Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1997. január, VIII. évfolyam, 1. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Az írás kockázata

Az írás kockázata

Herbert Quain: Utóvéd. Copyright by Szávai Géza. Pont Kiadó, Budapest, 1996.

Az olvasó találgathat:

1.  Herbert Quain valóban létező ír származású író volt (1891-1941), Jorge Luis Borges barátja, aki írt egy rejtélyes könyvet (ír úr ír), egy drótkarikára felfűzött lapokból álló végtelen művet, amely valamiképpen Szávai Géza birtokába jutott, aki a könyv egy részét lefordította, és egy hagyományos kötetecskében kiadta.

2.  H. Q.-t Borges találta ki, amikor egyik esszénovellájában egy ilyen nevű ír író életét, művét és elveit elemezte, Szávai Géza elolvasta ezt a Borges-írást, majd beindult az agya, és megírta a Herbert Quian Borges által bemutatott, a valóságban azonban nem létező életművének egy részét.

3.  A Borges-írás is Szávai képzeletének szüleménye, apokrif szöveg.

A könyvet forgatgatva voltaképpen mind a három lehetőségre találhatunk bizonyítékot:

1.   Láthatjuk H. Q. fényképét, olvashatjuk a Világirodalmi Lexikonból kimásolt életrajzát, neve szerzőként szerepel a kötet bontóján, a hátlapon pedig Borges ajánlja őt néhány sorban szíves figyelmünkbe.

2.   Stilárisan valószínűsíthető, hogy Szávai Géza írta a könyvet, azaz nem fordítást tartunk kezünkben. (Amellett, hogy a kötetnek nincs feltüntetett fordítója, Szávai csupán bent a szövegben, a szépliteratúrai mezőben jelzi, hogy ő ültette át magyarra.) A gyanú olyankor kel újra meg újra életre, amikor Szávai épp bizonyítani szeretné, hogy ő csupán fordítója a kötetnek. Mégpedig azzal, hogy funkciótlanul fontoskodik: például az „iszonyatos rettenet”-nél megjegyzi (28. old.), hogy az eredeti szövegben terrific repulsion, rettenetes iszonyat szerepel; vagy amikor a „non sense” külön- illetve egybeírásának bonyodalmairól értekezik (45. old.); néha fordítóként nem a fordításhoz fűz megjegyzéseket, hanem azt igyekszik megmagyarázni, hogy mit is akart az író mondani. („Talán nem zavarja az olvasót, ha elárulom...” 92. old.)

3. Bár Borgest hitelesen idézi meg, hiteles annak az örömnek a felidézése is, amellyel annak idején Borges könyveit kezébe vette, épp akkor, amikor szüksége volt a bizonyosságra: létezhet másfajta irodalom, anélkül, hogy látványosan szakítana a hagyományokkal, bár élményszerűek a bevágott Borges-szövegek is, minőségileg is kiugróan jók, valószínűsíthető az eredetük, a copyrightjuk – viszont nincs közelebbről megjelölve a Herbert Quainnel foglalkozó Borges-esszénovella fellelhetési helye, az inkriminált írás címe sincs megadva.

Végül is igen talányos könyvet tartunk kezünkben. Maga a könyv léte is talányos, és amiről szól, az is. A könyv tele van paradoxonokkal, klasszikus feladványokkal, eminens tanulók szemfüles kérdéseivel. Ezek Herbert Quain talányaiként és kérdéseiként szerepelnek, jóllehet Szávai eddigi könyveiben, főképp a Romániában legutoljára kiadott A megfigyelő című kötetben hasonló talányokkal és racionális rejtvényekkel találkozunk (az abszolút tükör, az álló óra és a pontos idő stb.).

Aki elmerül a könyvben, annak van mit bogoznia, akad mit megfejtenie, adódik nyomoznivalója elég. Aki, mondjuk, még nem találkozott ilyesmivel, annak lebilincselő olvasmánya lesz ez a kötet. De nagyon izgalmas a kötet szakmailag felvetett valamennyi problémája is: a képzelet és a valóság viszonya, az irodalom és a való élet kapcsolata, az idő és a mondatok viszonya (H. Q. 41-ben meghalt, tehát bizonyos mai szemmel megoldott feladatok akkor még élők voltak), a nyelv szemiotikai problematikája és még sorolható volna, mi minden teszi filozofikusan is figyelemre méltóvá ezt a könyvet.

Ám aki hallott már erről-arról, az gyakran unatkozik, figyelmét és érdeklődését nincs, ami igazán megragadná.

A könyv bizonyos részei túlírtak: „Milyen kevesen múlik, hogy el nem csúszom magam is a nyelv síkos tojáshéján, tojása fehérjén vagy tojása sárgáján.” (29. old.); túlmagyarázottak, okoskodók: „Egy szó, amiért kiejtem, azért még nem az enyém; nem sajátíthatom ki.” (40. old.) „Nem lehet beavatkozni. A megfigyelés is beavatkozás (?)” (42. old.); agyonbonyolítottak: „A marcang nembeli/ nem-leges módszer a megismerésre...” (45. old.) „Fogunk és régi erkölcsi ösztöneink nívóját itt a nyelvi alakkal emeltük: az álmodó fog képével. – sőt van tovább is: – Mert aki álmodik stb., folytassák, kérem, egy vagy több zárójelben, ha kedvük tartja. (Énnekem nem tartja ki kedvem e témát. Hiába jelszó a kitartás.)” (47. old.); modorosak, üresek: „... nem ejthetjük el korunk alapvető kérdéseit. Ha finnyások a stílusra, fogalmazzák át, ha kedvük tartja en avant toute la garde! előre az egész társaság, játsszatok a nyelvvel, fiúk, de ne hullassátok el, ne ejtsétek ki belőle azt, ami stb.” (52. old.); „Hát kit érdekelnek holmi eszme- és szófuttatások, melyek vagy igazak vagy nem – akkor, amikor és ott, ahol a valóság átüt a nyelven, és kimondatik (nem Spinoza mondja ki, ő csak öntudatlanul kapja a légből): a fák beszélnek.”; fáradtak (üres szentenciák, szófuttatások): „a gondolatmenet is – mint «menet» – vajon nem történet?! átgondolni!” (61. old.); elcsépelt, érdektelen problémákat vetnek föl: a Zénon-paradoxon (71. old.), az órák kérdése (148. old.), az Antigoné-rejtély (173. old.), matematikai feladványok (76., 202. old.).

A könyv bevezető részében Szávai arról panaszkodik, hogy a kortárs irodalom ábrázolási módszerei megrögződtek, már-már kövületeknek tűnnek. Hogy a létező irodalom átlagos termékeinek közlésmódja nehézkéssé, unalmassá, meglehetősen hosszadalmassá vált. Gyerekesen anakronisztikus. Miközben a szellem más műfajokban hatásosabban, élvezetesebben, élményszerűbben szól. Hogy az irodalom kimerült, jaj. És bevallja, hogy Borges prózája kínálta számára a másfajta irodalom példáját.

Szávai megpróbálja érvényesíteni a felfedezett új írói attitűdöt, annak megvalósítása azonban problematikus. Miközben a megrögzöttség, a fáradtság, a kimerültség, az unalom feloldására törekszik nyelvileg, épp a kárhoztatott ábrázolási technikában nem tud igazán átütő lenni. Borges szellemi villanásai együtt járnak a nyelv izgalmas megbillenéseivel, váratlan fordulataival, lendületével. Borges nyelvi ereje sodorva ragadja magával az olvasót, átdobja a megrögzött sémákon. A Szávai-mondatok olykor ballasztként húzzák le a szellemi kalandok ígéretével megkörnyékezett olvasót. „De elédbe terjesztek egy valódi paradoxont” – olvassuk. Aztán túlbonyolított bekezdések következnek, amelyből semmit sem tudunk meg a beharangozott kérdésről, felesleges mondatok sorjáznak, és egyszer csak valami egészen más kezdődik, ijedten vissza kell lapoznunk, újra kell olvassuk a mondatokat: hol is az a paradoxon. Ja, igen: a háborúban azok győznek, akik védekeznek, tehát ha igazi tökélyre visszük a háborúzást, akkor az megszűnik. Valami ilyesmi. És vagy igaz, vagy sem. Vagy fontos, vagy sem. Elfáradt az elme, hogy ezen most meditálni tudjon.

Nem könnyű olvasmány az Utóvéd. (Sajnos miközben tipográfiailag a végtelen, egyetlen karikára felfűzött lapokból összerakott könyvet szeretné sejtetni, meglehetősen zavaros, a sokféle betűtípus elfárasztja a szemet – taszító, és ami leginkább baj, rátesz egy lapáttal a szerkezet szétesettségére.) Jóllehet némely része banálisnak, gyerekesen anakronisztikusnak tűnik, mégsem lehet könnyedén rossznak nevezni. Az olvasó inkább azt mondja: talányos, izgalmas, merész, átütő próza lehetne, ha...

MIKOLA PÉTER

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék