Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1993. október, IV. évfolyam, 10. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
IRODALOM ÉS ISKOLA

IRODALOM ÉS ISKOLA
Hervay Gizella: A lélek hajnali vízesései
A lélek hajnali vízesései
átvirrasztott éjszakák után,
a fájdalom egyhangú moraja,
amint belezúdul a virradatba.

Kopár sziklák meg a szél.
Arcod alakítja ez a táj.
Már minden mozdulatod nehézkes,
szavaid értelmükön túl is súlyosak.

Véletlen kötőszótól felmorajlik
a vízesés. A villamos zaja
egyhangú, mint a fájdalom,
s a kopár sziklákhoz verődik.

Az éles sziklaperem fájón karcolja véresre a puhán futó vízcseppeket Az önkéntelen jaj erejét vesztve hull a mélybe, a permet paplanként óvja, takargatja. Odalent, a habzó káoszban egymásra dadognak a szavak, poros gúnyát ölt a lét, némák a fák, levelek sem rezdülnek.
Az idő megtorpan, nyüszít félelmében, settenve indul a vers, innen, a Nincs mezejéről. A lélek – tó. Fodrozó hullámok, zöld szegély a partokon, vadkacsák, tükröződő bárányfelhők, elhajított konzervdobozok, nos, minden, mi tóhoz illő. Tulajdonképpen nem is tó ez, arc inkább. Rajta gyűrött ösvények, tisztás, csermelyek, fekete bélű üregek.
Ringatom magam. A lélek puha és megfoghatatlan. Suhanó, libbenő, lobbanó, lángoló. Ernyedten simul tenyeredbe, és kígyóbűvösen siklik ki onnét A lélek ott vergődik ezer réteg legalján, borul diadalmasan föléd, lépked nyomodban, vezet, oktat, fricskát osztogat, árnyékolja mosolyod, fejedre hamut szór, piszkálja orrod, füledbe suttog, hallgatja remegve parancsaid, millió arca van, figyel, lapul, cselekszi. Ideje továbblépni. Hajnal-hajnali. Harmat, hegyek, hó, fűszál, tehéncsorda. Lány, hajában virág, pipacsok és búzavirágok. A szemétdombról pedig visít a kakasrikoltás, hangulat lopakodik a dombok hajlásában.
Épülünk. Én meg ő. Vízesés. Benne zuhanó ladik, sajka, lélekvesztő, gondola, óceánjáró parancsnoki híddal és kapitánnyal. Esetleg fölpuffadt öngyilkosok, haltetemek, szennyes ruhák. De nem! A környezet még paradicsomi: a felszálló permetben napsugár bomlik szivárvánnyá, a levelek halk zenét susognak, öbölben pihen a pisztráng, vízirigó billeg a közelben, a szétporló vízcseppek robaja altatódal, korántsem riasztás, fenyegetés.
A második sor sodró lendülettel ránt bele a versbe; érezni az állapotot, látom a fáradt szemeket, a cigarettára gyújtó kezet, lámpákat a folyóson, padlóra szórt hamut; ellustult, matt csillogás mindenütt. A sötétből kibukkanunk a vakító nappalba Mint ilyenkor minden épeszű teszi, szemünket dörzsöljük. A kezdeti légies, libbenő hangulatot most merevülés, feszültség váltja föl. Ugrás a mondat egészén belül, nagybetűtől vesszőig a változás Az éjszaka még csak be sem szivárog teljes nehezével a tudatba, a pillanatra feltartóztató vessző után ömlik is az ár: mélyebb kongású sínekre koppanunk A szó sikít, ágaskodik, jajong – fájdalom. A jelentés nem is igazán a valódi, kisbaltás és véres értelemben keresendő, ez inkább az idegrángató ti-ti-tá, cseppre csepp, esődobolás keresztfán, folytonos fájdalom. Mindenbe belezúg a moraj, a hegedűhangok, zongorafutamok játéka közben állandó zavaró síp vagy akár dobpergés.
Vörös szemhéjakkal, ólmos tagokkal, fejünkön csomósodott zsíros hajszálakkal lefele tanunk, a magasból zuhanunk le, az ismeretlenbe. A virradatban eszmélünk. Az ige erős, dinamikus, taszító, robbanó. Fülsiketítő zaj, recsegés-ropogás kísér. Forrongás, kavargás, dobálnak ide-oda a rejtett vízáramok, gömbölyűre csiszolt szikláknak verődve zökkenünk hatalmasat. A józanodás pillanatai, a mámorból kifele tartó lépcső, ahogyan dereng a világosság, oszlik a homály. De ott feketéllik áthatolhatatlan akadályként a versszakot lezáró pont, tömör fekete tömb, rávilágít a párosrím is nyomatékként. Közbelépésével végtelen spirálba kezdenek a sorok, egymást követve tágítanak gyűrűt, befúródnak a második versszak még terméketlen talajába, ott remegnek, vibrálnak, izzik a magma, roppannak a kőzetek.
Kilépünk a semmibe. Megérkezünk. Lábam alatt mozog a föld, mintha történelem előtti korban lépkednék. Inog a föld, tejfehér az ég, sziklák lilában fürdenek, meggyszín porban matat a szél, söpröget a szétdobált kőtömbök között. Igen, a szél. Újra beindul a mozgás, felviláglik a változatosság. A gyors hajszában viszont kietlenné fosztódik a kies, porosodik a gyönyörű. Nem is sejtenéd, a komor kő alatt élet lappang, apró, parányi, semmibe tartó. Szöszmötöl, kaparászik rejtekében, izeg-mozog, hogy felszínre bújhasson. Alatta vízesés kopog önmagába visszatérve (lásd: a kalapkarikának sosincs vége), feje fölött (azaz mondhatnám találóbban: tudata, lénye felett) pedig elhagyott, dühöngő táj, széllel szabdalt, barátságtalan puszta. Minden összeáll egy képbe, mindez egy villanás csupán, egy koppanás a halálbogár táncából.
Magánéletének nehézségein, az újra és újra legyőzni próbált magányon nem segített költői eredményeinek egyre egyértelműbb elismerése (...)”
Valaki hegyes kődarabokat hajít az arcba. Megtépett várfal omlik, újjáépítik. Barázdák, árkok, süppedések, beszélő jelek. Ha úton jársz, nézd az emberek arcát. Városon por és közöny fészkel a pórusokon, máshol fenyőillat, sós levegő, olajszag üli az arcot. A táj maga telepszik rád, lomhaságával és fürgeségével egyetemben, magában hordozva bút, derűt, és hát – fájdalmat is. Csónakok, algás feneküket arcod tavában ringatják. Elroppan a dióhéj. Ez a pont dióhéjrobbanáshoz hasonló. Roncsokban hever. A két betűsor: belélegzem, kifújom. Átformálja bensődet, újra látok, kiáltom, tényleg, minden reggel újra felfedezem a virágcserepeket ablakunkban. Déjà vu. Most kimondatott.
Belecsobbanunk a kővetkező mondatba. Két sor, bennük nehézkes, búváros, víziemberes, esetlen mozdulatokkal cammognak a szavak. Az iram lelassul, beindul, óvatosan forogva a kerék, tompán dobbannak a célzások, a tanításon most nevetni kell. Ilyenkor reádkong minden szó, mázsás súly, fojtogat, eltaszít. Az értelem csupán másodlagos. Maguk a hanghullámok is löknek, bántanak. Az érzetek egybefolynak, a harmonikusan működő egész összekavarodva, kábán áll, érthetetlen és mégis való, ami történik.
A Csád-tó hajósai nádból font csónakokról vetik ki a hálót. Az egybefont nádszálakból cifra orrot hajlítanak, hátul a farrészt egyszerűen ferdére csapják. Evezőt fatörzsből faragnak, a sima víztükrön csendesen hajózhatnak. A Níluson ma motoros bárkák úszkálnak. Nem kell félniük, a technika megóv a zátonyra futástól, vízbefúlástól, vízeséstől.
Két versszak közül merülünk a következőbe. Mikor a véletlen, a szerencsekerék forgása, a pénzpörgetés dörrenést kever az egyhangúságba. A hangsúly a véletlenen. A kötőszó bagatell, bárhol előforduló forma, a vízesés helyet jelöl, nekünk immár fogalmat.
A nyitott ablakon bezötyög a sínek zaja. Sárgára mázolt villamosok hozzák a világ zaját, csöngetés, tülkölés, jajszó, gépzúgás, döngicsélés, gügyögés, dal. Egybeolvadva széles, hömpölygő egyhangúságba. Egyhangú, tehát fájdalmas. Így követeli a vers meg nem bontható logikája. Az összegyúrt galacsin-zaj a kopár sziklákhoz verődik. Ölelkező rím. Kőhasadásként roppanó, felmorajlik, társ illeszkedik a szerepbe – mindkettőt romlás, rombolás követheti. Kihalt minden, felébredtünk.
A szavakba ízek, dallamok, színek, vágyak, hangulatok bújnak. A szavakban élni kell tehát, a sejtések világában. A versben szavak. Az életet nem fokozhatom.
SZABÓ D. ZOLTÁN

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék