HADIKIKÖTŐ
Az érthetetlen gyűjtemény
1. Miféle kapun kívül? Nyilván azon, mely a kötetben szereplő
írásokat Magyarország területéről kirekeszti. Úgy gondolom azonban, hogy
irodalmi antológiát nem jó földrajzi szempontok szerint szerkeszteni. Nem is
szólva arról, hogy nem mindegyik tollforgató esetében működik még ez sem: Hász
Róbertről például kiderül: „jelenleg Szegeden tartózkodik”.
A belső címoldalon pontosítás olvasható: „Erdélyi, felvidéki,
vajdasági írók antológiája.” Ez azonban újabb kérdést vet fel – miért
hiányoznak a kárpátaljaiak? S ha az olvasó enyhén kötekedő kedvű és kissé
pozitivista, akkor a következőket sütheti ki:
a) Nem világos a válogatás kritériuma. Ha minőségi lenne, akkor hosszú lista
állítható össze azokról, akik nincsenek jelen. Ha a fiatalság volt a döntő,
akkor mit keres a kötetben Grendel Lajos, aki 1946-ban született? (Az ő
esete annál is furcsább, mert – a szerkesztők között van.)
b) Meg kellett volna egyezni afölött, hogy miképpen fessenek a bemutató
szövegek, így iszonyú kavarodás támadt. Grendel rövid, tárgyilagos, egy-egy
értékelő mondatot fogalmaz meg csupán, s általában megjelöli a novellák
forrását. (Általában, mondom, mert a Talamon Alfonz esetében például nem.)
Kántor hosszabb, hitvallásokat, műrészleteket közöl a szerző jobb bemutatására.
Az újvidéki szerkesztő pedig szinte tudósítói szárazságot alkalmaz.
c) A kötet műfaji elosztása is „kiváló”: kiderül, hogy a Felvidéken és a
Vajdaságban csak prózaírók láttak napvilágot. Hálistennek, Erdélyben minden
van: születik olykor vers és esszészerű szöveg is. A 16 szerző közül 13
prózában alkot, egy (!) versben és egy (!) esszében. Visky András az, aki
mindenben gyakorolja magát.
d) Ha továbbra is a számoknál maradunk: 6 erdélyi, 6 felvidéki, 4 vajdasági.
Miért nem lehetett legalább ebben igazságosnak lenni, és még két felvidékit
felvenni?) Ugyanez vonatkozik az oldalszámokra is: Láng Zsolt 30, Mórocz Mária
4 (!) oldal felett rendelkezik.
Az pusztán statisztikai érdekesség, hogy Grendel Lajos a legöregebb (46), Szabó
Palócz Attila pedig a legfiatalabb (23).
e) Számomra az sem érthető igazán, hogy például Kisgyörgy Réka miért jelenik
meg olyan szövegek által képviseltetve, amelyek közül négy az Angyalok
kenyere című kötetben is benne van?
2. A szerzőket két nagy csoportra lehetne osztani: olyanokra, akiknek az
olvasása nem okoz különösebb gondot, és olyanokra, akik hangsúlyozottabb
odafigyelést kívánnak meg az olvasótól.
Az első csoportba tartoznak: Grendel Lajos, Győry Attila, Hász Róbert, Kovács
András Ferenc, Lovas Ildikó és Mórocz Mária. A másodikba Hogy György, Jakabffy
Tamás, Jódal Kálmán, Talamon Alfonz, Vida Gábor, Visky András.
Van két író, aki mindkét kategóriába besorolható, attól függően, hogy melyik
szövegét vesszük alapul. Kisgyörgy Réka „könnyű”, ha az 1967. november 8.,
a Lupsáné és a Végső helykeresés szerint osztályozunk, és
„nehéz”, ha a Töredék és A küret olvasójaként nyilatkozunk.
Ugyanígy, Láng Zsolt „könnyű” az N.-i találkozás, az Utazás falura és
a Napló tanúsága szerint, de „nehéz”, mint a Hányan mentek
Piripócsra, az Akutagava Rjúnoszuke éjszakája és az Oly keveset tudunk
a világról szerzője.
Fábián Nóra és Szabó Palócz Attila külön csoportot alkotnak, ők azok, akik nem
törődnek az olvasóval. (Talán fiatalságuk, legfiatalabbságuk okán?) A felvidéki
író remek novellát alkotott, melyben majd minden bekezdés más személy
gondolatát fejezi ki, s amelyet éppen ezért majdnem lehetetlen elolvasni. Az
újvidéki színinövendék kisprózáit nem kell ilyen ellentmondásosan jellemezni –
egyszerűen rosszak.
3. Ha azon gondolkodunk el, hogy kit lehet kapcsolatba hozni nagyszerű
elődökkel, vagy kin érzik leginkább az elődök hatása, akkor Kovács András
Ferenc a legjobb alany. Az ő verseiben József Attilára, Burnsre, Weöres
Sándorra, Balassira, Szilágyi Domokosra, Csokonaira, Keatsre bukkanhatunk –
vagy úgy, hogy a szerző maga is hivatkozik rájuk, vagy úgy, hogy a stílusukban
alkot.
A prózaírók közül szembeszökő Beckett hatása Jódal Kálmánra, mégpedig főleg az Előre
vadnyugatnak szerzőjeként; hosszú és vitathatatlan szépségű
Krúdy-mondatokat írt Lovas Ildikó, kivált A mozi sorai ilyenek.
4 Az első csoport legjobb prózái Győry Attila és Lovas Ildikó tolla alól
kerülnek ki – utóbbitól elsősorban A haj és A mozi. A második
kategória több remekléssel dicsekedhet: Jódal Kálmán egyes szövegei (Kapituláció,
Kertváros, Rövidpróza a szerelemről), Talamon Alfonz, Vida Gábor novellái
tartoznak ide, és Visky András írásának ez a része, amikor történik valami.
Kisgyörgy Réka, az 1967. november 8. és a Végső helykeresés oldalain
bizonyítja be tehetségét. A Lupsáné-ból kihúznám a Buxtehude
hasonlatot, mert nem odavaló. Láng Zsoltot lírai fogantatású kisprózák
alkotójának tartom. Deák Tamás Borgesről vélekedik ugyanígy – a dél-amerikai
író szerint az ég vörös, „mint a leopárdok ínye”. Láng Zsoltnál is azt
jegyeztem meg, hogy „a fény nem terjed szét, hanem túrósan csomókba rándul”.
Ennek ellenére ritkán találkoztam még ilyen stílussal, ahol a mondat
történik.
A versek közül Kovács András Ferenc művei emelendők ki, talán a K. mondja elhagyásával,
mert abban egy adott helyen túl sok a „de”. Visky András költőként is bizonyít,
bár A magány stációit és az Eljutva addig. Tovább soha című
költeményt elnyomják a gondolatok.
Az esszészerű szövegek telitalálatok, kivéve Jakabffy Tamás írását, A
gazdag aszszony színe látásáról címűt. A többiekhez, például a Processus
vermiculáris című esszéhez hasonlókból állíthatna össze a Határátlépés
szerzője egy kötetet, s akkor meggyőződhetnénk valódi rangjáról.
5. Legközelebb, ha antológiát szerkesztenek, jobban oda
kellene figyelni, hiszen egy ilyen gyűjtemény nem csupán attól válik értékessé,
hogy jó műveket közöl. Határozottabb kritériumok alapján készüljön a válogatás.
Eldöntendő a műfaj, a korhatár, a terület. Hátha sikerül egyneműbbé,
összetartóbbá tenni a kötetet...
DEMÉNY PÉTER