Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1994. június, V. évfolyam, 6. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Franz Hodjak

Franz Hodjak
AZ AMERIKAI UNOKAÖCS
Azokban a nyári, forró napokban történt, amikor a hőség annyira felhevíti a lekaszált mezőket, hogy a szénaillat szinte csilingelni kezd.
Julius Weiss a diófa árnyékában ült egy fűzfavesszőből font, ódon hintaszékben, előtte vékony diófaágakból faragott asztalka állt, rajta gazdagon díszített, borral telt ónkanna, amely biztosan régebbi volt, mint a hintaszék, és időnként kortyolgatni lehetett belőle.
Julius Weiss szerette ezeket a vasárnap ebéd utáni pillanatokat, amikor ide -oda hintázik, hol elérzékenyültebben, hol kedélyesebben. Elérzékenyültebben, ha közelebb érezte magához az ónkannát, és kedélyesebben, ha a hároméves bor ízére vágyott.
Milyen jó így, ábrándozott magában, kedélyesen, illetve elérzékenyülten hintázva, semmire sem kell gondolnom, és elégedetten, büszkén nézegette az újbetonkerítést, amellyel nemrég cserélte fel a két udvar között tönkrement léckerítést. A gazdasági udvarban van a csűr, a tyúkketrec, a galambdúc, a tehénistálló és a disznópajta. Aki nem tud okosan lustálkodni, az nem tud okosan dolgozni sem, elmélkedett Julius Weiss.
A hintaszékben szenvtelenül hintázgató Julius Weiss nem tudhatta, mert egyáltalán nem is hallotta, hogy finom püfögéssel egy Limusine ment el a háza előtt. Történt mindez éppen abban az órában, amikor a falu csapszékéből hazatérő szomszéd a feleségét szokta ütlegelni, aki úgy ordít, jajveszékel és rimánkodik, mintha a szomszéd maga a hóhér és a szomszédasszony pedig a boszorkány lenne, éppen akasztásra várva.
Mindjárt esni fog, gondolta Julius Weiss, miközben a verandáról az új betonkerítésre átfutott szőlővenyigét vizsgálgatta behatóan, majd gyors lökésekkel lendületbe hozta hintaszékét.
Amikor Katharina asszony, a feleség, kijött a házból, hogy bort töltsön az ónkupába, kinyílt a kapu.
Yes, yes, mondta egy alak dörmögő hangon, az utca felé fordulva. Yes, yes, ismételgette, minden oké. Mintha meglepődött volna, amikor az udvar felé fordította erőteljes, tömzsi alakját, rövid, görbe lábait, bozótos, hegyesen fölfelé növő szemöldökét és lapos orrát, duzzadt ajkait, amelyek állandóan jóindulatú, várakozásteljes mosolyra nyíltak.
Pe cine căutaţi, domnule? — kérdezte Katharina barátságosan, várakozással a hangjában, de ennél is nagyobb várakozást árult el kíváncsi, fürkésző tekintete.
Yes, yes, mondta az idegen, és sugárzott egész ábrázata, miközben levette fejéről széles karimájú kalapját, és olyan mélyen meghajolt, hogy bő, kék nadrágszára vitorlaként csapkodott, és fehér, rövid ujjú inge a testére feszült: minden pillanatban attól lehetett félni, hogy szétreped. Nyakában tarka kendő volt.
Pe cine, mă rog? – ismételte meg Katharina a kérdést, fejkendőjének csomóját az álla alatt szorosabbra húzva.
Yes, yes, well, Mister White, does he live here? – kérdezte széles mosollyal, és kalapjával élénken gesztikulált. Néhányszor megismételte még a kérdést, és mindannyiszor tett néhány lépést az udvaron. Lépései kicsik voltak, és járása a kacsák totyogására emlékeztetett.
Mint egy kotoló, a fészkén ücsörgő madár, miután felriasztották, úgy ugrott fel Julius Weiss, indult meg a kapu irányába, miközben felindultságában köhögési rohamot kapott.
Uncle Yul, kiáltott fel az idegen az öreg ábrázatát látva, uncle Yul, ismételte meg néhányszor, érzelmesen széttárva a karjait, és Julius Weiss felé kacsázott, viharosan átölelte. This is my uncle Yul, mondta egyre Katharinának Julius Weissra mutogatva, mintha maga az asszony lenne az idegen, mondjuk, egy másik faluból, és merő véletlenségből tévedt volna be az udvarba, vagy esetleg azzal a szándékkal, hogy megérdeklődje, van-e lehetőség arra, hogy a két falu találkozzék, és közösen tanuljanak be egy vígjátékot.
Mintha valami nagyon fontos jutott volna eszébe, hirtelen ellökte magát Julius Weisstól, és Katharinához futott, yes, yes, and you are my aunt Kat, kiáltotta boldogan, diadalmasan, wonderful, wonderful, egyszerűen wonderful, maga a véletlen sem rendezhette volna meg jobban, mondjátok csak, itt van minden unokatestvérem is, a gyerekekkel együtt, és mindannyian sziesztáznak a kerti függőágyban, wonderful, mondta nevetve, és megcsókolta a nagynénjét cuppanósan mind a két felől.
Az unokaöcs azon csodálkozott, hogyan lehet ilyen régimódi az ő nagybácsija és nagynénije, hogy annyi idő óta sem felejtették el a német nyelvet, egyszerűen nem értem, töprengett magában. Excuse me, ha angol beszél, más nyelvet elfelejteni, indeed, olyan ez, mint a pénz, akinek dollárja van, minek neki más pénz is.
Amikor megtudta, hogy a nagybácsi és a nagynéni nem tud angolul, csóválta a fejét, incredible, incredible, mondta, aki nem tud angolul, annak nincs optimizmusa, és aki nem optimista, annak nincs szerencséje és sikere az életben és az üzletkötésben.
Különben, biztosította őket töredezett németséggel, én titeket very kellemesnek talállak, és very very szimpatikusnak, valóban indeed.
Elmesélte, hogy a bútorszakmában dolgozik, egy very, very good business, és a szolgálata egy your beautiful countryban van, yes, yes és alkalom adódott, hogy eljöjjön az uncle-jához, megnézni öt, de még ma tovább kell utaznia, time is money, yes, yes, that’s it, de mégis örül, hogy mindenkit egészségben és jókedvben és életerőben talált, yes, yes, elmondhatja, hogy az amerikaiak is éppen ilyenek, titokzatosak és gyakorlatiasak és szimpatikusak, yes, very szimpatikusak, és ő fényképről ismeri a nagybácsit, az apja röviddel halála előtt mutatta meg neki. Yes, a halál, mi amerikaiak is tehetetlenek vagyunk vele szemben. Yes, yes, fénykép nélkül is megismertelek volna, my dear uncle Yul, annyira hasonlítasz rám, mintha márványszobor lennél, amelyet rólam készített volna a szobrász, mintha egy kicsit idősebb lennél, de hiszen mindannyian megöregszünk, akár amerikaiak, akár szászok vagyunk, a lényeg az, hogy minden wonderful.
Az unokaöcs belesüppedt a hintaszékbe, és hintáztatta magát a beszéd ritmusára. Vég nélkül beszélt, és széles gesztusaihoz időnként füttykísérettel szolgált.
Yes, yes, mondta az unokaöcs, minden very nice itt nálatok, megnéztem még néhány castles-t is, várakat, ahogy ti nevezitek, wonderful, wonderful, csak az a sajnos, hogy mindent elkezdtek, de semmit sem fejeztek be, ilyenek a várak is, különben mind very nice, kicsit ómódi, de egészen romantikus, általában minden beautiful, very very beautiful, voltam a tengerparton, vadászaton, incredible, a természet interesting, a shop interesting, a múzeumok interesting, a villamosok interesting, a kóberszekeres indiánok interesting, csak a waitressek gömbölydedek és fottyk, de a jugoszláviai és a magyaroszági girlöknek nincs hosszú amerikai lábuk, that’s, yes, yes, ez a Dracula is very exciting, bolond mese, Segesváron egy vendéglőben ettem, melyet róla neveztek el, ott a torony az órával wonderful, valóban wonderful, jövőre megint eljövök szabadságra, természetesen, ha addig nem leszek pleite, minden lehetséges, my dear uncle, yes, yes my dear aunt, mindent tudnotok kell, ami egyrészt rossz, az másrészt jó, yes, yes, annyi amerikaihoz hasonlóan tányérmosogatással kezdtem el én is, és tizenhét nagy kávéház tulajdonosának tornásztam fel magam, aztán pleite leszek, és ismét egészen alulról kell kezdenem, yes, dolgoztam liftboyként, taxisofőrként, részt vettem egy őserdei expedícióban is, yes, yes, very interesting, very exciting volt, itt halt meg egyik társunk, jó barátom, felfalta egy párduc, pechje volt szegénynek, ha nálam lett volna a filmfelvevőgép, akkor a barátom már híres ember lenne, yes, az egész világ ismerné, és róla beszélne, igaz, csak post mortem lenne híres, úgyis minden vagy majdnem minden híres személyiség meghalt már, gondoljunk csak Hemingwayre vagy Kolumbuszra, hogy csak két nevet említsek, yes, yes, most egy lakberendezési cikkeket forgalmazó nagyáruházat vezetek, és ha tizedszer is pleite lennék, tizedszer is újra kezdeném, yes, yes, ízig-vérig amerikai vagyok, még itt nálatok is úgy találom, hogy minden jó, indeed, indeed, különösen a ruhák bájosak, amelyeket a ti farmereitek vasárnap viselnek, csak azon csodálkozom, hogy otthon hagyják a pisztolyokat, és nem csatolják fel, ha a templomba vagy táncolni mennek, minden very wonderful, de most five o’clock és mennem kell, őszintén sajnálom, fogjátok a névjegykártyámat, gyertek el viszontlátogatásra, hamarosan, yes, yes, feltétlenül meg kell látogatnotok, te jó isten, te jó isten, nagy szerencsétlenségemre majdnem elfelejtettem bemutatni nektek a girlömet, kitűnő girl, valódi amerikai, az autóban vár és rettenetesen kíváncsi rátok, menjünk tehát, yes, yes, istennek hála, az utolsó pillanatban jutott eszembe, a girl táncosnő volt egy éjjeli mulatóban, most a főtitkárnőm, yes, először titkárnőként alkalmaztam, semmit sem csináltunk, mindent elrontottunk, az irodákba nászágyakat szállítottunk, és a kórházakat íróasztalokkal rendeztük be, de ő olyan fascinating volt, olyan fascinating, hogy egyszerűen nem tudtam nélkülözni, yes, yes, és így folyamodtam a legkézenfekvőbb megoldáshoz, és előléptettem főtitkárnőnek, yes, yes, valóban kedves, nagyon eredeti, izgalmas vele az élet, mellette nincs időm megöregedni, very well, meg fogjátok látni, my dear uncle, my dear aunt.
Julius és Katharina Weiss követték a siető és időhiányban szenvedő unokaöcsöt az autóhoz, kezet nyújtottak a barátnőjének, miután megismerkedtek, az unokaöcs beült az autóba, indított, izgatottságtól, megelégedettségtől és büszkeségtől csillogó arccal nyújtott kezet még egyszer a két öregnek, és amíg a motort halkan járatta, és az autó lassan beindult, odakiáltott nekik az ablakon kihajolva, és bal kézzel integetve: tehát megbeszéltük, eljösztök meglátogatni, yes, yes, semmi gond.
Julius Weiss az udvarra visszatérve ismét visszaült a hintaszékébe, aztán megkérte Katharinát, hozzon neki a pincéből egy üveg pálinkát. Elgondolkozva hintázott ide-oda, töltött magának egy pohárkával, kiitta egyszerre, megrázkódott, és hangosan prüszkölt. A pálinka, dörmögte, miközben másodszor is töltött, a pálinka, kiáltotta mindkét kezével az asztalt ütve, a pálinka, igen, a pálinka az egyetlen, amely bátorságot ad neked, hogy felfogd a felfoghatatlant. Ekkor Julius Weiss kiborult a hintaszékből, és ráesett a diófaágakból faragott kisasztalra, amely azonnal széttört.
VÉGH BALÁZS fordítása

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék