad a tanácsban ezt
A háborút, az aljas hitszegést –
Ezért vagyok barátod.

GERSA                                                Hogyha, sire,

Ellenségem leszel még, esküszöm,
Nem Gersán múlik. Isten áldjon, Ottó!

OTTÓ

A lakománkra, herceg, visszajössz?

GERSA

Mint apám asztalához, úgy jövök.

OTTÓ

Conrad, illő pompával adj királyi

Kíséretet a herceg táborához;

Albert, te menj és szolgálj társaságul.

Gersa, Isten veled!

GERSA                                                Élj boldogan!

OTTÓ

Térj vissza hát sietve: mielőbb
Meg kell beszélnünk békénk dolgait.

                              Gersa és Albert másokkal elMárványoszloppal támasztom alá
Birodalmam dómját. Conrad, te is
Szilárd oszlopként tartod majd az állam
Kapuit; önnön felsőbbségemért
És biztonságomért azon leszek,
Hogy jó erőben állj alapzatán.
Mert nélküled vásári szörnyszülött
Lennék ma Prága utcáin talán,
Láncokban, mint imént e herceg itt;
És nem lett volna irgalom irántam,
Mert ha az oroszlánt ketrecbe zárták,
Ki menti ki, vagy mer bár cukrot adni
Egy vén oroszlánnak, enyhítve sorsát?
Nemcsak fülednek teszek vallomást,
De mindeneknek, mert tapasztalatból
Tudom, hogy minden hatalom alapja
Őszinteség s igaz beszédű nyelv,
S az álnok titkolózás félelem
És gyöngeség és üres fő jele.
Conrad, én sokkal tartozom.

CONRAD                               Kezed

Csókolni, dús jutalmam, hisz csupán
Kötelességem tettem.

OTTÓ                                     Tévedés:

Tehet-e ember többet is a földön?
Kipróbáljuk vendéglátásotok,
Auranthe!

CONRAD                               Friedburgot megtiszteled

                              Jön Ethelbert és hat szerzetes

ETHELBERT

Az ég áldása legyen fejeden,
Ottó császár!

OTTÓ                                     Ki tart fel? Szólj! Gyerünk!

ETHELBERT

Egy percre állj meg, nagy hatalmu győző,

Az örömök házának küszöbén.

OTTÓ

Ne papolj, jó Ethelbert, azt beszéld el,
Mily cél hozott.

ETHELBERT

Az ég jámbor szolgálatára rendelt

Fogoly leányok visszavitele,

Kik szerzetes-cellákból elragadva,

Rabként kerültek ellenségeinkhez,

Mikor feldúlták ezt a tartományt,

S kik még a vad magyar táborban sírnak,

Bár körülzárta győzelmes hadad.

OTTÓ

Kérd ki a szent nővéreket nevünkben
Gersától. Isten véled, vén Ethelbert.

ETHELBERT

Áldás kísérjen jámbor gondodért.

OTTÓ

Lányom, kezed; Ludolphé volna illőbb.

CONRAD

Hé! Szóljon a zene!

Zene. Ethelbert áldón emeli karját Ottó felé. Többen el. A szín rájuk csukódik

HARMADIK SZÍN

Táj, a távolban a vár

Jön Ludolph és Sigifred

LUDOLPH

Tudod már titkom, nehogy elfecsegd.

SIGIFRED

Engedj csodálkoznom még, hogy Ludolph

Herceg s a fürge arab ugyanaz,

És örvendeznem, hogy német kar osztott

Halált a turbános álöltözetben.

LUDOLPH

A császár meg ne tudja ezt, Sigifred.

SIGIFRED

Ugyan miért ne? Mutathatna-é

Boldogabb órát csillagod az égről
Ezüst ujjal, hogy megbéküljetek?

LUDOLPH

Még nem szabad megtudni, jó Sigifred:
A csillag is tévedhet.

SIGIFRED                              Hogyha Ottó

Tudná, hogy fia volt ama muzulmán,
Akinek elporzott nyomába küldött
Kedvenc olimpuszi szent esküjével,
Hogy naggyá teszi őt, ezen az órán
Már körbejárna a várfalakon,
Buzgó őrként erőltetvén szemét,
Hogy előbb lássa, mint tér meg fia:
Ludolph, ki romlást hoz a magyarokra,
A csatatér szaracén meteorja,
A néma düh, kinek ádáz handzsárja
Távol tart minden vészt Ottó fejétől,
S időt hagy elbámulni.

LUDOLPH                             Szót se többet!

Ne kardommal nyerjek bocsánatot,
De mint fia. A külső háborúkban
Elnyűtt centurio, kinek lándzsaerdő
Homályában maradt tetteiről
Csapata tud csak, több elismerést kap
Őfelségétől, mint én kaphatok.

SIGIFRED

Uram, bocsáss meg, hogy nem láthatom,
E büszke hév hogy fér meg józan ésszel.
Mi sarkallt hát, hogy féltő szeretettel
Szökdellj körötte, akinek keserves
Napjait lázongással búsítottad?
Ópium vagy borgőz? Ne nézz haraggal,
Veled érzek, nem szántam korholásnak.

LUDOLPH

Hiszem. Nem az volt célom, hogy apámat
Adósommá tegyem, vagy lázadó
Fiáért fájó szívét orvosoljam.
Emlékezés volt ifjú napjaimra,
Szerény fizetség sok jóságáért,
Gyermek-bánatban nyújtott vigaszért,
Örömeimre nyíló mosolyáért.
Nem, ezer harcmező sem törli ki

E szép napokat emlékezetemből,
Bár kegyvesztéssel sújtja most fejem.

SIGIFRED

Túl borúsan látsz, hercegem.

LUDOLPH                                             Igen?

Nem vágott-é lelkem elevenébe?
Nem öntött-é zord és konok szigorral
Üvegcse mérget mindenik hibámra?
Nem hajszolt-é meg, mint tatár a vadkant,
S űzött egész a világ végeig,
Nem tűzött szinte vérdíjat fejemre?

SIGIFRED

A lázadó urakat megkimélte.

LUDOLPH

Igen, tudom, természete nemes,
Az elesettre nem tapos. De nemcsak
Neki van országában büszke szíve.
Igaztalan volt hozzám, én is hozzá;
Szeretett engem, jót lettem vele;
Kvittek volnánk jóformán.

SIGIFRED                              Épp ezért

Ott kellett volna lenned az urak közt,
S kegyét elnyerned.

LUDOLPH                             Azt hittem, becses

Barátomnak Ludolph becsülete.
Mit! Trónja előtt instáljak talán,
És csókolgassam selyemlépcseit?
Öleljem ménje aranytakaróját
Egy táborban, melynek vasalt csürhéjét
Tegnap fricskáztam meg? S trombitaszóra
Hajoljak, mint egy zsoldos lobogója,
S a mocskos földet nyaljam? Nem, barátom,
Nem kell nekem a tömeges bocsánat,
Hogy áldjam jóságát a söpredékkel,
Mely vállaimra rakta lázadása
Terhét, hazugsággal szédítve meg,
És szánakozva sérelmeimen;
Szegény önáltatók, azt képzelik,
Mindenik egy-egy embrió király,
Mert pár vazallus így kiált: nagyúr!
Nem ismerték kis, gyáva szívüket,
Amíg nem tartott tükröt a veszély,

Akkor megtörtek, s még nem is pirulva,
Ebként apám lábához gömbölyödtek.
Magamra hagytak, s vétkük megbocsátva;
Én száműzött vagyok, s az is leszek,
Mert szeretem a szép gyalázatot.

SIGIFRED

Mindent tudok; látná Ottó is így,
Hisz igazságos és nemes. Örömmel
Lennék szószólód...

LUDOLPH                           Nem hallgatna meg;

Ismered: gőgös, féktelen, makacs;
Ne vállalj hasztalan kockázatot.
Rosszkedvének magam állok elébe,
Ma, Conrad herceg házában, hol a
Győzelmet nagy fénnyel ünnepli meg.
Ott leszek majd, senki se hívta vendég,
És elmondom neki, mint oly fiú,
Ki gyűlöli az apa-zsarnokságot,
E zsarnokság mily gyönge lábon áll,
Hogy apa és fiú viszonya nem több
Selyempóráznál, melyet két oroszlán
Cibál ide-oda, ha szeretet
Nem gyarapítja hosszú évekig.
Hajh, és e csipkés-tornyos frank falak
Rejtik irigy dobozként drágagyöngyöm,
Édes Auranthém! Igen, ott leszek.

SIGIFRED

Ne oly sietve; várj, amíg dühöd
Elszáll, s királyi lelke elcsitul
Magától; akkor reggeli álmában
Meg is bocsát neked, s bánkódva ébred,
Hogy nem köszönsz jóreggelt.

LUDOLPH                                           Ővele

Leszek, mikor megdobban ifjú szíve
Újdonsült harci csillagok között.
Láttad-e őt mostanság? Nem? Auranthét,
Frankföld szép lányát – őrá gondolok.
Sápadhat most nehéz napjaimért,
Így van bizonnyal: apámnak vas ajka
Elesküdött engem igaz jogomtól.

SIGIFRED félreAuranthe! Azt reméltem, vége ennek.

LUDOLPH

S bármily igazságos legyen, Sigifred,

Karjába venné majd az unokát,

Ki elfogadva engem az övé lesz?

Kibékülésünk merő képtelenség,
Hisz láthatod... De kik ezek?

SIGIFRED                                              Követség

Nagy császárunktól: nem kétlem, tehozzád,
Mert küldöncök keresnek mindenütt.

Jön Theodore és Gonfred

THEODORE

Látván, milyen sok éber szem kutatja

A tájat, hogy fenséged visszahívja

Méltóságába, boldogok vagyunk.

GONFRED

Nem is tudjuk lefesteni a császár

Forró vágyát.

LUDOLPH                             Csak menjetek. Követlek.

                                 Theodore és Gonfred elVigyáznom kell: ha vakmerő vagyok...

Mért is kívánja úgy? No jöjj, barátom,

Menjünk Friedburg várába.

MÁSODIK FELVONÁS

ELSŐ SZÍN

Előszoba a várban. Jön Ludolph és Sigifred

LUDOLPH

Elég is a tanácsból s intelemből:
A sorsra bízom – a nagy semmire!
Nem köthetem magam helyhez, időhöz,
Körülményhez: minden csupa homály!

SIGIFRED

Egy szót se szólok hát.

LUDOLPH                                             Úgy látom, itt

Előszobáznom kell – de semmiség.
Látod, mily nyájasan bókolgatok,
Semmi zsarnok hév, melyért egyre szidsz,
Nem tépem a kantárt. Kigyógyitott
Sok jó tanácsod; itt várok tehát

E szép s kitüntető előszobában,

Mint jó fiú.

SIGIFRED                              Ne légy igaztalan.

Inkább csókolnám Conrad papucsát,

Mikor reggel büszkén ásítozik,

Mintsem fél fokkal lejjebb lássalak!

A császár elbocsátja örömest

Nemeseit, hogy lásson.

                                                       Jön Gonfred a tanácsterembőlLUDOLPH                      Nos, mi van, sir?

GONFRED

Nagy tisztesség a hercegnek! A császár,

Hallván, hogy megkerült vitéz fia,

Tüstént el is zavarta a tanácsot,

Mint Jupiter a felhőket. Itt jönnek. El

Jönnek a nemesek a tanácsteremből. Átvonulnak a színen, tisztelettel meghajolva Ludolph felé, aki haragosan nézi őket. A nyomukban Conrad. Nemesek elLUDOLPH

A lápok dögletes lehelete,

Melytől halálát érzi, ki beszívja,

Nem lehet oly utálatos az ínynek,

Amily rondák e talpnyalók a lélek

Palotájának.

CONRAD                            Ludolph herceg, üdv!

Ég hozott, ország ifjabb jogara!

Szűz koronád arany bimbója kapjon

Erőre nemződ tele ellenében,

Nyíljon s viruljon homlokod körül,

És érjen végül súlyos diadémmá!

De messze legyen még ez óra: éljen,

Ki úgy vár rád, mint szikkadt föld esőre.

Hunyjon ki csillagom! Eleget éltem,

Ha házam boldog fedele alatt

Apa s fiú egymásra lel.

LUDOLPH

Szépen beszélsz, herceg! De szó sosem vet

A sorsnak gátat; nem tanultad ezt meg?

Hadd nézzelek meg: arcod ugyanaz,

Tartásod és a hajad színe is;

Néhány hete ismertem valakit,

Ki egészen más nótát fújt fülembe.

Megvan erről a magam véleménye;

Tán neked is.

CONRAD                               Kegyelmes hercegem.

Tévedhet bárki. Engem is becsaptak
Apád dolgában, úgy mint tégedet.
Ha tudtam volna, amit most tudok,
S megtudsz hamar te is, a kardom inkább
Öntorkomnak fordítom, mintsem éle
Egy jó király nyugalmát fenyegesse,
S egy szóval sem tüzellek, drága herceg,
Akit túl mellőzöttnek láttalak
Ama zordabb időkben. Merhetem
Jelenteni, hogy sietsz a császárhoz?

LUDOLPH

Hercegséged joga mindent megenged.

                                          Conrad elOttó meghittje, rátapadt nadály!
Kezed: megyek. Hah! Villám jön mogorván
A széllel szembe! Összevont szemöldök
Ha biztonságot rejt: bizton vagyok.

                                    Jön Ottó és Conrad

OTTÓ

Titán legyen lakája makogó
Kis pigmeusnak? Szeretném, ha tudnád,
Hogy felségünk ily semmibevevése
Eltöröl minden vérséget. Mi egy
Fiú, barát, testvér, bármily rokon,
Ha mibennünk az egész birodalmat
Lefitymálták durván! Én várakozzam?!
Péter trónjára! Nyelvemen van egy szó,
Melytől megborzad bármely büszke lélek:
Halál! És lassú kín a rossz bolondnak,
Ki elbizakodott a mosolyunktól!
Conrad, magunkra maradunk. Sigifred!
Eredj! S aki be merne jönni, meghal!

                                    Conrad és Sigifred el

LUDOLPH

Csak fele az a vártnak, jó uram,
Úgy bánkódom mégis miatta, mintha
Egész lett volna reményem kegyedben.

OTTÓ

Elnéző vagy magadhoz! Mit remélhetsz?

LUDOLPH

Semmit, császárom: nincs amit remélnem.
Köszöntelek mint szerető fiad,
Aztán megyek, ha még szabad leszek,
Látván, hogy véred forró ereimben
Még nem silányult holmi tejsavóvá!

OTTÓ

Mit kívánsz, sir?

LUDOLPH                             Szelíd száműzetést;

Engedj háborítatlanul e Conrad
Kapuin ki a szabad levegőre.
Más nem kell. Több nem kell a lázadónak.

OTTÓ

Eresszem útra hát a lázadót,
Hogy kányát, sast bocsásson majd reám?
Nem, önfejű fiú, fogoly leszel,
Börtönkoszton, vasárnap árpalével.

LUDOLPH

No csak!

OTTÓ

S nehéz láncot viselsz, mig élsz:
Oly őrt adok melléd, hogy iszonyú
Arcát pokol lesz nézned, és e nő...

LUDOLPH                                             Hah!

OTTÓ

A szép Auranthe lesz.

LUDOLPH                             Csak ámulok.

OTTÓ

Nőül veszed ma.

LUDOLPH                             Erős tréfa ez!

OTTÓ

Nem. Egy csöppet sem az. Mikor hazudtam?

LUDOLPH

Ha nem alszom, akkor most ébredek.

OTTÓ

Elég. Most hadd öleljem gyermekem.

LUDOLPH

Nem merem. Bemocskolna ily apát!
Szörnyű, hogy fiad elvakult szeme
Nem látta apja nagy szeretetét,
Ahogy most látom. Ne kedvezz nekem,
Ne büntess keggyel.

OTTÓ                                     Biztos vagy-e benne,

Ludolph, hogy nincsen mentség tarsolyodban?

LUDOLPH

Apám, nincs semmi!

OTTÓ                                     Megdöbbentesz ezzel.

LUDOLPH

Nem, nincs mentségem. Az ellenkezés,
Makacsság, lázadás, szentségtörés
Voltak tanácsadóim. Ha fonák
Tetteimet jóknak tüntethetik fel,
Adj szerető bocsánatot, ne többet,
Nagy Isten! semmi mást ne adj, uram!

OTTÓ

Zavarba ejtő, nemes fiu vagy.

LUDOLPH

S zavarba ejtő, nemes apa te.

OTTÓ

Nos, szabad utat lelsz a várkapukban.
Ég áldjon!

LUDOLPH                             Áldjon ég, s higgy könnyeimnek,

Emlékezz arra, hogy fájlalva bánom
Rossz tetteim!

OTTÓ

Ludolph, hiszem, hiszem!
De mielőtt elmégy, hadd kérdezem meg:
Nem láttál-é, amíg kint kóboroltál,
Egy arabot, ki itt kószál e tájon?

LUDOLPH

Nem, jó uram, nem mondhatok igent.

OTTÓ

Ne nézd apád vaknak idő előtt,

S ne hagyd szülőd karját tovább epedni

Egy ölelésért, ne tompítsd a szívem

Vágyát utánad, páratlan fiam!

Jöjj ide hozzám, hadd súgjam füledbe:

Reád ismertem. Te vagy az arab!

                                             MegöleliMár nem tagadhatod.

LUDOLPH                             Legboldogabb nap!

OTTÓ

Az is lesz.

LUDOLPH                             Egy hízott tinó helyett

Tíz hekatomba bőgjön majd utolsót,
Hogy Mars halálba bódító dorongja
Szarvuk közé sújt, s a hadnép vigadjon,
Mint Nimród építői, hogy a felhőt
Csókolták új Ninive tornyai!

OTTÓ

Istenként rendelkezz, minden tiéd.

LUDOLPH

De lásd, apám, fájó keblem tüzét
Rejtett könnyek fojtják el. Örülök
Te érted, kinek szárnya beborít
Kíméletes győztesként; önmagam
Még gyászolom. Enyém a szép Auranthe!
Mily ajándék! Engedd megkérdenem:
Mi változtatta meg, mit nem tudok,
Szándékodat vele?

OTTÓ                                                  Röviden, ez:

Nem bántott semmi tetted annyira,
Mint vonakodásod Erminiától.
Döbbenten jó bizonyságát találtam
Éles szemű gyanúdnak: elbukott!

LUDOLPH

Biztos?

OTTÓ                                   Az, bármily vonzó külseje.

A neve ott forog italozó

Katonák durva száján.

LUDOLPH                                          Szomorú.

OTTÓ

Elég. Auranthe, Ludolph, jöjjetek!
Nászotok lesz örök békénk pecsétje.

                                             Mind el

MÁSODIK SZÍN

Gersa sátrának bejárata a magyar táborban

Jön Erminia

ERMINIA

Hol, hol találok itt egy hírvivőt,
Egy becsületes és jólelkü embert?
Menjek magam? Iszonytató gonoszság!
Ó, átkos Conrad, ördögi Auranthe!
Itt a bizonyság, napnál fényesebb!
De hangom hogy jut el császár füléig?!

Kiáltozás a táborban. Jön egy magyar kapitányKAPITÁNY

Szép foglyunk, hallod a vidám zsivajt?

A király – már királyunk, ám rabod –,

Az ifjú Gersa most tért meg rövid

Fogságából. Azt üzeni szavammal:

Vezéreinek hódolása sem

Csitítja sajgó vágyát, újra látni

Szépségedet. De bánt valami, lady?

ERMINIA

Mondd csak, nem német az az ember? Ott!

KAPITÁNY

Feszes tartásából úgy rémlik, az...

Igén: Albert, derék német lovag,

A császárnál nagy kegyben áll.

ERMINIA                                               Szeretném

Megtudni, mint vészelték át barátok

S rokonok a vihart. Vitéz, mikor

Gersa királyhoz mégy köszönetemmel,

Küldd ide azt a lovagot.

KAPITÁNY                                           Örömmel. El

ERMINIA

Úgy tartják róla, hogy őszinte, nyílt

És nagyszívű; Albertben bízhatom.

De bizonyságot! Albert tisztességes;

Ha Ethelbert barát itt volna, benne

Se bízhatnék jobban.

                                       Jön Albert

ALBERT                                         Jóságos Isten!

Lady Erminia! Fogoly vagy itt,
E körülzárt táborban? Vagy talán
Önszántadból jöttél ide? Hivattál.
Venusra, kár, hogy nem tudtam előbb
Bajodról, ám fiára esküszöm,
Megteszem érted, amit csak kivánsz.
Mit óhajtsz, szépség...?

ERMINIA                                               Albert, esküszöl?

ALBERT

Megtettem. Nos?

ERMINIA

                                            Jó híred veszted el.
Ha udvarban s táborban nem hazudnak,

Ezer közül tetőled telhetik

Egy becsületes tett. Megvalljam-e...?

ALBERT

Nekem akármit, szépséges teremtés.
Parancsolj vélem. Bájos...

ERMINIA                                               Hagyj fel ezzel.

Nem értesz engem; s látom szavaidból,
A rágalom már messzire elért.
Ártatlannak hinnél-e puszta szóra?

ALBERT

Én szeretnélek annak tudni, lady.

ERMINIA

Ha megsajnálnál egy szegény szüzet,
Ki rossz nyelvek miatt naponta meghal,
Ha megszánnád ama császár hugát,
Ki fényes kardod- s becsületedért
Közrendű sorból méltóság ölébe
Csöppentett téged: úgy ments meg, lovag!

ALBERT

Miképpen? Mondd el hát; ha módja van,
Szent Móric zászlajára esküszöm,
Megteszem.

ERMINIA                             Módja van! Könnyű. Ó, szívem!

Olvasd el ezt a szennyes levelet:
Módja van! Fogd... itt a levél... no, olvasd!

                                    Levelet ad át neki

ALBERT olvas„Conrad hercegnek. Felejtsd el távozáskor mondott fenyegetésedet, és én elfelejtem elküldeni a császárnak leveleidet és irataidat, melyek birtokomba jutottak. Élete nem semmiség számomra; halála semmit sem jelenthet neked.” Magában Ez én vagyok: az én életemért áll ki. Olvas „Ő saját érdekében néma lesz, mint a sír. Erminia magára vette szégyenem. Biztonságban vagyunk. Auranthe.” Nőstény ördög! Sárkány! S én inasa! Gyehennatűz! Auranthe: buja démon!Hogyan jutottál ehhez? Hol? Mikor?

ERMINIA

A sátorban, a zsákmány közt találtam,
Mely mint jobb holmi, Gersa része lett.
Jöjj és tekintsd meg.

                              Bemennek és visszajönnekALBERT                                          Aljasság! Gyalázat!

Conrad mellvértje, kardja és sisakja,

És levele. A gyáva, keresi...

ERMINIA

Látom, megdöbbentél. Siess, siess!

ALBERT

Sziven ütött e rettentő galádság.

ERMINIA

Úgy is kell. Vidd el Ottónak rohanvást;
És mondd meg azt is, fogoly vagyok itt,
Hol cellájukból elhurcolt apácák
Hunok rabszolganői most. El, el!

ALBERT

Megyek már.

ERMINIA                               Szedd a lábad! Még ez órán

Lássa a császár.

ALBERT                                 Nem fekszem le addig,

Esküszöm. ElrohanGERSA kívül            Köszönet. Elég is ennyi

Az ünneplésből.

                                                Jön Gersa

ERMINIA                       Üdv, királyi hun!

GERSA

Mi baj, szép lány? Miért e nagy riadtság?
Ki az, aki magán kívül rohant el?
Úgy láttam, elmerültök a beszédben,
S korántsem nézed oly szigoru szemmel,
Mint szegény érdemem. No, valld be nyíltan.
Nem vagyok féltékeny vad, hogy megöljem,
Vagy semmiért megfosszam a világot
Ily bájos vesztaszűztől.

ERMINIA                                               Fáj, uram,

Hogy lealacsonyodsz ledér beszédhez.

GERSA

Ez sok! Ide figyelj, hótiszta hölgy!

ERMINIA

Csönd! Hallj most egy varázslatos nevet:

Erminia! Császár unokahúga:

Az vagyok – már fölfedhetem magam!

GERSA

Erminia! Úgy! Hallottam felőle.
Szép hölgy, mily véletlen vetett ide?

ERMINIA

Katonáidtól kérdezd.

GERSA                                                           S fölfeded

Neved. Csak kedvességből: mert a vérem
Nem válogatós úgysem.

ERMINIA                          Jaj nekem!

Az mind hazugság.

GERSA                              És te csupa szépség:

A hattyú, hogy fejét mellére hajtva
A folyóvízre siklik, nem tekint
Ily gyöngéd bájjal vissza; szárnya sem
Olyan fehér, mint lelked, hogyha arcod
Hű ikerképe az. Erminia!
Ma első napja, hogy király vagyok,
De sose hordott koronámat adnám,
Hogy szeplőtlennek tudjalak.

ERMINIA                                               Egyetlen

Napot várj még, bár nincs más kezesem,
Csak e szegény arc, melyet úgy magasztalsz;
Aztán beszélj s tégy tetszésed szerint.
Ha valamelyest ismerlek, hiszem,
Sőt biztosan tudom, elszomorít majd
Történetem. Ó, légy hozzám szelíd:
Beteg vagyok, bajoktól megviselt,
Fáradt és megtört sok pimaszkodástól.

GERSA

Szegény hölgy!

                                             Jön EthelbertERMINIA                       Herceg, az mind csak hazugság.

Atyám, jó reggelt! Elmondtam imáid,
De téged hasztalan kerestelek.

ETHELBERT

Áldásom rád, leányom! Túl derűsnek
Látszol e vészes, borzasztó napokhoz.
Ifjú, hallod, mit mond e szűz: hazugság;
Hazugság, mondom. Nem tombolhatod ki
E sátrak közt másutt természeted,
Hogy e galambot bántod, mert Sas Ottót
Elvesztve nincs ki védje ostromodtól?
Fúj, fúj! De én magam leszek az őre;
Császár nevében kérem tőled őt
S az apácákat mind. Hogy ő hazug!

GERSA

Nyugodj, öreg! Nem hihetem, hogy az.

ETHELBERT

Ismertem őt apró gyermek korától,
Kereszteltem egyházunk kebelén,
Óvtam, mint búzát aggodalmas gazda,
Első sarjától nyers május-középig,
S mikor gyöngéd kalásza júniusban
Már bájosan emelte zsenge zöldjét,
Hozzáütött senyvesztő rágalom.
Ne adj hitelt ily förtelmes mesének.

GERSA

Nem adok. Vidd őt. Szép Erminia,

Követlek majd Friedburgba; oda mégy?

ERMINIA

Ez a szándékunk.

ETHELBERT                          Tán csak nem, leányom?

Hogy? Elképesztesz. Nem látszol bolondnak.

ERMINIA

Jó hírekkel szolgálhatok, Ethelbert.

GERSA

Hé! Hé, ti! Őrség!
Áldj meg, atyám! Édes Erminia,
Majdnem biztos vagyok, hogy...

ERMINIA                                               Ég veled,

Majd kiderül.

                                    Tisztek jönnek                                Jöjj, Ethelbert atya,

Meghallod közben fontos híreim.

ETHELBERT

Kedves lányom, vezess.

ERMINIA                       Nem rossz felé.

GERSA

Rendelj kíséretet Friedburgba tüstént.

                                       Tisztek elHadd kísérlek ki. Szép hölgy, ne feledd el,
Hogy Gersa hitt az ártatlanságodban.
Követlek majd Friedburgba sietősen.

                                          Mind el

(Folytatása következő számunkban)

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék