Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1994. október, V. évfolyam, 10. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Jánosházy György

Jánosházy György
Csörgő sipkával
Párizsból van parfőmje, rúzsa,
kacér szemérem-takarója,
kilátszik a fanszőr alóla:
hajh, elkurvult bizony a Múzsa.

Mint egy pityókos dzsentri, csörgő
sipkával-dobbal ropja, ropja
bokázva, szökve és forogva:
hajh, elfattyult bizony a költő,

hogy csak mókázzék, maszlagoljon;
a Dovre fjordján, kancsi trollon
kankodva krampuszokat nemzett,

őrangyalát kőszirtbe zárta.
Keresztútján hiába várja
a megváltó igét a nemzet.

Három invokáció
Berzsenyi Dánielhez
Magányosan, tespedt vidékiségben,
az életen kívül élünk mi is –
de nem testvér velünk a föld, az ég sem,
kopár világ ez itt, barát-pilis;

friss forrásvíz, madárdal nem vigasztal,
sem ínyencségek ritka ízei,
ha ünnepkor pecsenyét lát az asztal,
oly drága volt, nem is tud ízleni;

 
reggelre álmaink is elinalnak,
nem ostromlunk állást, kincset, hatalmat:
betörtük bordáinkat épp elégszer.
Tengünk-lengünk, megannyi lelki torzó:
nem menedék számunkra, csak koporsó
a kényelmes konformizmus, középszer.

Arany Jánoshoz
Apánk, lásd, végét járja már a század,
tizenkettőt ütött az égi óra:
éjfél van, nyisd meg földalatti házad,
s toppanj be hozzánk egy rokoni szóra,

hisz életünket versírásra tettük
mi is – de ebre dobtunk drága nyerget,
rossz garabonciásként elfeledtük
örökségünket, zengő, tiszta nyelved.

Segíts: ragyogjon újra a poézis,
legyen ízéhez keserű a méz is,
és szépségét szeráfok irigyeljék.

Apánk, ne hagyj a porban kutyagolni:
bő tarsolyodból add nekünk a Toldi
nagy férfilelkét, Toldi szép szerelmét.

Vörösmarty Mihályhoz
Te igaz költő és igaz magyar:
az ember és a nemzet volt a gondod,
mikor az égbolt küszöbödre omlott,
és lelked is megtört volt és fanyar;

téged idézlek: szürkületi arcod,
amint szunyókáló könyvek felett
az embersorson töprengtél, s veled
kiáltom: holtig vívni kell a harcot,

 
habár kertünkre kőegek szakadnak;
az emberségnek, józan gondolatnak
építni versben templomot, erődöt,

hogy milliók hajoljanak szavunkra,
s bólintsanak rá virrasztó elődök:
ez nem bohó mulatság – férfimunka.

A bibliai cet
Legendás szörny tornyos, dörgő habokban,
rettentőbb bármily damoklészi kardnál,
amint hasában a nyolckarú kalmár
darabjaival, böffent jóllakottan;

köztük hever két élő martaléka:
mint keserű hullámok mosta bölcső
sötét fészkében, úgy ring ott a költő,
s az Istenétől megszökött próféta:

hogy rendelt sorsuk táját elkerüljék,
bujdosnak, mint az ölyv üldözte ürgék,
amíg az arkangyal hármat kiált,

és hangja késként vág lélekbe, húsba:
akkor a szörny a gyűlölt parthoz úszva
kihányja Jónást és Babits Mihályt.

Kései sirató
Krúdy Gyula emlékezetére
Eltűnt veled a taft masnis világ,
sok biedermeieres, érzelmes emlék,
a rózsaszínek, sápatag lilák,
vérmes kaszírnők, könnyűvérü szendék,

napernyős, szép polgárkisasszonyok,
lovaglópálcás, kackiás leventék,

kik budoárok homályán konok,
frigid lelkű delnők kegyét esengték.

Tavasz jöttével nyirkos ágymelegben
náthás vénlányok orra vére cseppen,
nem balga szűz szeméből hull a könny;

eltűnt veled gyöngyházfényű világod,
csak por maradt utána, vak szilánkok,
s a polcon néhány őszillatu könyv.

Havasi gyopár
Székely János emlékének
Hol tán sólyom se száll: kopár
sziklák, komor kövek között
kölyök-daccal kiütközött
egy bársonyos, kicsiny gyopár.

Mocorgó csillagok szele
dajkálja hűsen idefenn;
mint furcsa, hűvös idegen
tekint a langyos völgybe le:

nem vonzza társ, barát, család:
remeteként szűz szirtfokon
felhőből issza italát,

felleggel és sassal rokon,
fejére antik istenek
fehér fényszirmot hintenek.
Mint ha nem is járt volna itt
Egy kis hátsó ajtón lelép a költő,
magával viszi féltett dolgait,
a verseket, melyek egykor ragyogtak,
föleszmélt tőlük pár álomszuszék –

 
s nem kell hozzá egy röpke emberöltő:
mint ha soha nem is járt volna itt;
mások tán nála gügyébben gagyognak,
az ó helye mégis padlás, szuszék,

nem palotája: szegénytemetője
az elrongyolt verseskönyv sárga lapja:
légypiszok virraszt rímei fölött;
papírhajót csinál végül belőle
és ráereszti egy szennyvíz-patakra
a tiszteletlen holnapi kölyök.

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék