Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 2000. augusztus-szeptember, XI. évfolyam, 8-9. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 

Dühös konoksággal

Osvát Kálmán: Motívumok. Válogatta és az előszót írta Kuti Márta.
Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 20001.

Tisztelt közönség!
Elnézést kérek, amiért nem szabadon rögtönözve beszélek, hanem előre megkomponált szöveget olvasok föl, de ennek igen egyszerű oka van: nem tudok rögtönözni. Komponálni is csak a próza néhány műfajában. A vershez és egyéb dallamos műfajokhoz nincsen elég jó "fülhallásom".
Amint az első, bemutatkozó mondat elhangzott, önök - tisztelt hallgatóim és nézőim - máris megtudhatták, hogy melyik fajta könyvbemutatóra kell fölkészülniük. Mert jól tudjuk: könyvbemutató többféle van. Osztályozhatjuk őket:
- minőség szerint (jó, közepes és "ilyen helyre többet soha!"), és
- időtartam szerint (körülbelül húszféle szövegváltozat a "na, ez rendes volt, mert gyorsan befejezte" és a "jaj, de kár, hogy vége van" véleményhatárok között).
Ez a bemutató, amelynek akarva-akaratlan részesei lettek, közepes időtartamú kiselőadás lesz, klasszikus formában. Ugyanis a bemutatókat formai szempontból a következőképpen osztályozhatjuk:
- álszerény - amelynek során az előadó úgy közelíti meg a témát, oly nagyra taksálja a szerző művét, hogy két percen belül már ki sem látszik abból a gödörből, amit saját magának ásott, és
- klasszikus - ez a sírbeszédek műfaját is jellemző forma, amikor főleg az előadó érdemeiről esik szó, az író (vagy az elhunyt) csak statisztaként van jelen.

*

Ez lett volna a bevezető, következzék a mai könyvbemutató címe: ÉN és Osvát.
Mielőtt az életrajzomba kezdenék, azelőtt még egyetlen apró kitérő a könyvbemutatók pszichológiájáról: a könyvbemutatókat tulajdonképpen a könyvkiadó rendezi, erre a célra fölbérelt alkalmi munkásokkal, azon titkos céllal, hogy hátha sikerül - végre! - egy olyan bemutatót tartani, amelyről a jelen lévő olvasók puttonyszám hordják haza a könyvkiadó teljes készletét: félévi nyugdíjat, negyedévi zsebpénzt, karkötőt és/vagy jegygyűrűt hátrahagyva.

*

Elnézést, akkor kezdem!
ÉN egy nagyon nehéz természetű pasas vagyok. Első kézből ennyit rólam.
Következzék Osvát Kálmán. Őt nyilván a kortársak jellemzése alapján.
Előbb Ligeti Ernő véleménye: "Osvát agitatorikus tehetség. Lázas, ideges, vibráló, bolond. Szomorú, cinikus, melegszívű. Arisztokrata, esztéta, forradalmár. Habozó, biztos, lírai hévtől ellankadó. Internacionális világpolgár, marosvásárhelyi csökönyös transzilván. Etikus vallástalan, hívő, természettudományos. Magányos, deklasszált, társadalomreformer."
Ezt írta Ligeti Osvátról - az idézetet az előszóból kölcsönöztem.
Ha már szóba került az előszó (Kuti Márta írta) engedjék meg, hogy néhány szóban méltassam: nem felületes és nem túlbeszélt. Arányos. Épp anynyit mond, amennyi szükséges: elmeséli Osvát életét és környezetbe helyezi az írót.
No, de hallgassunk meg egy másik kortársat is. Molter Károly a következőképpen emlékszik Osvát Kálmán lapalapítási akciójára:
"1919 elején, a kínpadra vont magyar lélek hónapjaiban, egy civilbe átöltözni alig tudott, volt háborús főorvos járta velem a várost, majdnem házról házra tolakodtunk a szemüveges úrral, hogy előfizetőket gyűjtsünk egy akkor induló erdélyi revüre. A kérdezősködő, morózus polgároknak, foglalatoskodó háziasszonyoknak azt feleltük, hogy Zord Idő lesz a heti, majd félhavi irodalmi lap címe. "Biza elég zord az idő!" - rázták a fejüket a két házaló felé, és egy unintelligens bankdirektor legyintett a nem éppen nyájas szerkesztőjelöltnek: "Most más dolgok vannak, nem a lapszerkesztés!" Azért Osvát Kálmán megindította lapját, bár Szabó Dezső szózata akkortájt hallatszott ide, hogy "Erdélyt nem lehet betűvel megmenteni". Osvát betűt betűre vetett, és olyan parázs verekedést kezdett a székely fővárosban, annyira elfoglalta a "honfibú" és a valódi szenvedés akkori magyarjait, hogy lapja egy esztendő leforgása alatt szellemi fémjelzést adott jóformán valamennyi munkatársának."
Szakítsuk meg a drága jó Molter Károly szavait és térjünk vissza az előbbi kitételre: "Erdélyt nem lehet betűvel megmenteni."
Nem tudom, milyen hosszú a "hatásos szünet", ezért nem tartok semmiféle szünetet. Azonnal kontrázok, mert szerintem: Erdélyt kizárólag betűvel lehet megmenteni. - Elsősorban az Osvát-félék betűivel. Ligeti Ernő iménti jellemzéséből kimaradt egy aprócska, de nem lényegtelen jelző: Osvát Kálmán írni is tudott. Nem szenvelgő semmiségeket írt, hanem jóféle, indulatos publicisztikát. Kíméletlen gúnnyal bánt el a jellegtelen porszürkével, a kocsonyás középszerrel.
Például, amikor támadni kezdték a Zord Időt, így védte meg a lapot: "Kortesszólamokat ez a lap nem írt zászlójára, az örök emberi ideálokat sem sajátította ki előfizetési felhívásaiban és nem hirdetett naponta harcot döglött oroszlánok ellen. De minden sorával hitvallást tett az Ember mellett, tiszteletet kért a számára és kereste a jogait. Harag és gúny fegyvereseit küldte az emberi méltóság sérelmezői: a kapzsik, az erőszakosak, a tiszteletlenek ellen. Inzultálta a nyíltan jelentkező perfídiát és levetkőztette a pózrongyokkal takarózó tehetségteleneket. Felismerte a durvaságot, ha még sminkelve is volt, és ráismert a becsületre, ha rágalmak tengere borította is el. Ez mulatságnak gyenge, de férfimunka volt."

*

Néhány gondolat erejéig visszatérnék Szabó Dezső imént idézett gondolatához és az 1920-as esztendőhöz, melynek ominózus eseménye a trianoni békediktátum aláírása volt. Nem célom e történelmi eseményt jellemezni, csupán a betű, az írott szó szerepéről mondanék néhány közhelyet.
Az elmúlt nyolcvan év - érdekes módon - egy vitáról szólt, nevezetesen: lehet-e vagy sem? Mármint: Erdélyben kisebbségiként élni? Kós Károly, Paál Árpád meg a többi gondolkodó és alkotó elme már a húszas évek elején kihirdette, sőt kikiáltotta: lehet élni, mert kell élni. Építkezni kell, lapot alapítani kell, írni és olvasni kell, tanulni kell, gyógyítani kell.
Az ásó nyelét nem nézegetni, hanem fogni és forgatni kell.
Makkai Sándor református püspök 1931-ben megírta a Magunk revízióját, amelyben nagyon jó túlélési stratégiát tett közzé, de 1934-ben mégis úgy döntött, hogy elhagyja Erdélyt. 1937-ben jelent meg Nem lehet című írása, amelyben megmagyarázta tettét. A körülötte kialakult vitáról két kötet is megjelent (Nem lehet. Héttorony Kiadó, Bp., 1989; és: Lehet - nem lehet. Mentor Kiadó, Mvhely, 1995) - a vitát képtelenség lezárni, szerintem nem is kell, mert erre a kérdésre nem adható megnyugtató, végleges válasz. A vitatkozó felek pedig írnak, amit írnak, de az igazi választ a tetteikkel adják meg: aki úgy véli, hogy nem lehet Erdélyben kisebbségi sorsban élni, megmaradni és alkotni, az áttelepedik. Mondom, magát a kérdést csak 1937-ben fogalmazta meg Makkai, de az már 1919-től ott bujkált minden erdélyi magyar agyában. Maga Osvát is úgy látta, hogy ostobaság lenne a Tündérkertet elhagyni, helyette inkább lapot kell csinálni, mert igenis: a betű mentheti meg Erdély lakóit.
Osvát egymaga hat lapot alapított, egyiket a másik után. Mindegyik lap rövid életűvé sikeredett, de a szerkesztő konokul kitartott a vesszőparipája mellett. A sorozatos sikertelenségnek természetesen megvolt a magyarázata is, ugyanis a Ligeti Ernő által oly találóan fölsorolt jó tulajdonságok mellett Osvát Kálmánnak volt néhány olyan hibája is, amelyek miatt a lapok rendre elvéreztek.
Ám nemcsak a szerkesztő nehéz természete vezetett a sorozatos bukáshoz, hanem az is, hogy megfeledkezett a szakma egyik fontos szabályáról, miszerint: a publicisztikának csak akkor van értelme, ha közönsége is van. Az axióma fordítva is igaz: közönsége pedig csak akkor van, ha értelme is van. Azaz: ha értelmes. A szöveg is, meg a közönség is.
E szabály titkos hozadéka: állandóan és vég nélkül keresni kell az Olvasó Közönség kegyeit és magasztalni kell őt. Mert a megsértett közönség mihamar útilaput köt a szerkesztő talpára.
Ezt - a szerkesztő számára legszomorúbb - véget kellett megtapasztalnia Osvát Kálmánnak is. Lapjai egymás után buktak el, de ő megszállottan, dühös konoksággal állította talpra és küldte hadba a következőt - megvívni a harcot a közöny, a tespedés, a szellemi restség ellen. Így indult útjára a Zord Idő után az Erdélyi Levelek, majd sorrendben a Kalauz, a Hétfői Levelek, A Fölösleges Ember és végül a Repríz.
Osvát tizenöt éves tartózkodás után, 1925-ben vett búcsút Marosvásárhelytől, előbb Kolozsváron, majd Temesváron és Nagyváradon próbált szerencsét, végül Budapestre költözött. Harcos kedvét azonban Erdélyben hagyta, életművét pedig az utókorra, Marosvásárhely polgáraira testálta. Apáink és nagyapáink, az előttünk járók hagyatékát pedig főbenjáró bűn lenne elprédálni. Az Osvát-hagyaték ápolásával kevés a gond: nem egy romos épületet kell felújítani: vakolatot leverni, drótot és csövet húzni meg cserepet forgatni, nem, dehogy.
Osvát Kálmán hagyatéka nagyon egyszerűen kezelhető, szellemi öröksége könnyen kamatozásra bírható. A módszer közismert és Gutenberg örökbecsű találmánya óta viszonylag olcsó is: csupán ezt a 300 oldalas könyvet kell figyelmesen végigolvasni, mert ami Osvát Kálmánból maradandó érték azt - a szerkesztő és a kiadó jóvoltából - sikerült a könyvborító mögé menteni. Ezt az értéket előcsalogatni és életre kelteni igazán könnyű lesz: csupán el kell olvasni. De - úgy vélem - csodálatos szellemi kalandban lesz részük.
Járjanak örömmel az Osvát által megnyitott úton.
Szívből kívánom!

KUSZÁLIK PÉTER

1 Elhangzott a könyv bemutatóján, a marosvásárhelyi Vártemplom gótikus termében, 2000. jún. 24-én.

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék