Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 2001. január, XII. évfolyam, 1. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 


Rákos Sándor
Catullusi játékok
részletek

A szerelem játékai
vak lármára riadtam miután
azt se tudom hol aludtam el
s máris kellős közepébe a bolond
kavarodásnak hogy kis ideig
nem sejthettem vajon templomi vagy
bordélyházi ünnep ricsajoz-e
valaki hozzám lépett és gesztikulálva
szavalt egy érthetetlen monológot
más valaki belém karolt s elvonszolt
valami félre-helyre s otthagyott
a harmadik enni-inni kínált
a negyedik arcomba köpött
volt még egy horgas orrú aggastyán is
karvaly-szemében fenyegetés
s mikor elbotlottam galambősz
matróna hajolt fölém tiszteletből
kezet csókoltam neki
már nem tudom hogy került mellém
az a nő aki sokáig velem maradt
egyszer csak ott volt s mintha öröktől
s mintha nem is lehetne máshol
csak mellettem örökké csak mellettem
szemébe néztem szemembe nézett
LESBIA
egy pillanatra villámtiszta fény gyúlt
azután még sötétebb zűrzavar lett
szeretlek hallod? én szeretlek
magadnál magadabb én aki te
minden élők közt az egyetlen
csak neked termett együtt-egy-egész fél
ketten vagyunk A TELJES ÖLELÉS
csonka vagyok nélküled csonka vagy nélkülem
jobbját vesztett bal balját vesztett jobb
magamat se tudnád magadat se tudnám
magunkat se tudnánk MEGÖLELNI
mint a botnak két vége van
bármennyiszer felezed is
úgy vagyunk mi egymásnak végei
zúzódásig és kétfelétörésig
s újra csak két-egy a törés után
verve s veretve magunkkal magunkat
ahogy a bot sose veri magát
s virágosan is virágosan
ahogy a bot sohase virágozhat
mikor ölelünk Lesbia ha nem ölelünk Lesbia
két partján állunk Lesbia két szirten állunk Lesbia
az Óceánnak Lesbia alattunk mélység Lesbia
de eggyé forrunk Lesbia nincs híd közöttünk Lesbia
harsog a tenger zúg a fagyos szél
amióta ez a szörnyű betegség
emészt ez a kín telhetetlenül
azóta tenger sokaságban is
mint tenger mélyén olyan egyedül
de ha tenger mélyére merülnék
ott se lehetnék többé egyedül
csak egy hunyorítást csak egy félig-
biccentést csak egy titkos
intését a szemednek
nem kérhetem a kezedet a másé
a szádat sem igent másnak mondott
nem kérhetem hogy adjanak jelet
de Lesbia lásd be még a kutyának
intés jár annak is simogatás ha
gazdája megbocsátott csak velem bánsz
mostohábban mint a kutyáddal
hallgass bár gyűlöletből szerelemből
mindenképpen kínoz a némaságod
ó istenek ó istenem hatalmas
szerelemistenasszony meddig kell még
gyötrődnöm kérlek adj jelt
hogy még szeretsz Lesbia bármilyen kicsiny
jelt adj akár szemrebbenésnyit
kétled Lesbia hogy érted
bármikor meghalni kész
Catullus a nyakát szegetné
kitépetné a szívét
kétled és bizonnyal sokallod
hogy hamis érzéseidért
egész életét odadobva
aranyat rézre cserélt
csak azt nem érted hogy nem érted
nem csak érted nem a te vélt
párja-sehol-nincs-soha-nem-volt
bíbortüzű szerelmedért
szerelemszító szemedért
hanem másért valami többért
ami lehetne s ami nincs
hanem
egyszerre
mindenkivel
s nem is csak
egy szerve
csal meg
de az összes
mind külön
mással-mással
hogy már a
zsidók istene
se lehet úgy
mindenhol jelen
ahogy ő
a hűtlenségben
mindenhol jelen van
s ha kérded
mégis
hogy bírom
én aki
őrjöngésig szeretem
azt felelem
minden érzés
önmagát falja föl
a féltékenység
elzsibbad idővel
s végül talán
kihúny egészen
mint ez az őrült
szerelem is
ha csak annyit vétettél volna
Lesbia ellenem hogy rosszra-jóra
egyaránt gyanakodni bujtogattál
s hitványságoddal örökre kiölted
belőlem a hűséget és már én is
majdnem olyan vagyok mint te
ezért is vég nélküli szörnyű
gyötrelmet érdemelnél
(táblácskák Lesbiának)
NEM JÖTTÉL
MI VAN VELED
HA KICSIT IS
SZERETSZ MÉG
TALÁLKOZZUNK

ÚGY HALLOM
AZT A BAKSZAGÚ
RUFUST ÖLELGETED

TEGNAP IS
HAJNALIG
HOLNAP IS
HAJNALIG
ÖRÖKKÉ
VÁRLAK

(két futár Ipsithillához)
1. dárdám kiböki tunikámat
iszonyúan vágyom utánad
röpülj
2. Lesbia ölelt meg
az édes
maradj otthon
(C. pohárköszöntője Fabullus lakomáján)
képmutatók
letakarjátok a
vulvát
mint szakajtókosarat
s dehogy is beszéltek
a kendő alatt kelő
kalácsról
pedig
mindenkor
mindnyájan
annak ízére gondoltok
bármily bő ráncot vet
a mater familias tunicája
nem hessenti el
a vendég pajzán gondolatait
még a temetésen is
inkább vetkőztetik szemmel
a fiatal özvegyet
semhogy a halottat
siratnák
a szűz kancsal áhítata
hazugul leplezi hogy
combja közt a bozót
milyen vágást rejteget
csak az én Lesbiám
viseli úgy a magáét
mint amit szégyellni nem kell
s takargatni is csak annyira
amennyire az általános
álszemérem megköveteli
remélem
ordóként
előbb-utóbb
ráfüggeszti
az én fityegőmet is
(táblácskák Lesbiának)
ESTHAJNALCSILLAGOCSKÁM
MIKOR JÖSSZ FÖL

AZT MONDJÁK
RÁDJÖTT A SÁRLÁS
MINDENKI JÓ NEKED
CSAK ÉN NEM

IMÁDLAK
KEGYETLEN ISTENNŐ

TE BÜDÖS KURVA
MARADJ CSAK
A STRICIDNÉL
ANNÁL A KOPASZ
OTHÓNÁL
SZAROK RÁTOK

NINCS ANNYI KARÓ
GERMANIA ERDEIBEN
AHÁNYAT BELÉD
VERNEK NAPONTA

JAJ SZERELMEM

MISERA LESBIA
MISER CATULLUS


A függőség játékai
miért zavar egyetlen imperátor
ha alantas témájú verseimben
melyek leginkább csak a szerelemről
vallanak ezt-azt olykor mentségemre
a te magasztos neved is elővillan
csak nem gondolod tán hogy kihívásul
idézlek meg két Lesbia-dal közt
vagy hogy netán ugyanolyan veszett
indulat fűt hatalmad ellen is mint
szajhám gyötrő hatalma ellen
s legfőképpen nem gondolod talán hogy
Lesbia-dalokat sem írnék
ha egyszer is elmondhatnám helyettük
császárom amit gondolok felőled

A változatlan változó játékai
mondod Calvusom a korrupciót
nem mi találtuk föl virágzott
már a dicső etruszkok idején is
igaz lehet csakhogy felelj hová
lettek az etruszkok s hová mind
a többiek még ősibb népek
nemzedékei akik (apró)pénzre
váltották erkölcseiket kihaltak
erre gondolj amikor Róma
sorsát latolod ne csak a nagyléptű
véres végzetre számtalan kis
botor bűnből épül a korallzátony
amely elsüllyeszti hajónkat
nézd hogy megszedte magát ez a disznó
adószedő már a neje is dísznő
ha nem ismernéd szilvafakorából
akár egy kincses dinasztia köréből
idecsöppentnek hihetnéd urastól
de szívünkről a kicsinyes-üresről
hamar kiderül ők csak rőzsegyűjtők
s nem (mint hazudják) Fáklyás Máglyagyújtók
fogaikat kihúzhatnák s helyükbe
azértis gyöngyprotézist és hajukba
gyémántcikcakkot s az őszét ezüstből
és a hölgy titkos szőreit aranyból
teste alsó fertályának sirokkós
romja mellett álljon opál sarokkő
s bíbor-bársony szegje be ama vénhedt
nyílást mely már gyönyört szerezni ványadt
férje családcsináló botját is befonnák
rubinfüzérrel s ékszertokba tennék
harács-pénzen múltat is vesz e sanda
népség ál-ősöket kreálva rendre
Romulusig ér lopott családfája
ág-bogán egy sem akad cselédféle
megfeszülnek a rangért majomkodnak csalnak
de ha eszed van nem dőlsz be a cselnek
unalmas mű(fog)sorod van te Silo
fonnyadt száddal a fiatalokat
becsmérled folyton-folyvást amiért nem
öregek s nem vének módján élnek
„ó ez a mai romlott fiatalság”
mondogatod miként rólatok is
zsenge korodban öregurak gyakran
ily hízelgő módon nyilatkoztak
nem gondolod hogy ez mindig is így volt?
hisz fiatalnak lenni épp olyan
nehéz mint öregnek (más-más okból)
ezért e két kor ritkán érti egymást
mellesleg a vének se vétlenek
az ifjúság bűneiben mivel
itt a földön örökletes a rossz
apáról fiúra száll ne feledjük
Róma szégyene vagy te férfiringyó
alja-Gellius éveid szerint még
ifjú ámde rohadtságod tekintve
jó néhány cinikus kiélt öregnél
vénebb és leköpésre rég megérett
nincs tán bűn amit elkövetni óvna
belső istened és ha mégse szárad
mind a lelkeden az csak úgy lehet hogy
amily becstelen éppolyan ijedt
és kockázatokat viselni gyáva
lelket hordasz a testi gyatra tokban
nálad hűbb s igazabb is épp elég halt
csúf halált szigorú parancsra bűnért
bűnhődvén a sötét gonosztevők közt
sem sok múlna fölül torz indulatban
borzas üstököd és a vállra omló
haj piszkos folyamát szabályozó pánt
s mind az ékszerek (ál-arany s -nemeskő)
láncok karperecek fülönfüggők hars
kendők lengedező sok apró szíj s csat
s egész szerelésed mintha elvet
(mondhatnám filozófiát) takarna
ám az „elvedet” enyhén megvakarván
genny és lusta piszok szivárog abból
így ha azt hiszi rólad némely jámbor
hogy ifjúnak arany vagy az biz téved
sárga mint az arany de pépes-bűzlő

talán csak egy-két nemzedék s a híre is
enyészik ó gyalázat ősök hősi-szép
példáinak méltó ügyért akár
életüket is szívesen föláldozták
de jaj van-e még ügy amelyért életet
áldozni érdemes és ha igen van-e
köztünk aki meghalna bármikor
valamely szent ügyért halálmegvető hittel
bár a köztársaság léte forogna kockán
nagy tettek itt akkor sem születnének
kényszerű háborúinkat közönyösen
fásult szívvel viseljük
magának hal meg az ember arca elé
vont köpenye mögött nem hős csak áldozat
széthullóban ami összetartott
minket mindenki csak magára gondol

Laudatio mulierum azaz Asszonyok dicsérete1
Ama régen-volt, asszonytól keseredett
szívű, tüskés szavú Catullus ellenében

mióta világ a világ
és férfi asszonyt ismer
bölcsek és balgák egyaránt
káromolják az istent

kevélyen a fiatalok
kárörömmel a vének
csalatottan a púposok
csalódottan az épek
mert hirdetik hogy aki volt
a teremtés virága
beléndekké lőn amikor
bűnt szerzett a világra
és azóta pokoli üst
forr az asszony ölében
a füstje feketére fest
főzete sűrű szégyen
de én azt mondom hogy noha
temérdek a tanúság
egyetlen ügyben még soha
nem volt ennyi hazug vád
hogy ki-ki ennen bűneit
sorolja föl a vádban
tulajdon gyöngeségeit
róván a gyöngéd társra
mindazt mi bennünk fogyaték
az övéinek tartjuk
koldus piszkos condráiként
nincsünket ráaggatjuk
pedig az öle édesebb
isteni nektárnál is
rejti öble az életet
és a csókba-halást is
öröm szenvedés kezdete
mindannak ami volt van
és lesz – rejlik eredete
a kényes hajlatokban
miket ab urbe condita
évkönyvek följegyeztek
nem lehetne historia
akármicsodás tettek
hitek és filozófiák
ezer válasz a Van-ra
bizonyságok teóriák
Igen-je elsorvadna
s éppígy az ördög Nem-je is
a tagadás nagy árnya
ahhoz is élet kelletik
hogy vennék tagadásba
árva nemünknek kútfeje
dicsértessék hát ő ki
a teremtés termő fele
és a szent tüzet őrzi
illesse ölét hódolat
akár szűz akár szajha
mivel hogy mindenek felett
az életet akarja
férfi dolga hogy szántsa föl
vesse be évről-évre
asszonyé hogy miként a föld
ne kérdezze mi végre

Kiben Júliához hasonlítja Lesbiát
Az mely nyavalyával, átok praktikával
Venus engem büntetett,
nincsen annak írja, érzem, ki nem bírja
szívem az ítéletet,
amit töltenem kell, keserű lélekkel
viselvén az életet.
Ha ki azt kérdezi, szívemet mi teszi
megdúlt kertté, felelem:
rossz rabtartóm vagyon, aki ugyan-nagyon
kínoz s készít ellenem
gyilkot, feneséget, kárhozattal étet,
így pokolra kell mennem.
Én kemény kínomat, kora-halálomat
egy régen volt poéta
tulajdon sorsaként s maga formájaként
szenvedte, élte, írta
Krisztus urunk előtt, s nékem tenger idők
sodrában ő a példa.
Catullus deákul zengé Lesbiárul
kesergő énekeit,
magyarul esengek én a Kegyetlenhez
könyörögvén kegyeit;
Lesbia s Júlia, Júlia s Lesbia,
oly igen mindegy: melyik?
Tűzzel-jéggel edzett asszonyi szerzetnek
tudhatod mind a kettőt,
hol karjukba zárják, hol meg tőrrel várják
a hozzájuk esdeklőt;
setét bujdosóvá, hej, földönfutóvá
teszik a hű szeretőt!
Kései korokban, messze országokban
Ekho kiáltja nevük,
valamíg szerelem tapos a szíveken
megél emlékezetük,
mert a jó vesztését, útja-tévesztését
örökíti életük.
Te penig, ki búban, belső háborúban
avagy piros örömben
mi sorsunkat nézni, vágyunkat idézni
nem félsz majd az Időben:
tudd meg, hogy szerelmünk, égő gerjedelmünk
volt és lesz mindétiglen.

Vitéz Mihály siratása
Vitéz Mihály sírján egy árva
szív ekként jajgat bánatába’
siratván őt, ki már
alant fekszik a mély gödörben,
testét fekete hajdúsági földben
emészti a halál.
„Járuljak sárrá omló tetemedhez,
boruljak elporló kezedhez,
a hála erre készt;
tanítóját, bátyját, mentorát
szólítgatja itt egy hív barát,
poétáját, Vitézt.
Ládd, Mihály – úgy mond e barátod –
hiszen te már a látatlant is látod
s a látottat kivált:
az vált halálos végzeteddé,
kit magadnál jobban szerettél –
Catullus Lesbiát!
Mennyit szenvedtél a méltatlan
érzés keresztjén megváltatlan,
s kínodon kacagott
a nagy világ, s ő is gyakorta,
ki miatt vetteték a porba
gyötrődő alakod.
Lilla, Lilla, talán szeretted
Vitézt, talán csak hitegetted,
mindenképp áltatád,
miattad lett kétszer is árva,
miattad nem lelt mostoha honába’
bár egy háznyi hazát.
Siratlak, poétám, siratlak,
amiért magad búnak adtad,
a földnek azután,
űzöttje bornak, szerelemnek,
mi tudjuk, mit vesztettünk benned
szent bujdosónk, Mihály!
Árpád földjének éke-kincse,
ha kegyel a játszi szerencse:
ritka magyar csuda –
csakhogy balfátum rabja voltál,
veszetten, megrugdalva kóboroltál,
mint a kivert kutya.
De én hozzád fennen kiáltok:
nem kell a XXIII. századra várnod,
hogy méltán értsenek!
Hisz máris látjuk, géniuszod fénye
verseid mint lobbantja égre,
s nem-földi képedet!
Mert csak tested enyészik itt lenn,
alkotó erőd, oh! poéta-isten,
halhatatlan, örök!
Világot teremtél s fölötte
lebegsz, mint az Úr lelke tette
hajdan, vizek fölött!


1 Késő-középkori magyar deák latin nyelvű versének fordítása.

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék