Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1994. május, V. évfolyam, 5. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
HADIKIKÖTŐ

Bálint Tibor
HŰVÖS IDŐ, VÁLTOZÓ FELHŐZET
Forgatókönyv
Első rész
1. Kelemenek lakása
Egyszerű, 18-20 négyzetméternyi hálószoba, amely méretével, berendezésével a tömbházakra emlékeztet; közbül ikerágy, jobb- és baloldalt éjjeliszekrény, az ágy mögötti ablakon lehúzott függöny. A férfi fejére húzott takaróval alszik, az asszony hanyatt fekve: kevés idő után mocorogni kezd, sóhajt, kinyitja a szemét, hallgatózik, arcán fokozódó ijedtség: a távolból pörgő szélkakas hangja, kutyaugatás hallatszik, majd úgy tűnik, mintha valaki elfojtottan jajgatna, mikor pedig a kísérteties hang megszűnik, láthatatlan kéz kaparász az ajtón. Kelemenné arcán most már rémület látszik; fölül, egy pillanatig még a szemét nagyra tágítva hallgatózik, aztán oldalra nyújtott tenyerével rázuhan a férfira, aki félig már kijózanodva dobja át magát a másik oldalára, s nagyot horkant.
KELEMEN
Mi van, mi történt?!
Az asszony tenyerébe temeti az arcát.
KELEMENNÉ
Tudod-e, hogy mit jelent 2 168 méter?
A férfi kissé még mindig kába, szeme csukva.
KELEMEN Nos, mit jelent?
KELEMENNÉ
Azt, hogy Szilviék ebben a magasságban mérik a szelek irányát és a csapadékot! Ennél rosszabb nem is történhetett volna a lányommal!
KELEMEN
Ugyan, ugyan! Mások meg nem tudnának szebb életet elképzelni maguknak, mint a sors kegyéből örökké szabad levegőn lenni.
Az asszony szétnyitja a tenyerét, arckifejezése méltatlankodó.
KELEMENNÉ
Köszönöm szépen azt a szabadlevegőt, amelyen a vadállatok is szabadon vérengzenek!... Mióta kihelyezték Szilviéket oda, éjjelenként fölriadok, és látom, amint hatalmas medve támaszkodik a barakklakás ablakának: szeme tűzben forog, nyála megvastagodva leng, mint a forró fenyőszurok, körmével szeletekre hasítja az üvegtáblát. És tessék, te most is oly részvétlenül fekszel ott, akár tuskó a víz alján!... Tőled összedőlhet a világ!...
KELEMEN
De hát ki iránt kellene részvéttel lennem?... Talán meghalt valaki a rokonságból?
Kiszáll az ágyból, az éjjeliszekrényről elveszi a doboz cigarettát meg az öngyújtót, s már ezzel is jelzi, hogy számára vége az alvásnak. Mezítláb lépked, kacsázó léptekkel.
Csak most kapok észbe, hogy az egyetlen papucsomat is odaajándékoztad Hubának, a vejednek!...
Az asszony azonban, mintha ezt nem is hallotta volna, kárörvendő felismeréssel néz a távolodó férje után.
KELEMENNÉ
Ez vagy te, mindig is ez voltál!... Mikor a legnagyobb szükségem volt rád, akkor hagytál pácban!... Még a szülészetre is csak délben jöttél be, pedig már hajnalban megkaptad a hírt, hogy fiad született. És a markodban három szál hervadt szegfűt nyomorgattál!...
A férfi egy pillanatra eltűnik, mint aki szivarozni ment, mikor belép, a magával hozott hamutálcán szétnyomja a csikket, a hamutartót az asztalra teszi, s leül az egyik szélre, szemközt az asszonnyal.
KELEMEN
Mondd, miért költöttél fel?... Arra nem gondolsz, hogy ki kell pihennem magam hivatal előtt?... Jobb lesz, ha áthurcolkodom a másik szobába, mielőtt én is bezsongok!...
Az asszony megszeppenve hallgat egy keveset, utána pityeregve szólal meg.
KELEMENNÉ
Mióta Szilviék felköltöztek a vadállatok és a hegyirablók közé, se éjjelem, se nappalom!... Legszívesebben velük laknék, hogy oltalmat nyújthassak nekik...
Kelemen elfödi az arcát, válla rázkódik a nevetéstől. Kelemenné folytatja.
Most mit röhögsz? Csak egy anya tudja igazán, mi a féltés!... Ti egyedül a magatok örömét tekintitek, aztán befordultok a fal felé, és horkoltok...
A férfi, mint egy rácson néz át felé az ujjai között.
KELEMEN
Tisztelet a kivételnek: van, aki szeretkezés után hazatér a feleségéhez... Egyébként nekem elég kevés ilyen befordulás adatott meg az utóbbi időben, nem gondolod, Melánia?...
A nő hidegen megvonja a vállát
KELEMENNÉ
És ki a hibás miatta?... A gyerekek mindig késő estig tanultak vagy zenét hallgattak, és maga mindig belefáradt a várakozásba...
Melánia elmereng egy pillanatig, utána hangot vált:
No, ne mind dohogj, te barlangi medve! Hidd el, én helyettük is fázom, helyettük is nélkülözök. Szüntelen rájuk gondolok...
Kelemenné hol tegezi, hol magázza a férjét.
Mit gondolsz, nem kellene felvinnünk nekik szombaton azt a piros csergét is? Legjobb lenne, ha már pirkadatkor indulnánk...
Kelemen eloltja a villanyt, és visszabújik az ágyba, aztán kevés idő múlva morogva szólal meg.
KELEMEN
Kész idegbaj!... Mindenki elkezdte egyszer az életet, és a legtöbben nehezebb körülmények között, mint a te fiad meg a lányod! Etus, a húgocskám tizennégy éves korában már munkakönyvet szerzett varrásból, és egy családot tartott el... Már-már dührohamot kapok az örökös jajgatásodtól!
Idegességében ledobja magáról a takarót, és felül az ágyban.
Miután Bélát Máramarosszigetre helyezték, két évig fuvaroztam a Gutinon át ezzel az átkozott kávédarálóval, amíg a fél lakást ki nem ürítettük, most pedig a másik felét hordjuk el a másik fiatal párnak, és máris fölcipeltünk annyi bútort, amennyit csak be lehetett zsúfolni a barakklakásba. Vittünk ágyneműt négy személyre valót is váltással, vittünk evőeszközöket és laskaszűrőt, diódarálót és rézmozsárt, derelyemetszőt és laskanyújtót, mosófazakat és műanyag teknőt, függönyt és szőnyeget, cseresznyeszárat veseteának, avas faggyút a feltöredezett kéz ápolására, bakancsba húzható meleg zoknit, síléceket és mérgezett búzát az egereknek...
Miközben Kelemen egyre dühösebben számolja elő az ujjain, hogy mi mindent vittek fel, Melánia továbbra is csak a maga aggodalmára figyel, s alighogy a férje visszahullik az ágyba és a fejére húzza a takarót, ismét megszólal, szinte baljós hangon, s most ő ül fel.
KELEMENNÉ
Hallod?!.. Zúg az erdő, és az eperfa a csatornát súrolja!... képzeld, mi lehet ilyenkor odafönn: valóságos orkán!
2. Kelemenék nappalija
Riasztó zsúfoltság, útitáska útitáska hátán, s mellettük és fölöttük mindenféle elképzelhető limlom: nyugágy, háromlábú szék, függönykarnis, hatalmas drótozott fazék töltött káposztának, sílécek, bakancsok, hátizsákok; a házaspár könnyű nyári ruhában kissé aggódva szemléli az előkészített szállítmányt; Melánia még jegyzéket is tart a kezében, s a ceruza-
végét rágva ellenőrzi a lajstromot, aztán ijedten fölkiált.
KELEMENNÉ
A villamos teafőzőkannát nem látom! Pedig arra naponta szükség van odafent! Szilvi a lelkemre kötötte, nehogy megfeledkezzem róla!
A férfi cigarettázva, egy kis kárörvendő mosollyal nézegeti a teméntelen holmit.
KELEMEN
Valaki azt mondotta, hogy akkor jön el a jó világ, amikor egy szál pizsamával és zsebünkben egy fogkefével nekivághatunk a világnak, és ímé, mi a házunkat is a hátunkon cipeljük, mint a csigabiga!
3. Úton a szállítmánnyal
A Trabant tetején nevetségesen tornyosul a sok holmi, amely keresztül-kasul le van kötözve. Egyelőre eléggé néptelen külnegyedi úton haladnak, a bekapcsolt rádióból zene szól, és a házaspár láthatóan nyugodt, egyelőre élvezi az utazást. A férfi néha lopva Melániára pillant.
KELEMEN
Néha meg is feledkezem róla, hogy fiatal vagy. És nemcsak fiatal, hanem szép is...
Az asszony kacéran néz vissza rá.
KELEMENNÉ
Csak nem azt akarod mondani ezzel, hogy még előttünk áll az élet?...
A férfi jóízűen nevet.
KELEMEN
Egyelőre csak azt tudom, hogy kétszáznyolcvan kilométer áll előttünk.
KELEMENNÉ
Csak ne sajnáltasd magad!
KELEMEN
Eszemben sincs. Ha sajnálok valamit, akkor az utóbbi néhány esztendő az. Amíg a gyerekek idehaza voltak, későn csöndesült el a ház. Beatles-zenétől, házibuliktól zengett. Még tanulni is üvöltő zene mellett tanultak, és mire én meg te behúzódhattunk volna a magunk csendjébe, már elnyűttük magunkat és egymást.
Az asszony kinyújtott keze a férfi felé tapogat.
KELEMENNÉ
Ne szomorkodj ezen, drágám! Bízzunk benne, hogy még sok mindent jóvá lehet tenni.
4. A Trabant a forgatagban
Már a belvárosban járnak, ahol ijesztő a hétvégi forgalom, s Kelemenék hamarosan beékelődnek a személykocsik, autóbuszok közé. A férfi a fogát csikorgatja. Füst, benzingőz. A kényszerű fékezésektől meg-meglódul a rakomány a Trabant tetején. Most egy teherkocsi halad mögöttük, kis idő után a sofőr kihajol az ablakon, az öklét rázza. Erős tülkölés.
SOFŐR
Mit idétlenkedsz, te hülye?! Talán lószart szállítasz, vagy nászúton vagy, szerencsétlen?!
5. A Trabant az országúton
Láthatólag már kiértek az országútra, ahol több sávon haladnak a kocsik. Kelemen ismét bekapcsolja a rádiót, ismét szól a zene, s mármár mindketten ismét megkönnyebbülnek, amikor Melánia hirtelen fölkiált.
KELEMENNÉ
Jóságos Isten!... Nem otthon felejtettük a villanypárnát?!... Állj meg, Zoltán, állj meg!...
A férfi fékez, aztán lehunyt szemmel, tehetetlenül rádől a volánra.
A villanypárna nélkül jobb, ha nem is megyünk!... Fordulj vissza!... Szegény kis bogaram, oly hamar felhűl! Emlékszem, a színháztól hazáig sem bírta soha; le kellett kuporodnia a járda mellé pisilni...
6. A hegy alatt
Gidres-gödrös rossz hegyi úton bukdácsol a Trabant zakatolva és sűrű füstöt eregetve: a csúcson már látszanak a meteorológiai állomást sejtető antennák. Miközben süvít és vinnyog a motor, leválik a füstdob, a férfi megáll, kiszáll a kocsiból, és az öklét rázza az égnek.
KELEMEN
A múltkor a szélvédő ablakot zúzta be egy kődarab, most meg a füstdob szakadt le, hogy szakadna már az ég is!
Visszatér, és csüggetten lóbálva hozza a lemaradt alkatrészt, s beteszi a fölemelt fedelű csomagtartóba; aztán behajol az asszonyhoz.
Ha tovább gyötröm, úgyis lefullad a motor! Maradj itt, én meg előre megyek két bőrönddel!
7. Kelemen útitáskákkal
Meleg van, erősön süt a nap, miközben a két bőröndöt fáradtan cipeli a fák között a hegyi ösvényen, madarak hangja hallatszik, szöcskék cirpelnek. Egy idő után fönt a hegygerincen két alak jelenik meg, Szilvi és a férje; hahóznak, integetnek Kelemen örömében mosolyog, leteszi a poggyászt, és ő is integet.
KELEMEN
Halihóóó!... Gyertek és segítsetek, mert lerobbantunk!
8. Együtt a család
Kis csoportban állnak, még nem messze a kocsitól, a kiszedett csomagok mellett; Kelemen magához öleli a lányát, megcsókolja, aztán gyönyörködik benne; Huba az anyósával csókolózik össze.
KELEMEN
Olyan szép vagy és olyan üde, mint egy hegyitündér!
Az asszony kétkedve pillant feléjük, Szilvi leomló szőke haját nézi, kibomlott blúzát, rövid, rojtos szélű farmernadrágját.
KELEMENNÉ
He-gyi-tün-dér? Én inkább azt mondanám, hogy erdei boszorka!
Közelebb kerül a lányához, megcsókolja, aztán mustrálgatni kezdi.
Tudom, hogy itt ebben a dzsungelben nincs se pedikűrös, se manikűrös, de bontófésűt hármat is hoztam fel neked! Ne hagyd úgy el magad, kislányom!
SZILVI
Ugyan, kinek szépítkezzem itt, kenceficéljem magam? Talán a medvéknek meg a vaddisznóknak?
KELEMENNÉ
Elsősorban a férjednek, ha nem akarod, hogy kiábránduljon belőled
A lány tele szívből nevet, körültáncolja Hubát, megragadja a hajától, vadul belecsókol annak eléggé bozontos szakállába.
SZILVI
Hogy én tetszeni akarjak ennek a haramiának? Ennek az erdei útonállónak?! Hiszen ez még fagyponton is izzik a boldogságtól, ha csak rám pillant is!
Összeölelkezve a fűbe zuhannak, hemperegnek, végül Szilvi lovaglóülésben megállapodik Huba hasán, úgy mered a szemébe.
Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb a világon? Igaz, hogy én?
HUBA
Ez nem vitás!
KELEMENNÉ
Hagyjátok abba! Elég volt az idétlenkedésből meg a bujálkodásból! Régóta tudom, hogy egymás bűneiből éltek!...
KELEMEN
Ne légy ünneprontó, Melánia! Hadd hancúrozzanak kedvükre, hiszen még fiatalok, függetlenek!
A fiatal pár föltápászkodik; egymás kezét fogják, és cinkos mosollyal pillantgatnak egymásra. Az asszony végül legyint.
KELEMENNÉ
Jól van, többé egy szót sem szólok! Ez az én sorsom, az örök hallgatás!
 
9. A karaván
Elöl Huba halad az ösvényen, a két hatalmas útitáskával, amelyet az apósától vett át, mögötte Kelemen egy harmadik útitáskával, degeszre tömött hátizsákkal; őt az asszony követi, aki az összecsukható nyugágyat cipeli, s a drótozott káposztásfazekat, leghátul pedig Szilvi görnyedezik egy ugyancsak nagy, turistahátizsák alatt.
10. Fönt a hegytetőn
Most már közelről látjuk az antennákat, a mérőműszereket, a barakkot; előtte kis tisztás tárul elénk tűzhellyel, mellette fölhalmozott faág a főzéshez, tuskóba vágott fejsze és a szolgafa, amelynek ágaira mindenféle edények vannak ráaggatva. Nem mesze ágakból-öszszetákolt asztalka padokkal.
11. A barakk előtt
A társaság tagjai fölbukkannak a hegyi ösvényről, a barakk elé mennek, és ott lepakolnak; nyújtóznak, pihennek, Kelemen rágyújt, jókedvűen nézelődik. Az asszony azonban mindjárt az ajtóhoz megy.
KELEMENNÉ
Nyisd ki, Szilvikém, az ajtót, hadd tekintsek be a palotátokba!
A lánya odamegy, nadrágja zsebéből kulcsot vesz elő, nemsokára kitárul az ajtó, Melánia belép, s ijedten a szájához kapja a kezét. A padlóra fektetett matracon vetetlen az ágy, egy alacsony széken rádiókészülék áll. Konzervdoboz, üres konyakos üveg hever a szőnyegen a csirkebélként összegubancolódott huzalok között, a falba vert szegeken melltartó, szakadt farmernadrág, esőköpeny lóg. Az asszony elképedve nézelődik, végül fölkiált.
KELEMENNÉ
Szent Isten, hiszen ez nem is lakás, hanem cigánytanya! És épp nekem kell ezt látnom, aki régebb még a kilincsre is csipkét horgoltam!... És micsoda büdösség, micsoda áporodottság!...
Beront, és dühösen sorra kinyitja és hátralöki az ablakokat. Kelemen és a fiatalok meglepődve, rossz sejtéssel néznek össze, aztán Szilvi, aki már ismeri édesanyja tempóját, hirtelen megsértődve, ingerülten indul el a barakk felé, és belép az ajtón.
SZILVI
Hagyja a fenébe, úgysem lesz kristálypalota ebből a budiból!
Kelemenné indulatosan fordul hátra az ablaktól, amelyet épp kinyitott.
KELEMENNÉ
Sértődj meg, de kijelentem, hogy én ezt a látványt képtelen vagyok elviselni!... Jól mondtad az imént, hogy nem családi fészek a tietek, hanem budi!... De ki tette azzá?... Talán én?
A veszekedésre most a két férfi is belép, hogy lecsillapítsa a nőket. Kelemenné virágmintás pongyolafélét akaszt le az egyik szegről, meglebegteti önmaga előtt, látja, hogy a hátán ki van fesledve, s buta meghökkenéssel dugja át öklét a szakadáson.
KELEMENNÉ
Tű sincs és cérna sincs, ugye? És idő sincs a házimunkához!
Huba sunyi mosollyal figyeli a jelenetet, Kelemen, hogy mentse a helyzetet, lopva lehajol, fölvesz egy üveget, vagy a huzalokat igyekszik eligazítani a földön.
HUBA
A tű még nem volna gond. Lehetne készíteni tüskéből, ahogy Robinson készítette, kecskeszőr pedig bőven akadna cérnának...
Az asszony azon igyekszik, hogy magára vegye a pongyolát, de ez kissé nehezen megy, mert testesebb a tanyánál, szeme dühösen villan a vejére.
KELEMENNÉ
Huba, ne arcátlankodj, mert kapsz egy taslit! Ahelyett, hogy megnevelnéd és rendre szoktatnád, engem szúrkálsz!
HUBA
Bocsánat. Nem akartam bántani, anya; de itt fent másként élünk, más törvények szerint... KELEMENNÉ
Erről fölösleges meggyőznöd engem! Most már a saját szememmel látom, hogy itt a vadon szavára cselekedtek: hogy a dzsungeltörvények uralkodnak rajtatok!
Huba megérzi a közelgő veszekedést, és kisomfordál, s az anyósa, akit láthatóan már ez a menekülés is bosszant, végül a férjére támad.
KELEMENNÉ
Jobb, ha maga sem lábatlankodik itt, hanem segít egy kis rendet teremteni ebben a szarkafészekben... ebben a büdösbanka-fészekben!... Mire fölseprem a lakást, hozzon nekem vizet vederben!
Mihelyt Kelemen kimegy, az asszony az iménti indulattal hajol le, hogy felgöngyöljön egy keskeny rongyszőnyeget, s közben szuszogva tovább zsémbel.
Pfúj! Olyan a padló, mintha éjjel-nappal ördögök táncolnának rajta! Hogy is tudtok így élni?
Félrelöki a szőnyeget, Szilvi összefont karral egyre ingerültebben figyeli ezt a buzgólkodást.
SZILVI
Mit óhajt, hogy reggeltől estig takarítsak és sikáljam a deszkákat, mint matrózok a hajópadlót?...
KELEMENNÉ
Ne sikáld, inkább ülj ölbe tett kézzel, amíg mindkettőtöket megesz a kosz!
Az egyik sarokból seprűt kap elé, és nagy lendülettel seperni kezd. Szilvi már a könnyeivel küzd.
SZILVI
Mindig módját ejti, hogy épp Huba előtt oktasson ki és mocskoljon engem!
Az asszony legyint.
KELEMENNÉ
Ő is épp olyan dancs, mint te! Mindent szertehagy, akár kutya a szarát! Épp illetek egymáshoz: zsák a foltját...
SZILVI
Ezen kívül még van más mondanivalója?
KELEMENNÉ
Volna épp elég!
SZILVI
Hát akkor tudja, mit: ha nem azért cancukázik hatszáz kilométert, hogy valami kedveset is hallhassak magától, akkor inkább maradjon otthon!
Az asszony hangja már könnybe fullad.
KELEMENNÉ
Megnyugtatlak, ez volt az utolsó eset, hogy felkapaszkodtam ide!
SZILVI
Remélem is!
KELEMENNÉ
Szemtelen piszok! Hálátlan dög! Ezért szüljön egy anya gyereket a világra, és nevelje fel!
SZILVI
Ezt a szöveget már ismerem!.. Mindig a hálát emlegetni, pedig, ha egy szikrányi öröme sem lett volna abban, hogy csinált engem, inkább elmentek volna huszadszor megnézni a Csárdáskirálynőt vagy a Bohéméletet!
KELEMENNÉ
Süljön le a képed, te cafkamári!... Megérdemelnéd, hogy szájon vágjalak!...
Szilvi fölrántja az ajtót és kirohan, az erdő felé veszi útját; az anyja utána ugrik a seprűvel, mintha meg akarná ütni, aztán arra fordul, ahol Kelemen a rácsot zsírozza a pecsenyesütéshez a tűzhelynél, amelyet nagy kormos kövek határolnak; Huba fát aprít lendületes csapásokkal.
Hallotta, hogy beszél velem a kisasszony, ez a szálemi boszorkány?!...
A férfi elgondolkozva hallgatja egy keveset, nem tudja, mit mondjon, aztán tempósan folytatja a munkát; Melánia dühösen legyint.
Egyébként magához kár is fordulnom!... Maga soha nem engem védett, sőt mindig is összefogtak ellenem!
Visszamegy a barakkba, és bevágja maga mögött az ajtót: a férfiak egy pillanatig dermedten néznek össze.
KELEMEN
A lelkét is odaadná a gyerekeiért, de ha a rendről, a munkáról van szó, ölni képes!
A fiú tovább hasogatja a fát.
HUBA
Én sosem hecceltem Szilvit, de neki is eléggé felvágták a nyelvét.
Kelemen sunyin mosolyog.
KELEMEN
Mikor Szókratészt azzal ugratták a fiatalok, hogy kár volt elvennie a félelmetes szájú Xantippét, a bölcs így szólt. „Tudjátok is ti, mily nagy elégtétel, mily nagy boldogság betörni egy makrancos lovat!”
Mindketten nevetnek.
HUBA
Azt hiszem, savanyú a szőlő, Apa!...
12. Kelemen és Kelemenné a barakkban
A férfi belép, Melánia elveszi tőle a vízzel teli vedret, a súrlókefét meg a rongyot egy fölsepert helyre állítja, letérdel és munkálkodni kezd. A rendetlenség most még teljesebb.
KELEMENNÉ
Hogy mi van itt, Úristen! A hóhérok csebre sem lehet tisztátalanabb ennél a lakásnál... Éjfél lesz, mire befejezem a takarítást...
A férfi csípőre kapja a kezét, s elképedve figyeli, amint Melánia vadul súrolni kezd.
KELEMEN
Csak nem azért jöttünk fel ma ide, hogy nagytakarítást rendezzünk?!... Ne bolondozz, Melánia!...
Az asszony föl se pillant, minden dühét beleviszi a mozdulataiba.
KELEMENNÉ
Lehet, hogy maga turistaként jött meglátogatni a lányát, vagy időt jósoltatni Hubával, de én belebetegednék, ha legközelebb is úgy találnám ezt a szobát, ahogy most találtam!...
KELEMEN
Én pedig abba döglöm bele, ha maga minden percemet megkeseríti, lehetetlenné teszi a munkámat is, a pihenésemet is egyaránt!...
Az asszony, az arcához kapva szinte rázuhan felsőtestével a vederre: a férfi rnegdöbbenve bevágja az ajtót.
13. Huba és Kelemen a tűzhelynél
Huba a máglyát készíti a pecsenyesütéshez; Kelemen, miközben feléje jön, kíváncsi pillantást vet a tisztáson fehérlő nagy csónak fehér favázára, de az arca mégis olyan, mintha nem látna semmit. Kifulladva áll meg Huba előtt.
KELEMEN
Ettől az örökös rendteremtési mániájától külön meg lehet bolondulni, barátom!... Hű, de csihás vagyok!.:
A fiú, mint aki hallotta a veszekedést, tudja, hogy ilyenkor mi a teendő.
HUBA
Kár ezen bosszankodni, Apa!... Van itt elrejtve egy kis munkavédelmi ital, egy kis nebúsulj!... Ez rögtön visszaadja az életkedvét!...
A tűzhely közelében fölhalmozott ágak aljából lapos üveget vesz elő, kidugja és odanyújtja az apósának. Kelemen mohón meghúzza a flaskót, arca egyre derűsebb.
KELEMEN
Hiszen ez valami csodálatos, Huba! Ilyen gebulát még nem ittam!... Mi ez: csak nem valami angol gin?...
Huba átveszi az üveget, ő is meghúzza, s jólesőn, hunyorítva összeborzong.
HUBA
Micsoda?... Angol gin?... Magam készítette egyszerű borókapálinka!... És lesz Karácsonyra egy hordó málnaborom is... Nem vagyunk mi olyan dologtalanok, amilyennek Anya képzel bennünket! Én még a zsindelyfaragást is kezdem eltanulni a román hegyipásztoroktól, Szilvi pedig székely varrottasokat készít...
Huba most már poharakba tölti ki a pálinkát; koccintanak, és utána Kelemen érdeklődve körbekerüli az épülő csónakot.
KELEMEN
Mikor feljöttünk, ez meg nem volt itt, ugye?
HUBA
Most hoztam elő a fészerből, hogy eldicsekedjem vele... Én magam eszkábáltam össze, és szeretném, ha a nyár végén leereszkednénk a Maroson a Tiszáig, bár lehet, hogy még távolabb kötünk ki... Itt nincs jövője az embernek... A múlt héten is a harmadik faluból hoztunk nagy nehezen egy cipót... Hogyan lehet ilyen alapra családot építeni?...
Kelemen fölfogja a célzást, és kissé szomorú tűnődéssel billegteti ujjai között a poharat.
KELEMEN
Nono! Annak mégsem vagyok híve, hogy elébe menjünk a sorsunknak, hogy Erdélyt kiürítsük!... A csecsemő hamarabb szerez lakást nektek, mint ti őneki, és reméljük, lesznek még boldogabb esztendők is...
Huba beleegyezőn ismét koccint.
HUBA
Akkor igyunk a megszületendő négy bendegúzra!
14. Az erdész és Huba
A barakk hátranyitott ajtaján időnként különböző holmik repülnek ki: összegöngyölt szőnyegek, nagy kanondobozok, bakancsok, bukósisakok stb. Olykor az asszony is előpattan, mint kakukkos órából a kakukk, sietve kiráz egy törlőt, letörül egy tálcát, s megint eltűnik. Huba már meggyújtotta a máglyát, magasra csapnak előtte a lángok, miközben egy piszkafával ügyeli a tüzet. Kevés idő múlva öreg erdész tűnik föl a tisztáson, vállán puska. A tűzhely felé közeledik, majd megáll attól néhány lépésnyire.
ERDÉSZ
Jó napot, mérnök úr!
HUBA
Erőt, egészséget, Mózsi bácsi. Kerüljön közelebb!
Odakínálja neki is a butykost, az öreg meghúzza, s utána jólesőn fésüli kétfelé a bajuszát.
ERDÉSZ
No, ez jól esett!
HUBA
Mi újság, Mózsi bácsi?
ERDÉSZ
Hát vadászgatnak az elvtársak, vadászgatnak, nem mondhatnám, hogy kímélik a vadat, vagy spórolnak a tölténnyel...
Titkolozón néz szét, majd közelebb lép, és izgatott suttogással újságolja:
Negyven beetetett medvét lőtt le egy hajtás alkalmával az ELVTÁRS, itt Komandón a nagy vendéggel, Elver Odzsával…
Huba hüledezve hallgatja.
HUBA
Negyven medvét?.. Ilyen vérengzésről még nem is hallottam!...
Az erdész megint óvatosan széttekint, majd suttogva folytatja.
ERDÉSZ
Úgy hallom, ezüst tálban, repülőgéppel viszik Tiranába a medvetalp-kocsonyát, addig is, amíg kikészítik a bőröket... Magas rangú vendégnek így dukál!...
Az erdész leveszi a kalapját, belemered egy pillanatig, aztán előveszi zsebkendőjét, és a verítéket törli a homlokáról.
ERDÉSZ
Rég nem esett, mérnök úr... Mondja meg őszintén, milyen idő várható?... Remélhet egy kis enyhülést az eltikkadt lélek?...
HUBA
Holnapra gondol?...
Az erdész sejtetősen mosolyog.
ERDÉSZ
Nem vagyunk mi olyan türelmetlenek… Ha félszázados aszályban még nem szikkadtunk ki, tán egy-két évet még átvészelünk. Csak legyen biztatás, csak legyen remény…
Huba elgondolkozva bámul a tűzbe, most már elérti a célzást.
HUBA
Néha már a saját prognózisomban sem bízom, Mózsi bácsi; de néha hallom, amint a távolban készülődik a nagyidő, és ha ideér, azt hiszem, minden mocskot, szemetet elmos…
ERDÉSZ
Isten áldja, hogy úgy legyen, mérnök úr!
Szalutál, és öregesen elballag.
15. Előkészület a flekkenezéshez
A közeli asztalkán fatányérok, tálkák, evőeszközök, kenyér, boros üvegek, poharak, salátának való zöldségek. Az erdőből felváltva hallatszik Kelemen és Szilvi hahózása, de inkább vidám kurjongatás, mint egymást hívogató hang. Nemsokára mindketten előbukkannak, hatalmas ágfát vonszolva, és a tűzhely felé közelednek.
KELEMEN
Végre megtaláltam a vadon lányát! Nézd, mekkora agancsra bukkant!
Már közel vannak; Huba mosolyogva, fejét
csóválva nézi a szerzeményt.
HUBA
Kétségtelen, hogy a legnagyobb királyagancs, amelyet valaha is láttam: épp jó lesz az esti pásztortűzhöz!..
Szilvi elengedi az ágat, amelyet édesapja a farakás közelébe húz, tekintete mohón kutató.
SZILVI
Adjatok nekem is egy kis gugyit! Egészen eltikkadtam a bújdosásban!
Észreveszi az üveget az asztalon, odalép, meghúzza a flaskót, s zihálva folytatja.
Valami rohadt orvvadász megmocskott egy őzikét, és otthagyta kutyák, hollók prédájául!
16. A pecsenyesütés körülményei
Már a rácson van a hús, füst és pára csap fel, Huba vezénylő mozdulatokkal forgatja a villát. Felesége és apósa elbűvölve figyelik a sistergő, vastag szeleteket.
HUBA
Halljátok, testvéreim, ezt a csodás dallamot, érzitek a mennyei illatot?!
Kelemen Szilvihez fordul.
KELEMEN
Szólj édesanyádnak, hogy hagyja abba a munkát, és üljön asztalhoz.
Szilvi kelletlenül vonogatja a vállát, aztán az asztal felé indul, majd leül.
SZILVI
Nem rimánkodom én neki. Ismerem a szokását. Ha majd megéhezik, eszik!
Kelemen ugyanúgy tesz; ő is leül, s rágcsálni kezd egy falat kenyeret.
KELEMEN
Ha éhen halok, akkor sem hívom. Az imént azt lobbantotta a szememre, hogy sziesztázni jöttem ide!
Huba mosolyog, magabiztosan törli a kezét egy törlőbe, majd nagy léptekkel, kacsázva elindul a barakk felé; letérdel az ajtó elé, és összekulcsolja a kezét.
HUBA
Úgy száll a pecsenyeillat a bokrok alatt, mint áldozati füst, mint folyamatosan érkező örömhír, kedves Anya!... Esdekelve kérem hát, tisztelje meg szerény asztalunkat!...
Szinte válaszként Huba szónoklatára, egy vájling röpül ki a végretárt ajtón, majd az asszony jelenik meg csípőre tett kézzel.
KELEMENNÉ
Állj fel, Huba, ne bohóckodj!... Én nem vikkendezni jöttem ide, hanem hogy hasznossá tegyem magam, ha már itt vagyok... Üljetek csak le nyugodtan, és ne zavarjatok engem; hagyjatok dolgozni!...
17. Az utolsó vacsora
Megdöbbenve, szótlanul ülnek mindhárman az asztalnál, arcukon az elrontott vacsora fanyar kifejezésével: előttük nagy tálon párolog a hús, s minden egyéb elő van készítve. Végül Szilvi hirtelen megélénkülve tálalni kezd:
SZILVI
Nem vagyunk halotti toron, hogy egymásba csüngessük a fejünket őnagysága gyászos magatartása miatt!... Igyunk, együnk, vígan legyünk!... Neked tálalom ki, édesapám, a leggyönyörűbb szeletet!... De olyan mindenik, hogy a szemével is fölfalná az ember!... No, igyunk még egy kupica erőset, mielőtt hozzálátnánk!...
Huba tölt, koccintanak, s utána épp hozzákezdenének a lakmározáshoz, amikor az asszony jön ismét elő két teli vederrel; egyenesen feléjük indul, arcán a mártírok megrendült elszántságával, s a közelükben önti ki a piszkos vizet. Az asztalnál ülők leteszik a kést s a villát, s döbbenten figyelik minden mozdulatát. Szilvi még fel is áll, hogy annál inkább kifejezhesse gúnyos indulatát; végül fölkapja a pálinkásüveget, fenékig kiissza, majd megragadja az egyik fatányért, és messzire hajítja, mint a diszkoszt.
SZILVI
Ugye, nem tudta megállni, hogy el ne vegye az étvágyunkat ettől a néhány jó falattól is?!... Ugye, belebetegedett volna, ha elmarad a cirkusz?!... Szegény Huba szekerezhetett, hogy friss húst szerezzen az ötödik hegyi faluból ma estére, mert ímé, meg is kapta érte a jutalmat az anyósától!...
Ekkor Huba is felugrik.
HUBA
Engem hagyjatok ki a játékból!... Semmi közöm a nyomorotokhoz!...
Kelemen tehetetlenül figyeli a veszekedést; végül nem túl erélyesen szól rá a vejére.
KELEMEN
Huba, mérsékeld magad, még ha a hegyek között vagyunk is...
HUBA
De hiszen kész téboly, ami ma itt történik!...
Kelemenné vasvillaszemekkel mered a fiúra, aztán visszasiet a barakkba, és becsapja az ajtót. Kelemen kínos zavarában végül a tűzhöz megy, és egy üvegből locsolni kezdi a még izzó szenet, amelyről sűrű pára csap fel.
 
17. Kelemenek távoznak
Mikor az asszony kilép a lakásból, már ismét ugyanabban a kosztümben van, amelyben érkezett, és anélkül, hogy bármerre tekintene, szó nélkül elindul lefelé a hegyi ösvényen. Szilvi még remeg az indulattól, úgy figyeli, s mikor az anyja eltűnik a szeme elől, utána szalad a sziklapárkányig, onnan kiált le a mélybe.
SZILVI
Azt hiszi, meghatódom, azt hiszi, sírva fakadok?!... Jobb is, ha megy – ez a legjobb!... Mindjárt akkorát röhögök, hogy megcsúszik rajta, és orra esik!...
Huba odaszalad, és hátulról magához ölelve, tenyerével betapasztja a száját.
Második rész
1. Kelemenek hálószobájában
Az asszony pihegve, fáradt-csalódottan fekszik az ágyban, homlokán vizes borogatás. Kelemen rövid házikabátban ül az asztalnál, és újságot olvas, lábán papucs.
KELEMENNÉ
A kisasszony is meg az a komisz fráter is beteggé tett a hálátlanságával!... Ezt érdemeltem tőlük, most mondja meg?... Egyébként maga mindig is őket pártolta!...
Kelemen abbahagyja az olvasást, és a lap fölött a feleségére pillant, de nem tudja, mit mondjon; az asszony végül sóhajt:
Jól van, ne mind nézzen engem, inkább adja ide az újságot, hogy olvassam el az időjárás jelentést, habár egyetlen szavukban sem hiszek ezeknek: perzselő napsütés helyett hideg, derült égbolt helyett zivatar. Csupa megtévesztő hazugság!...
2. Kelemenné megint útra készül
A férfi hivatalból tér haza, aktatáskával. Könnyű porköpeny van rajta, fején kalap. Mikor benyit a nappaliba, meghökkenve figyeli, hogy Melánia csomagok, útitáskák közepében hajladozik, tesz-vesz.
KELEMEN
Csak nem készülsz ismét útra?
Melánia kissé ijedten egyenesedik fel.
KELEMENNÉ
De hiszen holnap szombat: miért ne mennénk fel Szilviékhez?
A férfi idegesen legyint, mielőtt az előszobába menne átöltözni.
KELEMEN
Utoljára, azon az emlékezetes estén mintha azt mondtad volna, hogy akkor lásd őket ismét, amikor a hátad közepét...
Az asszony zavarban van.
KELEMENNÉ
Sok mindent mond az ember, de csak nem tarthat haragot a saját gyermekével!
Melánia tovább csomagol; amikor a férfi újra belép, már az ismert háziruhájában van, s egyre gyanakvóbban figyeli az asszony munkáját.
KELEMEN
Melánia, ma reggel nem találtam a Philips villanyborotvámat. Hova tűnt el?
KELEMENNÉ
Véletlenül még az este becsomagoltam, hogy fölvigyem Hubának. Hiszen itt van melegvíz, van szappan semmi szükség villanyborotvára!
A férfi idegességében rágyújt, úgy járkál a csomagok előtt.
KELEMEN
Nemrég eltűnt a Ronson öngyújtóm, amelyet Szilvitől kaptam a huszonötödik házassági évfordulón, lába kélt a gyöngyházbetétes inggombomnak, s ímé, most meg kell válnom a villany borotvámtól is! Különben igaza van: nekem már csak akasztókötélre van szükségem!...
3. Melánia kevés időre átlényegül
Este van, az előszobában ég a villany, mikor Melánia eléjön a fürdőszobából és a nagy állótükör előtt fésülködni kezd; lábhajlatig érő könnyű hálóing van rajta, haja kibontva; Kelemen lopva, sóvárgón gyönyörködik benne, mintha most fedezné fel, hogy a felesége még üde, fiatal. A félig nyitott hálószobaajtó mögött látszik a vetett ágy. A férfi egy idő után lábujjhegyen odalépked a felesége mögé, magához öleli, lehunyt szemmel szívja be testének illatát, szétágazó ujjai ráfonódnak az asszony mellére. Melániának mintha tetszene a férfi udvarlása, szintén lehunyja a szemét, egy pillanatig mosolyogva odaadón elengedi magát, de miután Kelemen benyúl az inge alá, s másik kezét alácsúsztatva a lábszárán az ágyékához közelít, hirtelen megmozdul, erélyes és elutasító mozdulattal.
MELÁNIA
Ne idétlenkedj, Kelemen!... Ha most látott volna valaki, bizonyára kinevetett volna... Nézd még el is pirultam!...
A férfi izgatott; a legnagyobb zavarban van.
KELEMEN
No és?... Végül is a feleségem vagy, és már hetek óta... Ebben a zűrzavarban meg is feledkeztünk egymásról...
Melánia visszaáll a tükör elé, pici, gyunyoros mosoly tétovázik az ajka körül.
MELÁNIA
Még nem is újságoltam magának, hogy a menyében, Irmában, megmozdult a pici. Bizony, pár hónap múlva nagytata lesz, én meg nagymama. És illő, hogy készüljünk az új szerepre...
4. A hálószobában
Melánia hátat fordítva a férfinak, egészen behúzódik a fal felé, Kelemen ébren van, és hanyatt fekve belebámul a sötétbe, hangosan gondolkozik.
KELEMEN
Most már tudom, hogy mindennek vége!... Most már se lakásom, se családom, se nyugalmam... Semmi!... Mi ketten saját magunkat fosztottuk ki, és már egymásnak sem létezünk!...
5. Kelemen megszökik
A férfi óvatosan kiszáll az ágyból, az előszobába surran, és sietve bedobál néhány szükséges holmit az útitáskába, majd kapkodva öltözni kezd.
6. Kelemen a kocsiban
Csak a kalapja s az arcéle látszik, amint a kapu előtt a Trabant volánjánál ül mozdulatlanul. Odabentről nemsokára Melánia ijedt kiáltása hallatszik.
KELEMENNÉ
Kelemen!... Kelemen!... Hol vagy, Kelemen?!... Felelj, mert megőrülök az ijedtségtől!
Kelemen az első szólításra dudál egyet, aztán kettőt, aztán hármat. Az asszony a kapuig bátortalankodik, és fázós hangon szólal meg:
Mi van?! Mi történt?! Hova indulsz késő éjszaka?!...
A férfiú leengedi a szellőzőablakot, és suttogva válaszol.
KELEMEN
Én most elmegyek egy kicsit élni... Majd megírom, hova küldjék a nyugdíjamat, ha eljő az ideje!...
Indít és elhajt.
7. Csődület Kelemenék kapuja előtt
Különböző korú férfiak, asszonyok, egy-két gyermek. A kőkerítésen átbámulva Kelemenék háza felé mutogatnak, izgatott hangon váltogatják egymást.
ELSŐHANG
Kelemenné mérget vett be az éjszaka!
MÁSODIK HANG
A takarítóasszony hívta ki a mentőt!
HARMADIK HANG
Azt mondják, még most is eszméletlen a szerencsétlen!
A negyedik hang előtt, amely egy idős aszszony bölcsen összefoglaló hangja, kis szünet van, s ezalatt az embercsoport hagyja előtérbe kerülni őt, mintha várná a szentenciát.
IDŐS ASSZONY
Így van ez, kérem: sokan akkor bolondulnak meg, amikor a legjobban megy dolguk: amikor többé nincs gondjuk a gyermekeikre!...

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék