Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1997. február, VIII. évfolyam, 2. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Kiss Zsuzsánna

Kiss Zsuzsánna

A MAGYAR LEAR KIRÁLY

SZÖVEG- ÉS SZÍNPADTÖRTÉNETE

A tizenhatodik század virágzó angol, olasz és spanyol színházi élete pompás és változatos színésztársulatokat termelt ki. A század második felében annyi volt már a komédiás, hogy jutott belőlük idegen országokba is bőven. A világot jelentő deszkákon tolongó színészek – mert szegények voltak – csapatostul és rendszeresen járták külföldet, támogatókat és eltartókat keresve maguknak. A kontinensen voltaképp nagy szükség is volt rájuk, egyfajta hiányt pótoltak Északés Nyugat-Európában. Aztán, jól begyakorolt vándorútjaikon messzibbre is merészkedtek; tartós központjaik alakultak ki német nyelvterületen Lipcsétől Drezdáig, Heidelbergtől Danzigig. A tizenhatodik század elején eljutottak Königsbergig, Varsóig, Grácig (1607), Prágáig és Bécsig (1617). Bécsen túl a török miatt még az átlagnál vakmerőbb embertípus, a színész sem merészkedett, legfeljebb eljátszotta valamelyik biztonságos színpadon az iszlám veszélyt, az „isteni Shakespeare” művei mellett.

Az angol társulatok felhőtlen, tarkabarka és megunhatatlan vendégszerepléseit félbeszakította a harmincéves háború, majd otthon is elhallgattatta őket a forradalom (1642). Az aranykor kétségbevonhatatlanul véget ért. Az a Shakespeare, akit a restauráció 1660 után felkarol, az nem a korábbi Shakespeare már. Hiszen c korszak közönsége a köznapi vígjátékokat szereti, nem a tragédiát, és meglehetőst érzéketlen a poézis iránt. Shakespeare-t így majdhogynem a saját kora adja át a szellemi örökkévalóságnak. Ben Jonson írja:

„Ujjongj, Angliám! Van fiad, ki már

Európa minden színpadán király.

Minden időké ő, nem egy koré!”1

Nos, költő-fejedelmükhöz másfél évszázadig éppen az angolok a leghűtlenebbek; átírják, olvasmányként agyonelemzik és –vitatják. Az igazi Shakespeare a színházból visszaszorul a lelkek színpadára. A tizennyolcadik században aztán nemcsak meglátogatja, hanem több hullámban meg is hódítja Európát. A születő romantika nemzedékének a Shakespeare-kultusz a művészi alkotás szellemi szabadságát jelenti Franciaországban és Németországban. Ausztriában és Kelet-Európában, ahol mindennemű szabadság elfojtására rendezkedik be a status quo, a színházra politikai és erkölcsi feladat hárul: a szabadságától megfosztott közösség együvé tartozását, a hatalmi apparátus túlélésének és a politikai nemzetté felnövő közösség kivívható függetlenségének a reményét hivatott kifejezni. Nem véletlen tehát, hogy az irodalomba „száműzött” Shakespeare-t Európa kis nemzetei helyezik vissza a közvetlenebb és azonnalibb hatású színpadra. A tizennyolcadik század vége felé, amikor Angolhonban még hevesen regulázzák és átgyúrva „finomítják” a műveit, amikor a francia és német romantika nagyjai felhősen méláznak, lelkesen gyönyörködnek fölötte, és programot szerkesztenek belőle, akkor „Európa végén” olyan elemi szükség van rá, mint saját kora Londonában volt. Hol kisebb, hol nagyobb mértékben, hol korán, hol későbben, de általános jellemzője a térségnek, hogy létjogosultságukért, illetve a nemzeti nyelvük irodalmi rangjáért küzdő kis nemzetei Shakespeare-t fogadják el ébresztőjüknek, nevelőjüknek, nyelvük és öntudatuk felszabadítójának. Ugyanakkor a jelenség természetéből következik, hogy Shakespeare-t játszani és fordítani ebben a térségben kockázatos és roppant bonyolult vállalkozás.

Nézzük például a Hamlet debütjét a legkevésbé kis nemzetnek nevezhető népnél, az oroszoknál, akik már 1702-ben látnak egy komédiaként előadott német Julius Caesart. 1750-ben bemutatják a Hamletet, amint azt egy német átdolgozásból Szumarokov fordítja; nem nagy a siker. Az eredetiből fordított Hamlet csak 1828-ban jelenik meg. Végül a második angolból fordított változat hódítja meg a színpadot és a kritikusok szívét egyaránt 1837-38-ban. Igen ám, de az akkori Oroszországban a cárnő maga is ír, és átdolgozza Shakespeare-t hol a franciaimádat kifigurázása, hol az orosz történelem felmagasztalása céljából. Nagy Katalinnal egyidőben fordítja lengyelre a Julius Caesart Stanislavs Augustus, az országát vesztett lengyel király is. Más a helyzet a Habsburg-monarchia területén.

Bécsben, az 1770-es és 80-as években, amikor a Gottsched közvetítene francia neoklasszicizmus divata kezdett lanyhulni, a Hamburgból érkezett Friedrich L. Schröder egymás után állítja színpadra Shakespeare műveit. Kapóra jönnek a vérbő komédiák és tragédiák, még akkor is, ha többnyire megszelídített formájukban kelnek életre. A fordítások szinte az előadásokkal egyidőben meg is jelennek (Hamlet Heufeld átdolgozásában, ahol Hamlet életben marad, 1773-74-es pozsonyi kiadás). Schrödernek óriási a sikere a jól végződő Learben (1784-86-ban). Előadásaival megfordul a monarchia összes német nyelvű színpadán, Prágában, Pozsonyban, Pesten. A birodalom összes népének tudomására jut, hogy Shakespeare-t játszani érdemes.

„Shakespeare darabjainak előadásánál egy gondolat elveszte sokkal nagyobb kár, semhogy érte egy más 140 oldalas dráma kárpótolni bírna” – írja 1775 március tizenötödikén a pozsonyi Pressburger Zeitung. 1776-ban latin nyelvű irodalomkönyvében egy nagyszombati és budai egyetemi tanár, Szerdahelyi József. Az első magyar ember, aki megemlíti Shakespeare nevét; 1784-ben pedig a Lear Rexről megjegyzi, hogy az olyan mű, „melyet úgy a tudós, mint a költő utánozni kénytelen”. 1777-ben Bessenyei György az angol írókat, köztük Shakespeare-t méltatva jegyzi meg egy levelében, hogy „gondolataik néhol ijesztőek, de mindig felségesek”, „nagyon érzékeny és fennkölt ítélőképességűek, olykor olyan meszszire mennek, hogy túlszárnyalják az emberi képzelet határait”, ismerik „az emberi értelem egyszerre fennkölt és borzalmas voltát”. Bessenyeiék nemzedékében megfogan a vágy, hogy anyanyelvük erejét edzzék Shakespeare-en. De amikor drámát fordítanak és írnak, ők még nem gondolnak egy magyar színpad fölállításának szükséges voltára3

II. József halálát követően azonban, az önkényuralom, a szigorú cenzúrarendeletek, a jakobinus forradalom elfojtása, de még később, a francia forradalom hírére támadó hatalmi pánik is olyan szellemi elsötétedést okoznak, hogy egy időre Shakespeare megszűnik ható szellemi tényező lenni. Az irodalomnak és a nyelvnek e körülmények között ugyanakkor rohamosan nő a presztízse, mert szükség van rájuk. Az önálló nemzeti lét megteremtésének eszközei egyrészt, az önállóság jelképei másrészt. Tudja ezt a hatalom, hiszen 1784-ben császári rendelet teszi a német nyelvet hivatalossá Magyarországon. Igaz, hat év múlva megszületik a feloldó ún. visszavonó rendelet. Shakespeare kultuszát a II. József generációja vinné tovább, ha tovább élne, ám „a Ferenc korának fiatal nemzedéke nem bír annyi bátorsággal, hogy Shakespeare-hez nyúljon”4. S minthogy bármilyen darab, amiben előfordul a szabadság sző, amiben királyok és egyházi személyek életére törnek, vagy trónok inognak meg és hősök küzdenek az erőszakos hatalommal, az lekerül a színpadról, vagy mivel a nagy Schlegel Shakespeare-felolvasásait csak zártkörű, császárhű közönség hallgathatja5, Bécs megszűnik a birodalom átvevőközvetítő szellemi központja lenni a romanticizmus, illetve az 1810-es évek reformokra nyitottabb időszakáig.

Ekkortól kezdve, és amint tudjuk, nemcsak a következő sötét húsz-harminc évig, Shakespeare-t fordítani és játszani erkölcsi vagy/és politikai tett. Húszharminc évig még a felismerhetetlenségig átdolgozva vagy paródiának álcázva is ritkán kerülhet színre egy-egy darabja. A hatás-ellenhatás törvénye szerint ekkor indul Magyarországon az önálló nemzeti színházért folytatott harc, és ekkor végzi a maga tudatos nyelvművelő-csinosító munkáját a Kazinczyék nemzedéke. A nyelvújítás, fordítás és önálló irodalom gondjain túl felvetődik egy magyar színház építésének a gondolata. Létre is hoznak egy pesti nemesi társulatot, de „a jó erkölcs, udvariság és nyelvnek tanító mesterei”6 nem kapnak hajlékot, és a pesti német színház sem engedi be őket. A körülmények tagadó választ adnak Kármán kérdésére, hogy ti. „Lesz-e Pannóniából valaha Albion? Támadnak-e Newton, Locke, Shakespeare és Miltonok itt és mi közöttünk?” 1796-ig hiába várják a kormány bármilyen csekély támogatását, akkor eltávoznak: Báró Wesselényi Miklós kolozsvári társulata hívja meg őket Erdélyben játszani.

Közben Kazinczy – Kufstein előtt – németből ugyan, de híven az eredetihez, lefordítja a Hamletet (1790) és a Macbethet (1791). Szinte vele párhuzamosan fordítják a csehek is a Hamletet (1791) és a Leart (1791). Annyi a különbség, hogy Prágában, talán mert távolabb van Bécstől, mindkét fordítást azonnal be is mutatják, míg az első magyar Hamletet csak 1794-ben, a Martinovicsék skandalumának előestéjén sikerül színre vinni (más kutatások szerint 1793-ban7) „a Bécstől földrajzilag legtávolabb eső magyar városban, Kolozsvárott”8.

Shakespeare kultuszára azért is szükség van, mert annak legelső, közvetlen hatása hasonlít ahhoz az „elvarázsoláshoz”, amire Dugonicsék írói tábora is törekedik. Mert a kornak meglehetősen általános véleménye szerint a jelen sivársága ellen érdemes (valami jó) fikcióba merülni.

A bécsi kancellárián szolgál egy belső titkos tanácsnoki funkciókat ellátó, magánemberként sikeresen írogató és fordítgató magyar arisztokrata: Mérey Sándor. Ez a rejtőzködő természetű ember rafináltan alkalmazkodik az időkhöz. Átdolgozza és úgy elbújtatja Shakespeare eredeti Learét, III. Richárdját, hogy Bécs, a klasszikus irodalmi nagyságot meg nem szimatolva szemet hunyjon. Másrészt teljesen nyilvánvalóan magyarítja forrásműveit, aminek azért a szerző rendi hovatartozását garantáltnak vélve sem igen tapsolhat az osztrák sas. Mérey megalkotja a színpadon a magyar hős alakját, mielőtt a történeti dráma létrehozza azt. Nagy kár, hogy elveszett mind a két átdolgozás, a III. Richárdból készült Tongor (1794), mo meg a Lear király legelső magyar „fordítása” 1795-ből Szabolcs vezér címen, műfaját tekintve „szomorú vitézi játék”. Annyit tudunk, hogy a Szabolcs vezért 1795. szeptember 22-én mutatták be Pest város magyar színészei. Nem maradt fenn az előadás színlapja. Annyi biztos – mivel elárulják a megélhetési gondokkal küszködő társulat pontos nyilvántartásai –, hogy óriási bevétel származott a darabból, amit csak egy eredeti magyar (Buda és Attila) és egy franciából fordított szomorújáték szárnyalt túl egy-két forinttal. A Szabolcs vezér 161 forintot és 42 krajcárt hoz a színészek konyjájára – amikor a színház átlagos napi jövedelme 2-18 forint között mozog. Nagy sikerei ellenére az előadást csak a bemutatás évében játsszák, és vidékre sem viszi az 1796-ban kényszerű vándorútra induló társulat9.

Az 1800-as években kialakul egyfajta oda-vissza játék az országgyűlés és a magyar nyelvű színházért kardoskodók kőzött. A színház ügyében sérelmes-kétségbeesett felirat megy Bécsbe, mire visszatér a leirat, miszerint elég előremozdítás volt már az ügyben. Miért nem megy előre a magyar játékszín ügye? – „... mert ellenzi az altus!” – írja Kazinczy egy levelében. Az 1825-ös országgyűlésig nem sok haladás észlelhető. 1812 februárjában ugyan létrejön egy Állandó Magyar Színház a budai Rondelláben, ahol szerb előadást is tartanak 1814-ban, de ez év júniusában Buda városa elárverezteti a Rondellát. A társulat feloszlik.

Ugyanebben az évben hirdeti meg Döbrentei azt a drámapályázatot, amelyre az ismeretlen Katona József a Bánk bánt küldi be, és a nem éppen drámákon nevelkedett bíráló bizottság hiába keresi, nem találja a „Shakespearileg” fellépő drámaírói tehetséget. Pedig Katona még akkor is Shakespeare-rel érvel, amikor 1821-ben feltárja az okokat, amik miatt „Magyarországon a játékszíni költőmesterség lábra nem tud kapni”. A cenzúrát így kárhoztatja: „Bánk bánom nem engedődött meg az előadásra, hanem csak a nyomtatásra – miért? Királygyilkolás végett? vagy hogy hellyel-hellyel az érző ember keserűen felszólal? Nem! Csak azért, mivel Bánk bán nagysága meghomályosítja a királyi házét. Mikor Hamlet Angliában ledöfheti a megkoronáztatott koronatolvajt, akkor Forgács ne vághassa agyon a megkoronáztatott hitszegettet...! Mikor Makbeth Angliában, koronára való vágyakodásból Dunkant halálos ágyba fekteti: akkor Magyarországon Béla ne kívánhassa fegyveres kézzel jussát első Andrástól, vagy Árbuc szinte makbeti nagyravágyásból Kun Lászlót el ne altathassa?”10 Katona a lényegre tapint rá, hiszen amikor később, 1838 márciusában végre bemutatják a Bánk bánt, akkor az nem irodalmi, hanem politikai elemeivel válik népszerűvé; Széchenyi meg is jegyzi, hogy nem érti a kormányt, hogy engedélyezhette e veszedelmes mű előadását.11

Érdemes megjegyeznünk azonban, hogy a cenzúra természetesen az osztrák szellemi szabadságot is korlátozza, és a bécsiek éppúgy kijátszani, megkerülni próbálják a hatalmat, mint a nemzeti érzéseikben külön is, mondhatni ráadással sújtott magyarok. Tehát megtörténik, hogy például német napilapoknak álcázva csempésznek be tiltott irodalmat maguknak.12 Shakespeare-t kiadhatják, és ki is adják többször gyors egymásutánban, de népizgatás veszélye miatt legtöbb művét nem játszhatják színpadon. Ártalmatlanul dalműveket, franciás bohózatokat tűzhetnek műsorra, és saját klasszikusaikat, akiket viszont egyfajta merev értelmezhetőség kalodájába kell szorítaniuk.

Ami a magyar Shakespeare-honosítást illeti, kezdetben inkább vidéken történnek számottevő események, a hatalom haragjának epicentrumától távolabb.

1811. februárius havában Kolozsvárott Sófalvi József kollégiumi tanár lefordítja, ki is adatja a Leart. A könyv máig nem került elő, csak egy 1836-os jegyzékben szerepel, Könyves Máté lajstromában. Fennmaradt viszont a színpadi súgópéldány, mely a Lear-előadások rendezőjének tulajdonát képezte13. A címlapon ez áll: „Héroszi Szomorú Játék 5 Felvonásban Shakespeare és Schiller után”. Sófalvi vagy talán a darab másolója, aki nyilván színházi ember, csalogatónak Schiller nevét is feltünteti, talán mert a Shakespeare neve még idegenül hangzik. A fordítás németből készült, és nem Schiller, hanem a bécsi színész-rendező, Schröder átdolgozásának a felhasználásával, annak „megtisztításával”14, többnyire versben. A darabot 1811. április 4-én bemutatják báró Wesselényi színészei, Udvarhelyi Miklós rendezésében. 1820-ig többször játsszák, a Magyar Játékszíni Koszorú méltatása szerint hatalmas sikerrel. A nagyon izgalmas súgópéldányból természetesen azonnal kiderül, hogy a nevezetes első, szintén kolozsvári Hamlet után most sem játsszák az igazi Shakespeare-t, hanem csupán annak bevett szokássá fajult happyendes változatát.

A dráma konfliktusainak megoldása Sófalvinál alaposan kidolgozott, érthető és erkölcsileg megnyugtató. Ez az utolsó felvonás mintha abból a célból készült volna, hogy a jók és a rosszak minden titkait megfejtse, és ezáltal rendet is teremtsen köztük a tragikus véget mellőzve. A gonoszok egyértelműen gonoszok, de nyíltan beszélnek róla, szinte saját jószántukból bűnhődnek. Így már logikus és kézenfekvő a jók életben maradása. A tragikum, a katarzis átélése helyett valami gondokat elcsitító derűt találunk a darab végén, és az így nyilvánosan és világosan megoldott tragikumot egyfajta erkölcsi fölénnyel bíró „naivitás” váltja fel. Lássuk ezt a kivételes irodalmi csemegét. Először a két gonosz nővér utolsó közös „felléptét”:

5. 1.

REGAN A csúfolódók gyakran próféták.

GONERILL Azok a szemek amelyekkel gondolod hogya azokat látod kápráznak.

REGAN Néném! nem jól érzem magamat különben szívem érzése szerint felelnék erre. Vezér!

A két fivér leszámolása semmi kétséget nem hagy afelől, hogy ki az elvetemült és ki a hős; Edmund nem vonja vissza az eredeti tragédiában tett, Learre és Cordeliára vonatkozó rendeletét. A jelenet háttere Alban és Gonerill tökéletesen elidegenedett házassága, melyre megoldást csak a rossz kiküszöbölése hoz: Alban energiái felszabadulnak, és ettől fogva cselekvő résztvevője a drámai szálak költői igazságszolgáltatás szerinti elvarrásának. Edgar oly körültekintő, oly minden gyanút kizáró magyarázatot ad arról, hogy miként rejtőzött el, s miként állott meggyalázott apja mellé, hogy már nem gondolkodunk el azon, miért is nem tárta fel kilétét apja előtt korábban, mint telte.

5.3.

EDGAR... pártütő vagy. Ha azt mondod: nem. Ez a fegyver, ez a kar mutatja meg minden állításomat, hogy te hazudsz.

EDMUND Méltó hogy nevedet tudakozzam; jóllehet külső tekintetted ollyan vitézi jó nevelésre mutat, mégis számba veszem ezen bizonytalanságot, a’melly által... Visszaszórom tehát mindezen árulásról szóló kinyilatkozásokat a te fejedre, terheld a te szívedet ezzel a még pokolba is gyűlöletes hazugsággal. Eddigelé ezen rágalmazó nyilak felettem csak elrepülnek, s alig súrolnak alá bórt, de az én kardom mutat azoknak ollyan helyet, ahol örökre nyugodhassanak. Fújjátok meg a trombitát. (megfújják, viaskodnak)GONERILL Szabadítsátok meg! Szabadítsátok meg!

ALBAN (odaadja Gonerillnek azon levelet, mellyet ő Edmundnak írt volt) Átkozott, esméred ezt az írást?

GONERILL Ne kérdezd azt tőlem, a mit én esmérek (kétségbe esve elmegy) NEGYEDIK JELENÉS Előbbiek Gonerill nélkülALBAN Menjetek utána, a kétségbe eséssel küszködik, vigyázzatok reá!

EDMUND (leesik) Amivel vádoltál, azt én megcselekedtem, és még többet is, sokkal többet. Az idő mindent világosságra fog hozni. Az már elmúlt, s az én életem is, de ki vagy te, akinek a szerencse felettem illyen elsőséget adott? Ha nemes születésű vagy, megengedek néked.

EDGAR Ezen jó szívű érzés megérdemli a viszonzást. Én születésemre nézve nem vagyok náladnál alább való, Edmund; s ha több vagyok, az az igazságtalanság, mellyet rajtam elkövettél, annál nagyobb. Az én nevem Edgar; én a te atyádnak fia vagyok. Az istenek igazságosak, s tulajdon vétkünkből készítenek eszközöket megbüntetésünkre. Ennyit érnek az ő szemei.

ALBAN Jer, hadd öleljelek meg; a bú szakítaná össze szívemet, ha valaha téged vagy az atyádat gyűlöltem volna.

EDGAR Nemesszívű herceg tudom én azt.

ALBAN Hová rejtetted el magadat? s honnan tudtad meg atyád szerencsétlen jártát?

EDGAR Onnan kegyelmes herczeg, hogy abba mellette voltam. A vért szomjuhozó utánam olálkodók elkerülésére megőrült ember rongyaiba öltöztem. Ezen öltözetbe állottam azon irtózatos éjszakán a szerencsétlen király mellett, s végtére feltaláltam az Atyámat is vérző szemeivel. Én voltam az ő vezetője, vezettem őtet, megszabadítottam a kétségbeeséstől: utóljára kinyilatkoztattam magam előtte, s az ütközet alatt egy házhoz vittem. Éppen most beszélem el néki ezen háborúnak ki menetelét, hogy Lear és Kordélia elfogattattak, de oh! bár soha se cselekedtem vólna, mert meg sebesíttetett szíve vad nevetések között meghasadott és meghalt.

ALBAN Szegény öreg! Isten látja lelkem, ártatlan vagyok az ő halálában. Gondolkozzunk már most a királyról. Barátim! halljátok meg határozásomat. Minden segíttséget, a mellyre ezen szánakozásra méltó öregnek szüksége van, el kell rajta követni. Le mondok s általengedem néki minden hatalmomat a meddig él. Kordéliát békességesen haza küldöm Skótziába. (Edgarhoz) Neked visszaadom minden jussaidat, s azon fellyül olyan jutalmat, mellyre virtusod még igenis érdemes. Minden barátaink vegyék el jó magaviseletjek, és minden ellenségek gonosz cselekedetnek érdemlett jutalmát.

Cordeliát a Learhez ragaszkodó hűséges alattvalók közössége menti meg a haláltól. Érdekes, hogy a gonosz leányok elítélésének hallucinatív jelenetére itt a leányok halála után kerül sor, amikor Lear a tömlöcben Cordeliával marad. Lear kísérteteket lát, vádol illetve vizsgál, de alapjában véve a maga bűntudatával is számolnia kell – mit teltem és mit teszek leányaimmal A nyitó jelenetet idéző hivatalos tárgyalás nincs annyira kidolgozva, mint az eredetiben, de érdekes: Lear már a Bolond és Edgar nélkül, egyedül hívja életre a múltat tulajdonképpen. Cordelia alkalmazkodva apja „bogarához”, maga is megszólal, részt vesz a tárgyaláson, amelyet a Cordelia elleni merénylet szakít félbe. Az ő életben maradása végül visszaállítja Lear elméjének békéjét. A szomorújátéknak nem szükségszerűen tragikus a kifejlete, sőt: annyi borzalmas fordulat után a darab végén a közönség inkább már csak fellélegezni óhajt abban a hitben, hogy bármiféle krízis rendezhető, túlélhető. Az igazságszolgáltatás hite irányítja a fordítót, és nem az esztétika öntörvényei. Az irodalom közelebb áll itt még a meséhez, vágyelvűen működik, és nem a valóság szerint. (Az eszményítés hagyománya nálunk tulajdonképpen eltart egész a huszadik századig). Valószínűleg az akkori közönség egy ilyen happyendes darab végén élte át a katarzist, mint ahogyan ma talán kissé betegen szinte csakis a boldog megoldás, illetve a katarzis hiányát érezzük (esztétikailag) hitelesnek.

5. 7.

Lear, Kordélia, katonák (akik bé hozzák de mindjárt elmennek)KORDÉLIA Békességes tűréssel szenvedjük kedves Atyám! Nem mi vagyunk az elsők, akik legjobb szándékunk mellett is a leg mostohább sortól üldöztetünk. Meg alázott Király, csak éretted vagyok én ollan szomorú. Ha ezen sors csak engem egyedül ért volna truttzoltam volna rajta. Vallyon nem látjuk é meg többször ezen Leányokat, ezen Testvéreket?

LEAR Nem, nem, nem, nem! Örökösen itt fogunk maradni. Ez tömlötz. Csak magunkra ketten énekelünk itt, mint a madarak a kalitzkába. Ha tőllem áldásodat kérnéd letérdepelnék előtted, hogy tőlled engedelmet kérjek. Így élünk mi, éneklünk, könyörgünk, egymásnak régi történeteket beszéllünk, s a legtitkosabb dolgokról ollyan világosan szollunk, mintha mi az Isteneknek titoknokjai lennönk. Pfuj! pfuj! ne kinozzátok Regant ollyan sokáig, ő jobb Gonerillnél.

KORDÉLIA Hatalmas Istenek! vegyétek kegyelmetekbe!

LEAR Jól van, igen jól van; az illyen áldozatokra maga az ég hint tömjént. Állj meg; nézzed. Gonerill! Regan! Nézzed.

KORDÉLIA Nénéim! Nénéim! Ti nemeteknek motskai.

LEAR Ha! Az ítélő Szék eleibe viszem őket. Hozzátok elő a bizonyságokat. Te vitézi öltözetű ember! Szólj igazán, és igazságokat ezen Tigris Asszonyokról.

KORDÉLIA Kedves Atyám! üljön le s nyúgodja ki magát.

LEAR Elsőben meg nézem az ő meg ítéltetéseket. Hozzátok elé Gonerillt. Úgy! Itt az Istenek előtt, ezen nagy gyülekezet előtt esküszöm, hogy ő a szegény Királyt, az ő öreg Atyját magától eltaszította. Gonerillnek hívnak téged? Lássátok, nem tagadhatja el.

KORDÉLIA Istenek! vegyétek óltalmatokba!

LEAR Itt jő a második. Bontzoljátok fel Regant. Nézzétek mit kohói szívébe. Vagyon é valahol a Természetbe valami mag a melly illyen kemény szíveket terem? Szorossan vigyázzatok reá. Hová ment el? Hamis Bíró! miért engeded hogy elszaladjon?

KORDÉLIA Atyám! kedves Atyám! nem esmér már engem?

LEAR Kordélia! kedves Kordéliám! most bírlak én téged? Aki minket el akar választani, az az égbül vegyen lángol, és tüzekkel kergessen el egymástól. Szárazd meg szemeidet. Ne engedd hogy lássam könnyeidet. Elébb rágja le a fekély testünkről a húst, mint minket valami elszakaszthatna.

KORDÉLIA Micsoda zörgés az odakünn?

5.8.

KAPITÁNY Menjetek, fogjátok meg, s fojtsátok meg.

KORDÉLIA (elájulva lerogyik) Könyörülő istenek!

KAPITÁNY Fogjátok meg!

LEAR (felszökik) Kit? kit? mit akartok ti rabszolgák? Gyilkolni az én kegyes Kordéliámat? (ki ragadja a kardot egyiknek a kezéből, meg sebesíti a kapitányt) Jertek ti pokolbéli kutyák, jertek. (azomba mások béjönek, s a megsebesítteteket elviszik)UTOLSÓ JELENÉS

Albani herceg, Edgar, Kent, katonák (mezítelen karddal) előbbiekEDGAR (bé rohan) Álljatok meg semmire kellők, álljatok meg.

ALBAN Vissza ti boldogtalanok, vagy halál fejeteken (a kapitány katonái elmennek)KENT (Mihelyt Kordéliát meglátja, felemeli, és feléleszteni igyekszik)LEAR Hah! meg akartok engem? (a kardját elejti, és ki gombólja köntössét) Ide! ide!

ALBAN Drága királlyunk, nem esmérsz minket? Mi életed megszabadítására, s tömlötzöd kinyitására jöttünk. Itt vagyok hogy néked elégtételt adjak kegyetlen Leányaidtól szenvedett keserűségeidért. Az utállatos furiák az ég igazságos ítélete bé tellyesítésért egymást oltották ki a világból.

LEAR Hallod azt Kordélia? (azomban hogy őtet elájulva látja ) Oh kedves leányom! Kedves Leányom! (igen nyughatatlanul forgolódik körülötte) Úgy van! úgy van; ez a csapás repesztette meg az ő szívét. Nem jössz már vissza többet az életre? nem? nem? Ordítsatok! Ordítsatok! Oh! ti kőből formált emberek, ha nyelvetek s szemetek az enyim volna, úgy használnám azokat, hogy az egész világ felserkenne. Oh! Ő örökre elaludt? Átok szálljon reátok gyilkosok, ő meghalt. Tudom én annak a próbáját, ha vallyon meghalt é vagy él még. Adjatok egy tükröt, ha lehellete az üveget megnedvesíti, vagy meghomályosítja, bizonyosan él.

KENT Tsendesedjék el Felséged, ő él! nézze csak, felnyitja a szemét.

KORD Kedves Atyám!

LEAR Élsz még kedves Kordéliám? élsz?

KORD Igen is drága kedves Atyám még élek.

LEAR Öröm! öröm! ujjongassatok! ujjra eszemre jöttem.

ALBAN Jer tehát ditsősséges Király, vedd ujra birtokodba Britanniának trónusát. Mi a te hűséges jobbágyaid vagyunk. Kordélia királyné pedig vonja vissza magát ujjra békességgel Skótziába.

LEAR Nem, nem! Én már pályafutásomnak végére érkeztem, s gyenge a fejem a Korona gondjai hordozására. Vedd el azt magadnak Albaniai Hertzeg, légy bölts, és szerentsés, s hadj engem nyugodni. – Magatok is jól látjátok millyen nagy szükségem van a tsendességre. Meg akarok nyugodni életem terhes munkájától az én kedves Kordéliámmal, hogy az ő gyermekei kebeléből kívánjanak vissza az istenek magokhoz.

Lear zárószavaiban katarzis helyett akár álpátószt is találhatunk, ha meg nem próbálunk a kor ízlésvilágába helyezkedni. Valószínűleg hasonló dikció jellemezte Mérey Szabolcs vezérét, illetve az alább említett fordítást is.

1819-ben Székesfehérvárott Komlóssy Ferenc színigazgató előáll egy újabb Lear-fordítással. A fehérvári színésztársulat azonnal játssza is a Leart. A bemutató dátuma 1819. március 7. Cordeliát Kántorné alakítja. A színlap, a vidéki színházak hagyományaihoz szilárdul ragaszkodva, nem tünteti föl a fordító nevét. Csak majd két évtizeddel később, a felújított előadások adatai árulják el Komlóssy nevét, mert a mű sohasem lát nyomdafestéket, súgópéldány sem marad fenn belőle holmi nevezetes tűzeset okán. De tudjuk, a fehérváriak 1834. február 18-án új szereposztásban játsszák a Leart. A Színtársulat Almanachja szerint, a főszereplő ezennel Edgar, akit Pergő Celesztin játszik. Ez az előadás 1835-ben Miskolcon, 1837-ben Debrecenben majd Kassán vendégeskedik.

Az első vidéki Lear-előadások sorozata azt tanúsítja, hogy Shakespeare nagy tragédiája közepes értékű fordítások keretében sem veszti el óriási méreteit15: „mint a gyémánt,... ragyogása független a foglalattól, a külső pompától”.

És lassanként kialakul az igény, hogy angolból fordítsák Shakespeare-t. Az érdem a Döbrenteié, aki meggyőzi barátait és munkatársait – Buczy Emilt, Bölöni Farakas Sándort és Wesselényi Miklóst is –, hogy Shakespeare-t eredetiben olvassák. Folyóirata, az Erdélyi Múzeum gondos tanulmányokat közöl a Shakespeare-darabok dramaturgiai problémáiról, és az angolból történő fordítás követelményeiről. Döbrentei elve már a későbbi fordítók tudatosságát előlegezi: megtalálni, hogy „miképp fejezhette volna ki ezen angolos mondásába tett megrázó képet, érzést Shakespeare magyarul, ha úgy írjon”. Felmerül a verselés mikéntjének kérdése: „Az angol nyelv ugatóbb, csiholóbb, a miénk nyúlóbb hangú és menedékesebb, és mivel a mi prozódiánk helyheztetési egyszersmind, mi nem mérkőzhetünk az angolokkal a jambusi verselésben” – írja Desewffy József. És megindul a küzdelem a jambusokért. Döbrentei, aki 1828tól nagyban tervezi, de sajnos sosem készíti el a magyar Lear királyt, megcsinálja az első jambusos fordítását Hamlet nagymonológjának 1821-ben; 1812-től pedig 1825-ig dolgozik a Macbethen, első, csak prózában sikeredett változatát elégeti, újra nekiveselkedik. A sikerült végső formát csak 1830-ban adják ki, egy évben Széchenyi Hitelének megjelenésével: és a dátum már új korszakot nyit. Felnő az új nemzedék, melynek már fölöslegesen mondja a megfontolt Bajza hogy „Shakespeare-ről ne álmodozzék... Mert hogy Shakespeare-t még most türhetőleg is adhassuk magyarul, nem hiszem”. Wesselényi a lovait Széchenyi a Dunán hajózó gályáit nevezi el Shakespeare hőseiről, míg a toll emberei felkészülnek a „nagy vállalatra, hogy a nagy brit költőnek jelesb műveivel minél többen megküzdjenek”17.

Közben természetesen a hatalom sem rest, újabb korlátozó hadműveleteket eszel ki az ébredező nemzetek számára. 1820-ban I. Ferenc megtiltja a liberális szellemű külföldi szépirodalmi lapok behozatalát a monarchia területére. Az efféle rendeletek, keserű következményeik mellett tanulékonyságra „nevelik” a szellem embereit, arra, hogy minél inkább odafigyeljenek, és igenis megkeressék „külföldi” forrásaikat. Így lesz Shakespeare a nemzeti önállósodás eszköze, politikai gyúanyag. Történetünk pikantériájához hozzátartozik a tény, miszerint Magyarországon először angolból a Lear királyt nem is magyarra, hanem német nyelvre fordítják. Az akkor igencsak természetes „ellencsínyt” Petz Lipót soproni lelkész követi el, 1824-ben.

Tény, hogy valójában csak a reformkorral, a polgárosodás beindulásakor kezd a lakosság elmagyarosodni, és ennek ellenére az 1880-as évekig Budapesten az utcán használt nyelv csak kis részben magyar18. Mert a hirtelen nagy fejlődésbe lendülő országot helyzete, de a polgárosodás miatt egyfajta érdeke is folyamatosan arra készteti, hogy függetlenségi törekvéseit ne terjessze ki a társadalom életének minden területére, hogy a fővárosban legalább, kiegyenlítő biztosítékként fogadja el – őrizze meg – a fölötte álló hatalom nyelvét mint hivatalos ügyek, a kereskedelem és üzleti értinkezések nyelvét, és hogy csak a kultúra meg a mindennapi kapcsolatfenntartások szintjén használja saját anyanyelvét. Ez a kompromisszum eleinte azért nem tűnik kivitelezhetetlennek, mivel korábban a latin nyelv foglalta el az ún. egyensúly-helyzet egyik oldalát, annyi különbséggel, hogy akkor az idegen nyelv hordozta-terhelte a kultúrát.

Igen ám, de az anyanyelvű kultúra terjesztésének ezer gondját-baját nem vállalja magára az osztrák udvar: jó, hadd legyen Budapesten magyar színház, mondja, de minek hozzá az én támogatásom, nekik kell, csinálják csak meg ők saját maguknak. És a tervhez, melynek kezdetben igen kicsi a társadalmi alapja, hozzálát az arisztokrácia. Mi tagadás, hamar beleun a dologba, ám addigra a liberális nemesség átveszi a feladatot. Aztán megváltozik a történelmi helyzet, már minden kompromisszum kevésnek bizonyul a békesség látszatának a fenntartásához. A hatalom nyelvén szóló alattvalónak csak kétféleképp sikerülhet kilépnie adott helyzetéből, amely állandó hűségnyilatkozatokra ítéli: vagy úgy, hogy önszuggesztióval azonosulni képes a hatalommal és ezáltal a behódolás már nem önmegtagadás a számára, vagy pedig úgy, hogy az ellenség illetve az erőszak nyelvén és az ellenség eszközeivel támad és megdönti a status quot. Harmadik út a nem beszélés, a passzív rezisztencia. Ez a viselkedésforma rendelkezik a kétértelműség előnyeivel és hátrányaival, mert értelmezhető akár mint beleegyezés, akár mint tiltakozás.

Meggyőződésem, hogy Shakespeare Lear királya, akárcsaak a Hamlet majd a Bánk bán, az átlagosnál jóval több áthallással szolgált a tizenkilencedik század magyar színházaiban. Az egymásra torlódó döntő történelmi pillanatok farkasszemet nézhettek (volna) saját tükörképükkel, mielőtt szétpattanva „zörögve elvonulva” – elmúltak. Ezt természetesen csak utólag állapítja meg az ember, amikor kényelmesen visszatekint, saját drámai jelenét aktívan pihentetve. Feltételezzük, hogy élet és művészet egymásnak megfelelő csomópontjai körül járunk, és a tényezők, amelyeket érintünk, mint egy bog szálai, összefüggnek egymással. Egy kis túlzással állíthatjuk, hogy magyar közegben a Lear király első felvonásának első jelenete, vagyis Cordelia konfliktushelyzete az ország dilemmáját jeleníti meg a 48-as forradalom előtt. Hogy Lear tragédiája a szabadságharc elfojtásának allegóriája. Továbbá, hogy az elavult, de még erős régi és a korán jövő, még erőtlen új értékrendek és viselkedésformák összeütközései a tragédiában igen sok konkrét áthalláshoz vezetnek a fegyveres felkelés avagy kiegyezés dilemmájával viaskodó magyar társadalomban a tizenkilencedik század második felében. Bizonyára annyira lehet igazunk, amennyire utólagosan kitapinthatjuk, megérinthetjük egy dráma szövegen túli testét. Lássuk tovább a folyamatot.

A két leghősibb magyar Lear király következik. Az 1838-as Lear-fordítás a reformkor teljesítménye, s mint ilyen, túléli a forradalmat, még az 1854-es új Lear-fordítást is, és az 1870-es évekig „tartja magát” a színpadon. Vörösmarty Learje pedig akkor jön, amikor az új Magyarország megszületésének ügye többé nem gazdasági és művelődési kérdés, hanem politikai19, és a politika színterein az ügy tragikusan ugyan, de már eldőlt. Érthető, hogy az önkényuralom légkörében születő máig legnagyobb Lear-fordításunkat nem fogadja örömünnep.

Attól kezdődően, hogy 1825-ben az országgyűlés Széchenyit, majd Kölcseyt bízza meg a játékszíni javaslat előkészítésével, a nemzet úgy érzi, végre érdemben foglalkoznak játékszíne ügyével. Valóban, Magyarországon ekkor Európában egyedülállóan, a „boldogabb fekvésű népekkel ellentétben” törvényes intézkedések szolgálják a színházat. Döbrentei, Toldy és Vörösmarty személyében létrejön a drámaválasztási bizottság, hogy nevelő, eredetiséget fejlesztő és szórakoztató szándéka szerint kiválassza a műsorra tűzhető darabokat. A bizottság 1831-ben hetvenhét idegen drámát javasol lefordításra, köztük huszonkét Shakespeare-művet. A romantika nemzedéke az átdolgozások divatát levetve felfedezi a teljes Shakespeare-szövegek hatalmát. A fordításra vállalkozók növekvő önbizalma, a korszerűsített nyelvbe vetett hit, a modernnek mondható színészi játék azonban mind kevés ahhoz, hogy a pesti magyar színház egyszerre, teljes egészében elvesse és megújítsa a korábbi konvenciórendszer színpadi gyakorlatát. Ezért minden egyes Shakespeare-darab előadásánál újra és újra meg kell küzdeni az elavult szcenikai adottságokkal. E hagyomány szerint a színpadi halál egybeesik a felvonásvéggel, a nyílt erőszak pedig kerülendő. Ezért a Rómeó és Júlia „színpadilag” ott kellene véget érjen, amikor a pap kisiet a kriptából, és Júlia a Rómeó tőrével öngyilkosságot követ el. Othellónak párnákkal illik megfojtani Desdemonát; öngyilkosságának hatását pedig nem enyhíthetik Lodovico tettét követő szavai. Megoldhatatlan a sok színváltás és csatajelenet. A díszlettár szegénysége miatt nemcsak az egyes darabok, hanem eltérő műfajok között is bevett szokás a kölcsönzés. A történeti hűség kérdése föl sem merülhet. Világos tehát, miért dúlnak Shakespeare körül oly heves viták a korabeli folyóiratok hasábjain. A Pesti Magyar Színház hivatalos küzlönye az Életképek, melynek szemléletét Bajza határozza meg. Bajza pedig nemcsak Shakespeare kultuszát és fordítását tartja korainak, hanem a magyar színjátszást találja még éretlennek Shakespeare-hez20. A polgári közönség egyelőre Bajza ideáljain nevelkedik. Vele szemben áll a sokkal gyakorlatiasabb művészettörténész, Henszlmann Pál, a Szépirodalmi Szemle főszerkesztője. A legnagyobb dramaturgiai tudást Vörösmarty képviseli az Athenaeum hasábjain. Rossz játékot eltűrünk hazafiságból, érthetetlent nem, írja. Kevésbé igényesen, de a korszak minden folyóiratában jelen van a színház: a Pesti Hírlapban, a Pesti Divatlapban, a Honművészben, a Honderűben. A még csak forrásban lévő vélemények és érlelődő értékítéletek zűrzavarából néha minden kétséggel és kritikával dacolva kiemelkedik egy-egy előadás, amiről mindenki hiszi, hogy jó. Amikor egy várva várt vadonatúj szöveg birtokában színész és rendező kiszabadul a rossz körülmények kelepcéjéből.

Ez történik 1838. április harmincadikán21, amikor Egressy Gáborral a főszerepben előadják Budán a Lear királyt. A színlap hevenyészett és viharvert, de fennmaradt egy súgópéldány és Egressy szereptanulmánya Lear szövegével – kiadást a szöveg máig nem ért meg22. „Szomorújáték öt felvonásban az eredeti, Schlegel és Petz után, fordították Vajda Péter, Jakab István, Egressy Gábor” – áll a súgópéldány címlapján. Vajda Péter Novalist is fordít, romantikus természetódákat ír. Ő fordítja a Lear szerepét Egressy számára, aki nem tud ugyan angolul, de a német szövegből tájékozódva irányítja a fordítást, főleg a saját szövegének létrejötte fölött bábáskodik. Nem véletlen, hogy Lear szövegeit mindenhol sikerül versbe szedni, jambusokba ültetni át. Egressy neve több tekintélyt kölcsönöz, a fordításnak. Vajda alkatilag közelebb áll Shakespeare-hez, mint fordítótársa, Jakab István, aki általában operaszövegeket és tündérbohózatokat fordít.

A közönség tragédiára való érzékenységét sokféle körülmény fokozza. A nagy árvíz évében vagyunk. Talán ezért nem az alig fél éve megnyitott Pesti Magyar Színházban van a bemutató, hiszen Pest házainak több, mint a fele összeomlik a márciusi jeges áradásban. A természeti csapással szinte összhangban kezd ismét szigorodni az osztrák hatalom is. Bécs egyre-másra hoz olyan intézkedéseket, amelyek hatástalanítják a reformkor vívmányait. Megérett az idő a szólásszabadság jogának bevezetéséhez, de amikor 1836-ban Pozsony vármegye közgyűlése a király elé terjeszti az országgyűlés javaslatát, a hatalom a fogát szívja, és csak az alkalmakat várja a megtorló intézkedésekre. V Ferdinánd utasításait József nádor hajtja végre. Letartóztatja az országgyűlési ifjúságot. Alighogy bejelenti Kossuth a Törvényhatósági Tudósítások megindítását, betiltja a kéziratos lap megjelentetését. Tiltó rendeleteit ismételgeti, miközben a nemzet tiltakozik. Türelmetlen a reformok útjára engedeti országgal szemben. 1837-ben karhatalommal letartóztatja Kossuthot. 1839 januárjában pedig, amikor az árvízi hajós hősiességének emléke nagyon is frissen él még a pestiek emlékezetében, a Királyi Tábla háromévi fogságra ítéli Wesselényi Miklóst. Az ürügy, hogy a báró benyújtja az ellenzék szólásszabadságról szóló „derekas védelmét”. A megtorlás, mint mindig, gyümölcsözőnek bizonyul: a börtönben Lovassy, az ellenzéki ifjúság egyik képviselője megőrül, Wesselényi megvakul – Kossuth ellenben megtanul angolul. Egy Shakespeare-összes a tankönyve. Ilyen shakespeare-iek a közállapotok a magyar Lear-bemutató körül Pesten. A színház viszonylag szabadon működik, legfeljebb rágalomhadjárat folyik ellene. A sajtóban megszellőztetett rágalomhadjárat mintha leképezné az országos ellentéteket a literátorok világára. A fő rágalmazó Munkácsy János, az Athenaeumban Vörösmarty szólásjogot biztosít számára. Az „egymás ellen törekvések pártfészkének” nevezi a színházat, a társulatot pedig „fondorkodók, bujtogatott gyülevész csoport, sclavok” megnevezésekkel illeti. „A magyar színháznál a kéményseprőn kezdve minden ember dirigál, intriguál, practicál, krónikái és mystificál” – írja. Az Athenaeum egyébként türelemmel és érettséggel foglalkozik az ellentétes érdekek harcával. „A pártok surlódása... éleszti vetély által az észt, edzi az akaratot... Nem abban áll tehát a józanság, hogy a pártokat elkívánjuk közülünk s kiirtani törjünk a kiirthatatlant...” – írja A felekezet című cikk május 13-án.

Kevesebb tolerancia jellemzi a cenzort, akire a 38-as Lear bemutató „szalonképessé” tétele bízatik. „A ki törűltek el hagyása mellet a’ játékszini előadás meg engedtetik” – áll a szövegkönyv belső címlapján. A közerkölcsre hivatkozva eltöröl egy sor fontos pillanatot a drámából: Kent és Gloster beszélgetését az első jelenetből, Gloster elmefuttatását a természetről, Edmund cinikus önvallomását, a Bolond (itt még Bohócnak fordítják) mondókáit, Edgar földönfutóvá vedlésének elhatározását, a képzelt törvényszéki jelenetet, Gonerill véleményét a férfi és férfi közti különbségről, Edmund utolsó monológjából a mégis szeretve volt részt. Az emígy megtisztított előadás mégis hatalmas energiákat szabadít fel színészekben és közönségben egyaránt. Egressy 1837 áprilisától készül a Lear szerepére. Ekkor látja ugyanis Bécsben a nagy Anschütz Lear-játékát, és elhatározza, hogy fiatal kora ellenére megkísérli a nagy szerepet. Elragadtatottságában így ír Bécsből a Honművésznek: „Egy milliárd év lefoly, míg illy csodatüneményt a’ művészetek istene produkálni fog.” Természetesen költői túlzás, amit állít. Nyilván a kritika azonnal „másoltnak” tartja Egressyt a szerepben: „ha nem utánozza Anschützöt, akkor majd jó Lear lesz belőle”, mondja Toldy az Athenaeum Magyar Játékszini Krónikájában. Szerinte Egressy túlontúl fiatal; és kissé önállótlan Lear, néha kiesik szerepéből, vagy pedig túljátssza. Tulajdonképpen maga Toldy is a bécsi előadáshoz viszonyítja a magyar színészek teljesítményét. Lényeges, amit az összjátékról állapít meg. Elmarasztalja a színészeket a nyelvi és nem nyelvi játékelemek „egyformátlansága” miatt. Általános hibának tartja az érthetetlen beszédmondást: „az egyik hadar, a másik a színfalak közé beszél, a harmadik halkan, s így fárasztóan vagy az egészet, vagy a részt nem értjük”. Az indulatot nem az érthetetlenné fokozott sebes beszédben kell megmutatni, írja. A rossz játék a mellékszerepekben is bántó. Kimerítő bírálata a fordítást is érinti: „A fordítás helyenként darabos, de általában véve mégis az eredetinek erejét megközelítő, s ügyes kéz műve. A király szerepe jambusokban.” Alacsonyabb színvonalú kritikák is napvilágot látnak, azok a díszletek és jelmezek korszerűtlenségét tárgyalják, vagy a fordítók nevének fel nem tüntetését a színlapon. De mindenik bírálat megegyezik abban, hogy „a közönség számos és részvevő”. Toldy, mintegy saját alaposságát nyugtázva, azt jósolja, hogy Egressyék „ennyi ráfordítása” hozzájárul ahhoz, hogy „Shakespeare számunkra meg fog honosodni”. Egressy már a következő előadásban hasznosítja az őt érintő bírálat tanulságait: „Egressy, örömmel mondhatjuk, sokkal jelesb mint először. Hangja s mozgásában inkább elrejtve ifjú kora, s több összhangzás az egészben”24. Az összjáték viszont elfárad, lefullad: „Minden egyéb gyengébb, mint máskor.”

Akárhogyan is fogadják az előadást, a lényeg, hogy nem közömbösen, és hogy Vajdáék fordítása által a magyar nyelv először találkozik az igazi shakespeare-i Learrel. Megszületnek az első hiteles, közvetlenül Shakespeare-ből merítkező megoldások a dráma legbonyolultabb szöveghelyeire is. (Tekintsünk el attól a problémától, hogy mennyiféle „hiteles” Lear-szöveget ismerünk ma.) És a súgópéldány tanúsítja, megoldásai nem rosszak, sőt, sokszor ihlet, drámaiság, és a remekművel társalkodás izgalma érzik rajtuk.

Nézzük meg a konfliktust kirobbantó nyitó jelenetet. A szövegkönyv kihúzásaiból feltételezhető, hogy az előadást nem Gloster és Kent kényes beszélgetésével kezdték, hanem azonnal a szeretet nyilvános vetélkedőjével. Az ilyen in medias res Lear-előadás szokása tulajdonképpen Angliában is élt. Az első eredetiből is fordított magyar Learre gondolva érdekes véletlennek nevezhetjük azt a tényt, miszerint az 1606-os bemutató utáni legelső teljes, csonkítatlan Lear-előadás Angliában pont 1838-ban törte meg az átdolgozások sorát25.

Az 1838-as magyar Lear cenzúrája nem esztétikai elvek szerint nyirbálja a drámát. Mert a szöveg feszes ritmusban, erős felütéssel indít:

ELSŐ FELVONÁS – ELSŐ JELENÉS

KENT Azt tartom a Király hajlandóbb az Albániai herczeghez, mint Cornwallhoz.

GLOSTER Nekünk is mindég úgy tetzett, de most az Ország felosztásánál nem lehet kivenni, mellyiket becsüli fölebb. Mert olly egyenlően vannak a részek kimérve, hogy maga a’ legnagyobb pontosság is bizonytalan maradna mellyik felét válassza.26

KENT Nem fija ez, Mylord?

GLOSTER Nevelése nyakamon maradt, olly gyakor kelle pirulva fijamnak ismernem, hogy már egészen neki edződtem.

KENT Nem értem önt.

GLOSTER Annál jobban értett anyja, s ez egyetértés elébb szerzett fijat bölcsőjébe mint férjet ágyába. Veszi észre hol volt a botlás?27

KENT Nem kívánhatom nem történtnek e’ botlást, miután eredménye illy sokat igér.

GLOSTER De van törvényes fiam is, ennél néhány évvel... ki azonban szívemben éppen nem áll fölebb. Ha bár e fickó kissé korább botlott is be a világra, mint hitták, anya még is szép volt, s a kölköt nem lehet elhazudni.

Innen tovább is látható két nagy áthúzás, de mintha mindkettő ki lenne utólagosan kaparva. Elképzelhető tehát, hogy a készülő birodalomfelosztás esélyeinek latolgatását és főleg a kényes fattyú-témát kihagyva mégiscsak Kent, Gloster és Edmund indítottak:

GLOSTER Esméred-é ezen nemes urat, Edmund?

EDMUND Nem Uram.

GLOSTER Mylord Kent, jövendőben tartsd eszedben, mint tisztelt barátomat.

EDMOND Mylord, ajánlom önnek magamat.

KENT Szeretnem kell téged s közelebbről megismerni.

EDMUND Iparkodni fogok, hogy megérdemeljem.

GLOSTER Kilentz évig volt külföldön, s ismét mennie kell. A király jő.

Semmiféle kihúzás nem látható tovább:

Trombita harsogásLEAR Fogadd a Franczia és Burgund urakat Gloster.

GLOSTER Tüstént Fölséges uram. (Glos és Edm el.)LEAR Azomban én titkolt szándékomat

Kinyilvánítom, földabroszt ide!

Miként tudjátok, három részre osztám

A birodalmat. Elvégzem szilárdul

Agg napjaimról a gonoszt lerázni

S ifjabb erőkre bízni, hogy tehertől

Menten tántorogjak kész sírom felé

Cornwall fiam s te színre kedves Alban!

Erős föltétem tudtokra adni

E perczenetben, mit menyasszonyi

Ajándékul kap mindenik Leányom,

Hogy így előzzem a viszálykodást.

A francz király és a burgundi herceg

Rég itt esengnek legkisebb leányunk

Szerelmiért, választ kapjanak.

Most hát Leányim, minthogy már ezentúl

Uralkodásról, kormányról lemondunk,

Feleljetek, mellyik szeret leginkább?

Hogy arra öntsem kegyemet

Kinek leginkább van rá érdeme.

Első szülöttem, szólj először, Goneril.

GONERIL Atyám én sokkal jobban szeretlek, semmint szavakkal ki lehessen mondani, kedvesb vagy nékem saját szemem fényénél, levegőnél, szabadságnál; kedvesb minden kincsnél, és ritkaságnál; kedvesb életnél, jólétnél, szépségnél, becsületnél28. Szeretlek, mint csak valaha gyermek szerethetett, s mint valaha atya szeretetben részesülhetett; lélekzetem szűknek, szavam némának tetszik, hogy kifejezhessem, mily határtalanul szeretlek.

CORDELIA (félre) Mit mondjon29 most Cordelia? Szeret s hallgat.

LEAR E tartományon e vonaltól eddig

Árnyékos erdők, hatalmas folyókkal

Zöld mezők, s rétekkel gazdag vidéken

Asszonnyá teszlek30; Te s Alban utóik

Bírják mind örökre. Mit szóll második, nem kevésbbé

Kedvelt Leányunk Regan, Cornwall neje.

REGAN Én ugyan azon anyagból vagyok, mellyből testvérem, s vele itt is mérkőzöm. Hő szívem úgy találja, hogy mind azt monda, mit én is érzek, csak hogy még sokkal hátrább maradt, mert én minden kigondolható gyönyöröknek ellensége vagyok, s egyedüli boldogságot csupán fenséges magad szeretetében lelek.

CORDELIA (félre) Cordelia szegény! És még sem szegény, mert tudom, hogy Szeretetem nyelvemnél sokkal gazdagabb.

LEAR Örökre a tiéd, s tieidé

Maradjon szép honunknak e nagy harmada

Tér, kellem, és erőre nem alább való

A Gonerilnak szántnál. És te kedvesünk

Legifjabb ugyan, de nem kisebb örömünk,

Kinek szerelméért

Franczia, s Burgund herzege

Versengenek, mit szólhatsz, hogy megkapjad a

Leggazdagabbik harmadot? kihúzva Beszélj.

CORDELIA Semmit, kegyelmes Úr.

LEAR Semmit?

CORD Semmit.

LEAR A semmiből lesz semmi31. Újra szólj.

CORD Én boldogtalan! Szívemet ajkamra nem emelhetem, Szeretem fenségedet, mint kötelességem – sem többet, sem kevesebbet.

LEAR Hogyan? Cordelia! jobbítsd meg szavaid,

különben szerencsédnek fogsz ártani.

CORDELIA Atyám, te nemzél, neveltél, szerettél; mind ezt kötelességem szerint viszonzám; engedelmeskedem, szeretlek, s méllyen tisztellek. Mire nénéimnek a férjek, ha mint állítják, téged mindenek fölött szeretnek. Én boldognak tartándom magamat, ha egykor azon Férfinak kihez esküm kötni fog, hűségemnek, szeretetemnek s engedelmességemnek legalább felét vihetem; s bizonnyal úgy mint nénéim soha nem mennék férjhez, azért hogy csupán atyámat szeressem.

LEAR És ez szívedből jő?

CORDELIA Igen is jő atyám.

LEART Olly fiatal, s ollyan gyöngédtelen?

CORD Olly fiatal, atyám, s olly igazság szerető.32

LEAR Legyen tehát. Igazságod lesz jegydíjad

Mert a nap szent fényére s Hecate

Titokzatára , és az éjre, és ama

Lét adó s vevő égi hatalmakra itt

Ezennel lemondok apagondjaimról

Rokonságról, és minden vérkötélről

S mint idegent szívemhez, és magamhoz

Tekintlek mától végig. A barbár Scytha

Vagy az, ki önnön gyermekét le ölte

Étvágyat űzve, olly drága, kedves, és

Segitett legyen – mint te – lányom egykoron.

Az első jelenet robbanékony drámáját néhol gyengítik rossz sorok, például Kent száműzésének pillanatában:

LEAR El szemeim elől

KENT Jobban nézz Lear, s engedd hogy kegyes

pillanatod tovább is szemlélhessem

LEAR Vazall, zendülő! {kardjához kap)34

Kicsivel későbben nehézkesen botlik egyet a szöveg, de nem sokkal nagyobbat, mint ugyanitt teszi majd Vörösmarty. Aztán két egymást követő igen nehéz helyet remekül old meg, jobban, mint Vörösmarty:

LEAR Jobb volt volna nem születned, mint engem így keserítened. (a botlás)FRANCZ KIRÁLY Csak ez volt? Csak lényének azon lassúsága, melly nem mindgyárt mondja ki, mit tenni készül? Burgund herczege! Mit szólsz a menyasszonyhoz? A szerelem nem szerelem, ha mellékes dolgokat fontolgat. Akarja? Ő önmaga a menyasszonyt ajándék. (a két nehéz hely)35

BURGUNDI Fenséges Lear, add vele az Osztály részt, mellyet magad szántál neki, s tüstént kezet adok mint burgundi herczegnőnek.

LEAR Semmit! megesküvém, szilárd leszek.

BURGUND Úgy sajnálom hogy egyszerre atyát és férjet vesztesz.

Az 1838-as fordításból a cenzor kihúzza, pedig igen jól sikerül, Edmund első monológját. Felbukkan a törvénytelen és a korcs motívuma. A hangsúlyok, a gondolatritmus szabályosan követi Shakespeare-t.

EDMUND magas természet Istenem te vagy.

Törvényeidnek hódol életem.

Törvényes Edgar! mit te bírsz enyimnek

Kell lenni... (nagy kihúzások)Hasonlóképpen törlés a sorsa Edgar monológjainak és a Bohóc sok szövegének. Az előbbi, mert a szegénység, nyomor és elmeháborodottság kellemetlen hangulatait árasztaná. Az utóbbi pedig, mert nehezen érthető angolul is, bármilyen fontos a Bolondra ruházott dramaturgiai szerep, az érthetetlenre sikeredő fordítás mégis csak jól meghúzva állítható színpadra.

EDGAR ... És eltökéltem, bár mily nyomorú

színt ölteni fel, melly embert valaha

Szilaj baromhoz alacsonyíthatott...

szegény Tamás! rongy Lázár! e néven még

Vagyok valami, – mint Edgár semmi se.

BOHÓCZ Barátom, jobb volna, ha sipkámat se hordoznád.

LEAR Miért?

BOHÓCZ Mert olly embert pártolsz, ki a kegyelemből kiesett, Hohó, ha nem tudsz úgy mosolyogni, mint a szél fú, hamar náthát kapsz. Nesze, vedd sipkámat. Lásd ez az ember két Leányát száműzte, a harmadikat pedig akaratja ellen megáldotta. Ha követni akarod, sipkámat szükségképpen kell viselned. Nos hogy állunk komám? Én azt szeretném, ha két leányom, és két sipkám volna.

LEAR Miért, fijam?

BOHÓCZ Ha minden vagyonomat nekik adnám, csörgő sipkámat magamnak tartanám, az enyém már meg van, te koldulhatsz magadnak Leányaidtól.

... többet bírj, mint mutatsz

Többet kérj, mint mit adsz

Többet tégy mint igérsz

Többet nyargalj mint mész...

Többet hallj, mint hihetsz

Ne mondd mit rejtegetsz

Kártyás, kontár ne légy

Költsön ne adj, ne végy

Kerüld a Leányozást

A bort, dorbézolást

Ha ezt mind meg teszed,

Mondhatod, hogy volt eszed.

LEAR Ez mit sem ér Bohócz!

BOHÓCZ Úgy ollyan, mint fizetetlen ügyvéd szava, semmit sem adtál érte. Tudod é a semmit valamire használni, komám?

LEAR Nem fijam, a Semmiből Semmi sem lesz.

A tragédia sodrása néhol magát a fordítást is felemeli és erőteljessé teszi. Ilyenkor mintha nem is volna érdemes firtatni, mit lehetett volna jobban megoldani.

LEAR Ordítsatok dühöngő szélveszek

Hogy pofáitok felpattanjanak,

Szakadjatok felhők és záporok

Míg a tornyok fölé duzzad villámotok,

S míg csak belétek full e vaskokas.

Ti gondolat gyors kénköves tüzek (nyilak)Ti tölgyhasító dörgésnek követjei

Megőszült fejem perzseljétek el!

Menykő te mindent megrázkodtatsz

laposra zúzd e domború világot.

Törd ízre porra minden tárgyait

Pusztíts ki minden természet magot

Miből a hálátlan természet származik.

BOHÓCZ Ah komám száraz házban jobb akármi víz, mint itt kinn az eső víz. Édes komám, menj be, lágy alázatos, kérd leányid áldását, mert ez olly kegyetlen éj, melly sem böltsen, sem bolondon nem könyörül.

LEAR ... Tombolj dühödve, önts tüzet, vizet

nem leányom a víz, dörgés, nem a tűz

Elemek, titeket nem mondalak hálátlanoknak,

Nektek nem adtam Országot, nem neveztelek

Jő gyermekeimnek, tik nyugpénzt nem ígértetek.

Örjöngjetek hát, rabszolgátok itt áll:

Szegény erőtlen, megvetett öreg.

De még is béres szolgáknak nevezlek,

Kik rossz lányaimmal egyesültetek

Lesujtni ott fenn készült harezotok’ vén És ősz fejemre, ó ez fertelem!

A Bohócz énekeivel rendszerint baj van:

BOHÓCZ Ki abból lábujjat csinál

Minek szívnek lenni kell

Az éjt virrasztva tölti el

És tyúkszem miatt sírdogál. (kihúzva)

Ki illy esőben, szélben ujjongat

Ha csak parányi esze is maradt

Békén tűri a bal eseteket

Mert eső és szél, mindennap jöhet.

(nincs kihúzva)

Egressyék előadásában Gloster megvakíttatása nem a nyílt színen történik, a színpadi utasításokból tudjuk. A szöveg pedig így veszi körül a láthatatlan jelenetet:

GLOSTER De meg látom még mint éri el a gyors bosszú az illy hálátlan gaz gyermekeket.

CORNWALL Tehát hogy meg ne lásd, tüstént szúrjátok ki szemeit, nyomban el vele.

INAS Mylord! gyermekkoromtól szolgállak, de jobb szolgálatot Soha sem tettem, mintha azt mondom: megállj!

...

GLOS Minden setét, nincs vigasztalás!

A legutolsó jelenetben egyenetlenül keverednek jó és sikerületlen sorok. Hiányzik Learnek az a mondata, amelyben Cordelia halálán keseregve leánya és a Bolond személyét mintegy összekeveri. (And my poor fool is hanged.) Vörösmarty már hozza c mondatot, de nála akasztás helyett megfojtásról van szó (S az én szegény kis/ Bolondomat megfojtották.). Vörösmarty majd pontosabban kidolgozza e jelenetet, teátrálisabban. A végszó mindkét esetben Albané, csak emitt Vajdáék betartják a négy sor terjedelmet, és kissé elsietik a taps előtti pillanatot. Mert annyira talányos ez a tragédiavég, és annyira fontos visszakapcsolni a nyitójelenet beszélni muszáj-helyzetére. De Vajdáéknak sikerül remekbe Kent utolsó két sora – ez náluk érthetőbb és zökkenőmentesebb, mint Vörösmarty megoldása:

KENT Mylord, reám nagy út vár nem sokára

A mester int s én nem hagyom magára.

ALBAN A’ gyász, időnek meg kell hajlanunk

Nem a’ mi illik, csak mi fáj, a szavának.

Legtöbb fanyart a’ legkorosbik ére

Bú annyi nem száll más ifjabb fejére.36

JEGYZETEK

1.                   Ben Jonson To The Memory of My Beloved Master William Shakespeare and What He Has Left Us 1623, 41-től 43-ig terjedő sorok.

2.                   A hamburgi színház élén 1767-től néhány évig Lessing áll, akinek sikerül a francia típusú drámaírás divatát megtörni. Hamburgi dramaturgiája (1769) egyenesen Shakespeare művészete felé tereli a figyelmet.

3.                   Bayer József: Nemzeti játékszín mint közügy. 1899. november, Akadémiai Értesítő, 39. old.

4.                   Magyar Shakespeare Tár. 1916, szerk. Ferenczi Zoltán, Weber Arthur tanulm. 64. old.

5.                   Maller Sándor: Bevezető, Magyar Shakespeare. Tükör, 19-20. old.

6.                   Bayer József: Nemzeti játékszín mint közügy. 1899. november, Ak. Ért.

7.                   Enyedi Sándor kutatásai szerint a Hamletet már 1793 decemberében játszták Kolozsvárott: Színház, 1978. január, 44-45. old. Az adatra Kiséry András doktorandus kollégám hívta fel a figyelmemet.

8.                   Maller Sándor: Bevezető, Magyar Shakespeare. Tükör, 20. old.

9. A színjátszás hőskorát az is jellemezte, hogy a színészeket vidéken sokkal jobban ünnepelték és becsülték, mint a főváros átrendeződő társadalmában. A nemesi kúriák családias légköre, a jól tartás marasztalta ugyan a színészeket vidéken, de értő közönségre a színház inkább városon, a polgárosodás körülményei között számíthatott.

10.   Katona József: Mi az oka, hogy Magyarországon a játékszíni költőmesterség lábra nem tud kapni?

11.   Pukánszkyné Kádár Jolán: A Nemzeti Színház százéves története, II. kötet

12.   Mátyuszné Császár Edit: Bírálók és megbíráltak. Bp., 1985. 190. old.

13.   A kézirat a Széchényi Könyvtár Színházi Intézetében található MM2315-ös leltári számon.

14.   A szövegkönyv belső borítóján már a Schröderre utalás is ott található.

15.   Bayer József: Shakespeare drámái hazánkban. Bp., 1909, első kötet, 273-321. old.

16.   Maller Sándor: Bevezető, Magyar Shakespeare. Tükör, 29-30. old.

17.   Maller Sándor: Bevezető, Magyar Shakespeare. Tükör, 30-31. old.

18.   Glatz Ferenc: Nemzeti kultúra, kulturált nemzet. 36. old.

19.   Kerényi Ferenc: A Nemzeti Színház 150 éve. 374. old.

20.   Pukánszkyné Kádár Jolán: A Nemzeti Színház száz éves története. 148. old.

21.   Egyes források szerint 1838. április huszadikán volt a bemutató, jelen dolgozat Bayer adatait fogadja el; eszerint április 28-ára volt kitűzve az előadás, de betegség miatt két nap csúsztatás történt.

22.   A súgópéldány a Széchényi Könyvtár Színházi Intézetében, leltári száma L41; Egressy szereptanulmánya pedig az MM5021-es leltári számon található.

23.   Athenaeum, 1838, 37-es szám.

24.   Athenaeum, 1838. május 5.

25.   A Lear király angol színpadtörténetéről lásd Jay L. Halio szerkesztésében a dráma 1992-es New Cambridge kiadását.

26.   hasonló itt Vörösmarty megoldása (prózában, azonos kulcsszavakkal): Nekünk is mindig úgy tetszett; de most az ország felosztásánál ki nem vehető, melyik fejedelmet becsüli inkább; mert az egyenlőség úgy ki van mérve, hogy maga a szigor sem tehet választást osztályrészeik között. A Vajda-féle szöveg ugyanakkor közelebb jár az angolhoz a mondat második felében: for qualities are so weighed that curiosity in neither can make choice of either’s moiety. A curiosity inkább pontosság, alaposság, mint szigor.

27.   Vörösmarty pontosabb, amikor a Du you semell a fault? mondatot az egész darabon végig fontos érzékszervek egyikének a képével adja vissza: Orrontod a hibát? Ugyanakkor Edmund nevelésének terhét Vajdáék konkretizálják jobban, kicsit talán népiesen is szólva, ami tulajdonképpen illik is Gloster beszédmódjához, de Vörösmarty sem rossz a Nevelése, sir, rovásomra történt megoldással, mivel Glosterre a moralizálás éppúgy jellemző, mint a nyílt szókimondás, illetve fecsegés kényszere. Angolul: His breeding, sir, hath been at my charge. Vajdáéknál szép továbbá a botlás mint fault, Vörösmarty hibát mond. Jó, hogy Edmund Gloster szívében nem kevésbé kedves Edgarnál, Vörösmartynál nem kedvesb előttem van. Megfigyelhető, hogy Vajdáék kihagyják a pajzán megjegyzéseket, amikkel Gloster Edmund fogantatásának kalandjára emlékezik, pedig azok igen fontosak, hiszen Gloster személyiségének a moralizálás meg a félrelépés kényszere egyaránt része: whereupon she grew round wombed... there was good spoirt at his making. Tizenöt évvel később Vörösmarty híven lefordítja mindezt; az persze más kérdés, hogy a korabeli ízlés, még a Kisfaludy Társaságé is törli e „malacságokat” a szövegből. Utolsó idevágó megjegyzésem, hogy Vajdáéknál Kent és Gloster kölcsönösen magázódnak, Vörösmartynál már tegeződnek; az eredeti szerint egyformán you-t használnak és nem a formálisabb és fennköltebb thou-t. A két gróf rangban egyenlő, csakhogy erkölcsileg Gloster ingatagabb és gyengébb Kentnél, gondolhatták Egressyék a fordítás hőskorában.

28   Vajdáék szerencsésebben jártak el, amikor az ismétlődő ragokat sorban megismételték a felsorolt névszók végén, mert a Vörösmarty-szöveget nagyon nehézkessé teszi ezen a helyen a hozzáértéses, ragtalan felsorolás. Talán Vajdáék jobban tudták, a színpadon mondható szöveg mennyire nem engedelmeskedik a nyelvújítás merész logikájának.

29   Az eredetiben is a „mit mondani” dilemmája merül föl: What shall Cordelia speak?, Vörösmarty sem téved azonban, hogy mit tegyen-t fordít, hiszen tett értéke van a szólásnak a helyzetben.

30   Eredetiben: We make thee lady. Vörösmartynál... urává teszlek. Kissé ügyetlen fordítás, félreérthető, az apa nem teszi asszonnyá leányait. Bár Lear asszonytalan életéhez-egójához még talán talál is az efféle elszólás, mint ahogy modern rendezői felfogásokban találhattunk már a Lear és lányai, elsősorban Cordelia közti viszonyban ödipális kötődésre célzásokat. Például a Jonathan Miller rendezte BBC Lear-filmben, vagy Ács János 1993-as rendezésében a budapesti Arany János Színházban.

31   Vörösmarty finomítja ezt a fontos helyet: A semmiből mi sem lesz. Persze hol van ez is az eredtitől: Nothing will come of nothing.

32   A So young and so untender?/So young, my lord, and true méltó lefordítása Vörösmartyra vár: Oly ufju s oly szívtelen. / Ifju s oly/ észinte csak, mylord..

33   Másodszor használja a titkolt szándékom, Hecate titokzatai kifejezésekben a titok szótövet Vajda, motívumot teremtve ott, ahol az eredtiben szinonim kifejezések fordulnak elő: darker purpose, mysteries of Hecate. Vörösmarty ugyancsak motívumot épít a fogalom köré, mint Vajda, csak a rejtett szándékunk, Hecate rejtelmei szóképekkel szerencsésebb a választása.

34   Itt nem világos a Vajda-féle fordítás, Vörösmarty megcsinálja: Láss jobban, Lear, engedd, hogy én legyek/ Szemed világa.... / Ó, pártütő jobbágy!

35   Az ilyen szöveghelyek bizonyítják, ami különben magától értetődő tény, hogy ugyanis Vörösmarty nem forgatta az Egressyék szövegkönyvét fordítás közben. Eredetiben: Better thou/ Hadst not been born than not t’have pleased me better./ Is it but this? a tardiness in nature,/ Which often leaves the history unspoke! That it intends to do?... Love’s not love/ When it is mingled with regards that stands/ Aloof from th’ entire point. Vörösmartynál: Jobb lett volna: nem/ Születned, mint nekem jobban nem tetszened./ Csak ennyi hát? természet lassusága, / Mely vágyai tetteit nem mondja el, / Noha megtenni kész? ... A szerelem/ Csak úgy szerelem, ha nem zavarjuk össze/ Tekintetekkel, melyek a valódi/ Ponton kivül esnek.

36   Az eredeti: I have a journey, sir, shortly to go:/ My master calls me; I must not say no./ The weight of this sad time we must obey,/ Speak what we feel, not what we ought to say./ The oldest hath borne most; we that are young/ Shall never see so much, nor live so young. Vörösmarty: Reám nagy út vár, melyet tenni kell:/ A gazdám hí, nem mondhatok nemet./ Nehéz idő sújt: itt engedni kell,/ És mondanunk, mi fáj, nem ami illik./ A legkorosb legtöbbet szenvedett. / Ifjabbak, akik itt vagyunk, nem érünk/ Ily dolgot, s nem jut ily sokáig élnünk.

(Folytatjuk)

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék