Dsida Jenő
Jámbor beszéd magamról
Vándor voltam, koldus,
vándor, mint a gólya.
Kurjongattam olykor,
Isten csavargója.
Úti feszületnél
mindig csöndes lettem,
bozontos kutyámmal
álldogáltunk ketten.
Tiszta fa-sarúval
jártam síkot, dombot,
s be-betartogattam,
amit Krisztus mondott.
Meg nem botránkoztam,
szemlélődtem békén
kocsis durvaságán,
papok kövérségén.
Nyüvet nem tiportam,
nem kínoztam pókot,
tréfát, bort szerettem,
szerettem a csókot.
Kértem Szűzmáriát:
Héttörsebű Bánat,
kíméld meg a kíntól
lelkem kis anyámat!
Harangzsonduláskor
imámat eresztém:
hadd haljak meg úgy, mint
kedves, víg keresztény.
Rezeda volt szívem,
citera, virág-dal
Bálokon táncoltam
huncut leánykákkal.
 
Éjjel a szobámban
angyalok motoztak,
és takarom alatt
meg-megcsiklandoztak.
Kánai menyegző
Menyegzőnk lesz, kis szerelmem, s derülünk a cigánybandán,
Vendégek közt üldögélünk zöldbefutott, tág verendán.
Krisztus ül az asztalfőn. Künt augusztus mély, tiszta éje
csillagot szór, s zene-szüntén sir a tücsök lágy zenéje
Krisztus arca szép, sugárzó, szereti a víg poétát:
máskülönben nem tett volna érte ilyen hosszú sétát.
Súgva mondja: „Szivetek a vágytól majdhogy szét nem pattan,
menjetek csak, fiacskáim, ne késsetek énmiattam!
Majd én mindent elgondozok, vendégséggel baj ne légyen
A szegénység, bogárkaim, illatos és drága szégyen.”
Lábujjhegyen, mint ki édes szenvedélynek titkon áldoz,
surranunk el lombfüzéres nászi szobánk ajtajához.
Visszanézünk... – Minden asztal csupa friss hal, friss kenyér,
vizeskorsó bort zubogtat, bíborlángút, mint a vér.
Vidám kínálgatás
keresztényi lakomán
Vegyetek s egyetek,
drága barátaim,
egyetek jól, ha van mit,
vegyetek s egyetek,
kövérek legyetek,
kössetek tiszta kendőt
a nyakatokba bogra,
s kigömbölyült vidám
arccal, szép pirosan
egyétek a levest,
gyúrjátok lefelé
az ízes pecsenyéket,
zsíros falat zamatját
élvezzétek, ropogva
harapjátok a hízott
gyümölcsök drága húsát,
töltsetek bort, a szőlő
sűrű aranylevét
csurrantsátok csobogva
a kristályos pohárba,
és igyatok örömmel,
és egyetek sokat,
és igyatok sokat,
s egyetek, igyatok,
míg meg nem részegedtek,
és hangosan dalolva
nem veritek az asztalt,
nem kezdtek kiabálni
és csókolózni roppant
kacajjal, igyatok,
kedves barátaim,
vidám fickók, ti drágák,
szívem szerettei –
ó, mert tudom, bizonnyal
nem bűn örömben örömben élni,
s az Isten úgy tekint le
reátok kék egéből,
jóságos víg mosollyal,
ellágyult szívvel és
félszemmel hunyorítva,
ahogyan én tekintek
a tej körül csatázó,
ugrándozó, bolondos,
lefetelő, bozontos,
rubintos-nyelvű, huncut
öklömnyi kiskutyákra!
Merre száll?
Madár zeng s villan az égen
fut árnya sötéten a réten
fent tűzben két lila szárny ég
lent hamuszürke az árnyék
Röghöz tapad életem – ó jaj
szállni be bús örök óhaj
örök de örökre hiába
embernek földön fut a lába
Valahol fent két lila szárny ég
rohanok mord és hideg árnyék
botladozom magam össszesebezve
messzire messzire – messze
Ó merre száll az a langy dal
az a fényes mennyei angyal?
kinek lila szárnya ragyog
kinek én csak az árnya vagyok.
Tíz parancsolat
Töredék
I
Én vagyok a Te távoli
társad és örökös barátod,
kinek kezét sose fogod meg,
s igazi arcát sose látod.
Én is, mint te, egyazon úton
járok szüntelen körbe-körbe,
s éjszakánként ugyanúgy nézek
önmagamba, e furcsa, görbe,
törött és fátyolos tükörbe.
De nem szabad velem törödnöd,
legfeljebb ints egy lenge búcsút
felém, ha más tájakra visz
ez a vidám és néha bús út,
mely annyi felé kanyarog,
mert szánalmasan gyönge, gyatra
vadász, ki másra is figyel,
mint az üldözött drága vadra:
célod, hogy rálelj önmagadra.
II
Nevem hiába ne vegyed;
ha hallottad is egyszer-kétszer,
hullasd ki emlékezetedből,
mert hamis kincs az, talmi ékszer,
mely meddőn, hivalkodva csillog,
s kevés örömöt szerez annak,
ki csillogásba merül,
mert hiszen csillagok is vannak,
sőt üstökösök is rohannak,
e mély, komorló éjszakában.
Virág vagyok a zordon, ében-
fekete idők belsejében,
fekete álmok erdejében
virág, csak egy a millió közt,
százezer álomból egy álom,
melynek értelmét nem találod,
melynek értelmét nem találom –
jaj, életem és jaj, halálom
III
(Hiányzik)
IV
Tiszteld az izzó szenvedést,
mely mindünket tisztára éget,
tiszteld a jóság glóriáját,
tiszteld a békés bölcsességet,
tiszteld a mártír szenteket,
a gyermeket, jámbor parasztot
és minden prófétát, aki
a sziklából vizet fakasztott,
habzó szépséget és malasztot, –
tiszteld a költőket, akik
veled vannak bármerre mennél,
s több életet adnak neked
tulajdon ember-életednél.
Hajts főt az írások előtt,
melyek sárgultan szakadoznak,
s az ősi márványok előtt,
melyek lassanként repedeznek,
ódon kertekben porladoznak.
V
(Hiányzik)
VI
Addig nézz csurdé angyalokra,
és addig nyalj szerelmi mézet,
amíg fekete fátyolával
be nem borít a bal enyészet,
örülj, örülj az ifjúságnak,
örülj, örülj az ifjú nőnek,
akinek csókjai nyomán
minden friss sarjak újra nőnek,
mint fű nyomán a friss esőnek –
úgy zeng a szerelem szava,
mintha ezüst csengettyűt rázna –
ki szeret, sohasem gonosz,
ki szívből csókol, nem parázna.
(De jól ügyelj: ha bűnnek nézed,
bűn is az, amire törekszel –
ha gonoszat vélsz tudni arról,
hogy asszony karjaiba fekszel,
bizony gonoszat is cselekszel.)
VII
(Hiányzik)
VIII
Az igazság őre légyen
benned mindig az égi szellem,
hamis tanúságot ne szólj,
fiam, soha önmagad ellen;
ne hazudozzál önmagadnak,
tudd meg, ki vagy és mire vágyol –
ha utad szólít, ne marasszon,
fiam, dunna és renyhe lágy toll:
keményen kelj a renyhe ágyból
s indulj a bátrak mosolyával,
zsengő lélekkel, zsenge testtel,
mint aki mindent megmutat
s magában semmi bűnt se restell,
lépteit ingovány fölött is
titkos isten hatlama ója –
kinek van ugyan sok-sok bűne,
gyarló egész emberi...
de mégsincs rejten-valója
IX
(Hiányzik)
X
Felebarátod ökre, háza
után kívánságod ne légyen:
ilyen szegénységekre vágyni
nagy szegénység és csúnya szégyen.
Orrodba édes illatot gyújts,
szíved e békét és mosolygást,
szemedbe fényt, hogy az utolsó
napon is tudj örülni folyvást,
s eképpen szólj csak, és ne mondj mást:
köszönöm, hogy tápláltatok,
hús, alma, búza, lencse, borsó!
Amint jó volt hozzám a bölcső,
tudom, hogy jó lesz a koporsó.
Ki most lefekszik nem kívánta,
hogy földje legyen, háza, ökre,
de amit látott, gyönyörű volt,
és véle marad mindörökre.
és övé marad mindörökre.