Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1993. február, IV. évfolyam, 2. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Jánosházy György

Jánosházy György
Barangolás hispán kísértetek közt
Az altamirai bölény
Tizenöt ezredéve már: egy ember,
nem keltibér még, nem gót, nem spanyol,
játékos kedvvel, éber értelemmel
fűerdőkből, mord hegyláncok alól

ide bűvölte, barlangmélyi éjbe,
az áhított vadhúst, az ősbőlényt,
tán szerencsés vadászatot remélve,
vagy csak a törzs tisztelt totemjeként.

Életre kelt az okker és a mangán,
a kőkori festmény a kőfalon,
toporzékol s bőg tompa bika-hangján,

mint hogyha dúlni, ölni volna kedve –
de tűzszeméből ősi fájdalom
s egy halhatatlan művész néz szemedbe.
Cid Valenciában
A nagyra nőtt újváros közepén
még áll a régi, és sötétedéskor
éledezik a sírba tett középkor:
csataménjére ül a kőkemény

bajnok, románcok legendás lovagja,
ki szál karddal országokat lebírt,
szolgált ilyen s olyan királyt, emírt,
és váltogatva, sose válogatva

 
vert muzulmán mórt, keresztény spanyolt,
de élő embernek meg nem hajolt,
s az Éghez csak dicsőségért esengett:
Cid volt, az Úr, kinek nincs párja itt
hispánok közt, és barbárságait
vak áhítattal tiszteli a nemzet.

Elégia a trubadúrokról
Soha nem zsongtak így a húrok
– ily édesen és ily hiába –
a csupa-dal Hispániába’...
Ó, ti gallego trubadúrok:

poros vidéki kastélyokban
provanszál rím s gyöngy portugál szó
úgy muzsikált, ahogy a párzó
galamb búg, forrás habja csobban.

De szépeitek talmi gőgje
beléveszett a múlt időkbe...
Elvástak rég azok a húrok,

ipari völgyek, puszta halmok
földjében porladoz a dalnok...
Nincsenek többé trubadúrok!

Calisto és Melibea
Mire jutottál, kótyagos szerelmes?
Mire jutott szédült Mellbeád?
Mily parlagi végzet zúdult reád?
Mért volt szeretni mindig veszedelmes,

mért ejtnek tőrbe kertek és szobák,
mért van, hogy kapzsi cenkeknek csak üzlet,
ha forró testek hűs szirmon feküsznek,
s hogy a szülők önzők és ostobák?

 
Nem tudja senki, hol, mily ismeretlen
sírban nyugodtok összebújva ketten,
de lám a múló századok előtt

gyepnyoszolyátok képe nem enyész el,
és éjjelente titkos öleléssel
áldoznak néktek árva szeretők.

Toledói noktürn görög festővel
A gőgös gót királyok hova lettek,
és annyi emír, annyi inkvizítor,
hova Roderich válláról a bíbor,
hova a zöld zászlók, a zöld keresztek?

Kőpalástjában szunnyad most a város:
utcáin már ilyenkor nem tolongnak
lármás turisták, egymaga bolyong csak
az álomlátó krétai, talányos

lelkében zordon, megnyúlt képű szentek
és aszkéták szenvednek és merengnek
pompázva izzó, harsány színeikben.

Csend. A nagytemplom mennyekig magasló
oltárától hallszik csak halk panaszszó:
az elűzötteket siratja Isten.

II. Fülöp az Escorialban
Míg élt is, gyáva, fekete kísértet –
bár népek és hitek bakója volt;
díszül vett csak nyápic testére vértet,
s nem csókolt, nem mosolygott, nem dalolt.

A bús, kolostori kőrengetegben
dísztermek dermesztő kriptáin át
csatangol a savószemű, kegyetlen
bigott, ki meggyilkolta önfiát.

 
Most hasztalan szagol, fülel a szélbe:
nincs máglyafüst, sistergő hús miséje,
instanciázó költők sem szavalnak.

Fakó vonásait könnyek zilálják;
siratja szétvert, fényes Armadáját,
a dőre álmot: a világuralmat.

Granadai éjszakák
„El crimen fue en Granada jen su Granada!”
antonio machado
Itt véresebb a gránátalma magja,
cigányszemek fájdalmasabban égnek,
itt gyilkolták meg martalóc pribékek
a költőt, föld és ember őt siratja,

róla susognak kaszidát, románcot
a narancsfák alatt mór képű árnyak,
forró fiestákon emlékére járnak
az arany bőrű lányok buja táncot.

S ha hold süt a név sem jelölte hantra,
felcsendül – a Plejádokból talán?
a Federico fülemüle-hangja,

és megremeg a zsandár éji posztján:
a dombon, az Alhambra udvarán,
felbömböl a tizenkét kőoroszlán.

Madrid védői
(1939. március 28.)
Az alvó utca most be tiszta, csendes –
de csupa hörgés volt, és csupa vér...
jaj, nemcsak zászló kell a győzelemhez,
de pénz és tank és benzin és kenyér –

 
s nekik csupán a bátorság, a hűség
maradt, ódon románcok szülte hit,
hogy harcban a halál is gyönyörűszép,
ha lelked őrzi még eszményeit.

Ott pusztult, eltaposva és kiégve,
a szabadság fészeknyi menedéke,
megült a por a gazdátlan gitáron.

A márciusi csillagmiriád
neonfényében foszló, kusza álom
a madridi utolsó barikád.

La Mancha útjain
A jó Sanchóval nyűvi mindazóta
La Mancha útjait lovon s szamáron,
vendégül látja pockok lakta várrom,
betér bolhás briganti-fogadóba,

donnának tisztel repedtsarkú dajnát,
megvív borostömlővel, birkanyájjal,
bugris borbéllyal, és ha kell, királlyal,
szilaj szélmalmok szenvedik hatalmát:

a széles honban jöttét bízva várják,
hogy mentse a rabot, óvja az árvát –
nem, nem lehet soha megállnia...

Hát kókadozva manchai melegben
csak poroszkálnak új kalandra ketten:
ők a spanyolság, ők Hispánia!

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék