Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1994. november, V. évfolyam, 11. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Káli István

Káli István
Napforduló
Nyugvó Napra fordul képem
tündöklésre várva,
párban véres korongjával –
így nem vagyok árva.
Vég a vége! – nyikorogja
forduló nap sarka
gúnyolódva. Némán tűröm,
csak mosolygok rajta.
Szólhatnék – hazudsz! –, de félek
tetten magam érem:
lehámlana rólam képzelt
becsület, szemérem,
falnak futna szenvedélyem:
kő porrá zúzódna.
Hogy nyughatnék alkonyatkor
benned meghúzódva?
Torz estékről visszacsengnek
altatódal-morzsák,
vallomások, hittevések –
nyüvek-rágta torzsák.
Vándorévek tarsolyába
gyűjtve mindahányat
beszórnám az Óceánba.
Érhet még gyalázat,
pincéből kiált ki úgyis
régvolt szép reményem,
megszóltak már engem másén
s máskor is – keményen.
Sátán-ritmust kopog minden
józan, üres percem,
szemtől szembe megküzdeni
úgysincsen már merszem.
Testem kéreg-vért takarja,
álarcot is hordok,
hadd, ne látsszék, mint emésztnek
ámokfutó gondok.
Szememben kudarc imbolygó
árnya, szürke vermek
mélyén várva bennem érsz, mint
anyjában a gyermek.
Visszatérek
Visszatérek égi szél szaggatta
fellegekből.
Láp-lehelte köd-delej vakít, de

gyöngy-szemedből
fény szitál az útra. Így osonnék

láthatatlan.
Lépteim visszhangja tompán koppan:

kongó katlan
szép világunk – poklot mímelő, még

hevítetlen,
tékozlón téblábol benne hívő

és hitetlen,
mérceként tisztelve bűnök hasznát –

bő erszényét –
száz halált is tűrve sok tobzódó

fád eszményért.
Délibáb-vigasz. Álomnál többel

nem kecsegtet.
Görnyedt árnyam némán kísér hozzád

és recseghet
talpam nyomán szétszórt, bűzös szemét,

fröccsenhet mély
kátyúból a sárlé, mely szeplőssé

piszkít kevély
tisztát, szüzet, vesszőfuttatáskor

bottal üthet
testvérem, hű jó barátom – állom:
bennem lüktet
még anyám halk hüppögése. Nyíltan

vallhatná rég
megcsalt szeretőm, hogy megalázzák,

játszhatná még
olykor, hogy belőlem szív el minden

csodát – nyernék
új fényt, csak átvennéd tízszer száz év

terhét. Mernék
szólni újra – verset kapnál tőlem

enyhülésnek –
halkan folyna szét ajkamról ősi

sámánének.

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2022
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék