Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1997. január, VIII. évfolyam, 1. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Hornyák József

Hornyák József

LEVELEK

989. dec 14.

Oska,

tegnap Velence, előtte Ravenna, akkor di Volano – nem sok ez egy kicsit? Irigy nem vagyok, hiszen mikor letettem már arról, hogy nekem mindent kell látnom utadon azonban kísérlek: Velence! Lassan polgára leszel. Honosa. Gyakrabban jársz át a Szent Márk térre az Alpokon, mint én itt le a Mócokon Mátyás szülőházáig. S közben meg se járja az eszed, ami engem állandóan rettegésben tart, hogy jaj, Fennvaló, Fadrusz Igazságosa vajon a talapzatán van?... Sajnáltam, amiért az utcai ebédet legyintéssel intézted, amikor pedig én olyan készségesen szedtem volna az eléd tartott barátfüléből. Igazából egy valami érdekelne, a halas pizza. Valahol egyszer mintha már lett volna részem benne (gerincről lefejtett kefállal? darabolt lufárral?). Hajóteraszon mindenesetre. Itt nálunk is felfedeztem pulton egy alkalommal, de rendelésig nem merészkedtem, szálkák álltak ki. Némi eligazítás a hasznomra lenne.

Oska, egészséget! Jöjjön s igazolja magát előttünk az a megejtő názáreti Szelídség. Hogy ne csak reménykedésben legyen részünk. Elvárnók, hogy hét évtizedenként teljesüljön ez a mi hányszor felfohászkodott óhajunk.

990. febr. 9.

Oska,

várod, hogy több levél is összegyűljön – én az ezelőttit december tizennegyedikén postáztam –, vagy csak nem kaptál kimenőt, hogy „rodosi” (mindenkit rövidítünk) magányodban megszerkeszd nekem a válaszodat? Azt hiszem, nem szükséges említenem, hogy itt változások vannak, de inkább csak hangoskodásban, mint lényegileg, mert minimális a felmutatható. Szó s cikk – ennyi az egész, ami a december előttiekkel összehasonlítva mégiscsak nagy dolog, s ebben a fiatalok vitézkednek elöl. Szükség lenne rád, és nem kizárólag iskolaügyben. S te ücsörögsz ott az aranyesős fűnyíráson – küldtél ilyen képet –, vagy az unokapólyázásban serénykedsz, s a legtöbb, amit még tehetsz, hogy szorítsz nekünk. De nem ingerellek. S másmiért jelentkeztem különben is. Látni akartalak volna huszonnyolcadikán. Elképzeltem, hogy semmit nem változtál: körözöttet kavarsz, ahogy akkor, és a tele fehér üveg egyfolytában azért szorong főhelyen, hogy akadjon már ember kiütni a dugót, mint akkor... Oska, hozzánk érezhetően áramlik a tavasz. Voltam rétszemlén: a Sárosaljon a vaddisznóvacok üres. A kis konda a szélekig felheverte a fűgönctakarót. Nyoma maradt annak is, ahogy a malacköröm az ágyásaljat dagasztotta, s ahogy a sok parányi csülök nekiveselkedett a szopáshoz. Sajnáltam, amiért a bemélyedések felszedhetetlenek. Meg hogy nem lehet őket lepréselni, mint a vadboroszlánt, és gombostűre akasztani, mint a pillangót. Csak az ilyen mászkálás sem zavartalan. Eddig sose látottak akaszkodnak rám, hogy elléptek ők is hazulról levegőzni, és te miben mesterkedsz? Remélték, hogy rajtacsípnek, amint titkos adót kezelek. Most már innen merre jutnak ki a vendéglőhöz? Útba igazítom őket. Utána egészen más irányba elautókáznak. Az ilyeneknek miért nincs kerékagyficamuk?

Látod, elragadott az indulat. Egészen másképp szándékoztam befejezni.

Köszönöm a zsebbe való kést. Soha nem hittem volna, hogy egy ilyen elegáns bicskával fogok erdőt járni.

997. febr. 1.

Pippke,

gyertyáid december tizenkettedikén rendben megérkeztek, és azóta keretbe illesztve fényeskedik a falamon ez a gyertyás levelezőlap, ami által áttekinthetőbbnek tűnik fel számomra ez a mi vigasztalan helyzetünk. Veszem most sorjában: volt egy elérzékenyítő felmagasztalásra érdemes kezdet, a nyolcvankilenc decembervég, a remény ideje. És volt az indító, a szemérmes férfiú, az alkura képtelen fiatal tiszteletes, aki ugyanazzal tért ki erőszak meg kecsegtetés elől, hogy: NEM! Mellé támasztéknak odaállni nagyon megtisztelő lett volna. S mert a szerkesztő az írásom halogatta leadni, hogy a tétovázás gyanúját elkerüljem, a levelezésemből vettem ki három darabot, amelyek azután meg is jelentek. Hanem a jóváhagyásotok hiányzott, s míg ezt kézhez nem kaptam, naponta többször is forróság öntött el.

Pippke, neved napján derűre ébredtem. Pirosan kelt fel a nap, s magamban felköszöntöttelek. Születésed napja is közeleg. Nem változtál Te olyan mértékben, hogy rád ne ismerjek, s veled együtt ne örvendjek, ha a vonatod ide ér.

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék