Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1993. február, IV. évfolyam, 2. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
A naplóíró Németh László

A naplóíró Németh László
Nem könnyű a naplóíró Németh műveit pontosan körülhatárolni. A személyesség, az alkotói személyiség erőteljes szűrő, alakító szerepe akkor is jelen van, amikor az írás nem a közvetlen önábrázolás eszköze. Az életmű önéletrajzi vonala a regényekben, drámákban, sőt a más írókról írt esszékben is a saját, valóságosan megélt történések és gondolatok műbe emelését jelenti. A poétikai szintre helyezéssel párhuzamosan bizonyos mitikus, önigazoló jelentéssel erősödik ez az önéletírás jelleg. A mű hatalmas beszámolóként, egyetlen élet könyvként tárul elénk.
Ám az életrajzi írásokon belül is a változatok gazdagságát, műfaji öszszetettségét tapasztaljuk. Németh eredetileg valami „irodalmi curriculum vitae”-ben gondolkodott. Az élet és pályatörténet azonban egyszerre vallomás, esszé és goethei értelemben fölfogott fejlődési regény lett. Sem az Ember és szerep, sem a Magam helyett nem tartozik az öregkori memoárok közé, de a fiatal író visszatekintő emlékezése még így is alakít, regényesít. Az életmű-sorozat Homályból homályba címmel közreadott gyűjteménye valójában „középhelyet foglal el – írja Németh – a folyamatos életrajzok, s azok közt a szemelvénygyűjtemények közt, amelyekben a szerkesztő egy író önmagára vonatkozó idézeteiből igyekszik összeállítani élettörténetét”.
A retrospektív életrajzi tanulmányoktól elkülöníthetők az 1938-tól kisebb-nagyobb megszakításokkal írt naplók. Ami az előbbiekben emlék és irodalom (megformált irodalmi alkotás), az a naplókban éppen most alakuló jelen, élet. A pillanatot rögzítő spontaneitás azonban más műfajokba is átcsap. Ott van a Regényírás közben című tanulmányban, az olyan útirajzokban, mint a San Remo-i napló, a Magyarok Romániában, de ott van a Lányaim portréjában, a Levelek a hipertóniáról kortörténetében vagy az Író a föld alatt műhely- és olvasónaplóiban. Miért kapott rá Németh az „egy-két napig nagy szenvedéllyel” vezetett napló írására? „Amikor a helyzet olyan tűrhetetlen volt, egy probléma olyan gyötrő volt, nagynéha egy remény olyan lelket feszítővé vált, hogy az életet nem lehetett folytatni tőle, olyan helyzetben, amelyben más, írásvédelem katarzisát nem ismerő agy rövidzárlatot kap vagy öngyilkos lesz, akkor fogadta el a drámaíró és a naplóíró is a kikerülhetetlen párbajt; az egyik persze az ábrázolás lassú eszközeivel a szemlélet lényébe igyekezett a zsigereiből táplálkozó Anteust emelni, a másik meg a logika, a gondolkodás erejével próbálta megsemmisíteni vagy közömbösíteni. Innen ered a napló kettőssége is: a föltétele egytől egyig mindnek az erős felzaklatottság, s módszere a szinte hideg racionalizmus....”
Németh László utolsó írói korszakában a napló az egyik vezérműfaj. Tudjuk, alkotáspótlók is egyben, mivel a betegség miatt az írói munka egyre gyakrabban válik lehetetlenné. Mindenről beszámol: napi teendőkről, betegségéről, készülő írásokról, olvasmányairól. A napló önvizsgálat, búcsúzás, számvetés, s most is – mint mindig – kalauz munkáihoz. Lehetetlen nem észre venni a betegség, a szellemi hanyatlás kihívására adott dacos választ. „A világ felé szigorúbb pajzs, befele alapos tanulmány, állapotomat meg kell tanulni elrejteni s föltárni egyszerre.” Kevesebb az indulat, a sebzettség, több a megbékélés, a harmónia. Az alkotói pályát meghatározó antagonizmusok, melyekről az életmű egészét megvilágító mondatokat olvashatunk az 1928as Gide-esszében, változatlanul jelen vannak. Állítás és tagadás, heroizmus és kétségbeesés ambivalenciája az idős Németh Lászlót is jellemzi. Ellentétegység ez, mert ami a kettősségekből őt igazán megragadta, az a bennük rejlő egység volt. Németh erről nem azért beszél olyan gyakran, hogy az alkotói egyéniséget dezintegrálja. Jól tudja, az ellentétek nem zárják ki egymást, sőt, feltételezik, hogy ugyanaz a dolog vagy jelenség akkor is úgy teljes, ha magában hordja ellentétét. Igaz, az önstilizációnak tekinthető Colbert-dráma alcíme: „Kétségbeesve halt meg.” Ám a halálvágy és a rezignáció mellett a naplókban is megvan az életösztön megannyi jele. Németh már harmincéves korától az írói elhallgatást emlegeti, de még most, betegen is újabb műveket akar kisajtolni magából.
A vitatársaival kíméletlen Németh önmagával talán még elégedetlenebb és kegyetlenebb. Ha az Ember és szerep, önmaga látványos élveboncolása Vekerdi László találó szavaival egyben „harci riadó”, melyben Don Quijote ellenfelet toboroz, akkor a naplójegyzetekben bírálóihoz hasonló elszántsággal ostorozza önmagát. „Ha elgondolom, mi az oka, hogy én befejezett építmények helyett inkább egy rommezőt hagyok az utókorra, tetőig nem jutott főműveket a szekunder művek ellepő bozótjával; úgy gondolom, elsősorban a szigetelést kell okolnom, a réseket, amelyeken a történelem s a családi élet szökőárja művészi műhelyembe időnként be-becsapott.” Ha a túlzott sötéten látás is íratja ezeket a mondatokat, ám annyi mindenképpen igaz, hogy a homály, a homályban maradás (Németh kedvenc metaforája szerint a szigetre való visszahúzódást, az ideális emberi és alkotói állapot védettségét is jelenti) ritkán adatott meg neki. Egy 1957-es jegyzetben is úgy látja, hogy az ő veszte a „gyűrkőzz János, rohanj János” naivitása volt, „amely csapot-papot otthagyatott velem, ha a történelmi alkalom, a nemzedék hívása vagy a család szorultsága úgy kívánta. (...) Mint valami cserkész, úgy rohantam be a «szép cselekedetbe»...”
Amikor a naplóíró Németh mérleget készít, a pályakezdő fiatalember dilemmáját fogalmazza újra. Íróként – már az Ember és szerepbeli meditáció szerint – azért szenvedett a kelleténél többet, mert két ellentmondó szerepet próbált betölteni. Az egyik az elkiáltóé, aki magányába húzódva szemlélődik, gondolkodik, „s szakadjon ég, föld, elkiáltja, amit igaznak hisz”. A másik a mozgalmi emberé, aki „közösséget akar szervezni, s ha kell, egész, makacs, tehetetlen tábort vonszolni”. A naplóíró újra világosan látja, hogy ez a fiatalon „Roland-komplexumnak” nevezett szerepvállalás olykor elnyomta benne azt is, ami eredendően megvolt, vagy ami lehetett volna. A maga írói esztétikáját is fölülvizsgálja Németh. Az önéletrajzi írások visszatérő mozzanata a kétféle irodalom-modell dilemmájának („esztétai íróság” vagy „herkulesi”, „tájrendező” feladat, nyugat-európai modernség vagy jellegmegőrzés) mély átélése. Németh a hazai irodalom fordulatát már nemigen érzékelhette. Kortárs nyugati írók művei azonban arról győzték meg, hogy az újabb irodalom nem annyira közösségi, mint inkább individuális irányultságú, a nyelvvel, a formastruktúrákkal kísérletező. Németh László Goethéről mondja: „Nincs a világirodalomnak nagyobb kihasználója... élete bekebelezések sorozata.” Így igaz ez Némethre is. Bár a fiatalon oly mohón bekebelezett modernségtől lassacskán elszakadt, a „regénylázadás” (Szerb Antal szava) nagyjaival való ismerkedés nem múlt el nyomtalanul. (Még óvatosan újító regényeiben is fölfedezhetők a nyugati modernektől eltanult eszközök.) Az igény mindvégig megmaradt, s a kései olvasónaplókban ismét megerősödik a világirodalom legújabb teljesítményeiben való tájékozódás vágya.
Németh László legendás túlérzékenységéről, hiper-szenzibilitásáról is más képet ad a napló. A naplóíró Németh nem hiszi magát az abszolút igazság birtokosának. Igaz, már Szabó Lőrinc is úgy jellemezte az Ember és szerepet, hogy az „lelki útmutató labirintisztikus világához”, s a „beteg lelki góc”, a félelemérzet” a belőle kicsapó dac, az embertelen keménység, agresszivitás dogmatizmus dokumentuma. A magyar kritika, sajnos, a mai napig nem tudott megszabadulni az efféle fantomokkal való viaskodástól, az előítéleteken és tájékozatlanságon alapuló besorolásoktól. „A francia forradalom megölte Lavoisier-t, de ettől Lavoisier is nagy lehetett, s a francia forradalom is – ez volt az én álláspontom az engem ért igazságtalanságokkal... szemben.” Régi ellenfelekkel békül ki, s régi tévedéseihez sem ragaszkodik. Nem (vagy legalábbis már nem) hiszi, hogy személyében a nemzet inkarnálódik. A napló éppen nem „az autorizált összkiadás” (Radnóti Sándor) Németh Lászlóját mutatja. (Egyébként a sokak által a hatalommal kötött kompromisszum eredményének tartott életműsorozatnak is előkelő helye lehetne – a szövegcsonkítások miatt – egy delfinológiai vázlatban. Nem is szólva az évtizedekig halogatott kötetekről.)
Németh önéletrajzi műveiben a vallomás fogalmi és morális elemei elnyomják az élet rajzát, eseményeit, s reflexív, esszéisztikus jelleget adnak az írásnak. Az önvizsgálat gyakran csak alkalom a reflexióra, az esszéisztikus meditációra. Németh a naplóban is egy intellektuális telítettséget igénylő műfajváltozatot teremt. Nem hisszük, amit Határ Győző – félreérthető című Irodalomtörténetében mond Németh Lászlóról: „... mindenben impresszionista: ahhoz, hogy filozófusnak fogadjam el, tele van az irodalmár velleitásával, ahhoz, hogy szépírónak fogadjam el, teleaggatja művét a bölcselgés vágyolgásaival.” – Szellemes megfogalmazás, de ellenszenven és nem a művek ismeretén alapul.
A naplók arról beszélnek, hogy írójuk még a nem-lét árnyékában is folyamatosan működteti intellektusát – ha másért nem, a munkába, az írásba kapaszkodásért, „a szellem izmainak karbantartása” érdekében. Gondolataival, magatartásával lehet egyetérteni és vitatkozni. Csak előkelően legyinteni nem lehet – különösen nem a mi időnk riasztó gondolatnélküliségében.
OLASZ SÁNDOR

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék