Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1993. október, IV. évfolyam, 10. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Lászlóffy Aladár

Lászlóffy Aladár
Olajnyomat
Az idő áthidalja önmagát,
ezen a hídon tipeg a világ,
a nyírfakorlát már töredezett,
elmozdult deszkák s őrangyalkezek,
két riadt árvagyermek a világ,
ki is küldi őket tovább, tovább,
hogy égnek áll és elszorul a szív,
ha reánk néz – bennünket mégis hív
a szakadékon túl ott valami,
szavát adta s be fogja tartani,
csak közben kicsit éppen elsuhan
s Róma, Mohács és Amerika van,
vértől iszamos hídlás biztosít,
hogy könnyű lesz megbicsaklani itt,
a fákon direkt banánhéj terem,
s nem menni tovább: kész veszedelem,
lenn hegyipatak-ordítás, a lé
ragad, sodor a kanális felé,
ám ez a mindig rémítő jelen,
mely tátong végig, ott keresztbe, lenn,
ez nem az út – ez csak a szakadék:
„Gyerünk!” – „Ne állj meg!”„Haladjunk elébb!”
a legszelídebb hang is hajtva hajt,
hogy elkerüld és meghaladd a bajt:
„Míg áttipegsz e bűzlő vermeken,
a Túlsó Partra figyelj, gyermekem!
ha lábad alá bámészkodsz – lenyel! …”
időnként mocskos habját csapja fel
a kísértés, a lelket bolygató
mélységiszony: nem menni volna jó,
de menni kell, mert jönnek, végtelen
kétgyermekek sora kél át ezen,
mint felrobbantott Duna-hidakon
sok vízbe fúló villamosvagon –
s a láthatatlan kíséret se más –
a rendületlen puskaugatás
s hazád recsegő hív korlátai...
Átjutott-e már, kérem, valaki?

Vendég
Idegen kastély rokonzöldű kertje.
Távoli hajnalok esője verte
idegen fák szoknyája leng a szélben,
az ablakon itt ha kinézek délben
épp ellenkező égtáj fele látok,
az árnyas árnyalatok sem barátok,
a hangos hangulat sem szövetséges,
tudom, e táj is valakinek édes,
van akinek egyetlen megszokott,
de ez az itt számomra már csak ott,
és szomorúan figyelem magam:
mennyire mindegy, milyen dolga van,
a kert, a kastély, minden hidegen,
rokonszagúan mégis idegen.

Kincstári óda
azokhoz, akik utánam írni fognak még
ezen a gépen, ebben a szobában

E buta gép leltári tárgyként: fényes,
mechanizmusként nem nagyon igényes,
s inkább hibás már, mint amilyen kényes.
A betűraktár teljes, kész a termék,
a kelleténél ingerlőbb zajt elmék
és szellemek altatódalnak érzik,
más kárvallottakért a szívem vérzik
ám ódámba idegent nem kevernék –
ha jégesők vagy hottentották vernék
(vagy japánok, kik különben nagyok,
csak e jelekhez boldogtalanok)
e betűhalmaz nem változna át...

Te ismered a titkot, rajta hát!
Így örököltem: mint valami sakk
vidéki klubban, várromon sisak –
viseld, használd kicsit varázslatát
és továbbállván te is add tovább!

Az ismeretlen,
aki gondolt rád

Szigliget, 1993. május 31.
 
 
005

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék