Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1996. január, VII. évfolyam, 1. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Demény Péter

Demény Péter
A TAXISOFŐR
 
Pályázatunkra beérkezett írás.
– Olyan történetet fogok elmesélni Nektek, barátaim, amely ha első hallásra hihetetlennek is tűnik, mégis szóról szóra igaz – kezdte újabb elbeszélését Esti Kornél.
Harmadéves koromban történt; hazafelé utaztam Debrecenből. Rengeteg csomagot cipeltem magammal, s mindegyiket nagyon meg kellett tömnöm, ha azt akartam, hogy holmim beférjen. Egyik táskában ruháim nagyobbik része gyűrődött, a másikban két pizsama, ingek, a sportcipőm, rövidnadrágok, trikók sokasága, piperecikkek. A bőröndökbe könyveimet tettem, majdnem ötvenet sikerült vásárolnom, szüleim legnagyobb bánatára, mert már alig fértünk a lakásban a kötetektől. De az Alföld Nyomdában kilóra adták a remekműveket, s ez amellett, hogy képmutató siránkozásra késztetett a kultúra mai állapota miatt, egy olyan szegény, idegen diáknak, mint amilyennek nem kis élvezettel megjátszottam magam, nagyon is jól jött. Remekül szórakoztam azokon a módszereken, melyekkel könyvhöz sikerült jutnom. Emlékszem például, Gogol A köpönyeg című kötetét (a címadó írás mellett Az orrt és A revizort tartalmazza) egy ABC-ben csentem el, ahol a pénztárnál könyvek voltak kitéve. De legjobban a Jeszenyinről szóló monográfiának örültem – ezen a nyáron valósággal belehabarodtam ebbe a halk szavú, szelíd oroszba, akinek a sorsa is rendkívüli módon meghatott, s reggeltől estig verseit olvastam, és unalmas esteken mormoltam sorait magam elé. Nem csoda hát, hogy mikor egy szép napon a Csokonai Könyvesboltban megpillantottam az életét bemutató munkát, azonnal levettem a polcról, és trikóm alá rejtve, boldogan siettem vissza a campusba.
Most, midőn hazafelé utaztam, bizony inkább bosszantott a sok könyv, mintsem örvendtem volna nekik. Tudtam, nagyon nehéz lesz a sok csomaggal az állomásról a taxiig eljutni.
De hát, egyelőre a vonaton voltam. Zötyögött, zötyögött a hosszú szerelvény, nem győztem kivárni a megérkezést. Különben sem szeretek utazni – ott lenni szeretek. A határig elszórakoztam valahogy: a Debrecenből magammal hozott folyóiratokat olvasgattam, aztán elbóbiskoltam. De a határon elkezdődött a cirkusz, amely a román határon minden egyes esetben lejátszódik: a kiskatona behajolt az ülés alá, s miközben fölemelkedett, homlokát a függönybe törülte; az ajtóban hirtelen megjelent egy borzos kutyafej, aztán jött a pecsételő, beütötte a pecsétet az útlevélbe; végül egy rezignált vámos köszönt, s unottan kérdezte, mit hozunk, majd néhány csomagot kinyittatott, és kíváncsi ujjaival turkálni kezdett a ruhák között.
A „vizsgálat” háromnegyed órát vett igénybe. Végre elindulhattunk. Most következett az az idegölő visszaszámlálás, mely mindig hatalmába kerít, valahányszor utazom valahová. Ha a villanyoszlopok száma elárulná, mennyire van még Kolozsvár, bizonyára megszámolnám őket. Így csak nézem, ahogy elsuhannak az éjszakában, s valami fáradt nosztalgiával pillantok utánuk. A mozdonyvezető is álmos már, éjjel egy óra van. Élesdet is elhagytuk, aztán Sonkolyost... Most húztunk el Hunyad mellett. Ami ilyenkor jön, az maga a pokol. Ötven kilométer van hátra, és az ember úgy érzi, hogy ha nem kötnék otromba szabályok, fogná magát, és lelépne a vonatról. Nádas, Méra, Szucsák, Bács. És ez a végeérhetetlen kígyózás Kolozsvár külvárosai között. Fülsiketítő sípolás, csikorgás, a fémbálna utolsó fújtatásai és mozdulatai. Megérkeztünk.
Kievickéltem az ajtóig, leszálltam két csomaggal, aztán leráncigáltam a másik kettőt is. Elvittem három méterre a táskákat, letettem őket a földre, visszafordultam, fölemeltem a bőröndöket, elmentem a táskáig. Akkor megint fogtam a táskákat, és pár méter után ismét visszafordultam a bőröndökért. A néhány perces utat, mely az állomást összeköti azzal a hellyel, ahol a taxik állni szoktak, negyedóra alatt tettem meg, s elcsigázva érkeztem a szolgálatukat fölajánló sofőrök közé.
Letettem a táskákat, fölegyenesedtem, zihálva kapkodtam levegőért, és pihenésem közben körülnéztem. A sofőrök integettek, románul gajdoltak, kocsijuk felé mutogattak. Csak egy fiatalember álldogált nyugodtan, nem mutogatott és nem hadonászott, csodálatos nyugalommal támaszkodott autójához, mintha biztos lenne abban, hogy mellette döntök. Furcsának tűnhet, amit mondok, de láttam az arcán: engem figyel, halkan mondom ki, mert bizonyára meg fogtok lepődni, mégis muszáj kimondanom: engem akar.
Észbe kaptam és visszafordultam a bőröndjeimért. Mekkora meglepetésben volt részem azonban, mikor nem találtam őket! Hajszálpontosan emlékeztem a helyre, ahova letettem csomagjaimat, tévedésről szó sem lehetett. Megpördültem a tengelyem körül, és tekintetem a szelíd kék szemekkel találkozott. Udvariasan intett – beszállhatok. Már nyitotta is az ajtót.
Bevallom, sértőnek éreztem, amit tett, és ezért kissé tán pallérozatlanul viselkedtem vele szemben. Érdekes hangsúllyal beszélt magyarul, mert az első pillanattól kezdve magyarul beszélt, s ezt kudarcként könyveltem el, hiszem magyar-román szakos hallgató voltam, és meglehetősen hiú a román tudásomra. Azt hittem, a kiejtésem árulta el, hogy magyar vagyok.
Egy szó mint száz, beültem ugyan a kocsijába, de egyetlen kérdésére se válaszoltam, sőt, egyszer csak lehunytam a szemem, és úgy tettem, mintha elaludtam volna. Szempillám alól persze őt néztem, és láttam, amint az arcán átsuhant valami, amikor lehunytam a szemem.
Vezetett tovább, csöndesen, nyugodtan, a maga megszokott módján, és itt kell megjegyeznem valamit. Az állomástól a házunkig három perc az út. Ha a sofőr lassan hajt, akkor öt. De ebben a kocsiban megállt az idő, egy percből tíz lett, és háromból ötven. Nem tudok számot adni róla, hogy melyik másodpercben veszett el a valóság, ám egészen biztos, hogy elveszett, képtelenség lett volna megfogni és lerajzolni, mint egy tárgyat. A háztető ugyanúgy nem látszott, mint a cserepek, melyekből épül, s ez a széthullás nem tragédia volt, hanem álom, mesevilág…
Orosz népdal hangjai ütötték meg fülemet, egyszer már hallottam ezt a dalt a tévében. „Má já mámá” – ezzel a két szóval végződött a refrén, és ahogy ez a fiatal fiú dúdolta, áradt belőle a honvágy és az anya szeretete, hömpölygött a Volga... Befejezte az éneklést, aztán suttogni kezdett. Szinte kinyitottam a szemem meglepetésemben:
„Bokraink közt már az ősz barangol...”
Csodálatosan mondta. Nem is csodálatosan, és nem is „kifejezően” vagy „mély átéléssel”, mert ilyen szavakkal semmit nem mondanék az előadásról. Úgy mondta, ahogy a költő mondhatta, miután befejezte s még egyszer elolvasta a verset. És már el is indította a következőt:
„Ifjúságom széthordta más,
de megmaradt, nekem maradt meg...”
Lehunyt szemmel hallgattam, és attól féltem, hazaérkezünk. Egyre suttogott, kellemes halk hangján suttogta el a verseket. Mondta őket, és közben vezetett, s ettől olyan lett ez az út, mintha a csillagok között jártam volna, mintha a Tejúton hajtottunk volna végig. Elmúlt a fáradtságom, nem fájtak már a kezeim, nem éreztem a benzinszagot: ültem, hátrahajtottam a fejem, egy szelíd és szép arcú orosz vitt kocsiján az űrben, és gyönyörű verseket mondott.
„Isten áldjon, engedj némán elköszönnöm.
Ne lógasd a fejedet, hiszen
nem új dolog meghalni a földön,
és nem újabb, persze, élni sem.
Befejezte, és láttam, hogy könnyek csordulnak le fiatal arcán. Megérkeztünk, mondta, és kinyitotta az ajtót.

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék