Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1997. január, VIII. évfolyam, 1. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Jánk Károly

Jánk Károly

Egy emlékkönyvbe

Egymás szemébe nézzük bele azt,
ami nekünk távol.

Lógunk két párhuzamos cérnaszálon,
melyek végtelenjében a kard áll,
vagy jobbik esetben egy álom.

Ami utolszor szólított

Az arcod, fátyol nélkül – angyali,
babásan egyszerű. Ha sírsz,
csak úgy, mint egy asszony.

Ne mondj nemet a nyárnak,

s ha ideje jött a szőrmekabátnak,

úgy azt öltsd fel.

Segíts átrendeznem a kirakatokat,
beszélj hozzám – hirtelen ősz lett.

Hát fogjuk halkra a hangunk,
hiszen éj jön, míg külön
halottaink összebékítenek.

És most már nem felejtem
a két testet így keresztben, s azt,
ami utolszor szólított, hajnalfelé:
a két vesztes kéz simogatását.

Tájkép, cigarettafüsttel

Cigarettafüst száll a sodró rockzenében,

a hold kiterített kordbársonya törvényre emelkedik,

vízjel üt át a kora nyári éjben,

valami, ami hol volt, hol nem volt –

egy kutya tekintete a holtüres papírról.

Ajándékosztás és hódolat

Ha nevén nevezem, elfut, s a pénzét
káprázatos csodákra költi,
van, hogy a bőrömön is átjut,
s ha csúfol, a nyelvét kiölti –

így ismerkedünk.

Néha az eszével esdekel, fáradt
ha hívom, ha aludni kell,
arra kér inkább meséljem el
a rossz napszak útját –

olyankor ő a hangszerem.

Így lesz a dél és az alkony
az, ami hozzám közel,
az övé az összes többi,
de erről sosem beszél nekem.

Egy füves térség van köztünk,
egy út, ami a nappalt kíséri,
egy mindenirányú ösvény,
ami a lábait éri.

Ezen vágok át most is,

hogy lerakjam ajándékaim,

amiről beszélni nem kell,

s melyért a köszönet nem engem -

őt illeti meg.

Mikor hajnalodik

B. E.-nek

Hold hullámverése, félkörben
lüktető szavak,
szíved ritmusát győzném
magamra venni.
Egyetlen halálod nekem
ugyanaz. Szerelemre született:
gyere, kerülj hát beljebb,
hisz oly parányi vagyok –
a legvégén van a házam,
és annyira sekély, ami
körülötte fénylik.
Nézd, ablakok nyílnak
homlokunkon, libben a
függöny, nyúlsz utána;
csak tekintetem kivirult
szalagja ékesítsen mikor
odaát hajnalodik.

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék