Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1994. november, V. évfolyam, 11. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Tájkép és vallomás

Tájkép és vallomás
Illyés Gyula: Őszi este
A költészet birodalma csodálatra méltóan demokratikus. Megférnek benne egymással az erő, az indulat óriásai, a szenvedélyt sugárzó nagy versek, Shakespeare és Vörömarty kozmikus látomásai, Juhász Ferenc űrbe vetített hatalmas víziói és a törékeny, finom vonalú, karcsú kis remekek, mint az Őszi sanzon, A vándor esti dala vagy éppen Illyés Gyula Jegyzőfüzetének Őszi este című miniatúrája. S nemcsak hogy megférnek egymással, még inkább csodálatra méltó az, hogy a kis remekművek – sűrítettségük, töménységük folytán – nem törpülnek el az „óriások” mellett, hanem színben, hangban, érzelmi telítettségben is állják velük a versenyt.
„To see a World in a Grain of Sand” – „Egy világot látni egy homokszemcsében” (Blake) mindig is a költők legáhítottabb, mert megvalósíthatatlannak látszó vágya volt. Az Őszi este a maga nyolc sorba tömörített érzelem- és hangulatgazdagságával azt bizonyítja, hogy Illyés Gyula remekül oldotta meg a lehetetlennek tűnő feladatot. Kevés szóval is sokat mond. Verselemzésünkben azt igyekszünk vázolni, hogy milyen útonmódon, milyen eszközökkel valósulhatott ez meg.
Lássuk ezek után a költemény első négy sorát.
Hajlik az aszu ág hangjával: recseg,
elreccsen az égen a vadlúdsereg
vonala: itt az ősz; pálca töretett
a víg világ felett:
A vers első közleménye a „hajlik az aszu ág hangjával: recseg,/ elreccsen az égen a vadlúdsereg/ vonala” mondat. Egyszerű, első olvasásra értelmezhető kijelentés, jellemzője azonban az összetettség az egyszerűségben. Sokrétű, gazdagon árnyalt állapotot-helyzetet-érzést foglal magában. A vadlúdsereg vonala úgy hajlik, mint az aszu ág, mint a szőlővessző, s a hasonlat két eleme rögtön térbe helyezi a verset, égtől földig terjedő szeletet hasít ki a valóságból, teljességében, mintegy „szélesvásznon” láttatva az őszi tájat. S ezt a valóságdarabot hanggal, színnel, mozgással, egyszóval élettel telíti a költő. A hangutánzó recseg szó a vadlúdsereg hangjai érzékelteti. Bonyolultabb szerepet tölt be az elreccsen kifejezés; hangalakja és jelentése halló- és látószervünkre is hat. Jelentését talán így ábrázolhatnánk
elreccsen – hallási ingert kiváltó hangutánzó szó
elreccsen
elreccsen – eltörik, mint a vadludak V betűje, eltűnik,
vizuális érzetet keltő kifejezés
De nemcsak erről a mesteri sűrítésről, egy jelenség több vonásának egy szóba sűrített, egyidejű ábrázolásáról van itt szó. Az „elreccsen... a vadlúdsereg vonala” olyan metaforikus kifejezés, melyet Fónagy Iván – a zenei formatan kifejezését kölcsönözve – devizának, motívum-előrefutásnak nevez. Ilyenkor a motívum még csak utal egy később kifejlődő gondolatra. Az Illyés-vers akár iskolapéldája is lehetne ennek a verstani jelenségnek „a vadlúdsereg vonalának elreccsenése” mint motívum már sejteti, előkészíti az első szakasz befejező soraiban kimondott szentenciát: „pálca töretett/ a víg világ felett...”
A kis remekművek színben is állják a versenyt a nagyokkal, mondottuk dolgozatunk elején. A verscím – Őszi este – szürkülő tájat, alkonyi színezetet sejtet. Vizsgáljuk meg ebből a szempontból a „sötét” és „világos” magánhangzók arányát, eloszlását a vers hangzóállományában. Hogy szórásukat szemléletesen ábrázoljuk, írjuk ki a magánhangzók soronkénti előfordulását:
Sötét – Világos
8:                 3
4                 7
6:                 5
2:                 4
Összesen 20:14
A „sötét” ós „világos” hangzók fele-fele arányban oszlanak meg, a szó szoros értelmében „félhomályt” teremtenek. Számra csaknem egyenlőek, de még a sorok közötti váltakozás is arányosan oszlik meg: az első és harmadik sorban a sötét, a második és negyedik sorban a világos magánhangzók vannak túlsúlyban. S hogy ez mindenképpen funkcionális és motivált jelenség, azt éppen a befejező négy sor bizonyítja.
herseg a halott fú, sás torsa ropog,
ahogy a réten át hazaballagok,
arra, hol mint égigérő oszlopok
vacsora-füst immár száz-szám gomolyog.
 
A szakaszt amely magánhangzók túlsúlya jellemzi harminc „sötét” hangzóval szemben csak tizenkettő a „világos”. Ez már nem az alkony félhomálya, hanem az éjszaka. Elsötétült az őszi táj elsötétült a vers hangspektruma.
A rímszavakról még nem ejtettünk szót. Pedig ezek is a világos és sötét kontrasztját tükrözik. Az első négy sor világos rímbokrára (recseg -/vadlúd/ sereg – töretett –felett) a befejező szakasz következetesen sötét rímekkel válaszol ropog – (haza)ballagok – oszlopok – gomolyog. S a rímcsoportosulások kontrasztja nemcsak a zeneiség forrása, hanem egyúttal ikonikus nyelvi képződmény is. Ismerjük az alkonyulás folyamatát: először a völgyek, a mélyedések telnek meg szürkeséggel, a fák, a bokrok éles kontúrjait mossa össze a homály, de az égbolt keskeny csíkja még fénylik és ragyog. Ezt a természeti jelenséget képezte le az Illyés-vers is az éggel kapcsolatos első négy sor rímbokrai még világosak, de a homályba borult földi színteret idéző befejező sorok rímei már következetesen sötétek
„Vajon a táj vagy az ember-e a hőse” ennek a költeménynek? Amit eddig mondtunk, az nem több, mint egy miniatűr-voltában is tökéletes tájleíró vers jellemzése. Ez a költemény azonban – úgy érezzük – több mint tájkép. Több, s ezt az első, illetve az utolsó négy sor egybevetése is igazolja A kezdősorok szentenciája „pálca töretett/ a víg világ felett”, tárgyilagos megállapítása: „itt az ősz” és az eltűnő vadlúdsereg kéne szegényedő, üresedő, szomorú tájat időz elénk. Az ötödik és hatodik sor a természet helyett hirtelen az embert állítja a vers középpontjába, s ezzel antropomorfizálja, emberre vonatkoztatja a természeti jelenségeket. Az emberi-természeti vonatkozások színhelye és az ott folyó cselekvések kísérőjelenségei közötti párhuzamot jól érzékelteti az alábbi ábra.
elreccsen az égen a vadlúdsereg (vonala)
színhely
ahogy a réten át... ballagok
recseg/ elreccsen az égen a vadlúdsereg (vonala)
kísérőjelenség
herseg a halott fű, sás torsa ropog
Az ember és természet közötti azonosság érzetét sugalló párhuzamok következtében már-már otthontalannak képzeljük az embert, mint a vadlúdsereget, de a hazaballagok és a sor elején levő, mind nyelvtanilag, mind értelmileg hangsúlyos „arra” kifejezés hirtelen eltéríti a verset az eddigi mondanivalótól, s a motívumok átrendeződése folytán mintegy új érzelmi-gondolati minőséget alkotva, tagadja az eddig állítottakat: az otthontalanság helyett a közösség és a vacsora-füstöt gomolygató otthonok meghittségét és melegét idézi. Az Őszi este szépsége – a már eddig elmondottakon kívül – abban rejlik, hogy maximálisan szemléletes, erősen ikonikus motívumaiból, melyek előbb gazdagítják, erősítik, majd végül tagadják egymást, a váratlanság erejével ható mondanivaló fejlődött ki.
Olyan, amely a tájat nézve is az emberi közösség megtartó erejét látja és láttatja meg.
ZALABAI ZSIGMOND

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2022
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék