Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 2000. október, XI. évfolyam, 10. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Farkas Wellmann Éva

A kegyvesztett balladája

Uram, oké, az Édenből kirúgtál,
Kegyeidből az utamat kiadtad,
S üstben habozva fő nekem ki lúg már -
Ám versbe szállok még egyszer miattad.
Egyedül vagy, elvégre, aki hagytad...
S amit le kéne róni, lásd, nehéz vám.
Elme s ösztön, mi bármit is vitathat -
Uram, csak ezt a börtönt most ne mérd rám!

Tanulságnak hosszú, életnek kevés
Volt. Másfél oktávban, ami még örök,
Nyújtózkodhat is. A létben-nem-levés
Skáláján félhangnyi közökkel dörög;
A feszültség, ím, esőként elzöröghet. S nem nyílhat egyébre, mint e rím, szám,
Míg birtokolnak koncentrikus körök:
Uram, csak ezt a börtönt most ne mérd rám!


Körülbelül félórás volt az út, min
Szántszándékkal léptünk a bűnbe át.
Kíméleted - pár pillanat - de úgy, mint
Egy napnyi bérlet - váratlanul lejárt.
És új szövetség imám; Igéd bevárt
Lesz. S Te sem tudod, hányadik bugyor, lám,
Mi már itt három poklod körébe zárt.
Uram, csak ezt a börtönt most ne mérd rám!


Ajánlás

Herceg, tudod, hogy Saul, bár király volt,
Úr lelke felkent homlokán nem ért rá.
Titkunk legyen, hol szárad még - de hány folt...
Uram, csak ezt a börtönt most ne mérd rám!


kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék