Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1994. június, V. évfolyam, 6. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
DISPUTA

DISPUTA
Babits mégiscsak modern
Örömmel olvastam a Látó műelemző pályázatán első díjat nyert munkát: MihálycsaBányász Erika, Babits Mihály: Józanság című dolgozatát. Jól megjegyeztem magamnak, hogy a pályázó X-es diák a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceumban. Mindjárt a zsűri eredményhirdetése és az első mondatok elolvasása után megfeledkeztem arról, hogy mi a foglalkozásom, mennyire túlszolid ember vagyok, és gondolatban visszaszálltam abba a „történelem előtti” s mégis oly közeli időbe, amikor én is felsős diák voltam a marosvásárhelyi Református Kollégium Főgimnáziumában. Mintha csak a tegnap lett volna, bár kimondani is nehéz, hány évtized telt el azóta. Akkor velem is valami olyasmi történt, mint most Mihálycsa-Bányász Erikával. Nem ilyen magas díjról és nyomtatásban megjelent műbírálatról volt szó, hanem egy félévzáró, osztályban írt magyar irodalmi vizsgadolgozatról. Az történt ugyanis, hogy a párhuzamos B osztályban Molter Károly tanár úr azt kérdezte a jegyek kihirdetése alkalmából: „Ki ez a K. A.? Ez egy gyanús alak, úgy tűnik, írói tehetsége van” – mondta mosolyogva. Kinyitott füzetemen volt a szeme, és tenyerével toldotta meg füle kagylóját, mintha zenét hallgatna, s nem a szövegem tartalmát fürkészné-értékelné.
De hát nem rólam van szó, s jobb is, ha nem beszélek erről, másként fel kellene lennem magamnak a kérdési hogyan sáfárkodtam a talentummal, elástam-e a felét vagy az egészet? Hamar visszatértem hát a jelenbe, a sorok olvasása annyira lekötötte a figyelmemet, hogy kezdtem mindent komolyan venni. Vagyis nem úgy reagálni rá, mint iskolai dolgozatra, hanem úgy kezelni, mint „felnőtt” műelemzést. A zsűri véleményével én kétszeresen egyetértek, az írás nívója másod-harmadéves kiváló egyetemistára vall. Gratulálok Mihálycsa-Bányász Erikának, s kívánom, hogy talentumát ne ássa el, hanem sokszorosan gyümölcsöztesse.
Babits versének eredeti olvasata bizonyos pontokon vitatható, de ez inkább természetes a kezdő szerző helyzetében, mint az ellenkezője. A személyes megoldás külön érdem, csak tőle mehetünk a lényegesebb felé, nem is beszélve a más befogadás jogáról. Máskülönben is, minden problémán innen és túl, érdeklődésem arra ösztönöz, hogy szót kérjek egy képzeletbeli poétikai/hermeneutikai kérdéseket boncolgató szemináriumon, más szóval: párbeszédbe bocsátkozzak egy lehetséges jövendőbeli kollégámmal. Az az érzésem, hogy az eszmecsere hasznos lehet nemcsak kettőnk számára.
Az esszé első része a tárgyi tudás követelményét kiteljesítendő szerintem túlnőtte magát. Egy kis kormonográfia és egy Babits költőportré született belőle. E rész fele kitűnően szolgálja a műelemzést, a másik fele viszont gátat emel elébe. A századforduló irodalmi-művészeti irányzatainak ismerete feltétlen szükséges, de azok mellé- vagy alárendelése azonosítása a filozófiai irányzatokkal zsákutcába vezet. Az irodalom nem függvénye a filozófiának. A történelmiség szelleme ellen vét a szerző következő állítása: „S nincs meg nála (Babitsnál) az a programszerű pesszimizmus sem, melyet a nagy mester Schopenhauer és az ateizmus, elsősorban Nietzsche diktált (…). Az antik irodalmon, az angolokon és Aranyon nevelkedett költő az első világháború után sem veszíti el eszményét a tiszta észben: az általános kiábrándulás, mely a kor gondolkodási vonalait összekuszálta, a racionális világfelfogás csődjét hirdetve, a természetszerű áthajlás az irracionalizmusba úgy az átlagember életében, mint a művészetben és bölcsességben.” (Látó, 1993. 9. sz. 91. l) Itt pontosítani lehet és kell. Hol vagyunk már a dekadenciától a szimbolizmus második fázisában, midőn megszületnek az irányzat skandináv és kelet-közép-európai modelljei!? Ekkor már Nietzsche sem pesszimizmusával és ateizmusával hat, hanem az aktív, kiemelkedő személyiség dicsőítésével. Úgy látszik, már elferdült annak az ismert tételnek az értelme is, mely szerint Babits klasszikus, nem korszerű író, mely ilyen leegyszerűsített formában („Babits költészete sosem volt igazán korszerű, éppúgy, ahogy Berzsenyié sem volt az”) már kiindulópontként sem fogadható el. Tény, hogy a költő műve ritkán kötődik a napi politikához és a személyes polémiához, de korszerűsége mély, filozófiai szinten annyira lényegbevágó, különösen a Fortissimo után, hogy azt nem elismerni – lehetetlen. Másfelől pedig kívül maradni a dadamozgalmon vagy akár az avantgárd Kassák képviselete irodalmi irányzatán, távolról sem jelenti azt, hogy a költő nem modern. De lássuk az elemzett verset, melynek felidézését az olvasó emlékezetében nem kerülhetjük el:
Józanság
Alszol mellettem. Repkedő szemed
kék madarát, két fürge madarát
kalitba csuktad.

Korholva nézem bolond lelkemet:
elhagy, és föl-la kémli vonalát
egy furcsa útnak.

Jer vissza, lelkem, nem való tehozzád
a bizonytalan ösvény messze hosszát
bódulva bolygani!

Elég volt járni, elég volt keresni,
kétoldalt lándsás kapukon belesni,
záporral csorgani.

Száraz tetőnk alá ma behuzódva
az ablakon berémlő vert bozótba
újra bajra ki ne szökj.

Lélek les ott künn lelket, int a kobra,
s a
gyűlölségek száz Meduza-szobra
mered a lomb között

Óh, előrefutás meg visszatérős
lelkem, drága kis ebecském, de félős,
hogy nyomod ottveszik,

 
ha nem von vissza a szent vágy, a jó láz,
mint bölcs szimat, mint erős, ritka póráz,
az alvó kedvesig.

1923. ősz
A vers elemzése tehát azoknak a tételeknek jegyében indul, melyeket a pályázatnyertes már az első mondatokban frappánsan megfogalmaz: „Miért Babits? Miért ez az annyira ellentmondásos egyéniség és költő, aki Ady korában volt egy új Berzsenyi, s akkor siratta Szapphó letűnt napjait, mikor Magyarországon már 1915-ben fellépett Kassák és a Ma, s a húszas évek fiatalsága Szabó Dezső hatása alatt egy romboló antiintellektualista gondolkodásmódot tett magáévá? Miért a hagyományőrzés, a magány, a viszszafelé fordulás egy nagy mozgalmaktól hangos, újtól harsogó, rohamra induló korban, században? ,,Ebből a szemszögből a Józanságban az intellektuális költő állást foglal a szellemileg letisztult élmények oldalán az érzelmekkel szemben (?).
A második rész, maga az elemzés kezdete szép, beható és meggyőző. Mármint abban a vonatkozásban, melyben kidomborodik a vers egyik kulcsmotívuma; a szerelem mint egyetlen mentőöv az embertől elidegenedett világban. Ehhez csatlakozik az otthon (itt tárgyi, alárendelt) motívumának fontos szerepe. Az eredeti babitsi otthon szimbólum érzékelését-értelmezését csak a költő, sőt csak a kor modern lírájának jó ismerete teheti lehetővé. Üdvös a párhuzam az Őszinteség című költeménnyel. A továbbiakban a következőképp alakul a versértelmezés: „A szerelem tehát, mint Ariadné-fonal, az egyetlen megmentő, kivezető a labirintusból – az ész labirintusából, a megértéséből, és így a hit a vallás mellé emelkedik, a szent jelző mellé. Ezért lehet a Józanságnak is kulcsmotívuma, mint az egyetlen pozitív erő, mely képes, akárcsak a hit, mely mellé emelkedik, ellensúlyozni az «új bajt», a «gyűlölségnek száz Meduza-szobrát», az egész ablakon kívüli irracionális világot.” Folytatólagosan kulcsmotívumoknak bizonyulnak a „vert bozót” és a „bizonytalan ösvény”, „furcsa út”: „A bozót minden, ami a rendnek, így a gondolkodásnak, logikának, magának a civilizációnak ellentéte – így világa szükségszerűen irracionális, és megtelik rémekkel. (...) A két minőség, a «bolond» és a «bölcs» egymás klasszikus ellentétei: itt az irracionális «furcsa ösvényeire» tévedt lélek áll szemben a vággyal-szerelemmel, és legalábbis Babits szemében alsórendűnek bizonyul – a szerelem válik a racionális, az öntudat hordozójává, tehát a szerelem, mely az öntudatot irányítja, az egyetlen működőképes, mindenképpen pozitív érték.
A kulcsmotívumokat felvázolva: a négy kulcsmotívum egyfelől a pozitív vágy, a szerelem és az öntudat, másrészt a bozót és a feléje vivő furcsa út. Egy másik, mögöttes értékeket figyelembe vevő értelmezés szerint Babits verse nem mondja ki, csak utal rá, hogy éjszaka van: Alszol mellettem. A berémlő, mered szavak tartalmukban-hangulatukban hordozzák-érzékeltetik az éjszakát, a sötétséget. A versszakokban feltörő irracionális elem tehát az álom. Az álom az a «furcsa út», mely a ráció kialvásakor nyílik meg, mint ahogy Goya metszetén Az ész álma szörnyeket hoz létre. (…) A költő iszonyodik ettől, ezért «korholja» lelkét, és ezért kapcsolódik az öntudatához a biztosító tudat, hogy a kedves ott alszik mellette, így vissza tudja téríteni lelkét az álom, az irracionális fenyegető mélységéből a racionális gondolkodás, az öntudat síkjára.” (93-95 l.)
Kénytelenek voltunk ilyen részletesen idézni, mert az argumentumoknak nagy a súlyuk. Szabad szemmel észre sem lehet venni, hogy miként tér le a helyes útról a szövegelemzés, hogyan siklik át vakvágányra.
A kisiklásnak vannak általános okai is, melyek irodalomtudományunk és kritikánk elveiben, módszereiben gyökereznek. A tanuló háta mögött ott van a magyartanár, a tankönyv, a tanulmány, a monográfia. Ő érzékeny az új iránt, de a fogyatékosságokat is könnyebben elárulja. Fogalmai nem annyira tisztázottak, ismeretei még hiányosak. M. B. E. például torzítva felnagyítja Babits művének „klasszikus” jellegét, és félreérti az antik görög hagyomány lényegét, melyet ő majdnem azonosít a klasszicizmus, Boileau túlzottan racionális, normatív poétikájával. Pedig az antik kultúrában megvan minden, nemcsak Apolló, hanem Dionüszosz is, nemcsak Herkules, hanem Hadész is, nemcsak Heléna, hanem Antigoné és Oedipusz király. Az értelem és érzelem merev szembeállításán túl lép már Shakespeare nyomán Lessing és Diderot is. Az ész-érzelem/szenvedély antitetikus viszonya fennáll a romantikusoknál is, de az utóbbi javára oldódik fel, ha feloldódik, s nem marad meg mint az ember örök, legyőzhetetlen tragédiája. A későbbi korokban más és másként tevődik fel a kérdés.
A szűkebb értelemben vett modernizmus – a szimbolizmus és posztszimbolizmus – csak az első fázisban nyilvánította az intuitív megismerést a művészet, az irodalmi alkotás egyetlen tényezőjének. Ibsen, Ady, Block, Jeszenyin már nem foglyai annak az exkluzív poétikának, mely nem ismeri el az élet logikáját, s a valóság képeit csak úgy fogadja el, mint egy másik, lényegesebb, transzcendentális világ jeleit.
Számomra Babits versének címe – Józanság – nem az értelemre, az észre utal elsősorban, hanem a modern művészet egyik igen fontos sajátosságára: a tisztánlátás követelményére, az illúziók, a filantrópiává vedlett klasszikus humanizmus tagadására, egy korszerű, a gyakorlatban is alkalmazható életfilozófiára. Innen a kiemelkedő, erős akarattal rendelkező, cselekvő személyiség kultusza.
M. B. E. nem összpontosít eléggé a szövegre. Kívülről hozott érvekkel az elemzés tévesen fejt meg néhány motívumot vagy témát, tárgyi motívumot, különösen konnotatív jelentőséggel nem bíró szót emel az irodalmi motívum szintjére. A jól beindult műelemzést kikerekítendő, próbáljuk meg azonosítani a vers tényleges struktúráját, jelentését.
Az igazi, szimbolikus jelentéssel bíró motívumok nem az értelem-érzelem síkjában elhelyezkedő ellentétre alapoznak. A struktúraképző motívum más, mégpedig a kettős, én, a hasonmás motívuma. „Korholva nézem bolond lelkemet/ elhagy, és föl-le kémli…” „Jer vissza, lelkem…”, „Elég volt járni, elég volt keresni”, „új balra ki ne szökj…” kifejezések a beindult tudathasadásnak, a kettős léleknek adnak kifejezést. A kiemelt szavak arról tanúskodnak, hogy a második versszaktól az egész költemény a két én közötti párbeszédre, viaskodásra épül. Pontosabban az Ego, a jobbik Én fordul a másik Énhez, az Alter egóhoz. Egészen a vers utolsó előtti soráig a feltételezett két pólus nincs jelen – egyik én sem redukálható csak az észre, vagy csak az érzelemre –, tehát viszonyuk nem struktúraformáló. A kettős ént kiváltó fokozatosan tudatosuló lelki folyamatban egyaránt részt vesz mind a két oldalról úgy az ész, mint a szív funkciója. Maga a lélek, a lelkek szónak jelentése itt: én-egyéniség, egyéniségek-emberek, tehát nem utal elsősorban az absztrakt pólusokra. Mi több, ha van túltengés életölő racionalizmusból, az éppen az Alter egóban van!
Ha képesek vagyunk egész lényünkkel befogadni a szöveget, úgy a képek, motívumok tisztán, bár többértelmű jelentéseikkel jutnak el hozzánk. Az első versszakban az álom témája frappánsan kerül előtérbe, s a motívum szintjére emelkedik eredeti jelentősének köszönhetően. Az álom itt a boldogság „kék madara”, a szerelem ideiglenes/természetes felfüggesztésének, fogságának képe-szimbóluma A kedves szemének kalitkába zárt kék madara (kell-e még magyarázni a szem, a kék szín, a madár és a tárgy szimbolikus jelentését?) egyidejűleg sugall biztonságot és veszélyt – nem tarja vissza, nem erősíti az igazi Ént, lehetővé teszi az Alter ego megjelenését. A továbbiakban az utóbbi változat fejlődik ki: a költő extrovertálja eddigi élettapasztalatát, a tudatos, filozófiai útkeresést, mely nem jutott még el az élet értelmének, a személyiség kibontakozását meghatározó tényezők felismeréséig. Az igazi én alapzata túlsúlyban érzelmi: „Jer vissza, lelkem…”, „új bajra ki ne szökj...” Az Alter ego képébe, törekvéseibe több „tiszta ész” elegyedik (keres, les, küszködik, hogy megismerjen), de lényege a csőd, a hiábavalóság. Filozófiai szempontból még nem jutottunk zsákutcába: marad a titok, a lét értelmének keresése, a külső világ végtelensége. Más utak keresése a gyakorlat, a tények, a világ alaphelyzete miatt válik értelmetlenné. Babits, a Nagy Mester életszemlélete példásan modern: éleslátású, józanként illúzióromboló, tragikusan elidegenedett:
………………………………………
az ablakon berémlő vert bozótba.
………………………………………
Lélek les ott künn lelket, int a kobra,
s a gyűlölségek száz Meduza-szobra
mered a lomb között.
A „vert bozót” szövegösszefüggései határozottan kizárják ennek olyan értelmezését, mely szerint ez a szimbolikus természeti kép s a benne kirajzolódó motívumok az ésszel és a civilizációval szembenálló irracionalizmusra, álomra utalnának. A térbeli elhelyezés sugallata a házon, az otthonon kívül egyértelműen a külvilágra és annak erkölcsi értékskálájára vonatkozik. A zöld, szövevényes bozót maga az élet, a megadott környezet és társadalom, melyet egymástól is elidegenedett lelkek egymást vadállati szinten mardosva népesítenek be. A vert jelző, a Meduza-szobor jelenléte azt jelzi az olvasónak, hogy prózai nyelven kifejezve, civilizált, urbánus őserdőről van szó, melyben az ember embernek farkasa. Ez a világ racionálisan irracionális, abszurd, az emberrel és boldogságával szemben ellenséges, elidegenedett világ, ahol erőt és irányt vesztett az igazi Én („előrefutós meg visszatérős lelkem (...) ottveszik, ha nem von vissza a szent vágy, a jó láz, mint bölcs szimat, mint erős, ritka póráz,/ az alvó kedvesig...”). A tudathelyzet, lelkiállapot és létfilozófia végkövetkeztetés minőségében felmentést ígér a lírai hősnek, s a helyzetében lévő embernek, ha bölcsen megérti, hogy az érzelem, a szerelem az igazi érték, az élet forrása és erős vára. Bár elemzésének első felében: M. B. E. részben sikeresen azonosítja ezeket az eszméket, ezt a élet-, boldogság- és fenyegető veszélyérzetet, a továbbiakban – formálisan – ezzel éppen ellentétes következtetésre jut, mégpedig arra, hogy Babits verse „a régiek önmegszólítását, ön-ismeretét és az antik nyugalmat idézik”, századunk emberéhez fordulva pedig „mindenfajta sötét irracionalizmus, okkultizmus ellen szól, és helyreállítja az emberi lélek belső egyensúlyát”.
Ilyen értelemben Babits itt nem vall hasonló irracionalizmusról, s szó sem lehet arról, hogy szembe állítaná az észt az érzelemmel. Bizonyos jelentésszinten a bölcsesség és az érzelem bejátszik a vers motívumrendszerébe, csak nem mint ellentét, hanem mint ozmózis. Mi több: a költő fennen hirdeti az érzelem elsőbbrendűségét, a lélek, az ösztön bölcsességét. A szerelmet nem az ösztönök veszélyeztetik, hanem a hétköznapi lét prózája, a más (hamis) értékek céltudatos megismerése (tehát inkább az ész!). Itt is kiviláglik a költő eszményeinek, életérzésének modernsége. A mint bölcs szimat… értékítéletet kimondó hasonlata nem struktúra- és jelentésképző irodalmi, hanem helyi, gondolati motívum.
Ugyancsak modernségére vall a veszélyeztetett lét bemutatása a hasonmás pszichológiai motívumának köszönhetően. A teljes énhasadás következménye, mint már jeleztük, a személyiség felbomlása, a végzetes betegség, az őrület. Ez jól kivehetően jelentkezik a címbeli józanság, az igazi én, és a bolond lélek, az Alter ego marcangoló ellentétében, szétválásuk lehetőségében.
A műelemzés módszertani hiányosságait vélem felfedezni abban a fogalomzavarban, mely nem tesz különbséget egyfelől a téma, a tárgyi, fogalmi vagy stilisztikai – helyi – motívum, másfelől a műalkotás egészének szintjén létrejövő eredeti irodalmi motívum között. Ez kritikánk jó részének még mindig krónikus betegsége. Cs. Gyímesi Éva jó pár évvel ezelőtt úgy fejezte ki magát, hogy a motívum fogalmát még mindig gondtalanul, pragmatikusan használjuk különböző értelmet/értelmeket tulajdonítva neki. Itt van véletlenül kezem ügyében egy kitűnő akadémiai tanulmány: Janzer Frigyes, A bűn és a semmi: József Attila kései verseinek motívumairól (Irodalomtörténet, 1991. LXXII. 34. szám, 437-465 l.). Minden egyéb meghatározás nélkül a két fogalom csak témáit jelöli József Attila lírájának, s csak ott válnak motívummá, ahol a kutató eredeti jelentéseket fed fel (vázlatosan: a bűntelen bűnösség, mint társadalmi átok, diszkrimináció, vagy egy másik: a megbocsátandó bűn.). Nem csoda tehát, hogy a kezdő műelemző is motívum rangra emel témákat vagy fokozott (szimbolikus) jelentéssel nem rendelkező szavakat. Az álom a javasolt értelmezésben nem irodalmi motívum, és nem az a szent vágy sem. Az utóbbinak semmi köze a hithez vagy valláshoz, jelentése: a legmagasabb erkölcsi értékelést kiérdemlő.
Számomra Babits a kezdetektől – diákéveimtől – máig a nagy modern költő volt és maradt. Nemcsak klasszikus hatalmas európai kultúrája és (nem aktuális?) irodalmi tevékenysége a Nyugat vezéralakjaként sose árnyékolták be ezt a képet. Nem volt aprópénzes, tiszavirág életű politikus. Egyidőben az elit alkotó elefántcsonttornyát állította fel a bal- és a jobboldali szélsőségesek ellen. Nemegyszer cenzúrázták, törvényszék elé hurcolták. Nem látom értelmét annak, hogy a Fortissimo és a Jónás könyve szerzőjéről azt állítsuk, hogy „költészete sohse volt korszerű”. Ki látott be mélyebben a nemzet kortragédiáiba? Tudom, a korszerűség lehet vád és érdem is. Mégis igazságtalannak érzem ezt a minősítést Babits költészetének lényegével szemben. A diákok nem kellene továbbra is átvegyék tőlünk – tanároktól, kritikusoktól – a hasonló, felületes fogalmakat. Eljött az ideje, és ez irányba mutatnak a legújabb kutatások is (l. például Tverdota György A magyar avantgárd első bukása című tanulmányát a fentebb idézett folyóiratban, 466-475 l.), hogy mélyebben megértsük a költő meghirdetett „új klasszicizmusát”, melynek semmi köze a felvilágosodás korát megelőző századok racionalista, normatív poétikájához. Ellenkezőleg, ez csak a szélsőséges és művészi szempontból steril, elméleti – hol ésszerűen diktatorikus, hol abszurd – avantgardizmustól való elhatárolást célozta lényegében a tág értelemben vett modern költészet keretei között. Illyés Gyula, ha túllépte a szürrealizmus egysíkúságát, nem maradt modern? Esetleg epigon „újklasszicista” irányzat képviselője lett belőle? S maga Kassák Lajos, midőn bekapcsolódik a Nyugat tevékenységébe, már nem is modern? Ne feledjük, hogy a szimbolizmus is, ami a vers zeneiségét, harmóniáját illeti, klasszikus maradt, de ez csak erősítette modernségét a sugallat elsődleges használatában.
Babits, a Józanság példa erre, ízig-vérig modern költő. Hogy ne lenne ez a modern költő korszerű, akár a mi korunk számára is?
KOVÁCS ALBERT

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék