Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1994. május, V. évfolyam, 5. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
HADIKIKÖTŐ

DELEATUR
KBT Exclusive
(Ötödik helykeresés)
 
Elhangzott az Éneklő borz II. évfolyamának 3. számában.
 
A tanulságok csomók a dolgok során, egyik részük haszontalan, másik részük didaktikus. Az általam Gézaként ismert úr egyrészt írt, másrészt kürtölt. A nem alvással töltött ideje nagyobb hányadát az foglalta le, hogy méltatlankodott az írnivalókhoz szükséges, mások által elvárt, maga által pedig gyűlölt hivatkozások fölött. A méltatlankodás kétségkívül írásainak vásárlói felé áradt, a megbízókra, a szövegekkel, mondatokkal és ötletekkel kereskedő, jobbára sznob szerkesztőkre; mivel Géza keserű tapasztalatai mind affelé tendáltak, hogy jobb, ha a vonatkozó- és kötőszavakat, névmásokat, illetve szervetlen mondatrészeket is Arisztotelész, Augustinus, Buber, Dumézil, Fichte, Hegel, Heidegger, Lukács, Maurois, Marx, Pascal, Popper, Wittgenstein etc. szájából rángatja elő. Így hát Géza írván idézett, kiszikkadt és felpikkelyesedett. Ellensúlyként – ahogy már mondtam – kürtölt; a lakónegyedet ilyenkor, ritkán, bársonyos, mélabús dallam borította be; nem volt ez valami profi zenélés, inkább hasonlított az üveg falán térben-időben hosszan lefolyó mézcsepphez. Véletlen glisszandói, nem egész pontos hangfogásai azonban sokkal többet hordoztak Gézából, mintha a hivatalosan illendő frekvenciák tanúskodtak volna – hamisan tehát – a lelkéről, amelyhez soha semmilyen lábjegyzet vagy zárójel nem kapcsolódott. Évekkel ezelőtt hallottam valakitől, hogy Géza kivándorolt vagy bevándorolt – nyilván térbeli pozíció kérdése a dolog –, s hogy tette csöndes, ám elszánt forradalom lett volna az elvárt hivatkozások nyálkás algavilága ellen, vagyis azt hagyta itt (ott), ami sajátos vonása volt azelőtti életének, majdnem meghatározó vonása; kihúzgálta gyökérszálait, csöndesen becsukta Adornót meg a többieket, magához vette bútorait meg a kürtjét, a papot és a csapot pedig ide(oda)hagyván asszonyt és új életet ment keresni az anyaországba. Ment, mendegélt Géza, gondolom, az asszony és az új élet nyomvonalán. Hiányzott a tömbházak közüli, délelőtti kürtölés. Mondják, hamar magára talárt oda(ide)át, felcsapott fordítónak, kiadói lektornak vagy valami effélének, továbbá hogy valamilyen sikeres vállalkozásba is beszállt, ahol csak saját képességeire és teljesítményére kellett hivatkoznia, az is bőségesen elég volt. Aztán azt is mesélik, az asszonnyal (már a másodikkal) Németországba költözött ki Géza, a siker lerakódott zsírhatnám részein, egyre joviálisabb lett, élvezni kezdte a német tévés játékok idétlen kedélyeskedéseit, de nem kürtölt többé, viszont sokat költött a fitniszre, pánikszerűen vált környezetvédővé, emigráns magyarrá és kutyatartóvá. (Hozzátartozna még e bekezdéshez maximum két mondatnyi információ, amely Géza németországi, még pontosabban esseni tevékenykedéseiről krónikálna, de Géza neve itt behelyettesíthető bármely olyan Güntherrel, Heinzcal vagy Stephannal, amelyhez az önmegvalósító német képzete kapcsolódik, csak persze Géza mégiscsak Géza volt, magyar, idegenbe szakadt hazánkfia, negyvennyolcasok és ötvenhatosok között nyolcvanhármas, aki augusztus huszadikán szabadnapot kért, ha lehetett, képeslapot azonban nem küldött többé Kántor Lajosnak.) A második feleséget viszont magához vonzotta a távoli és halódó rokon Wollongongba (Ausztrália), sikeres áruházzal kecsegtette Gézáékat Ernő bácsi gyomorrákja. Úgy is lett. Géza, Gézáné és a két kamasz házat vettek. De mert Júlia asszony nem feledhette Ajaxot, a kilencéves schnauzert, aki Wiesbadenben maradt meghalni, Géza vásárolt egy kerry blue terriert, Ausztráliában nincs ilyenből sok, így azonban sajátságos lett az eset és méltóságot adott Gézáéknak, a sajátosság méltóságát. Géza hamar megtalálta az ausztráliai magyarok fonalának végét, ezen haladva pedig (néhány csomó, vagyis tanulság árán) felgöngyölítette az ausztráliai magyar élet ontológiáját, hozzákezdett szisztematikusan újraolvasni a filozófia nagyjait. A kerry blue terriert Vajknak nevezték el. Talpig beöltözött hát Géza családja a nehéz hűségbe, magyar volt mind egy szálig Wollongongban, de annyira, hogy még Vajk is magyar volt, a feküdjre feküdt, az üljre ült, és ha Gézáék Lakatos Sándornak és zenekarának magyarnótáit hallgatták CD-ről, ábrándozva nézett fel tüskés szemöldöke árnyékából. Mintha meg akarna szólalni, ahogy Júlia asszony mondani szokta. Erre azonban nem került sor. Annál inkább bekövetkezett azonban az a pillanat, amikor Géza be óhajtotta végre íratni kerry blue-ját az egész Ausztráliát átfogó, fontos és jól szervezett KBT Exclusive Clubba, amely, mint kitalálhatjuk, komoly előnyöket jelent minden kerry blue terriernek és minden gazdának. Meg is kapta Géza a formanyomtatványokat, mellékelten be is küldte az összes, származási és egészségügyi felvigyázást tanúsító iratot meg a csekket, hogy Vajk, amint az méltó, felzárkózzék. De bár maradt volna meg Géza Bibó vagy Popper idézgetése mellett, fújta volna végkimerülésig kürtjét a tömbházi lakáskában, veszett volna inkább bele az algavilágba és a szerkesztők bohóckodásába! Mert Vajk nem nyert felvétett a KBT Exclusive-ba. Mert hát mit ér a kutya, ha magyar! Vajk ugyanis bozótos füle botját sem mozdította az angol vezényszóra – miért is tette volna becsületesen kiérlelt feltételes reflexei ellenére? –, ült, mint egy kóbor fattyú a fűben és csonkos farkával verte a taktust, mégpedig szíve szerint. A dolgok szálát itt el is engedhetnénk, kicsúszhatna kezünk közül, mintha szeptemberi sárkány rántaná tova, sehol csomó a szálon. Géza sem rúgkapálhatott, Vajk pedig ausztrál születése és élettere ellenére is megmaradt magyarnak, áldotta vagy verte bár sors keze meg időnként Géza fiaié, akik passzív szókincsükből is egyre több magyar szót pottyantottak el. Nem volt hát apelláta, és így volt jól. Igaz is volt. Az igazság pedig a fennálló rend; ezért beiktatott törvényeinket mérlegelés nélkül szükségszerűen igazságosnak fogadjuk el, hiszen meg vannak állapítva, ahogyan Pascal mondja.
JAKABFFY TAMÁS

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék