Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1994. szeptember, V. évfolyam, 9. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
DOKUMENTUM

DOKUMENTUM
Marosvásárhelyi humanista költők
Laskai Csókás Péternél sokkalta megállapodottabb ember volt Decsi Csimor János tanár, aki 1593 és 1601 között állt a vásárhelyi kollégium előtti Schola élén. Talán ezért is fordít és ír többet magyarul, mint az elődje. Még Laskainál is alkalmibb versíró, sokoldalú tudós és jó stílusú prózaíró-műfordító. Mindössze egy féltucatnyi latin és görög verset írt. Van azonban munkásságának egy olyan költői mozzanata, amely feledhetetlenné tette őt mint lírikust is: a modern európai utazó szellemi portréját ő fogalmazta meg először költészetünkben. A török császárok krónikája című magyar verses munka nem bizonyítottan az ő műve. A volt klastromi iskolában tanító Decsi szerzősége mellett szól a befejező résznek az az utalása, amely szerint „egy puszta klastromban székelyek városában” készült, 1597-ben. Ellene szól meglehetősen csiszolatlan verselése, száraz, adatszerű felsorolása, ami Tinódi krónikáira emlékeztet. Különös figyelmet érdemel azonban Hodoeporicon című latin nyelvű, prózában írt útirajza, amely 1587-es, Moldován, Lengyelországon, Poroszországon, Pomeránián, Brandenburgon át vezető utazásának élményeit tartalmazza. Verses ajánlásában, amely Bánffi Farkasnak szól (Ferenc nevű fiának a tanulmányútjával kapcsolatosan), az odüsszeuszi analógia érdemel említést:
Vedd, békés, ábrázatú és nagy hírű Mecaenas,
Könyvecském, az egész út eseményeiről.
Boldogan él, aki más erkölcsöt s városokat lát,
S távoli országok népeit ismeri meg,
Ahogy a messzi mezőkről gyűlnek a búzakalászok,
Más-másféle szokás ád igaz ismeretet.
Most méltán csak azért dicsérik a híres Ulissest,
Mert egy évtizedig látta bolyongni a föld;
Csak emiatt él Perseus is meg a lason erénye,
S így nyert büszke nevet a kegyes Aeneas is.
Mi is olyat hoztunk az unalmas, hosszú utakról,
Hogy hasznunkra lehet visszatekinteni rá.
A kalandos utazások antik hőse sajátos jelentést nyer a XV. és XVI. század irodalmában: a felvilágosult, tudományszomjas utazó jelképe lesz. Főként a hazatérő, a kincsekkel megtérő Odüsszeusz jelképes gesztusát éreztem, és érzem ma is időszerűnek a Pécsújfalvi Zsigmondhoz írt búcsúztatójában is:
Csúnya dolog, ha sokára tudatlan tér meg az ifjú,
Kinek az értelmén messzi világ se javít...
Folytatás előző számunkból
 
Mit teuton nyelven ragyogó módon cselekedtél,
Eltudod-é magyarul mondani most az igét?
(Propemtica in honorem D-ni Sigismundi Péczi de Ujfalu)
De ezeknél az általános elvi kérdéseknél talán sokkalta érdekesebb lenne a Hodoeporicon erdélyi és moldvai részleteinek felidézése eredetiben vagy még inkább Binder Pál fordításában. Különösképpen szeretném felhívni a figyelmet itt az utazás nehézségeire, Decsi keresztény humanizmusára, amely érzékennyé teszi őt a moldvaiak szenvedéseire, és tessék figyelni színes, fordulatos stílusára is. Nemcsak a latin prózában csillog írói tehetsége, de a magyar nyelvűben is! Különös próbát állt ki írói nyelve 1598-ban, amikor magyarra fordította (főként) Erazmus és (kisebb részt) mások ötezres közmondásgyűjteményét (Adagiorum Graecolatinoungaricorum chiliades quinque című munkájában). Ő szólaltatta meg, s éppen a gótikus teremben a mi nyelvünkön az első európai polgárt: Rotterdami Erazmust és szellemi rokonait. Együtt üzennek ma is valamennyiünknek: „Az ki nem tud tűrni: nem is tud uralkodni (Non bene imperat, nisi qui paruerit); Mindennek üdeje vagyon. Vagy: Nyárban aratnak, nem télben (Annus producit, non ager)... Az jó ifjúból szokott lenni az jó vén ember (Mature fias senex, si diu velis esse senex)...” Valóban illik hát rá Tolnai Balog János ajánló versének „magvető” jelzője, mert mind Erazmus fordításában, mind Sallustius tolmácsolásában úttörő munkásságot fejtett ki. Főként az előbbi munkájával még Szenei Molnár szótárára is hatott. A szó szoros értelmében őt tekinthetjük Vásárhely első letelepedett, jelentős tudósemberének, egész filozófiatörténetünk peripatetikus filozófusának, de a kor első jogászának, történészének és írójának is. Synopsis philosophiae (vagyis: Filozófiai vázlat. 1595) című művével Arisztotelész első magyar tanítványának bizonyult. Minden bizonnyal ő honosította meg először városunkban – s talán éppen a gótikus terem mikrokozmoszában – az európaiság szellemét, hogy aztán végképp itt maradjon, terjedjen a még fiatal Szenci Molnárig (aki ismerte őt és tanult tőle), de a Bolyaiak felé is, és így örökre a legmélyebb tartalmakig kötelezzen el bennünket. Így valamennyiünk szellemi ősének arcképe (amely az 1593-as Syntagma jurisából való) valóban méltán díszíthetné a gótikus terem falát. A négyszáz éves rézkarc gyakorlott mesteri kézre vall, de nem ismerjük a szerzőjét. Viszont szellemi arculatát ő maga rajzolta meg abban a hatsoros latin epigrammában, amely arcképe alatt áll, és Vera effigies Joannis Decii Baronii a címe, vagyis Baranyai Decsi János igazi arcképe:
Bízz csak Uradban, sose magadban; tedd, ami vár rád;
Mondj sok imát; keveset kívánj, nagyra ne törj.
Hallj sokat, ám keveset szólj, hallgass titkon; a gyengét
Óvd, az erősnek eressz, tűrd az egyenlőt el.
Háríts el akadályt; ne csodálkozz; vesd meg a gőgöst;
Tűrd bajod; Istennek élj, és halni tanulj.
Báthori Zsigmond törökellenes politikáját igyekszik támogatni Commentarii de rebus hungaricis című töredékesen fennmaradt írása, szintúgy Sallustius fordítása is. A nemzeti öntudatot igyekezett megerősíteni a „hun-székely” írásról szóló tanulmányával is, amelyre már Bod Péter is felfigyelt. Egész munkásságát és utódainak a tevékenységét is meghatározza az 1596-os Sallustius-fordítás előszavában: „Végezetre akaram ezzel a munkával az én örvendetességemet is megmutatnom ahhoz az keresztyénségnek győzedelméhez, melyet most az kegyelmes Isten hozzánk megmutatott, és hatalmával naponta örögbít” (Az Caius Crispus Sallustiusnak két históriája. Szeben, 1596).
Laskaihoz a mérsékelt újplatonizmus, Decsihez a józanabb Arisztotelész bölcselete állt közelebb. A kálvinisták célkitűzésének szemléletének inkább az utóbbi felelt meg: Károlyi Péter kolozsvári és váradi köre már a nagy peripatétikus eszményében írta a reformáció szolgálatába állított humanista verseit (amint Károlyi poétikája: az 1567-es kiadású Institutio de syllaborum et carminum ratione című munkája tanúsítja).
Laskai és Decsi Csimor vásárhelyi tanársága ideje közé esik Károlyi Gáspár bibliafordítása. Az akkori Székelyvásárhely ifjúsága már jól ismerhette a nagy bibliafordítót; lehet, hogy közvetlenül is. Legalábbis a Bolyai Könyvtár Collectanea varia néven ismert kolligátuma erre enged következtetni. Van ugyanis ebben az egykori diákok által hazahozott gyűjteményben egy 1587-es wittenbergi kiadvány, amely Károlyi Gáspár családi tragédiáját (feleségének és három gyermekének halálát) örökíti meg egy füzetnyi latin versben. Károlyi András, Budai János és Csorba István mellett Vásárhelyi Ferenc is szerepel a Lugubres elegiae et varia epitaphia című kötetben. Feltehetőleg ő hozta – régi szép diákszokásként – ezt a munkát egykori iskolája könyvtárába, így gyarapítva a későbbi kollégium „múzeumát”. Vásárhelyi még bizonyára Laskai idejében végezte középfokú iskoláit a 80-as évek elején. A zsenge korú Károlyi Margitról így emlékezik meg újplatonista elégiájának a vége felé:
Így láttam hervadni a bíborló violákat,
És meghalni piros rózsa sziromlevelét.
Ifjú testét termőföld veszi most az ölébe,
Szelleme a levegős égi erődbe repül...
Fénylő szelleme visszarepül majd égi honába.
Ami övé volt; ott bírja egész örömét...
(Epitaphium virginis Margaritae filiae Casparis Carolini)
Nem tudni, mi történt a jó tehetségű diákkal, de hazajötte után bizonyára más szellemiséget talált egykori városában: távozásakor Platón szellemét ismerte – visszatérésekor Arisztotelészt kellett megismernie.
Amíg a főként Wittenbergben tanuló Laskai és Decsi költészete és tudós munkássága a Báthoriak idejére esett, a harmadik jeles rektornak, a Heidelbergben tanuló Bojthi Veres Gáspárnak élete és munkássága Bethlen Gábor uralkodásával, a Bethlen család történetével áll szerves kapcsolatban.
A bihari jobbágyfiút Bethlen Gábor iskolapolitikája juttatja Váradra, Debrecenbe, ahonnan Heidelbergbe kerül. Ott Geleji Katona István, Prágai András, Putnoki János, Szilvási K. Márton és a magyar coetus több tagjával végezte tanulmányait az ironikus szellemű David Pareus tanítványaként. A heidelbergi humanizmus – s ez jól érződik az ott végzettek stílusán – barokkosabb, mint az előbbi (főként a wittenbergi) indíttatású szellem volt. A mintegy húsz főnyi magyar coetus egy részének anyagi támogatója Bethlen Gábor; szellemi példaképe pedig a nagy zsoltárfordító és irodalmunk első képvers (carmen figuratum, Bildlyrik) írója, az Európa-szerte ismert Szenei Molnár volt.
Oppenheimban tanítóskodott ekkor bizonyára az egykori heidelbergi diák. Amit jelen esetben azonban fontosabb tudnunk: van egy marosvásárhelyi ifjú tanítványa, csodálója. Pontosabban szólva Marosszentkirályi Benedek 1618-as ajánló verséből tűnik ki mindez, amely Scultetus Ábrahám jubileus esztendei prédikációjának fordítását méltatja Szentkirályi Benedek elsősorban Molnárt dicséri, alapos felméréssel és csalhatatlan érzékkel halhatatlanságot ígér neki már latin epigrammája bevezetésében.
Hírneved és a dicsőséged, Molnár, örökös lesz,
Ki a magyar népnek, mint mai fénye ragyogsz.
Egyetlen kézzelfogható jelből is arra következtethetünk, hogy Vásárhely iskolája, humanista műveltsége bekapcsolódott a reformáció országos, sőt európai vérkörébe. Ezt csak alátámasztja a vers bibliográfiai alapossága, ami lehet, hogy szárazzá teszi a verset, de hitelesíti a művelődéstörténetet. A Bethlen-kor legreprezentatívabb latin költője kétségtelenül Bojthi Veres Gáspár, aki már 1617-ben epikus dicskölteményt ír a Nagy Fejedelem hőstetteiről Panegyris in excellentissimas Laudes Principis Gabrielis Bethlen címen. Erősen ünnepélyesek ezek a hexameterek, gyakran inkább az udvari pompa érződik rajtuk, mintsem a tartalmas költészet. Ezeket a mitológiai kellékekből szőtt barokkos nehezékeket csak ott veti le Bojthi Veres költészete, ahol a béke idillikus áldásairól és demokratizált hatásáról ír az udvari, de jobbágy származású történész. Ilyen az a részlet, amely Bethlen Gábor születéséről szól, mintegy anticipálva, megjósolva a békeszerető fejedelem néppárti uralkodását:
Csendes békétől termékeny lett az időszak:
A gazdák szabadon szelték ekevassal a földet,
S láttad, hogy hízlalta kövér legelő a juhnyájat,
S hallottad, hogy bőgtek hosszan a fiatal ökrök.
Felmagasodtak az érett terméstől a vetések;
Bacchus ajándékát ontották bőven a dombok;
Gazdag bányáink kamatuk meghozva, a szorgos
Földművesnek alácsüngött munkája gyümölcse;
Nem volt munka, amely nem hozta meg évi jutalmát.
Az évek sora és a bőség rakta elénk mind –
Azt, ami kedves volt az apáknak; a béke előre
Megsejtette, hogy él, aki jó menedéket emel majd
Drága hazánknak, s méltányos törvényeket ápol.
(A béke áldásai és Bethlen Gábor születése –
Tempus erat miti foecundum pace…)
Bethlen fejedelemmé választását is sokkalta inkább az anticipáció, mint történeti hűség íratta Bojthi Veressel, hiszen köztudott tény, hogy Bethlent török segítséggel emelték fejedelmi székbe. Így barokkos körmondataiban a költő a máris józannak és rátermettnek bizonyult fejedelem tettei alapján rajzolja meg úgy az erdélyi országgyűlést, mintha az lelkesednék Bethlen megválasztásáért:
 
Máris a főbb hősöknek egész hada és a nemesség
Fénylő rendje parancsolat által gyűlni igyekszik
Megtárgyalni Kolozsvárt, hogy ki kezébe kerüljön
Erdély díszes jogara, gondjaival egyetemben.
Mind hányják-vetik, akik az ész nemes érdeme folytán
Jelesek, és örvendnek a ritka tanácsosi készség
Szent erejének, s kérik a legfőbb égi hatalmat,
Hogy vegyen ő is részt kegyesen e derék eseményben.
Majd örömérzés tör ki; a közakarat egyetértve
Szólal meg, s nagy lelkesen éltetik egyre a hősi
BETHLENT, ki ragyogó nemzetség sarja; kitűnik
Hadban, s úgy született, hogy védeni tudja hazánkat.
Erre, miközben hajnali fény támadt az egekben,
Mind jön a férfihad, és komoly, ünnepi eskükötéssel
Teszi a választást minden lélek hitelessé.
S így szól égve a vágytól: Élj, Nagyságos Urunk, és
Szép életkorod adjon az éveken át örömöt még
Erdélynek, hogy atyja lehess; remegése az ádáz
Ellenségnek; olimpuszi törvény hős katonája!
Mert ő égi irányításra fogadta hatalmát,
Azt a jogart, mely előbb tartósan gyűlöletes volt.
És legelőször jámborsággal meg fejedelmi
Igyekezettel a legfőbb tisztén fáradozik, s mind
Templomot, iskolaépületet rakat egyszerű földön,
És elrendeli, küldjenek évenként ki tanulni
Díjjal két-két ifjat, akit Helikon vize ért már.
Hogy a tudásukkal majd mennyei hitre tanítsák
Itthoni népüket ádáz latrok, farkasok ellen,
S küzdjenek is azok ellen, kik fenekednek a nyájra.
(Bethlen megválasztása és fejedelmi tevékenysége –
Herous ergo omnis spectata caterva...)
Többfajta Bethlen Gábor-kép él bennünk: egyrészt egy történeti, másrészt egy vallási, legendák mintájára szőtt, de ezeket gyakran átszínezi Móricz és Makkai Bethlen-portréja. Számomkra Makkai Sándor és Bojhti Veres Gáspár rajza tűnik ezek közül a legtárgyilagosabbnak Ezt látszik igazolni a panegirisznek az a része is, amely Bethlen és Dajka János lelki kapcsolatát ábrázolja:
Hitbeli dolgok közt Bethlen maga is elidőzget,
Buzgón vizsgálgatja az Úr szent titkait; olykor
Dávid szép zsoltárai közül elénekel egyet.
Mondva magában: Nékem az ád örömöt, ha fülembe
Szolgáimnak e szavai szállnak: Rajta, szakítsd meg
A pihenést, FEJEDELMÜNK, és templomba siessünk,
Hogy méltóképpen tisztelve imádjuk az Istent.
Kedve szerint volt sorra bejárni a távoli tájat,
Messzi határvárost, s maga mellé vette az ékes
Szavú papot, KESERŰIT, ne legyen alkalom, egy sem,
Mit nem a mennyei Isten hangzó szózata tölt meg.
(Keserűi Dajka János ós Bethlen Gábor –
Ipse avidus Domini Mysteria sancta...)
Ne felejtsük el, hogy a költő Bethlen udvari történésze lett az elhunyt Bocatius János, illetve Háportoni Forró Pál helyébe. Meg is írta terjedelmes munkában Bethlen Gábor viselt dolgait (De rebus gestis magni Gabrielis Bethlen címen). Életírói nem tudják, hogy Szatmáron kezdte nevelői pályafutását. A húszas évek első részében rektorkodott Vásárhelyt. Ekkortájt több alkalmi verset írt kollégáihoz, jótevőihez; gyászverssel és beszéddel búcsúztatta Károlyi Zsuzsanna fejedelemasszonyt, akinek emlékére két hasonló tárgyú könyvet szerkesztett (az Exequiarum coeremonialium, vagyis: Halotti pompa; és az Exequiae principales, vagyis: Fejedelmi pompa című kiadványokat). Alkalmi költő tehát Bojhti Veres Gáspár, de nem akármilyen alkalmakra írja ódáit. Ha elfogadjuk ténynek azt, hogy amint Pázmány Péter volt a legnagyobb prózaírónk ebben a korban (hiszen véle kezdődik az újmagyar prózai nyelv), és hogy ugyanúgy Szenci Molnár Albert volt (Zrínyi mellett) legjelesebb költőnk (halhatatlan zsoltárai és modern műfordításai folytán): akkor bizonyára értékelni fogjuk Bojthi Veres Gáspár 1617-es, Szenci Molnárral való költői szereplését. Ekkor volt ugyanis Luther fellépésének századik évfordulója, amelyet Szenci Molnár úgy ünnepelt meg, hogy – a már említett – Scultetus Ábrahám jubileus esztendei prédikációját lefordította németből, és Bethlen Gábornak ajánlta. A könyv elejére pedig Veres Gáspár Bethlennek dedikált latin nyelvű, alkaioszí ódáját tették. Vannak ebben is, akárcsak a panegiriszben, nemcsak súlyuktól vergődő, de Pindarosz módján szárnyaló sorok is, amelyek méltók mind a nagy eseményhez, mind a Nagy Fejedelemhez:
Uralkodónk, ki fényes Olimpuszig
Felérsz erényed által, akit segít
A jóslatok dörgő Urának
Szózata, nagy kegyelem parazsa!
A század elmegy; Róma időszakát,
Végső sötétjét bátran elűzte és
Nagy főpapunk nem félt, miközben
Róma Leója dühöngve nézte.
Most a hatalmas mennyek Urát kegyes
Elmék imákkal megkövetik, a szent
Egyházban énekelve zsoltárt,
S úgy örül ennek a Rajna tája.
Hálát adott úgy, ünnepi karban, a
Bölcs Scultetus, ki – mint nagy uralkodó
Főpapja – illő rendbe szedte,
S tiszta maradt a beszéde végig.
Nagyságos Úr, e művet, amely kilenc
Múzsára vall, most néked ajánlja fel
Molnár, mivel buzgó erénynek
S tiszta nevének örül személyed.
Ezért fogadd, nagylelkű Uralkodónk
– Ki szent hadunknak vagy vezetője s a
Harcos hunoknak apja is –, hogy
Jusson eszedbe az égi Isten.
Themisnek egykor rég Deukalion
Oltárt rakott volt, megszabadulva múlt
Korok csapásától; ki nem gyújt
Illatos áldozatot szívében?!
Mert elvonult a rettenetes zajú
Pápista tábor, s felragyogott minap
Igaz hitünk fáklyája; ész gyújt,
Hozza segítve a jobb időket.
(Óda Bethlen Gáborhoz a reformáció százéves évfordulójára –
Ode ad serenissimum ac potentissimum Principem D.D.)
Persze Bojthi Veres Gáspár nemcsak Vásárhely nevelője volt, hanem az ifjabb Bethlen Istváné is. Ezt a tisztséget Geleji Katona István, Károlyi K. György mellett látta el. Úgy látszik azonban, mintha legtöbbet ő foglalkozott volna a jövendő váradi kapitánnyal. Még heidelbergi tanulmányainak vége felé aszklepiadészi sorokban köszöntötte a szépreményű ifjú grófot is. Így költőként, tudósként és nevelőként kétségtelenül döntő hatással lehetett Bethlen István humanista ízlésére és udvarának irodalmi alakulására. Erre a közvetett hatásra azonban itt és most nem térhetek ki részletesen.
TÓTH ISTVÁN
Elhangzott a marosvásárhelyi Vártemplom Gótikus Termében, 1991 decemberében.

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék