Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1994. október, V. évfolyam, 10. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
DOKUMENTUM

DOKUMENTUM
V. T. – 1937 avagy a gondok leltározása
Ezen a néven vonult be a történelembe és az irodalomtörténetbe az az ifjúsági találkozó, amelyet 1937. október 2–4. között tartottak Marosvásárhelyen. Tekintélyes mennyiségű irodalma van, Csatári Dániel1 és Turzai Mária2 egy-egy monográfiát írt róla.
A tájékozatlan olvasó kedvéért néhány rövid leírás.
A találkozón megjelent 187 fiatal „az erdélyi magyarság valamennyi számottevő rétegét és csoportját, politikai mozgalmát és szervezetét, kulturális és szellemi áramlatát képviselte. Felelősségük tudatában sürgették a népi megújulást és az együtt élő népek közeledését.3
Egy másik szerint: „A romániai magyarság népfrontba tömörülésének megvalósítása céljából rendezett találkozó 1937 októberében. Elnöke Tamási Áron volt. A legkülönbözőbb társadalmi és írói irányzatok képviselői vettek rajta részt. Magáévá tette a parasztság, az értelmiség és a munkásság szövetségének gondolatát – valamint a magyar-román megbékélés eszméjét.”4
A találkozó előkészítése és lefolyása, valamint utóélete nagyjából ismert, értékelése változó: „A V. T. megítélése tekintetében hullámzó a marxista-leninista vélemény. (...) Amikor esztendőkkel a felszabadulást követőleg a Bolyai Tudományegyetemen be akartam dolgozni a V. T.-t hazai párttörténetünkbe, egyik befolyásos dogmatikusunk (aki különben eredetileg is hiányzott róla) jelentéktelen epizódnak minősítette, méghozzá olyasnak, amelyre egyáltalán nem lehetünk (értsd: mi, kommunisták – K. P.) büszkék. A harmincadik évfordulón már egészen más megítélés vált úrrá.”5 Akkor jelent meg ui. Csatári könyve, amely kiderítette a MADOSZ és közvetve a Román Kommunista Párt szervezői érdemeit.
A szélsőjobb értékelése: „Még élénken emlékezhet a romániai magyarság arra a nagy hűhóval Marosvásárhelyre összehívott ifjúgyűlésre, melyet kolozsvári kezdeményezésre rendeztek meg a romániai magyarok politikai szerepre készülő ifjabb képviselői. A «találkozó» (mert annak nevezték) megszabta a maga programját, megválasztotta a maga vezetőségét, aztán csendes nyugovóra tért. Soha senki nem hallott többé róla.6
A találkozótól annak idején elhatárolta magát az Erdélyi Fiatalok köre, egyik főmunkatársuk 1991-ben adalékokat szolgáltat a V. T. újraértékeléséhez. „Véleményem szerint nem tekinthető az erdélyi magyarság jelentős eseményének egy olyan, regionális jellegű összejövetel, melyet rejtett céllal a kommunista párt kezdeményez, amelyhez egyéni ambíciójuk teljesülése reményében jobboldali egyének csatlakoznak, s amelyen ugyan jóhiszemű, de félrevezetett értelmiségiek is megjelennek. Az ilyen körülmények között hozott határozat, «hitvallás», bármilyen szépen is volt megfogalmazva, az csupán óhaj maradt, mert a kitűzött célok és feladatok megvalósítása (...) elmaradt.”7 (Dr. L. F. kiemelései.)
Látható, hogy maga az értékelés is milyen gondot jelent...
Én, aki a pártatlan tájékoztatás híve vagyok, nem az értékelésekre és az emlékírók szelektív memóriájára kívánok hagyatkozni, hanem az eredeti dokumentumokra.
A szelektív memória példázata: „Az október 2-án kezdődő értekezlet részleteire alig emlékszem. Sokkal inkább elfoglalt (...) a hozzászólások, viták, megfogalmazások gondja, a kellő fellépés akár a nemzetiség konkrét társadalmi értelmezéséért, akár az állam- és belpolitikai realitásért, a honi és Duna-völgyi antifasizmus égető követelményeiért, semhogy naplószerűen tudnám a pillanatnyi konstellációkat, a gyűlések színhelyét és arcait, az összecsapások vagy kiegyenlítődések, az anekdotikus érdekességek láncát követni.”8
Természetesen az eredeti dokumentumokkal is gond van. A két monográfia egyike sem közli a V. T teljes jegyzőkönyvi anyagát.
Miért?
Íme az egyik ok.
„Maga az eredeti anyag, a találkozón elhangzott előadások, hozzászólások, viták, javaslatok és határozatok teljes gyorsírói felvétele mindmáig jórészt megfejtetlenül és kiadatlanul hever Jancsó Elemér immár elárvult íróasztalfiókjában (..)”9
Ha 1937-től 1978-ig, fenti idézet keltéig, nem sikerült (nem akarták? nem engedték?) az eredeti anyagot földolgozni, akkor most kéne nekifogni. Úgy látom, nincs rá vállalkozó. Balogh Edgár, aki emlékiratainak visszatérő igéje szerint állandóan „sürget”, ezúttal is hasonlóan cselekszik: „(az eddigi földolgozások hiányosságait – K.P.) kellene most a történelmi teljes valóságnak megfelelően pótolnunk, s a Budapesten őrzött teljes jegyzőkönyvi anyag közlését szorgalmaznunk. Amíg ez az anyag a közönség elé nem kerülhet (miért? – K. P.), csak vázlatosan térhetünk ki az eddig megjelent adatok kiegészítésére.”10 Paradox módon Jancsó Elemér íróasztalfiókja sokkal könnyebben behatárolható volt, mint Budapest...
A másik ok, amiért nem közöltek teljes és eredeti dokumentumot, az könnyen érthető: a szöveg nem volt összeegyeztethető a marxizmus-leninizmus dogmáival. Íme, egy példa Az eredeti Hivatalos jelentésből11 az alábbi, kiemelt részeket kihagyták, „a Turzai”ban (162-163. p.) helyüket (...)-val jelölték.
„Helyesnek tartjuk, hogy a magyar munkásság és iparosság más nemzetiségű munkásokkal és kisiparosokkal (kizárólag) gazdasági és szakmai érdekeinek védelmére, a szakszervezetekben és szakmai szervezetekben helyet foglaljon. (Ezzel szemben a munkás tömegek és kisiparosok nemzeti, erkölcsi és magyar kulturális nevelése a magyarság megfelelő szervezeteiben és intézményeiben történjék.) Teljes tudatában vagyunk annak, hogy kisebbségi sorsban élünk, érezzük a szükségét, hogy keressük a román és magyar nép építő együttélésének a feltételeit és útját. Igazságunk tudatában állapítjuk meg, hogy a romániai magyarság kisebbségi sorsba kerülése óta mindenkor tanújelét adta, hogy eleget tett állampolgári kötelességeinek. Ezzel szemben a román kormányzatok részéről súlyos támadások érték nemzeti és emberi életjogaiban, és nem kapta meg magatartásáért a kellő méltánylást és elismerést. (Mi, annak előrebocsátásával, hogy a közép-európai magyarság egyetlen nyelvi és kultúrközösséget képez, amelynek a romániai magyarság is alkotó része, igényeljük a romániai magyarság önkormányzatát, amelyhez való) jogunkat, az erdélyi románságnak a saját elhatározásából született gyulafehérvári határozatokra, valamint a békeszerződések kiegészítő részét képező kisebbségi szerződésre alapítjuk.”
Kipontozni a kizárólag szót is van olyan baklövés, mint az ötödik parancsolatot így leírni: (...) ÖLJ!
A fenti második hosszú idézetet azért törölhették, mert élesen szembenáll Gaál Gábor „romániai magyarság”-elméletével.
*
A kedves olvasónak igaza van abban, hogy ne példálózzak, hanem tegyem közzé a V. T. Hivatalos jelentését. Terjedelme 32 flekk vagy 1,6 kiadói ív (újabban: 64 kilobyte), közel 26 Látó-oldalnyi, amit pillanatnyilag nem bír meg a lap. Amúgy érdemes volna önállóan kiadni a V. Τ anyagát... (Nem sürgetek, álmodozom.)
*
Még két, említésre méltó gond.
Az egyik a nevek írása. Csatári rengeteget téved, ami nagyon rontja munkájának hitelét. Néhány példa, zárójelben a helyes változat: Bözödy (Bözödi), Teleky (Teleki), Milos (Kalas), Sághy (Sáhy), Szijjártó (Szíjgyártó), Abaffáy (Abafáy) és a „csúcs”: Dzsida (Dsida).
A nevek írása szempontjából a Hivatalos jelentés sem következetes. Mentsége az akkori szövegező bizottságnak, hogy ezeket gépelési hibának is tekinthetjük. A résztvevők fölsorolásánál még Dominich László szerepel, később Domonich. Billédi Ilona könyve (lásd alább), amelynek D. L. munkatársa volt, szintén két változatban használja a nevét: Dominits (8 , 101. p.) és Domonich (140. p.). A Hitel 1937. 3. sz.-ban Dominich szerepel. A magyar emigráns irodalom lexikona (Összeáll.: Nagy Csaba, Bp., 1990) szerint: Dominits. – Most légy okos, szerkesztő.
A második (de nem utolsó) gond: az újabb emlékezések... Nem tisztázzák a kérdést, hanem szaporítják a gondot. Az alábbiakban ugyanarról beszélnek, többen. Érdekes összevetni, hogy miként változnak a jelzők, értékelő kifejezések, ugyanannál a szerzőnél is (Beke), aszerint, hogy sorait mikor és melyik könyvnek, folyóiratnak írta – a dokumentum értékű információ azonban nem bukkan föl, nem derül ki, hogy Fodor József és Nagy István akkor és ott, szó szerint mit mondott.
Alapállás, a Balogh Edgár-féle lexikon:
„Fodor József (...) tevékeny szerepet játszott a Vásárhelyi Találkozón (1937), ahol párbeszédet folytatott Nagy István munkásíróval.12
Egy szép metafora...
„Itt szorított jelképesen kezet Nagy István szocialista író, aki elfogadta a magyar anyanyelvi oktatást az egyházi iskolákban (?! – K. R), Fodor József temesvári katolikus plébánossal, aki viszont a szakszervezetek jogos bérharcát köszöntötte.”13
... és ismétlése.
„Jelképessé vált Nagy István szocialista író kézszorítása Fodor József temesvári katolikus plébánossal, kölcsönösen elismervén az anyanyelvet és családi erkölcsöt szolgáló egyházak szerepét és a szakszervezetek jelentűségét a szociális igazság érvényesítésében.”14
Aki nem tesz egyenlőségjelet „szocialista” és „kommunista”, „jelképes kézszorítás” és „szóváltás” közé:
„Mikor a romániai magyar baloldal 1937-ben megrendezte a sokat emlegetett Vásárhelyi Találkozót, hogy közösen keressék meg a kisebbségi magyar sors demokratikus útját, Fodor József a tanácskozáson a kommunista Nagy István proletáríróval folytatott éles polémiát. Ennek a vitának csak egyik oldalát ismerhetjük már, Nagy István és Balogh Edgár emlékirataiból (vesd össze: Balogh Edgár: Szolgálatban. 53-55 p. – K. R). A keresztény szocialista eszmények kifejtésére soha nem nyílott igazi lehetőség sem 1944 előtt, sem később, a magát demokratának nevező romániai rendszerben. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy míg 1937-ben, tehát az állítólagos szellemi elnyomatás légkörében, Marosvásárhelyen Nagy István szabadon érvelhetett, vádolhatott, követelhetett, addig a Nagy István által is hatalomra juttatott későbbi diktatúrában a Fodor József által képviselt véleménynek nem maradt tere. Legfennebb vállveregető dicséreteket kaphatott a pappublicista, azokat is visszatekintve, évtizedek múltán.”15
Ugyanaz, árnyalatnyi különbséggel.
„Ismerjük Fodor József nevét a Vásárhelyi Találkozó idejéből. Különböző eszmeáramlatok képviselői 1937-ben együttesen keresték az erdélyi magyar kisebbségi sors demokratikus útját. Fodor József, a katolikus pap, a keresztény eszmék nevében éles vitát folytatott a kommunista Nagy Istvánnal. Mindeddig a polémia egyik oldalát ismerhettük, Nagy István és Balogh Edgár emlékezéseiből. Fodor József álláspontjának előtérbe állítása Billédi Ilona könyvében alkalmat nyújt a keresztény szocialista eszmék kifejtésére, s így utólagosan bár, a méltányos egyensúly kialakítására.
Balogh Edgár rugalmasságának köszönhetően, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikonban címszót találunk Fodor Józsefről, ha 18 sort is csupán, és – kortársaival ellentében – pusztán a szikár életrajzi és bibliográfiai adatokra szorítkozva. 1981-ben ennél többet nem lehetett volna kinyomtatni egy romániai lexikonban papról, keresztényszocializmusról (...).”16
Fodor József sem segít a helyzeten, Balogh Edgárnak írt levelében (1973. jan. 29.) a V. T.-re vonatkozóan csupán ennyit közöl: „A marosvásárhelyi szereplésemet jól ismered.”17
Idézet a Fodor József emlékére szerkesztett könyvből:
„Ez a találkozó, amelyen minden világnézetű és minden társadalmi osztályhoz tartozó, az ország minden részéből összegyűlt ifjúsági delegáció vett részt, arra volt hivatva, hogy utat keressen és találjon a kisebbségi sorsba jutott magyar fiatalság számára. Nagy István, baloldali beállítottságú író, aki akkor országszerte közismert volt, ismertette a szakszervezetek jelentőségét a gazdasági életben, és osztályharcot hirdetett, persze egyházellenes beállítottságban. Fodor József felvette az eléje dobott kesztyűt, és elkezdődött az a szellemi párbaj, ami emlékezetes maradt ragyogó argumentációival, logikusan felépített tételeivel, higgadt, de meggyőző válaszaival. Valóságos fiatal Cicero retorikáját hallhatták az ámuló résztvevők. Fodor József hivatkozott a pápai enciklikára, a Rerum Novarumra, amely elítél minden kizsákmányolást, hangsúlyozva a keresztény erkölcs fontosságát. Nagy István (megjegyzést lásd alább! – K. P.) kijelentette, hogy annyi visszaélés volt már ezzel a fogalommal kapcsolatban, hogy elvesztette hitelességét. Mire Fodor József azt válaszolta, hogy számára a keresztény erkölcs nem üres frázis, amellyel bárki visszaélhet, hanem elvi állásfoglalás, amely elítél minden kizsákmányolást és nemzeti gyűlölködést. Meg kell teremteni az egymással való párbeszédet, mely lehetővé teszi a magyarok, németek és románok békés együttélését. A felizgatott kedélyek lecsillapodtak, a találkozó célját veszélyeztető feszengés elmúlt s a határozati javaslat megszületett.”18
A fenti idézetben kétséget gerjesztő adat van, amit csak az eredeti dokumentum oldhatna föl. Balogh Edgár ugyanis úgy emlékszik, hogy ő mondta azt, amit Billédi Nagy Istvánnak tulajdonít: „Mint soron következő, elejét akartam venni a kitörni készülő világnézeti vitának, s arra kértem a katolikus szónokot, ne erőszakoljon a munkásságra olyan kifejezést, amellyel annyi visszaélés történt, s így használata feleslegesen nehezíti a munkástömegek bekapcsolódását egységes nemzetiségi védelmünkbe.”19
*
Fentieket szíves figyelmébe ajánlom Ismeretlen Szerkesztőnek, aki nekiveselkedik, hogy megírja a V. T. valós történetét. Egyúttal sok sikert kívánok neki. Őszintén.
KUSZALIK PÉTER
 
V. T. = Vásárhelyi Találkozó
Az idézetek kiemelései tőlem – K. P.
Jegyzetek
1. Csatári Dániel: A Vásárhelyi Találkozó. Irodalomtörténeti füzetek, 56. sz. Akadémiai Kiadó, Bp., 1967., 144 p.
2. Turzai Mária: A Vásárhelyi Találkozó. (A kötet tudományos ellenőre: Bányai László) Politikai Könyvkiadó, Buk., 1977., 260 p.
3. Csatári Dániel, id. m. Fülszöveg.
4. Marosi Ildikó: A Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája (1924–1944). Buk., 1979., 2. köt, 431. p.
5. Balogh Edgár: Szolgálatban. Emlékiratok 1935–1944. Buk., 1978., 44. p.
6. Új Barázda, 1941. szept. 26.
7. Dr. László Ferenc: Mi is történt Vásárhelyen 1937-ben? Adalékok a V. T. újraértékeléséhez. Korunk, 1991., 3. sz., 376. p.
8. Balogh Edgár: Szolgálatban. 48. p.
9. Balogh Edgár: Szolgálatban. 44. p.
10.Balogh Edgár: Vásárhelyi örökség. Látó, 1993., 10. sz., 79. p.
11.A Vásárhelyi Találkozó hivatalos jelentése. 1937. okt. 4. Magyar Országos Levéltár. (Bp., Bécsi kapu tér) Miniszterelnökségi anyag. K 28-as osztály, 243. csomó. 9. dosszié. (Pásint Ödön gyűjtemény; 16.536-os filmtekercs = 14 sűrűn gépelt oldal) – Ez a Hivatalos jelentés csak része a teljes anyagnak, nem azonos a lappangó (?) Jancsó Elemér-hagyatékkal. Bár Csatári idéz ebből az anyagból, elmulasztja a pontos lelőhelyet megnevezni, csupán Miniszterelnökség-et közöl, ami elégtelen információ.
12. Romániai Magyar Irodalmi Lexikon. 1981., 1. köt, 598. p.
13. Balogh Edgár: Perlekedés helyett a tények. Helikon, 1994., 12. sz.
14. Balogh Edgár: Vásárhelyi örökség. Látó, 1993., 10. sz., 81. p.
15. Beke György: Termékeny hazagondolás. In: Billédi Ilona: Ember mindhalálig.
A Bánság szülötte, Temesvár nagy fia, Dr. Fodor József prelátus élete, 1907–1990. Bp., 1992., 6. p.
16. Beke György: Fodor József ébresztése. Korunk, 1994., 4. sz., 124. p.
17. Billédi Ilona: Ember mindhalálig. 138. p.
18. Billédi Ilona: Ember mindhalálig. 77. p.
19. Balogh Edgár: Szolgálatban. 54. p.

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék