Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1996. október, VII. évfolyam, 10. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Dobozi Eszter

Dobozi Eszter
Oda és vissza
I.
A faltól falig verődések –
mintha útban,
mintha fogyhatatlan messzeségbe
veszne mind:
a keresztül, az át meg át,
a merőlegesen,
az oda és vissza,
a körkörös,
a láthatatlan partokat szegélyező,
a mélybe ásott folyosó,
a hajlatok, az ívek és a szögletek...
mégis minden ismerős
járatlanul is;
mint akinek örök futás
s a maradni veszteg
már egyre megy,
s csak úgy elüldögél
vége-hossza nincs várakozásban
el-elfelejtve, mi hívna, vonna,
a se látni már
a se hallani kövületébe hűlve...
és legbelül
kimondhatatlan tágasságban
(mint egykoron,
talán egy transzilván költeményben)
tűző azáleák nyílnak
s aszfodéloszok: óriási árnyak.
II.
Aszfodéloszok: óriási árnyak,
tűző azáleák nyílnak
(mint egykoron,
talán egy transzilván költeményben),
és legbelül
kimondhatatlan tágasságban
a se látni már,
a se hallani kövületébe hűlve...
el-elfelejtve, mi hívna, vonna,
vége-hossza nincs várakozásban
csak úgy elüldögél,
mint akinek örök futás
s a maradni veszteg
már egyre megy,
járatlanul is
mégis minden ismerős,
a hajlatok, az ívek és a szögletek,
a mélybe ásott folyosó...
a láthatatlan partokat szegélyező,
a körkörös,
az oda és vissza,
a merőlegesen,
a keresztül, az át meg át,
mintha fogyhatatlan messzeségbe
veszne mind:
mintha útban –
a faltól falig verődések.
 
Vízszintesen
1.
Vízszintes fohászkodásban egykor
– holmi láz hozta ezt, némi fertő –
talptól a fejbúbig minden íze,
porca ravaszka fájással telt meg...
jó ez így kicsinyke testi kínban,
sok cselvetésen innen; s nincs vágta,
nem hajtanak a kényszerek – mondta –,
kábulat őriz lágy áramokban,
e vízszintes létből kémlelődve
nem látni se házfalat, se izzó
ketrecet, innen már csak az ég nő,
s csak a fény – maga-magát teremtve.
2.
Poézis csupán mit véltem egykor,
illó vágyak, gondolat csalása,
gyógyírnak túl kevés, képzeletnek
túl sok már a semmi könnyűsége,
ő tudja csak a foszló velőben,
ő, az élve rothadó húsban,
a szétroncsolódó szövetekben,
ő, akiről mindenütt lemondtak,
ő érti talán – üres falak közt,
bénákkal, bambákkal, ágybavizelőkkel,
bűnökkel, ármánnyal környülvetten:
nem a halál rút, csak a halálig.

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék