Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1996. október, VII. évfolyam, 10. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
T

T. S. Eliot
A háromkirályok utazása
„Hideg volt odamenet,
Épp legrosszabb része az évnek
Az útra, s ilyen hosszú útra:
Metsző a szél, az utakat elmosta az ár
A nagy télvíz idején.”
S a tevék feltörve, lesántulva, csökönyösen
Az olvadó hóba feküdtek.
Volt, mikor visszakívántuk
A nyári palotákat a dombokon, a függőkerteket
S a sörbethozó, selymes lányokat.
Itt meg a káromkodó, zúgolódó tevehajcsárok,
Akik megszöktek, mert kellett nekik a szesz meg a nő,
S a kihunyó tábortüzek, a hiányzó sátrak,
S a mogorva várak, az ellenséges városok,
S a mocskos falvak, ahol az ember bőrit is lenyúzzák:
Nehéz volt odamenet.
Végül inkább egész éjszaka utaztunk,
Sebtiben szundikálva,
S a fülünkbe dúdoltak a hangok szólván,
Hogy mindez csak őrület.
Aztán hajnalra leértünk egy enyhe völgybe,
Párás volt, a hóövezet alatt, növényektől illatozó;
Folyó rohant benne s egy vízimalom verte a sötétet,
S három fa nyúlt az alacsony égbe,
S egy öreg, fehér ló ügetett el a mezőn.
Aztán egy kocsmához értünk, szőlőlevelek a fejgerenda fölött,
Nyitott ajtók előtt hat kéz vetett kockát ezüst pénzdarabokért,
S lábak rugdosták az üres borostömlőket.
De útbaigazítást nem kaptunk, haladtunk hát tovább
S megérkeztünk este, egy perccel se hamarabb
Találtunk arra a helyre: mondhatni, kielégítő volt,
Mindez régen volt, emlékszem én,
És megtenném újra, de vegyétek észbe
Ezt vegyétek észbe
Ezt: miért vezettek végig ezen úton,
Születésért vagy Halálért? Volt Születés, igaz,
Bizonyítékot kaptunk rá, s nem kétes, láttam születést, halált,
De azt hittem, különböznek egymástól: ez a Születés
Kemény és keserű haldoklás volt nekünk, olyan volt
mint a Halál, a mi halálunk.
Visszatértünk székhelyünkre, ezekbe a Királyságokba,
De itt nincs többé nyugtunk, a régi függelemben,
Köröttünk idegen nép csüng istenein.
Másféle halálnak örülnék.
Animula
„Isten kezéből jön az együgyű lélek”,
Várja lapos világ, a zaj, a fény,
Homály, nedv, szárazság, a hő, a fagy;
Széklábak, asztallábak közt mozog,
Elesik, fölkel, járkál, játék, csók után nyúl,
Bátran halad s egyszerre megriad,
Karok, térdek zugába menekül
Mohón a biztonságra és örül
Karácsonyfák ragyogó illatának,
Szélnek, napfénynek, tengernek; figyel
Napsütött padlómintát, rohanó
Szarvasokat egy ezüst tál körül;
Valóságot s képzelgést összeolvaszt,
Érdekli kártya, dáma és király,
Tündértörténet és cselédbeszéd.
A növő lélek súlyos terhe sértve
Zavarja, napról napra, hétről hétre
Erősebben, a lenni s látszani,
Lehet, nem lehet, vágy és fegyelem
Imperatívuszaival. Az élet
Kínja borzolja, álmok mákonya
A kis lelket az ablakmélyedésben
Az Encyclopaedia Britannica mögött.
Az idő kezéből az együgyű lélek
Tétova, önző, béna, torz, előre,
Se vissza nem tud menni, megijeszti
A felkínált jó, a meleg valóság,
Megtagadja a vér tolakodását,
Önárnyainak árnya, saját ködének fantoma,
Hagyatéka papírkáosz meg egy poros szoba:
A viaticumig a csöndben nem élt soha.
Könyörögj Guiterriez-ért, aki gyorsaságra s hatalomra
mohó,
Boudinért, aki darabokra szakadt,
Emezért, aki nagy vagyonra tett szert,
S amazért, ki a maga útját járta.
Könyörögj Floret-ért, akit a vadászkutya
szétmarcangolt a tiszafák közt,
Könyörögj értünk most és születésünk óráján.
Marina
Qius bic locus, quae
regio, quae mundi plaga?
Micsoda tengerek micsoda partok és szürke sziklák
és szigetek
Micsoda vízcsapkodás a hajóorr körül
És fenyőillat és a fenyőrigó füttye a ködben
Micsoda képek térnek vissza most
Ó én lányom.
Azok akik a kutya fogát hegyezik és azt mondják
Halál
Azok akik a kolibri dicsőségében csillognak és azt mondják
Halál
Azok akik az elégedettség disznóólában ülnek és azt mondják
Halál
Azok akik az állatok önkívületét szenvedik és azt mondják
Halál
Lényegtelenné váltak, semmivé csökkentette őket a szél,
A fenyő lehellete, a köd erdődala
Ez a kegyelem feloldotta őket e helyen
És ez az arc mi legyen, e nem olyan tiszta, de tisztább
Ez az érverés a karban, e nem oly erős, de erősebb –
Örökbe, kölcsönbe adták? távolibb mint a csillagok és közelibb
mint a szem
Levelek és siető léptek közt suttognak és halkan nevetnek
Az álom alatt, hol találkozása van minden vizeknek.
Az orrfa jégtől, a festék hőségtől repedt meg.
Én tettem ezt, én vagyok az, aki ezt elfeledte,
De most emlékezik.
Az árbocot a szú, a vitorlát a penész megette
Ama júniustól eme szeptemberig.
Nem tudva tettem ezt, félig akarva öntudatlanul azzal,
ami enyém.
A fenékpalánksor léket kapott, az eresztékek tömítésre várnak.
Ez a forma, ez az arc, ez az élet
Él, hogy túléljen egy rajtam túli idővilágban –
Mondjak le életemről ezért az életért, szavaimról
ama ki nem mondottakért,
Az ébredésért, a megnyílt ajkakért, az új hajókért.
Micsoda fenyvesek, micsoda partok és gránitszigetek
a vitorlarúdjaim felé
És fenyőrigó rikkantása a ködben
Ó lányom.
VAS ISTVÁN fordításai
A ladiklaki kandúr*
A Ladiklaki Kandúr furcsa fajzat ám!
Fácánt ha kap, csak a fajpipi kell neki,
Villába rakod, vonít a lakás után,
Ha lakásba teszed, csak a villát kedveli,
Ha van pocok, ő bakegérre vágyna csupán,
De ha van bakegér, csak a pockot kergeti.
A Ladiklaki Kandúr furcsa fajzat ám,
De nincs ok ezért veszekedni semmi,
Mert azt teszi,
Ami jó neki,
S ez esetben mit lehessen tenni?!
A Ladiklaki Kandúr igazi szörnyeteg,
Ha beengedik, inkább kint marad,
És mindig az ajtó túlfelén reked,
Hazaérve hazulról azonnal elszalad
Szundítani csak fiókok ölén szeret,
De nyivákol, amint odabent ragad.
A Ladiklaki Kandúr furcsa fajzat ám,
De nincs ok ezen keseregni semmi,
Mert azt teszi,
Ami jó neki,
S ez esetben mit lehessen tenni?
A Ladiklaki Kandúr furcsa, különc alak,
S modortalan irgalmatlanul,
Ha kap egy halat, lakomázna csak,
De ha nincs hal, a nyúlhusihoz se nyúl.
A tejfel-ebédre kurrog fumigálva,
Csak azt csemegézi, amit maga lel fel,
Ezért nyalakodva nyakig nyal a tálba,
Ha a spájzban a polcon a tejfel.
A Ladiklaki Kandúr kész a cselekre,
A símogatásra viszont alig ád!
De ha varrsz netalán, odaül az öledbe.
Mert pusztán egyet akar: galibát!
A Ladiklaki Kandúr furcsa fajzat ám,
De nincs ok ezen meditálni semmi,
Mert az teszi,
Ami jó neki,
S ez esetben mit lehessen tenni?
TELLÉR GYULA fordítása
 
*A Macskák könyvéből

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék