Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1996. október, VII. évfolyam, 10. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Gergely Edit

Gergely Edit
KÖLTÖ(N)ZÉS
KATONA ISTVÁN VÍZVEZETÉK ÉS KÖZPONTIFŰTÉS SZERELÉSEK
KOLOZSVÁR ÁRPÁD ÚT 13 SZÁM TELEFON 30–11, JELENTEM
ALÁSSAN A KÁDBÓL.
EBBŐL A SZÖGBŐL ÉPP RÁLÁTNI a csokibarna vécékagylóra tehénkedő1 vécétartály csatlakozójára, amint merőlegesen – majd csicsás kanyarral – a csokibarna (és citromsárgás-) cirádás, tetőtől-talpig csempészett (azaz: csempézett) fal mögötti fő(le/fel)vezeték felé tart – és sikerül is odaérnie. (De ez már a falak mögött történik, miként azt sejteni engedtem az előbbiekben.) Kissé balra, a sarokban (csokibarna) bidé guggol (ha így írják egyáltalán) a vízkispriccelőjében valami maszatok vannak, izgat, hogy mik azok – majd csak kipiszkálom őket egy tüzetesebb szemrevétel erejéig, aztán meg: „mindent vissza a helyére”; a csapjait is már megmatattam, úgyhogy, enyhe túlzással akár: bármit is tudok, -nék kezdeni véle, ha kéne; s előbb-utóbb kelleni fog, mer’hogy kipuhatolóztam –: Ványka csak max. két ebédre jöhet el hetente, ennyiszer fogadhatom; ami (fogadjunk!) rém kevés, hisz a kulináris kielégüléseken túli éhségem határtalan, hát azért mondom, hogy szükségem lehet rá, még hasznát vehetem, még ráfanyalodhatok egy kis bidézésre (ha nem egyéb), tőle balra a (cs. barna)z igencsak öblös mosdókagyló (falba rögzített cs. b. iker-szappantartókkal kétoldalt nekije), tőle balra a (második) sarok két (normális) mosógéppel, a falon meg az elmaradhatatlan piperetároló polcocskák & szekrénykék & szütyőcskék & tasakocskák fityegnek, tühtig, makulátlan rend(szeresség)ben. S e bal(ra) irányult körkép 315. fokán (be)fogott spektrumában – a maradék két sarok között – ott az ajtó; no meg én, aki itt gubbasztok e csokibarnátlan (nohát!) fürdőkádban, melyet kör-zuhanyfüggöny is álcáz, ha úgy esik (ill. hogy úgy ne essék zuhanyozás közben a víz), s mely kádnak oldalára elegáns görbülettel fölhajlik az a vörösmárvány-borítás, mely a 4 x 4-es padlón is végigterpeszkedik idebent.
Mától fogva itt lakom.
 
ÚGY ÉRTEM, NEM ITT, A KÁDBAN (ami, egyébként, oly hosszú és mély, hogy Ványkát kényelmesen mellém képzelhetem [mármint: „lábtól”]), hanem a (tisztes) úriházban, melynek az a fürdőszoba (is) a része; melynek ez a kád (is) a része, s amelynek én (is) a része, akinek Ványka (is [fiktíve]) – per pillanat. Az Ajtón a JÓZSA NÉNI férjének neve áll, akiről (uo.) az is kiderül, hogy építészmérnök volt („míg meg nem halt”). S mivelhogy a Lakás urának nejéből – a Lakás úrnejévé előléptetett hölgy nem tartotta fontosnak önnön névjegykártyáját is mellébiggyeszteni: keresztneve (számomra) mindmáig ismeretlen. A vezetékneve, az biztos – ellenben nem eléggé izgalmas (amolyan magyar tucat-vezetéknév, mint a Kovács, mondjuk). A NÉNIt így hát a JÓZSA névvel illettem, méghozzá alig kevéssel azután, hogy kézhez kaptam a telefonszámát, mint potenciális lakás (ajánlat-) kulcsát. S hogy miért épp’ a „JÓZSA” (?): mer’ hogy a Lakás a Józsa utcában leledzik (hát azért). Véletlenül szúrtuk ki a tucatnyi telefon(on)ajánlat közül és tűztük ki (elsőre!) célul meglátogatását (azaz: „szemügyrevevését”) (ex)lakótársnőmmel, Emm-mel, aki röviddel azután kiszúrt velem.
EZ A KARCOLAT (no – WELLA2?) BOSSZÚBÓL VÉTETETT (Azazhogy: értelem szerint legalábbis.) Céllal (: Emm „befeketítése”) és eszközzel (: az irodalom) fölfegyverkezvén, most munkálkodnia kellene bennem annak, amit (enyhébben szólva:) gyűlöletnek, vagy (keményebben:) vendettának tudnak (be) a bősz olaszok; szóval („szó, ami szó”): meg kellene írnom azt a történetet, mely a címből adódó elvárásmező(ny)ben megforgatná azon cinizmus- és iróniaötvözete nyárson azt a girhes realitást, mely önmagában (v)éve csak szomorú utóízzel fojtogatna több-mint-torokban, de azontúl semmi rendkívülit nem éreznék, (ti.) Nemhogy csak nem laknék jól, hanem még meg sem csömörölnék tőle (legalább). Úgyhogy, ez esetben illendő lenne asztalunkhoz (értsd: papírunkhoz) ült Vendégeink (a. m. „Olvasóink”) tiszteletére kitennünk magunkért. Illendő lenne elvonatkoztatnunk a keserű kötöttségektől, s ahelyett inkább bő lére eresztett humorral fűszereznünk. Illene nyafogásmentesítő páccal átminősítenünk az eredeti aromákat. Illene pikáns asszociációkkal megspékelnünk és szaftos fantáziaszósszal nyakon öntenünk a Témát. És illene, természetesen, a lehető „legizgalmasabb” trükkökkel (tejszínhab, gyertya, miegymás) tálalnunk föl az Egészet; közben meg kínosan ügyelnünk: hogy nehogy. (Nehogy foltot hagyjunk a kedves Vendég lélek-hajtókáján, hogy nehogy megégesse magát velünk, ésígytovább.)
EL KELLENE MESÉLNEM azt a február eleji délelőttöt, amikor Emm-mel bérelt (bélelt?) sörgyár melletti garzonunk nekem jutó, hepehupás (egyébként: „alhatatlan”), derékfájáskeltő ágyán lábadozva (többhetes heveny hörghurutomból) bizonytalan neszezésre lettem figyelmes. (A bejárati ajtó felől.) Kinyitottam. Rozanéni (sic!)3. Félkábán – az obligát, mosolyra görbített (h)arc-izomzattal önillusztráltan – betereltem. Kendőkeretezte maroknyi ráncait álla alá szaladón, bogra kötve viselte aszott kis fején: alig másfél méternyi magasságban, úgy tippeltem. (Épp  ez volt a fő ok, amiért szimpatikusabbnak tűnt – ódon-dohos bútormonstrumai-, meg a két porcelánhattyú, meg a színes műanyaglemezes lámpácska ellenére –, mint bármelyik többszobás szimultán ajánlat .) Vetetlen, ruhák, könyvek, poharak, csutkák, tabletták, taknyos zsebkendők, kihűlt párolóvíz és csikkek övezte ágyam látványára gondolván inkább a konyha felé irányítottam volna (jaj, a mosatlan!), ám odabent (fájdalom!) tegnap-UHUzott csizmáim csüngtek alá kötélre csíp(tet)etten (mivelhogy – kihasználván járatlanságomat – pillanatragasztóval tömtem be tátongó nyílásaikat). Így hát, még mielőtt a két rossz közül a kevésbé (?) rosszabbat kiválaszthatta(m) volna, önszántából Emm ágya szélére telepedett (le), előbb (szokása szerint) akkurátusan fölhajtván a pihepaplant, majd babrálgató ívéből „természetesre” görbített gerinccé zökkenvén vissza (...) Még csak a piaci árak kofás meghányása-vetése felénél tartottunk – máris összeroppant. Nem bírta tartani a szintet csevelyben ez egyszer. („Nem hozta a formáját.”) S mindez, a másfél órás kényszer(ítő)-odacsüccsenéseinek „rekord-felvakarhatatlanságára” kedvezőtlen fényt vetett. („Alulteljesített az öreglány.”) Tüsszögött. („Erre még rá fog fázni.”) Aztán közölte: még három hét, s aztán új lak után nézhetünk!
[EZ A PILLANAT, AMIKOR EL KELL DÖNTENEM, hogy szívtelen, gonosz anyót faragjak-é Rózanéniből, aki képes lenne a nyárig ígért biztos födél alól utcára tenni (a. m. „kirúgni”) télnek idején (és szesszió kellős közepén!) két csóró diáklányt; VAGY INKÁBB egy sarokba szorított Róza-mamát, ki zsarnok húga hisztieinek, rapliainak és (egyéb) zsarolásainak engedvén (egyes-egyedül), kénytelen kellett bejelentenie a számára (is) kellemetlen, szomorú és megalázó hírt...
ÁM LEGYEN!]
] Kéztördelve részletezte a kiváltó/mögöttes ok tragikusan mély családi indíttatását, miszerint húga egyetlen (hajadon) lánya román fiúhoz menne feleségül; az esküvőt „egy hónap múltán”-ra tűzték ki nagy titokban; kész tények elé állítván a rokonságot, minden ellenkezést startból lefegyverezendő; talán még babát is hazudtak, aki „útban lenne”, satöbbi, mindegy. (Csak úgy csorgott le ráncain az elkeseredettség.) Mondókája végére (már-már önigazolást keresvén rajtam, akit tönkretett!), lépése jogosságát és lelkiismeretességét igazolondó, nekem szegezte a kérdést: hát küldje őket inkább „kovártélyba”? megnyugtattam. (IGEN.) Sőt, a kezét-vállát is meglapogattam volna (jó istenesen) egyetértésem jeléül – de túl távol(t) a két ágy egymástól, no meg (asszem!) egy hirtelen jött köhögési roham is lefullasztott bennem mindenféle ilyes késztetésű jótékonykodást. (...) Emm-mel csak két nap múltán közöltem a Hírt. Ez idő alatt pánikperemen lébecolva – finomítandó az „ukászt” –, hirdetést adtam föl a helyi és környéki napilapban, a Hivatal cím(er)ére és telefonszámaira (csupán a közvetlen fölöttesem beleegyezésével): konzultálatlanul. Aztán egy fél vodka. („Ennek megiszom még a levét!”) Emm-nek mégsem mondhattam meg rögtön, hisz óvni, kímélni akartam mindennemű stressz-tényezős megrázkódtatástól. (Két nap múltán vizsgáznia kellett.)
MÁR JAVÁBAN CSOMAGOLT, miközben megtudta. Így a döntést a Hírtől függetlenül hozta meg. (Hazakészül egy hétre: vizsgaidőszakot követő, hivatalosan jóváhagyott vakáció.) Pillanatra megállt a keze a levegőben, majd változatlan lendülettel továbbfűzte a hátizsákot. (Mindez csak nem fog – akár árnyalatnyit is – változtatni utazási elhatározásán!) Nem rosszallotta a több nullás kiadást hirdetésre, de azzal együtt leszögezte: ő nem „száll be”. S mivelhogy mindent elintéztem, amit „első lépésben” csak lehetett; neki amúgy se lenne mit tennie. (Mindjárt indul.) Aztán majd telefonálni fog (esetleg) a Hivatalhoz. Azaz lehet, hogy mégsem, hisz amíg készülékhez hívnak, máris lemegy egy 100(v)asa. (Nekem is „leesett” a 8 000 hirdetésre; ellenben a tantusz csak most, így utólag.) S ha meg utolshow vizsgám után én is utaznék, akkor pláne, hogy maradna még a távoli családi burokban – hovatovább. (Másként: unatkozna itt egyedül.) Ennyit erről.
BOTRÁNY A HIVATALNÁL („aki”, mindközönségesen: közszolgálati rádióadó.) Vállalkozó szellemű lakás-ajánlóim, a hétvégeken használatos (és élő egyenesbe menő, telefonos-játékok számára fenntartott (egyébként – egyetlen)) vonalon betelefonálva próbálták (erőszakosan, de hasztalan) rávenni a soros (román) szerkesztőt, hogy jegyezze kínálataikat. Több ízben is kiprovokálták a „beismerést” Horiától, hogy igenis ő az, ki kégli után kutat; ő viszont (hasztalanul, de erőszakosan) viszontprovokálta őket, hogy akkor szóljanak hozzá a „feldobott” tematikához („Párválasztás és család”), ha már úgy esett, hogy bekapcsolódtak az adásba, hét megye rádióhallgatóinak spontán szórakoztatására, Így hát a „rovatpillér” (H. rugalmasságának és humorérzékének köszönhetően): „Párválasztás, család- és lakásajánlatok”-ra módosíttatott. (Lóvá tettük őket!) (...) A Hivatal intézményében újból csönd és béke honol. Kiszolgáltatottságomban elkövetett önzésem következményeit megtorlandó, évek hosszán felgyülemlett és jó mélyre elraktározódott („kellhet még valamire, kituggya”alapon), vagy azon nyomban visszanyelt („kellhet még valamire, ki...”) feszültségek tárházát lőtték egymásra a többségi- és a kisebbségi (azaz: nemzeti, vagyis: „nemzet-közi”) alosztály harcosai, sebtében harci színeket (színezeteket) mázolván magukra (ú. m. „zöldek”, „zöld-fehérek”, „sárgák” stb.). Végül is, lényeg: kiegyenlítődtek a számlák, elfelejtődtek a hajdan fejhez vágott (vérig)sértések (: „spongyát rá!”). Hivatali időszámításunk új korszaka kezdődött, sőt! új(abb) fejezetet nyithattunk a testvéri együtt(egymásmellett)élés elokvens példáinak történelmében. (Tiszta lappal [értsd: „a nulláról”] indult mindkét fél.) És mindezt csakis (na, kinek?) nekem köszönhetően. (Nyilván.)
A kis affér (a. m. „little affair”) után nemigen röpködtek az ajánlatok. (Értsd: abszolúte nem.) Lehetett hallani ugyan kiadó kéj-lakokról, holmi több száz dollárért-márkáért havonta; no meg egy régi (másfél évtizede disszidált) rádióslány édesanyja érezte magát megbabonázva a hivatal veretes (szókopás által „csapnivaló”-vá értelmeződött) hírnevétől (ahogyan az az emlékei között rögzítve vala). Summázva: sehol semmi. Eltöprengtem. Mégiscsak hihetetlen, hogy ne létezzen kiadatásra váró „kétszemélyes”-nyi négyzetméter egy ekkora (világ)városban. Ám meglehet, hogy a Hivatal alkalmazottainak tulajdonított magasfokú igényszint (ahogyan az az emlékeink között megmaradt) riasztotta el, szorította vissza az egyébként kitörni vágyó segítőkészséget a polisz kispolgáraiban?
PONTOZVA JELEN IDŐBEN. Egy hét még a határidő lejártáig. Újabb hirdetés föladása (szintén saját büzséből). De ezennel (kizárva minden archa- és utópisztikus rizikó-tényezőt) a mérsékelt közép elváráshorizontját befogó: KÉT DIÁKLÁNY KIADÓ LAKÁST, SZOBÁT KERES-sel. (Ne, te intézményesített flancolás, ne te média-allűrös exhibicionizmus!) A beérkező ajánlatok tömkelegét Ványka háziasszonya jegyzi, hisz’ (a változatosság kedvéért) most meg ennek a (hegyi) villának a telefonszámát adtam meg a hirdetésbe (s ezennel minden vétójoggal rendelkző személy beleegyezését kérve). Ráadásul segélykérő röpcédulákat is gépeltem (145 példányban), melyeket azután (ingyért) osztogattam a járókelőknek. A szorgalmatosan lejegyzett címlistát Emm hordozza magával. (Ön-vállalt küldetése [le a sarki telefonfülkéig] megérdeklődni: Ki?/mit? kínál a február végi potyalak-tőzsdén, és hogy mennyiért óhajtaná azt ránk sózni. Feladatának buzgalommal eleget is tesz. Sőt. Mondhatni: „túlteljesít”.) Mer’hogy: TALÁLT! (A listát visszaadja.) Magának. (Holnap beköltözik.)
Nem vitás: cserbenhagyásos gázolás esete forog fenn.
EDDIG A TÖRTÉNET (A váz.) Persze, még beleférne az a(z) (be)ijedt reggel, amikor rám tört az ifjú férjjelölt két romány mokánnyal, hogy aszongya: tűzz el, bébi, félórád van vagy kipakollak; beleférne a gyalogosan-lehurcolkodás az elsőre (az eddigi negyedikről), mellőzve a felvonó szolgáltatásait (ugyanis, levonva a konzekvenciát: valahogy nem akaródzott neki megállni e szinten); beleférne a március eleji havazás-ihletté szánkós szállítástechnika (a hegyi villa csuda-kismanójától, Zsizsó-tól kölcsönbe kapottan); a több-mint-félórás toporgás a halomba borult poggyász mellett; a taxiablak, mit majdhogynem szilánkokra tört ez a vészesen feléje tartó (értsd: kézből kipenderült) írógép; hogy Frenki zseblámpával keresi néha a villanykapcsolót („szeget-szeggel”?); a kiömlött filosz-arzenál, mellyel Ványka szegőkő mentén dominózi(k/s); a kéthetes húsleves, amint ruhahegy-kontyon zötykölődve jókat köp titkon (oszt’ révbe érve kiderül róla, hogy savanyú); az első mosogatás és szétválogatása murkoknak a kristálycukortól, s az első lubickolás e csokibarnaságban, szemközt azzal a bizonyos csatlakozóval, mi különféle folyamatokat indíthat el néha...
Nos hát ezeket kellett volna elmesélnem. Aprólékoló minuciozitással kifejtenem 1. a balekségemet; 2. a kiheverhetetlen naivságomat és 3. a (már régóta megalapozott) bizalmatlanságomat a nőkkel szemben (de ez már egy másik történet). Jópofáskodások(k)tól feszülő zárójelekkel föloldanom a (pillanatnyilag) begyűrűző csalódásom (sebéből) szivárgó, érzelgősségre, érzelmességre (acéhà!) való hajlamom (divatjamúlt) asszonáncait (románcait?); no meg; pontosvesszőkkel fölszabdalnom; a (rezignáltságomban is) kibuggyanó; végeérhetetlen körmondatokat. DE NEM TESZEM.
HISZ – VÉGÜL IS – MEGFONTOLANDÓ, hogy mennyiben tekinthető bosszúnak az Emm-féle gaztettet irodalmi (remek)műben énekelni meg; azt az Emm-et, ki egyáltalán nem olvas semmit (na jó, esetleg keresztrejtvényeket, meg hébe-hóba, nagy ritkán egy Dosztojevszkijt – mer’hogy az kötelező olvasmány orosz főszakon). Úgyhogy, eldöntöttem: bosszúm abból áll majd, hogy nem írom bele az irodalomba (mébi, az „iroda-lomba”, ha egyáltalán...). NEM mintázom prózahőssé emancipáció-mentes provincialitását. NEM formálom jellemmé szószátyársággal (v)é(t)kes kicsinyességet. Megvonom tőle minden szóvirágomat, mi nyomtatásban valaha is elnyílna. Ugyanakkor megvonom legszebb- és legplasztikusabb metaforáimat; has-, hát- (és egyéb-) onlataimat, igen. SŐT Megvonom magamtól az élvezetet, hogy írásaimban őt szapuljam, s ezáltal (horribile dictu:) megvonom tőle azt az élvezetet, hogy az őt szapulása juttasson engem ahhoz az élvezethez, amihez ő az írásaimban megejtett (őt)szapulásom révén jut! Nincs mit itt teketóriázni. TÉMA EJTVE. (Pöcsétet) teszek rá. (Emm-re úgyszintén.) Eddigi szöveg meg: TÖRÖLVE. (A címet esetleg megtartom. Kellhet még valamire, kituggya...)
Ui. Amúgy sem szoktam hét flekknél hosszabb prózát írni. (Csak fölhígulna a stílusom.)
Uui. Egyébként – ha akarnám – alig egynehány csuklómozdulattal, könnyedén befeketíthetném Emm-et. (Na ugye.)
1. ld. „Milka(gylóra)”
2. (ellen)reklám
3. ahogy önmagát aláírta volt egy nekünk hagyott cetlijén, melyben (már megint) a lakbér miatt noszogat
4. harmadik év Emm-es „együttlakásom” alatt immár ötödszörre
5. (rosszindulatú) megj. tőlem (G. E.)

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék