Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1995. augusztus, VI. évfolyam, 8. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
KIS LÍRAI ANTOLÓGIA

KIS LÍRAI ANTOLÓGIA
Rilke-kerengő
Magyarul a kerengő legalább három egymástól elütő dologra céloz, a helyre, ahol dervisek „kerengenek”, a keringőre, tehát egy méltóságteljes sodró tánc régies változatára, s jelöli ama személyt is, aki kereng. Van a szóban valami nyugtalanító is, akárcsak a Rilke-versekben, amelyek szintén mindig legalább három-négy, sokszor egymástól élesen elütő dologra hajaznak, s van bennük- így az alább kiválogatott híres-hírhedt darabokban is: a Második duinói elégiában, a Magányban, az Őszben – valami végletesen nyugtalanító. A fordító az ilyesfajta vállalkozások kapcsán döbbenhet rá vállalkozása teljes csődjére, de ugyanakkor – amint a Rilke kiemelkedő magyar fordítóinak: Kosztolányinak, Radnótinak, Nemes Nagy Ágnesnek, Vas Istvánnak, Rónay Györgynek s legújabban épp Kányádi Sándornak a példája is bizonyítja – újabb és újabb reménytelennek látszó kísérletekbe, változatokba is belehajszolhatja őket, noha már Rilke hangjának borzongató teltségét és szokatlan, hosszan kitartott zengését is olyannyira nehéz megteremteni; de hát ez persze még csak a Rilkénél különben olyannyira fontos és meghatározó „külső” réteg. Hol van ettől még az a gomolygó nyugtalanság, ami mindvégig kihallható a sorok közül? Az ugrásra kész mélakór, a sűrű hálószövésű s az olvasót feltartóztathatatlanul rabul ejtő depresszió?! Igen, „ezt” sejteni, erre utalni, ezt visszaadni, igen, ez a Rilke-fordítások igazi erőpróbája. Rilke verseinek idegborzoló magasfeszültsége összeköti az időben egymástól távol eső darabokat is, és összetéveszthetetlenné teszi Rilke nagy költészetét. Belső erőterek morajlanak a szavak mögött, egyetlen „archaikus Apolló-torzó” az egész rilkei költészet, s arra biztat, konokul, kitartóan, hogy „változtasd megélted”... Közben az asszociációk újabb és újabb felismeréseket szikráztatnak össze, felismerések érkeznek állandóan a reminiszcenciák hullámhosszán is, lélektől lélekig, a rilkei szavak, metaforák, versmondatok önnön jelentésükön s esetleges jelentőségükön messze túlmutatva állandóan valami másra is utalnak, valamire, amit nem is lehet megfogalmazni, amit állandóan közelítenek, ami állandóan közeledik. S azután a dolgok árnyéka mögül előugrik egy élethossznyi pillanatra igazi arcuk, de jó, ha észbe véssük a feledhetetlen tanítást is: „iszonyú minden angyal...”
Talányokkal telített a költő földi vonulásának befejeződése után hét évtizeddel is a rilkei líra. Olyan, mint különös, borzongató szépségű sírfelirata a Muzot közelében lévő Rarogne falucskájának a Rilke szívének oly kedves Rhone völgyére néző templomkertjében lévő síron. Az egyszerű fehér sírkövön a puszta név s alatta a vakító egyszerűségű sírvers, amelyet Szabó Ede imigyen magyarított:
Rózsa, merő ellentét, mámor,
nincs, kinek álma e pillák árnyán
szunnyad.
 
Nemes Nagy Ágnes a következőképpen:
Rózsa, te tiszta ellentmondás, gyönyörűség
annyi temérdek pilla alatt
senki sem alszik.
BOGDÁN LÁSZLÓ

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék