Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1996. október, VII. évfolyam, 10. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Tovasiklom Grúziába

Tovasiklom Grúziába...
(út)levél-kísérletek –
Kelemen Hunor: Mínuszévek. Kriterion, Bukarest, 1995.
kísérlet 1
... jó volna nem írni semmit, csak idézni-idézni egyre, hogy egyszerre felkapjátok a fejeteket, és kedvetek támadjon beleolvasni a Mínuszévekbe.1
... jó volna türelmeteket és kíváncsiságotokat próbára tenni, annak érdekében, hogy a Hunor-hangulat részeseivé váljatok.... jó volna kiélezni érzékeiteket, aztán ráhangolni őket arra a különös illat-íz-kép-keverékre, ami a mínuszversekből árad.
... jó volna nem a hibát keresni, hisz azt ő is látja már (valószínűleg), valahol utazás közben, valamely éjszaka újra és újra felnyíló résein át...
... ennek értelmében nem szapulni kívánom ama bátor kárókatonát, aki teázásnyi verscsapatával elébünk áll itt... amolyan apró levelet aggatnék a kötet margójára – amolyan útlevelet, amelynek segítségével átsétálhat a vers a Hunor-féle Grúziából a magunkéba.
kísérlet 2
„Fel kell keltenünk magunkban a békésen tovasikló élet érzését. Abban a pillanatban, ahogy ezt elértük, egyforma távolságra vagyunk az élettől és a haláltól. Nem élünk többé – a földi lét értelmében – de meg sem halunk, mert az élettel együtt a halált is kiküszöböltük.”(Robert Musil)
Illusztrálni szeretnék valamit a fenti idézettel Nem konkrétan életre és halálra gondolok itt. A vers életére és halálára gondolok inkább, pontosabban a vers születésére és vége-szakadtára.
Bizonyítani – vagy legalább bemutatni – szándékszom megállapításomat, mely szerint Kelemen Hunor költészete a „békésen tovasikló” vers érzetét kelti. Hasonlatosan a nehéz függönyök mögül kiszűrődő zenehangokhoz. Egyszerre felfigyelünk rá, anélkül, hogy bekapcsolódásunk pillanatát tetten érhetnénk. Rövid időre „középre” kalauzolja a hangulatunkat: éjszaka és hajnal, tél és tavasz, nyár és ősz közé, földrészek közé, a bennünk lakozó Én és Te közé; bizarr szóösszetételek megfoghatatlan metszéspontjaiba. Egyszóval: jóformán rá sem ébredünk, s már benne találtatunk bizonyos hangulat furcsa matériájában – s használom itt e szót azért, mert „ott tartózkodásunk” körülményei megfoghatóak: ama bizonyos tovasiklás jellemzi őket; a cselekedet, mely által önmagát történteti a vers. A dolgok dramaturgiájához az is hozzátartozik, hogy elbocsáttatásunk módja „elemeltetésünk”-éhez hasonlatos. Észre sem vesszük, s egyszer csak vége szakad a versnek (amely tulajdonképpen nem ott ér véget), pontosan úgy, ahogy a függöny mögül zümmögő dallam megszűnik, ha nem figyeljük. Hunor verse egyforma távolságra van a kezdettől és a végtől, gyakorlatilag nem kezdődik és nem ér véget, egyszerűen van, valamely állapot futáraként a hétköznapokban.
kísérlet 3
Amennyiben az agresszivitás jelen van a Mínuszévekben, úgy az a beszéd önmagára, az alany önmaga ellen irányuló agresszivitása. Miránk, olvasókra nem sugárzik ez az indulat. Itt nem lehet visszahőkölni, legfeljebb meghökkenni lehet – és kell – a szavak furcsa társulási hajlamától, amelyet azok nyilvánvalóan Hunortól örököltek. Nincs katarzis, és NEM TÉT az, hogy legyen. Úgy közelítenek ezek a versek, mint puha zöld macskák napfényes délutánban: szelíden, néhol játékosan, és általában finom rafinériával; kissé rezignáltan és kissé öregesen is néha – no, persze, ez már a mítoszfaragás berkeiben esik meg. Ugyanis Hunor sem menekül ettől a mindenfelől leselkedő kísért(et)őtől. Hogyan is menekülhetne. Hiszen végül is mi más a vers, mint a túlélés mítosza, a Nagy Történet e világi hamvvedre, amelybe féltő gonddal és piszmogó körültekintéssel gyűjtjük-gyűjtögetjük a fantáziánkkal megragadható szemcséket. És noha a tükör s a hozzá szervesen kapcsolódó megosztottság, torzulás és tanácstalan irányvesztettség jelentős szerepet játszik Kelemen Hunor költészetében, mégis azt kell mondanom: a Mínuszévek andal-hangja mögött éles vonalakkal határolt arckép van alakulóban, amelynek félreérthetetlen és téveszthetetlen összetevői végigvonulnak a kötet versein.
kísérlet 4
Sokan felróják Hunornak azt, hogy unalmas volna. Úgy vélem, azok teszik ezt, akik csak az eget-földet rengető „trouvaille” kedvéért hajlandóak megmoccanni; akik csak égzengésre vagy csorduló vér illatára kapják fel a fejüket. Nos a Mínuszévek tartományában ne várjon vadromantikára a tisztelt olvasó. Azokhoz szól igazán ez a kötet, akik ismerik a HANGULAT fogalmát, akik a nosztalgiával, a melankóliával jó viszonyban élnek, akik a szavak megbogarászásában örömüket lelik. A félfüllel hallgatott alt szakszofon hangjára érvényes az, amit Kelemen Hunor verseiről elmondtam itt: a dallam monotonná válhat, ha nem derítjük fel magunknak. Valóban mínuszversek ezek: ahhoz, hogy a befogadás küszöbét átlépjék, olvasói pluszra van szükségük. Ők maguk nem hódítanak, nem ostromolnak: egyszerűen vannak, és elvárják, hogy felfedezzék őket.
Hangulatfonalak ezek a versek, amelyek semmiből sodródva indulnak testet ölteni, majd elnyúlnak hosszan, vékonyan, mígnem láthatatlanokká lesznek: „két évszám közé/ szorult szavak hamvát a/ szél széthordja/ az első másod-/ percben lepke szárnyak/ vállamon fátyol/ szárnyaimat át-/ szakítják a félbesza-/ kadt mozdulatok/ s az évek foltos/ pókhálóján a mosoly/végleg fennakad”2.
kísérlet 5
No, de mindaz, amit eddig felsoroltam, korántsem arra utal, hogy Kelemen Hunor verseiben semmi sem történik. Ellenkezőleg. TÖRTÉNÉS van a versben, mégpedig olyanformán, mintha a költő egy titokzatos ütőéren tartaná az ujját, s így az olvasóban valami „mögöttes” illúziója ébred, és nem tudni, van-e valóban „mögött” a versben, vagy csak a sűrű, sokrétű füst-illat-szófátyol van, amint arcunk előtt meglibben. Talán az kelti a megfoghatatlanság ilyen természetű érzését, hogy Hunor csak mond és mond és egyre mond, hogy elsöprő lendülettel jöjjenek a szavak, bukjanak egymásba, kacsintsanak össze, kulcsolódjanak egybe, kössenek, sietve-sietve, hogy meg ne tudjuk, mi az, ami a sodrásban meghúzódik. Így nem csoda, ha egyesekben ott kísért annak tudata, hogy valami borzasztó történik titokban, feszültség ível a versből a sötétség mögé, és arca lesz a rejtelemnek – s a hangulat ilyenkor hangfogóként működik: „kaktuszok játszanak velünk/ néha a ködöt felhasítják/ mint nagyapáink arcát/ a múló pillanat/ – a kövek sötétben szétpattannak /.../ újra lobban a játék arca/ a csendnek nincs eleje vége/ a csendnek nincs felezőideje/ csak szigete van és perzselése”.3
És természetesen Kelemen Hunor elpuskázza a dolgot, ha „mondani akar”,,, mesterkélt, erőltetett, falcs lesz a szó. Megtörténik azonban az is, hogy papírra vetül a vers mögötti vers, hogy a mondhatatlan olyan formában lakja be a szavakat, amely láttán nem horkanhat fel a kritikus: „ez nem a szavakra tartozik”... (no, persze, csak úgy miköztünk, mi ne tartozna a szavakra...) Íme a szó mögötti szó, a vers mögötti vers kísértetei: „átjárnak rajtam a szavak/ mint angyalok a ház falán /.../ átjárnak rajtam a temetők/ csendélet testű őseim/ csupa-csont pallosa megvág /.../ / a hangok is átjárnak rajtam/ döngetve a szívkamrák oldalát...”4
kísérlet 6
Fontosnak tartom a vershangot és a töréstechnikát felemlegetni. Megítélésem szerint olyan tényezők sorába tartoznak, amelyek Hunor egyediségét biztosítják, amelyek kiemelik a kortárs gubancból, saját helyet juttatván neki. Ezt a sajátos jelleget pontosan az a „tovasiklás” eredményezi, amely a központozás hiányának, a kihagyásos mondatszerkezetnek, a szóösszevonásnak, s főként a beszéd természetes prozódiájával ellenkező tördelésnek egyenes következménye: „mintha vége sose lenne mintha/ kezdete sem volna és mintha/ minden pont a közepe volna vagy/ mintha közepe sem volna talán/ mintha lenne mintha lett volna van/ szavam szavad szava szószavanna”5.
És ha már a prozódiáról – mint a kelemeni világ sajátos összetevőjéről – szó esett, akkor következzenek azok a különös törvények értelmében egymáshoz rendelt szavak-rímek, amelyek tagadhatatlanul hordozzák Hunor kézjegyét. Az említett csapathoz – háttér gyanánt – a MÍTOSZ is hozzátartozik, pontosabban az ÁLLAPOT és annak jellemzői: az utazás, a tükör előtti-mögötti szemlélődés, a teázás, az emlékezés. Grúz tea, tükör, kakukk és tangó – mindez távoli dallamfoszlány módjára lengi körül a Kelemen Hunor költészetét. Lássuk hát a dallamból előbukkanó „sziporkákat”: „tükörbölcsőben amőbatánc”6 „torkunkban szó rág – gégerák”7 „csont-mező-hajnalokon vágok át”8 „találkozom... holdés arcfogyatkozással”9 „a grafithomályra felkasíroz/ halványulván a délután”10 „kilépnek belőled napjaim/ a felfüggönyözött éjszakák”11 „valahol bennem ácsorogsz/ a higanynehéz szürke lázban”12 „hozz amnesztiát a hallgatás börtönéből”13 „szemeinkre hályogot növesztett/ a lábon járó ellenkáprázat”14 „vigyáznak rád a szófalak”15 „csak vágya van csak ágya van csak vak-/ vágánya van és alig szívverése/ a szív e rése ahol kitekint/ a kakukk”16 „jégszínű vodkatrappolás a hajnal/ jötte legkevesebb száz lába száz arca van”17. Olyanok ezek a sorok, mint a kézből minduntalan kisikló fürge gyíkok – megragadom, s már el is szalasztottam őket. Nem a MEGÉRTÉS, hanem az értés alig-érzetét keltik bennem. Nem tudom pontosan, mit akarnak mondani, sőt, talán nem is szeretném pontosan tudni – mivel úgy érzem, nem „közölni” hivatottak. Inkább arra valók, hogy valami elérhetetlen és felfoghatatlan világ ízét-illatát megkíséreljék idelopni.
kísérlet 7
Mindaz, amit elsoroltam, a tükrözött világ egy oldala csupán. Van itt azonban egy másik – említésre szintúgy érdemes – vetülete a Kelemen-féle Grúziának, amelyet most megvillantanék. Mialatt pedig esetleg hunyorgunk (sicc!), ne feledkezzünk meg bizonyos „angolos” humorról, bizonyos mókázó magatartásról. Tehát: „itt volt a város!/ itt az utca!/ a sarkon volt a szülőháza!/ a téren a szobra!/ a többire nem emlékszem!?!” „iszom a parancslevet/ megbocsátok az ellenem/ sosem vétkezőnek/ most és mindörökkön örökké/ CIKL-ÁMEN”19 ,,olyan vagy mint e szonett: kába/ s a kerék így is úgy is forog/ / teázunk s megyünk grúziába”20 „szemünkben meggypiros parázs/ reggelre én is megjövök/ aludj el szépen kisbalázs/ / egy padon leizzadt mikulás/ korán indult hát megpihen”21 „folyton ver az eső s az isten”22 „My Dear,/ (így kezdődik a levél/ ha éppen levelet ír/ kedvesének a költő/ janicsár szerelmek havában)”23 „ömlik ránk valami mennyország/ ül az isten a trónján és/ kérődzik körbe a sok jószág”24 „ne freuddal menjél/ önmagadba a varázslat egyszemélyes csupán”25 „elutazom majd skizofréniába...”26
utólevél
... ugye, megmondtam, hogy rengeteget idézek majd, hát most megkaptad, kedves olvasóm, s mi több, azt is bevallom itt neked (alig-töredelmesen), hogy csöpp lelkiismeretfurdalásom se támadt ennek miatta, mindazonáltal igen furdal a kíváncsiság: belekukkintasz-e a Mínuszévekbe? ... ... ... nos, mit gondolsz?27
JEGYZETEK
1. Kelemen Hunor első verseskötete
2. Évváltás, Mínuszévek, 36. o.
3. A csend felezőideje, 31. o.
4. Átjáróház, 45. o. (És nehogy Rilkéről megfeledkezzünk...)
5. Széltangó, 58. o.
6. Tükörbölcsőben amőbatánc, 8. o.
7. Pókháló és üres reflex, 10. o.
8. Átutazás, 11. o.
9. id.
10. Tó tükréből a sugarak, 19. o.
11. id.
12. Valahol bennem..., 24. o.
13. Ha megjössz, 29. o.
14. Az élet egy tangó, 40. o.
15. A költő éjszakái, 42. o.
16. Széltangó, 58. o.
17. Mínuszévek, 64. o.
18. Idegenvezető, 5. o.
19. Átutazás, 14. o.
20. Lágypofon, 15. o.
21. Őszi est, 16. o.
22. Alighogy, 21. o.
23. Egy levél második része G.-hez, 25. o
24. Oh, mennyi, 38. o.
25. Egyszemélyes varázslat, 51. o.
26. Az üvegcsendéletről, 50. o.
27. Voltál már Grúziában?
LÁSZLÓ NOÉMI

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék