Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1997. január, VIII. évfolyam, 1. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Kabdebó Tamás

Kabdebó Tamás

MILYEN SZÍNŰ ÉJJEL A TENGER?

A birtokon nagyszerű volt minden, ám mégis valami megmagyarázhatatlan szorongás fogta el a szívét. Anyja nem volt vele, holott régebben egy napot, egy éjszakát sem töltött el anya közvetlen közelsége nélkül. Kiságya az anyjáé mellett volt otthon. Amikor anya kórházba ment, hogy megszülje a kistestvért, Gyuró áthúzta kiságyát apja szobájába. Nézte a tehenet a jászolban, először látott kisborjút szopni. Emlékezete máris villant, vissza a városba: pár hetes kishúgának kellett volna így szopnia a kórházban. De a pici baba egy nagyobb szobában aludt édesen, hol körülötte sok más csecsemő is szuszogott, anyja viszont lázasan feküdt egy különszobában. Enni sem volt anyának kedve, belekóstolt a tejbegrízbe, majd bágyadtan mondta: „Edd meg te, Gyurikám, látod, cukros kakaó is van a tetején.” Megette, de ímmel-ámmal, közben anyja láztól csillogó kék szemét figyelte.

A birtokon nagycsüdű igásló, csöngős kiscsikó, néhány járomba való ökör is volt. Nagybátyja bérelte, művelte a földet, pónifogatot is tartott, ezen mentek hétköznap reggelente iskolába. Szerette volna hajtani a trappoló lovat, de nem merte kérni.

Rendkívül furcsa volt ez a szokatlan és hirtelen „vakáció”. Gyuri a vakációt és a nyarat együttvalónak érezte, a strandolási, a horgászást a szabadidő szerves részének hitte. Szeptemberben kezdte az iskolát. Anyja megpakolta borjúbőr hátitáskáját, kikísérte a kertkapuig, és rábízta 3/4 8-kor, a közeli iskolába menést. Előzőleg ezt, mármint az útvonal legyaloglását, időtartamát, apróbb nehézségeit begyakorolták. Az elemi a vasútkerthez vezető út bal oldalán állt. A járdát fasor szegélyezte. Gyuri kitanulta, hol kell a főúton átmenni. Már ötéves kora óta egyedül járt különtornára is, és – amióta megtanult úszni, sőt gyerekversenyt is nyert – az evezős egyletbe is kíséret nélkül mehetett. Persze úgy, hogy otthon anyja jó tanácsokkal ellátva útnak eresztette, apja pedig megbeszélés szerint lent a víz mellett, az egyletben várta. De ez a kirándulás? Most? Sáros, esős időben, ritka, gyenge napsugárral a légben?

Unokatestvéreit itt szerette meg igazán, a birtokon. Anikó nála három évvel idősebb, tízéves, komoly nagylány volt, hatalmas fekete copfokkal, beszédes, barna szemekkel. Gyuri elképzelte, ha mindketten megnőnek, piros, nyitott Mercédesz sportkocsival jön Anikóért, és körbeporoszkálják az országot. A tengerig is elmennek talán, bár az már más országban, Abbáziában van.

Igen, a tenger. Oda vitték anyát üdülni – úgy mondták –, felerősödni. Másik nagynénjétől tudja ezt, aki erre a hosszúnak ígérkező kirándulásra becsomagolta kistáskáját és bőröndjét. „Legkésőbb karácsonyra viszontlátlak”, szólt búcsúzóul Böje, könnyekkel a szemében.

Miért sírt? A birtokon töltendő hetek igazán vígak voltak. Incurral áttanulmányozták a babaház és a liliputi fűszerkereskedés rejtelmeit. A kislány két évvel fiatalabb volt, már akkor is mesésen szép, és mozizni is lehetett vele a sötétben. „Látsz valamit?” kérdezte Gyuri az elsötétített szobában. „Hogyne. A fénycsíkokat a rolón keresztül.” „Nos, hunyd be a szemed, számolj tízig, s akkor mondd el, mit látsz!”

Incur, lám, látta a csillogó karácsonyfát már lecsukott szemmel november végén. Meg valami színházat vagy mozit is látott, helyesebben filmet. El is nevezték ezt a játékot mozizásnak. Aztán Gyuri következett. „Te mit látsz?” – kérdezte a kislány, aki a felnőttek szerint Bajor Gizire hasonlított. „Anyát látom. Fürdik a tengerben. Már felerősödött.”A második hét végén megérkezett az apja. Nagybátyja, Imre bácsi abből nagy viccet csinált. Apja távirata ugyanis így szólt: „Jövök Week Endre, B.” Mire Imre bácsi: „Hát, Gyurikám, apád egy Week Endre nevű bácsival jön. Ismered őt? Ki az?”

Gyuri tudott írni, olvasni, ismeretei az angol nyelvben ötven-hatvan szóig terjedtek, amiben benne foglaltatott az angolosan kifejezett hétvége két szava is. Ám a vidámság megcsappant apja megérkeztével. Helyesebben, szombaton kora reggel, amikor is a vendégszoba dupla ágyában reggeliző apjára lelt. Az szótlanul átölelte, melléhez szorította. Gyuri érezte, apja szakadozva lélegzik, alig-alig tudja elfojtani a zokogást. „De hát mi a baj?” – kérdezte riadtan a kisfiú, aki apját sírni, de még könnyezni sem látta sohasem. Apja nem válaszolt. „Anya, hogy van anya, hallottál felőle?”

„Messzire, messzire utazott kisfiam.”

Aztán unokatestvérei rontottak be a szobába. Élükön a pufók Dezső, a legkisebb, aztán Incur. Imre, a vele egykorú fiúcska a folyosón maradt. Szégyenlős volt. Imrével azért nagyon jó volt játszani. Egymást túlszárnyalták a gucipuskalövésben, és versenyre ugráltatták a kavicsokat a víz felszínén.

Nagynénje lelkére kötötte, hogy számára az iskolába járás itt nem kötelező. Ő a városi elemibe járt, és járni fog majd, amikor hazamegy. „Mikor?” „Bizonyára karácsonyra.”

Szóval ez a falusi iskola is különös volt. A tanító úr mind a négy osztályt egy teremben, egyszerre tanította. Szimultán, mondták a felnőttek. Ő az első padsorban ült Imrével. Ismeretei meghaladták a tanulnivalókat, tehát főleg rajzolgatott a füzetébe. Legközepén két lapra nyílott a kockás füzet, ezt belepte a kék színes ceruzával hullámosra rajzolt tenger. Tetején fehér hajók úsztak, a hajók alatt nagy, szürke halak; a tengerfenéken felismerhetetlen polipok és rákok másztak. A tenger partján, messze-messze egy üdülő állt, ablakában fehér kendővel integetett egy kék szemű asszony. Fenn ragyogott a nap, egy felhő sem volt az égen.

Két héttel karácsony előtt vonattal vitték vissza a városba. Még folyt a tanítás. Szabó tanító bácsi – egyébként igen szigorú ember – kedvesen fogadta, és régi barátja, Zoli egy kis fémsíppal ajándékozta meg. Az ő zsebei vadgesztenyékkel, színes üveggolyókkal – „glikkerekkel” voltak tele, valamint gyűjteni kezdte a „pétereket” is. Szent Péter szemének nevezték a deszkában található csomót, ami olykor kilazult, és helyéből ki lehetett kalapálni. A karácsonyi szünet előtti utolsó órán a tanító bácsi megkérte őt, elmenne-e a pedellushoz krétáért? Hozta a krétát, készséggel.

Hazafele menet Zoli mesélte: „Amíg te kint voltál krétáért, a tanító bácsi egy verset olvasott fel egy kisfiúról, aki elvesztette az anyukáját. Úgy, mint te.” Mint akinek dárdát döftek a mellébe, Gyuri rekedten felhorkant: „Én nem vesztettem el az anyukámat! Az én anyám tengeren van!” Zoli megvonta a vállát. Az ő anyukája sóletet főzött otthon libacombbal. Egy utcában laktak Gyuriékkal. A sólet illata belepte Zoliék konyháját, kiszökött a nagy udvarra, a vadgesztenyefa alá, aminek egy kopasz ágára Zoli és Gyuri pléhdobozt akasztott. Célba dobáltak.

Aztán leesett a hó. 24-én Gyurit szánkózni küldték Zolival és Ernővel a Sugovicához vezető lejtőre.

Soha ekkora, ilyen gazdag, ilyen meglepetésekkel tele és mégis szomorú karácsonyt. Apja, nagynénjei, nagybátyjai, negyszülei mellett ott szorongott még a karácsonyfás szobában minden elérhető rokon. Gyuri gőzgépet, hatkocsis vonatot, traszinát, légpuskát, társasjátékokat és könyveket kapott, bibliai bőségben. Mindennek örült, és semminek sem örült igazán. Hiszen aznap és előzőleg nap mint nap, reggel és este így imádkozott: „Édes Jézuskám, csak egy dolgot kérek tőled karácsonyra: hozd vissza anyát a tengerről!”

Ezt várta, leste, remélte, áhítozta, óhajtotta teljes szívvel-lélekkel, egész nap, egész karácsonyeste. Csilingelt a csengő, kitárult az ajtó, égtek a gyertyák, sziporkáztak a csillagszórók. Gyuri gondolatai messze szálltak. „Milyen színű éjjel a tenger?” – kérdezte a kései lefekvés előtt az apját.

„Szurokfekete.”

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék