Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1996. április, VII. évfolyam, 4. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
MŰTEREM

MŰTEREM
A művészet – otthonom
Otthonom a művészet. Otthonomat a művészet határozza meg, és ez fordítva is érvényes.
Marosvásárhely (Erdély) és Lőrinci (Magyarország) – ezek a városok adták festményeimnek témáit, mondandóit. 1956-ban születtem, 1981-ben elvégeztem a Képzőművészeti Főiskolát Kolozsváron, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének tagja vagyok, szellemi szabadfoglalkozású festő. Nevem előtt a V. betű szülővárosomat (Maros-) Vásárhelyt, boldog gyermekéveim, szellemi feltöltődésem helyét jelöli. Ez a város és benne a szülőház légköre határozta meg művészi utamat. Itt nyílik meg az a kapu, mely kínokkal és gyötrelmekkel kitapétázott útra tárul ki, s vezet a művészet csodálatos birodalmába. Vásárhelyen születtek meg nagyobb méretű vásznaim, s azokon a megszámlálhatatlan kérdésfelvetés az erdélyi élet „lenni vagy nem lenni” töprengéseket is magába szívó majd kisugárzó motívumával.
Lőrinci, a mindennapi élet küzdelmeinek, a családi környezet szeretetével körülvett Damjanich utcai műteremben születő festményeimnek inspiráló városa. Az itteni műteremben „légszennyeződés”-mentes képeket próbálok festeni. Tájképeknek látszanak, de többek ennél, egy belső világ kövületei, összegezései mindannak, amit átéltem, átélek. Szintézisei érzelmeimnek, gondolataimnak. Tulajdonképpen nem vagyok tájképfestő, nem konkrét tájat festek, hanem az eddig általam látott tájak összességét belső, képzeletbeli tájakkal társítva. A képzeletnek ez a játéka aztán egy-egy konkrét elemmel is társul, és ez leggyakrabban a FA.
Szeretem a fákat: hozzánk hasonló élőlények, akik ugyanúgy éreznek, élnek, halnak, mint mi, hiszen a Biblia is azt mondja: „... még a fának is van reménysége.” A fák számomra az emberi természet metaforái, tehát ha fát festek, embert festek.
A művészet bűvkörében élek. A festés elhivatást jelent, és egyben ez a létem értelme.
Szeretem a tág tereket, a lendületet, a szabadságot.
A festés játékként kezdődik, amikor a vakítóan fehér vászon előtt állok, és így folytatódik később is, amikor gyors ecsetvonásokkal felkerül az első festékréteg. Álmok, formák, színek keverednek. Ez az első ösztönös lépés, ami aztán egyre tudatosabbá válik, és azután következik a munka, az igazi harc az anyaggal, a vászonnal, a festékkel. És ez addig tart, amíg a „belső táj”, az elképzelt forma és szín alakot ölt a vásznon, utána pedig a remény következik, hogy a néző látja és átérzi, amit a kép sugall. Éppen ezért szükségem van a közönséggel való kapcsolatra.
Töretlen és hamisíthatatlan mosollyal festem képeimet, a békeszigeteket, ahol újból és újból otthon érzem magam, és ahová várom az „otthon lenni” érzésére vágyó, magára maradt embereket.
V. KEDEI ZOLTÁN

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2022
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék