Simonfy József
Férfikorom
Hol van
az én fémkorom –
lesz-e férfikorom
mert eddig csak
idétlen menetelések
az ifjúság üregéből
az ifjúság nyálas éjszakájából
torkig vagyok már
a suhanccal az ifjú úrral
meddig ifjú még – meddig
ilyen időtlen-idétlen
nem maradhatok itt tovább
az ifjúság már nem az enyém
nekem már mocsár
lesz-e férfikorom
a Hajnal volt az én lobogóm
fújta a nyirkos északi szél
nézd: most ökörnyálként
ott lobog az őszben
A szám
Még mindig
a hajnal ingében
pedig homlokomra
már kicsapódik a dér
már fél-vénember
vagy már az volt
kölyökkora óta
átbukdácsolom a délelőttön
átgyököntöm a délutánt
aztán a sötétedés
feszes viharkabátjában
állok mozdulatlan tekintettel
a meghágott fák között
a hold kilyukadt
húgyhólyagjából
fekete lé csorog
valahol gyerek születik
nem tud sírni
sírni sem lehet már
szavak dögtemetője a szám
Kitépett nyelv
Ha kioperálnánk
a lovakból a nyargalást
a madarakból a szárnyalást
a halakból az úszást
a fákból a lombzúgást
akkor minden olyan
lenne mint én
aki kitépett nyelv vagyok
a világ műtőasztalán
Szavak
Szavak megcsonkítva lenyúzva
mondom: madár
és ami megjelenik
semmiféle madárhoz
nem hasonlít
mondom: erdő
és üres hely a képernyőn
mondom: lódarázs
és puskagolyó tapasztja
be fülemet
mondom: rózsa
és sötétben találom magam
koldusbotra jutott
a tisztaság a szépség
elkezdődött a becsület
kerékbetörésének ideje
 
Rajta a hám
a cipőpucoló – milliomos
a hóhér – kertész
a tegnap még feketerigó
ma már sárgarigó
a költő egyfolytában ló
rajta a hám
rajta a nyereg