TŰZ TAMÁS VERSE:
Mintha megszöktél volna
Mintha megszöktél volna,
mintha másutt lennél máris.
Átvágsz a vizenyős legelőkön,
ferdemetszésű tengerszemeken, mágnespatkók
vonzási körén, kéziratos hegyoldalakon.
Én, aki éveken át annyiszor láttalak,
pettyes ruhában, berakott hajjal, a zsöllyesor
magaslatán, a tárgyalóterem árkaiban,
ikszlábú székeken s hajóhinták gondoláján,
megborzongok az idő ágai közt,
megállítalak a bűnös csöndben:
Mi ütött beléd, hogy menekülsz?
Mostohagyerek vagy?
Fej- és jószágvesztésre ítélt lázadó?
Élére álltál a zendülőknek?
A többi már mint a mozivásznon.
Várromok, függönytelen szobák, oszloprengető szelek.
Ha túlleszünk majd mindezen, írok egy széphistóriát,
lerántom az álarcot mindkettőnkről, nem gyűlöletes
szavakkal, nem nagy ívben induló mondatokban,
csak mint kinek nyugalmát elrabolta ez a lehetetlen
évad s kénytelen-kelletlen meghajol
a fölfoghatatlan intelmek előtt.