Bodor Béla
Az Ismeretlen nevek ciklusból
Egy torz ábrázat
a falról levéve
egyszeriben egészen mást mutat
mint amit az emlékezet őrzött
A tájkép régen rettentő pofát
vágott a félhomályos átjáróban
Körtehomlokon két aszott füge
volt két pofája és köztük mint torkon
borotvametszés ferdén hasadt a száj
Most napfényes alvadtvérbarna tarlón
és domboldalon vörhenyes virágok
merednek és a zöldessárga út
a fű között mint ferde deszka billeg
Továbbmegy szegény
ahol az átjáró
üvegajtaján lombokat ír a gőz
és benyit a leszakadt mennyezetű
fürdőszobába Megemelgeti
egyik botjával a kádba zuhant
nádkötegeket malterdarabokat
Át is lépi a magas küszöböt
és könyökével belöki az ajtót
A féltéglák között végre ráismer
a fakó nyersvászonnal behúzott
vasalódeszka elkeskenyedő
végére és botjával megböki
A kulcslyukon át a félhomályban
már semmit sem látok Nem is értem
ezt a bezárkózást Rég nem szokása
Azután lassan megnyitja az ajtót
a huzat Sehol senki A mennyezet
koromgyapjas téglákkal kerített
nyílásából lógó ruháskosár
törvényeket hatálytalanító jelenség