Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1995. november, VI. évfolyam, 11. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Gergely Edit

Gergely Edit
MIELŐTT ÚJRATÖLTENÉL
 
Pályázatunkra beérkezett írás.
elképzelem, ahogy hirtelen betoppansz, belemarkolsz a fenekembe (mintegy előlegezésként), aztán már tuszkolnál is be zegzugos élményeidbe (könnyedén átcsókolod az előszobát) 4m x 2m (de a szobaajtónál áporodottra kocsonyásodott várakozásaimba ütközünk), hát újból az előszoba (2m x 4m) (rögtön balra a konyha) valahol féltávon (2/2m x 4/2m) irányát váltott étvágyad hihetetlen ereje pördültömben feszít falra (majd) fújtatva présel a küszöbre, fülemben a lihegés, ahogy szaggatnád le rólam az önmegtartóztatás gönceit, nehezen megy, megtorpansz egy lélegzetvételnyit, rágyújtasz, a füstöt készakarva szembefújod (újabban nem dohányzom) na, kifújtad magad, úgyhogy folytatjuk is, hisz’ kötelességednek érzed haladéktalanul belém gyúrni az utóbbi húsz nap (hónap? év?) eseményeit, miniatűrig aprólékoló minuciozitással mindazt, ami veled történt, hitelességük (re)konstruálásához plasztikus képeket, arcokat hívsz elő, bűvös erőterű hely(zet)eket (ahol s amelyekben te nélkülem s én nélküled) személyek & személyiségek & kerítők & sztorik & briliáns poénok (of kósz) őrült kavalkádja duzzasztja a látványt, és feszítve csomósodik ágyékban már-már az elviselhetetlenségig, Pécs-Budapest-Szeged-London-Párizs panorámáit gyömöszölöd belém alig félmeredten (s az sem zökkent ki ha) sietve kipattogtatod harsány emlékeidet, kuncogva koppannak agyvelőmön, akár egy kopasz konyhaasztalon (a konyha még mindég balra) de nem veszel észre semmit, úgyis kilövöd az egész tárat, pedig a képvadászi sörétek már ott sisteregnek valahol a tűrőképességem egyre mélyülő homlokráncában (2,5m x 7m) de nem ellenkezem, egyelőre még kapkodva próbálok közössé lenni általuk veled vagy általad velük (egykutya) míg te kimódolt rendszerességgel, akkurátusi pontossággal helyezed belém (örök nyugalomra) a kihunyni készülő diákat, míg csak a legeslegutolsó is a helyére nem kerül, aztán meg mint aki dolgát végezte, lefordulsz rólam [hagyod hogy kitöltse az első ürítés nyomán támadt hiátusteret a viszonylagos megkönnyebbülés (pihensz) mielőtt újratöltenél (pihegünk) megvárjuk, míg tekintetedet nem fedi már el megdicsőüléseid magad kovácsolta nimbusza] egy szuszra kiontott beszámolód egyetlen állandó tündöklő hőségből egyszerű önmagámmá alakulsz át, és elképzeled, ahogy hirtelen betoppansz
VALAKINEK HALLGATNIA IS KELL
(néhány ugrás a csúcstól az örökkévalóságig)
Első:
Leteszem a telefonkagylót. Szótlanul átlépek anyám pillanatok alatt széttördelt kezein, bénultan tántorgok a kijárat felé (levegőt!). Némán csukom rá az ajtót kérdésre görcsösödött alakjára, bár sajnálom dábbogó tehetetlenségéért. Mélyeket szippantok a hűvös szürkületből, míg várom, hogy a középfülben megtorpant információ továbbgyűrűzzön a tudatig (mostantól kezdve alulírott n. n. a nagyvárosi lógia hallgatója vagyok).
Aztán álcázatlan erőteljességgel végigbőgöm az utcát.
Második:
Szemerkélő gyergyói ősz. Kibattyogok a temetőbe megnyugodni és békében elszívni egy cigarettát.
Harmadik:
Többen is visszafogottan gratulálnak, jelezve, hogy tudomásul veszik, de nem bocsátják meg győzelmemet.
Negyedik:
Mindkét kezem a kocsmaasztal és kedvesem részeg kobakja közt satuban: nem tudom, hogyan, nem tudom, miért. Már egészen elzsibbadt, nagyon kényelmetlen, de mégsem húzhatom el. (Mert őt jobban nyomja, mert neki kényelmetlenebb.)
Később, megszabadulván, nyirkos leheletének párlatát az abroszra törlöm titkon, de nem tartom fontosnak közölni vele, hogy undorodom. (Magamtól.) Nem értem, mit keresek itt. (Ő sem.)
Nem vigasztal, hogy ebben az egyben még egyetérthetnénk.
 
Ötödik:
Ismerkedik az évfolyam. Eddig mindössze másfél (jóindulatú kerekítéssel 2 /kettő/ darab) fiú feszeng a fürtikék-, parfüm- és szemfestékkavalkád pásztázó pupillájában. Kiéhezett szukaszag. De nem adjuk föl a reményt: itt minden ajtónyitás még világokat válthat. (Főleg a következő.) S amelyik királykisasszonynak leghamarább sikerül a Neszre odakapnia sóvár tekintetét, az elsőnek pillanthatja majd meg a bevonuló fehér ló habszakállas pofáját.
Hatodik:
Istenem, lám-lám, két hónapja már, hogy (majdnem) megnyertem egy Szőrszálhasogató versenyt (bizony, ha mondom!), a pályázatot a Lasszó c. kurírban hirdették még a télen, s én – mivelhogy mindig is sejtettem, hogy rostokol bennem némi-nemi tehetség – hát, fogtam magam s beneveztem (de nem álnéven ám, ahogy az elitebb körökben dukál, mert van nekem becsületes nevem, s az sem semmi!), gondosan ügyelve, hogy utolsónak küldjem be az egészet, mert hallottam volt valahol, hogy „az elsőkből lesznek az utolsók és utolsókból az elsők”, jó öreganyám is mind ezt hajtogatta, miközben nyálazott zsebkendőivel (kínosan sok volt neki) maszatos arcunkat törülgette, mi meg azzal keserítettük, hogy egy ilyen öregaszszony, pláne ha még ilyen csúf is ráadásul, tán még Istennek se kell odafönn, azért hagyja kendet utoljára (hát, adja a Jóisten, bár neki válna be a saját mondása!), nos, engemet is díjaztak azért, aztán meg arról is sző esett a nagy összegyülemlésen, amin mindenkinek – kivétel nélkül – meg lehetett szólalnia és elmondania egymástól ellopott eredeti ötletét a szőrszálhasogatás művészetéről, szép volt, mindet meghallgattam; aztán kezdett lassan eltünedezni ez-az, kinek a fogkeféje, kinek az evezője vagy a vize a csapból (szégyentelenül megloptuk egymást, máig is állítom), nekem az étvágyam veszett el, ebédelni sem tudtam (bár igaz, azelőtt való éjszakán a szüzességem lett oda, úgyhogy ennek is lehetett az utóhatása, nem kell mindig másban keresni a bűnbakot); aztán arról is sző esett, mondom, hogy sok sikert kívánnak a rögös utakon, végül még papírt is adtak róla, hogy legyen, amire majd szívesen emlékszik az ember (mert a „döglött hal” kézfogásokra is emlékezhetne, ha akarna, de nem akar, mert csak majd’ megszégyelli magát tőle), aztán még azt is mondták, hogy mi mondjuk meg, hogy a Szőr, a Szál vagy a Has közül melyik ogatódjon meg az első generációs szőrszálhasogatók képalbumának borítóján, de megoszlottak a vélemények (mert mindenki más abb véleményt izzadt ki a más ikénál, hogy nehogy meggyanúsítsák, hogy más olta, s ez már plágium vagy mifene), így azt mondták, majd elválik még, hetek kérdése csupán az egész, aztán csak kialakul valahogy, csak bízzunk, egyre csak bízzunk, csak egyre bízzunk mindent, mert kisebb a valószínűsége, hogy elkallódjanak a dolgok, mintha szét lenne osztva kollektív munkának, ezt mondták; igen, én bízok, lelkem, én lelkemből bízok és imádkozok is ezért minden egyes este (ha el nem felejtem), s ha meg elfelejtem, akkor sebaj, duplázom másnap, úgyhogy ejszé’ csak nem én vagyok a fő oka, hogy lassan két hónapja már, hogy nem alszok, mert imádkoznom kell; csak attól rettegek, mi lesz majd, ha egyszer belealszom az ima közepébe, a kellős közepébe, mi lesz majd, ó Istenem, mi lesz akkor, mi lesz, mi
Hetedik:
Renaissance, átkozott renaissance!
Nyolcadik:
Dehogyis vagyok válságban (mitől lennék?), miért lenne patthelyzet, csak épp el kell döntenem, hogy mit akarok. Van három (négy) dobásom, pont’ három (négy), se több, se kevesebb:
1. megcsillogtatni Sz. Sz. H.-s vénámat egy befuttatni nem hajlandó kurírnál, mert igényt tartanék esetleg arra, hogy önimádatuktól kábult kanos hőscincérek (lásd: Hajna), vagy – ami még rosszabb – jóindulatú cinizmusukban elhomályosult szeretetreméltó apókák (lásd: Ete) fedezzenek fel, és tartozzam ezért nekik örök hálával életem végéig, Ámen.
2. megpróbál(hat)om visszaharcolni a Társamat, akit senki sem vett el tőlem, hisz’ sosem volt egy-két mosolynál tovább az enyém, s ha jobban meggondolom, akár barátok is lehettünk volna, vagy testvérek legalább, vagy mittudoménmi, ha úgy jött volna ki a lépés; de hogy most mik vagyunk, azt látod, nem tudnám behatárolni, egyszerűen annyira sekély az egész, hogy túlzás lenne bármi szót is pazarolni rá, ami belülről jönne, úgyhogy nem marad más, mint a plágium (amiről szóltunk a hatodik ugrásban, s amiről sejtjük már, hogy veszélyes) s egy plágiumnyi árulást sem érne meg ez az egész hecc.
3. csak magamhoz kellene engednem az. elvándorolt embereket, csak néven kellene szólítanom őket, csak hagynom kellene, hogy újból megérintsenek, vagy valami ilyesmi, nem tudom. (Dehogynem.)
Utolsó:
UGROOOooooMMMMmmmmmmmmm
mmmmmm mmmmm mm/ m m/ m
m/ m m/ m m/ /m /
m m.................................
.......................................

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék