Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1996. július, VII. évfolyam, 7. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Cseke Péter: Vigyázó torony

Cseke Péter: Vigyázó torony
Beszélgetések Debreczeni Lászlóval. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1995.
A „vigyázó torony” az Erdélyi Fiatalok című folyóirat emblémája, egy fiatornyos templomtorony. Az emblémát Debreczeni László tervezte. A folyóirat 1930 januárjában jelent meg először és tizenegy évfolyamot ért meg. Az első három esztendőben évenként tíz alkalommal, azután negyedévenként jelent meg. A második bécsi döntés után, 1940 szeptemberében, minden folyóiratnak új lapengedélyért kellett folyamodnia. A lap szerkesztői kérvényezték is az újraindulást „László Dezső szerkesztő megszerezte a szerkesztői és kiadói sajtó kamarai tagságot. A miniszterelnökségtől megkapta a szabályszerű, névre szóló lapengedélyt, azt a polgármesteri hivatalnál bemutatta, de a lap engedélye, miután annak keltétől számított egy hónapon belül nem jelent meg, hatályát vesztette”, (in: Erdélyi Fiatalok. Dokumentumok, viták. 1930–1940. Közzéteszi Dr. László Ferenc és Cseke Péter. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1986. p. 359.) – Magyarán: a lap többet nem jelent meg.
A tényre és értelmezési lehetőségeire áldozzunk ehelyt néhány mondatot:
a. „1941 közepén hatóságilag valósággal derékba törték a lapot” – emlékezik a 20. oldalon D. L. arról a lapról, amelyik 1940-ben jelent meg utoljára;
b. „Az 1940-es főhatalom-változást követően pedig egy új sajtótörvény sújtott le a lapra. Amikor minden, erkölcsileg és másként is destruktív, de tőkével rendelkező sajtótermék vígan továbblábolhatott – a minden gondolatával népe sorsán csüggő pénztelen Erdélyi Fiataloknak be kellett szüntetnie tevékenységét.” (p. 15.) – Mindez igaz, a következő kiegészítésekkel:
– a sajtótörvény előírta, hogy minden folyóiratnak új engedélyért kell folyamodnia, tehát az új főhatalom nem pikkelt külön az Erdélyi Fiatalokra;
– az Erdélyi Fiatalok pedig azért volt pénztelen, mert „Szigorú határozatunk volt, hogy senkitől semmilyen címen semmiféle anyagi támogatást nem fogadunk el; még fizetett hirdetést sem közöltünk a lapban. Mindezt azért, hogy szellemi függetlenségünket megőrizhessük”, (p. 14.)
c) „Az Erdélyi Fiatalok hivatása és aktív története az 1941. június 15-i betiltó rendelettel, illetve az 1941. július 22-én este felvett «felszámoló jegyzőkönyvvel» végleg lezárult.” (p. 172.) – Nota bene: a „betiltó rendelet” csupán azt közölte, hogy a lap engedélye hatályát vesztette. – Azért vesztette hatályát, mert a lap nem jelent meg. Azért nem jelent meg, mert nem volt pénz. Azért nem volt pénz, mert függetlenek akartak maradni. És ebbe buktak bele. Főhatalom-változás ide vagy oda. – A lap megszűntét különben sajnálatosnak tartom.
*
Cs. P. beszélgetőkönyvében – a műfaj szabályai szerint – kérdéseket tesz föl, D. L. pedig válaszol azokra. Az előszóból megtudjuk, hogy D. L. nem kívánt önéletrajzi visszaemlékezést írni, mert „némely kortársa önéletírását annyira megbízhatatlannak tartotta, hogy következetesen kitért az efféle ösztönzések elől. (...) Hogy ő maga ne essék abba a hibába, amiben szelektíven emlékező kortársait elmarasztalta, csakis pontosan megfogalmazott (...) kérdésekre volt hajlandó válaszolni”, (p. 5/6.)
Ha a kisördög tanácsaira hallgatnék, most az mondanám, de jó, hogy eggyel kevesebb visszaemlékezés jelent meg a két világháború közötti korszakról, most nem kell még egy újabb tisztázó kötetet írni arról, hogy X. visszaemlékezései mennyiben hasonlítanak a valósághoz és mennyiben nem. A kisördögöt elhessentem a fülem mellől, és azt mondom: de jó, hogy Cs. P. megírta ezt a beszélgetőkönyvet, mert így legalább fény vetül néhány, eleddig homályos dologra, és jobban megismerjük belőle D. L.-t – ezúttal a lapszerkesztőt. (Lásd még: Balogh Ferenc: Debreczeni László. Az építő és iparművész. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1983.)
(A „pontosan fogalmazott kérdések” terjengősségéről ezúttal ne essék szó.) A föltárt titkok egynémelyikéről:
Az Erdélyi Fiatalok alapítói (Bíró Sándor, Jancsó Béla, Debreczeni László, László Dezső, László Ferenc) úgy vélték: „Elébe kell vágni annak, hogy a (jobboldali – K. P.) Magyar Párt a maga eszméinek és elképzeléseinek megfelelő orgánummal «vezesse» az ifjúságot. Ez nyilván egyet jelentett volna a főiskolai hallgatóság hivatalos pórázra fogásával, s ez ellen mielőbb fel kellett venni a harcot.” (p. 12.) – Ez sikerült is, Albrecht Dezső nem kis bosszúságára, (p. 142.) (Albrecht lapja, a Hitel jóval később indult, 1936-tól 1944 júliusáig jelent meg. Szünetelt 1940. 2. sz.-tól 1942 áprilisáig. A „nemzetpolitikai szemle” szerkesztői Albrecht Dezső, Kéki Béla, Venczel József, Vita Sándor és Kiss Jenő voltak.)
Az Erdélyi Fiatalok „azt tűzte célul maga elé, hogy népünk jövőjének szolgálatára hozzáértő, határozott és tiszta szándékú vezetőket készítsen föl; legyenek azok politikai, társadalmi, kulturális, gazdasági téren munkálkodói a magyar kisebbségi közösségnek. Legyenek mindig hűséges, áldozatkész fiai ennek a közösségnek, tisztán látó és minden körülmények között megingathatatlan, etikus emberek”, (p. 28.) – Hááát, ha jól belegondolunk, ezt a nemes célt minden politikai csoport a zászlajára hímezhetné. (1989 decemberében minden kommunista „om de bine” akart lenni, ami irigylésre méltó szűkszavúsággal foglalja össze az idézetben fölsorolt becses férfiúi erényeket.)
Az Erdélyi Fiatalok kontra Hitel kérdéskör poénjait nem kívánom lelőni, a kötet első beszélgetésében találják meg a többit.
Említésre méltó, hogy az Erdélyi Fiatalok politikamentes úton kívánt haladni, ezért a politizáló munkatársakat (Demeter Jánost, Péterffy Jenőt) kizárták; Bányai László kilépett. Céljaik elérését a falumunkában látták, a megújulást a romlatlan népi (falusi) tömegek részéről várták. „De ehhez előbb ezeket a tömegeket fel kellett emelni elmaradottságukból, (...) segítenünk kellett a népnek – anyagi, erkölcsi és műveltségi viszonyainak a megváltoztatásával –, hogy minden szempontból feltörekvő, öntudatos osztály lehessen.” (p. 39.) – Természetesen a fölemeléshöz túl kevés e néhány értelmiségi, annál is inkább, mert egyikük már 1931-ben leírta: „minden megváltás csak önmagunkban rejlik”, (p. 43.) Ha hozzáteszem, hogy e témát bővebben Szent Ágoston kezdte feszegetni az V. század elején, akkor mihamar rájövünk: 1500 esztendő hiábavaló térítési munkája után az Erdélyi Fiatalok köre sem tudta véghezvinni a dolgozó tömegek megváltását...
Fenti kiemelések, példácskák és morfondírok csupán a figyelem fölkeltését szolgálják. – Akit érdekel a korszak, a „kisebbségi létparadoxon”, biztosan megtalálja e könyvben nyugtalanító kérdéseire a megnyugtató válaszokat. Ha nem is mindet, bár egy-kettőt. Testvérpárok (Jancsó Béla és Elemér, Demeter Béla és János) életútjának különbözőségére is fény vetül.
Akit érdekel egy ember vívódása, útkeresése, a politikai élettől való elrettenése (a felismerés: „ne politizálj, – építkezz!”), minden bizonnyal szeretni fogja e könyvet. Szeretni fogja az emlékezések hőseit is, elsősorban Debreczeni Lászlót meg Kós Károlyt, Balázs Ferencet, László Dezsőt, Jancsó Bélát. (Vagy csak sikerül megérteni cselekedeteik okát.) A negyedfél óra, míg végigolvassa a könyvet, hasznos időtöltés leend.
Magam is épültem a könyvből, ennek hiteléül álljon itt a nevem.
KUSZÁLIK PÉTER
Ui.
Minden elemzés és kritika írójának szemszögéből (és szemüvegén) tekint rá a vizsgált területre. Más szerző mást lát meg ugyanabban a műben. Ezért kéne föltalálni a spanyolviaszt – az objektív ismertetőt, azt, amelyben csupán tények ismertetésére, magyarázó jegyzetek közlésére szorítkoznak és nem értékelik az adott művet. Ezért kedvelem az Irodalmi Újság reprint kiadását: a folyóirat emigrációs korszakának teljes anyagát adja közre, nem mesél, nem kommentál, csupán idéz – egy az egyben és 100%-osan: lássátok feleim szümtükkel, ezt írtuk akkor és ott. Hozzá egy tárgy- és névmutató. Ennyi. Egyszerű és biztos. Utóbb nem kell „Új szempontokat felvető, korábbi téves beállításokat korrigáló megközelítéseket” (p. 7.) közreadni.
Valamikor (kb. „pénzhez egy hét”) az Erdélyi Fiatalok reprintje is megjelenhet.
Reménykedjünk.
A Hitelé már öt éve megjelent. (Hitel, Kolozsvár 1935–1944. Tanulmányok. 1–2. kötet. Vál, bev. és a repertóriumot összeáll.: Záhony Éva. Bp., 1991.)
m.f.

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék