Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1992. december, III. évfolyam, 12. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
HADIKIKÖTŐ

DELEATUR
Az irodalomcsináló esete Tandorival
Jakabffy Tamásnak
Hogy tudd, ki vagyok, elmesélem, miket gondoltam egy novemberi reggelig.
A szerkesztés komoly munka, felelősséggel és személyességgel teljes. Bizonyos szabályok szerint zajlik, mondhatni igen velősen. A legfontosabb, a szerkesztés sine qua nonja, hogy minden fogalom két hasonló jegyet kap, az egyiket a rendszeren belül, a másikat kívül. Parahübrisia, e név nem maradt fenn, de érdemes volna feltámasztani. A modern teóriák egyre-másra arról szólnak, hogy nincsen igazuk... De térjek vissza pszichológiai lefestésemhez. Pusztán saját használatra (mert nagyon csúnya szó) nevezem a szerkesztést irodalomcsinálásnak. Mint ilyen, tehát irodalomcsinálóként fölöttébb előnyös helyzetben vagyok. A szabály teremtette fogalompárok két párhuzamosan futó part mentén sorakoznak, és ezek a párhuzamos partok sohasem találkoznak. Utolérhetetlen és levakarhatatlan vagyok. Azok sem bírnak ártani nekem, akik újdondász lendülettel igyekeznek semleges magatartáshoz ragaszkodni („hogy messzebbre jussunk!”); végül is tehetetlenek. Nem bátorságuk hiányzik, hanem kardjuk.
Egy november reggelig Barbauer Béninek éreztem magam. Ambícióim voltak. Úgy véltem, habár nem textuálisan csinálom az irodalmat, az alkalmazott fogalompárok révén megtehetem, hogy felelősségem és a személyesség attribútumaival és artikulációival hassak rá. Kontextuálisan működöm tehát. Irodalommal tudom jelölni azt is, ami már kivonja magát az irodalomból („ambíciók”), vagy nem csupán kivonja magát, hanem kivonja és fölébe kerekíti.
A kontextualitás jó nekem, hatékonnyá teszi a munkámat. Sikerül egyetlen pontban, egyetlen névvel kimutatnom az eltávolodást attól, ami az értéket kontextuális habitusommal adusítja.
Aztán egy novemberi reggelen belenéztem a tükörbe, és zavartan Gregornak szólítottam magamat. Arcom gyűrött, szemem az éjszakázástól bedagadt, frizurám egy Kisz-titkárba ojtott ádáz önképzőkörösé. Hajnalig olvastam, ebből származtak a bajok. A tömény textualitás betett nekem. Eljárt felettem az olvasó.
Hogy rekonstruálhassad, mi történt, felfedem, mit olvastam.
Tandoriba bonyolódtam bele, merthogy B. kajánul előjött a farbával, miszerint ő megfejtette a rejtélyt, rájött, hogy Tandori magnóra mondja szövegeit, s gépírónőket alkalmaz (ahogy mások metaforákat), mindezt stiláris nyomozásának jelentéseként adta elő, és egyébként is, másként hogyan volna lehetséges: mert vannak a fordítások (Kafka, Musil, Chandler, Salinger, Bierce), aztán a mesekönyvek, a detektívhistóriák (Bejan Tradics felügyelő), versek, verébkönyvek, verebek és koalák, tanulmányok mindenféle újságban, az indigósfestmények (a kiállításról még a TV Híradó is beszámolt), vannak továbbá az etetőutak, a piaci beszerzések, fűgyűjtések, a kártyabajnokságok etc.
Stiláris nyomozás – egy i.cs.-nek ebben is profinak kell lenni! De nem csupán emiatt merültem bele.
Ismernem kell (gondoltam kicsit pánikosan) a Tandori-textus kontextuális ambícióit, föl kell derítenem várható útvonalát, le kell fülelnem szándékait, ki kell lesnem harcmodorát. Itt minden külvilág – bel-külvilág vagy kül-belvilág? Milyen stratégiai funkciót tulajdonítsak pl. az elírásnak?
Az irodalomcsinálás csak akkor mutathatja meg magát, ha művelője belátja textus és kontextus partjait. Ha tévedhetetlenül átinalhat egyik partról a másikra. Azon a novemberi reggelen a bennem lévő i.cs. és a bennem lett olvasó között átléphetetlen árok húzódott Kialakult egyfajta hozzáférhetetlenség, azaz i.cs. már nem tudott ugrálni ide s oda, ki meg be. Differenciált és rétegzett lettem. Amphübiuszként álltam ott.
És i.cs. kezdte értékelni ezt a legyőzhetetlen akadályt, irigyelni a megközelíthetetlenséget, merthogy az ő gyakorlatában mindenhová bele van nyúlva, tudjuk jól, magánszférába, magáncsendbe, magánijedelembe, és nem a hatalom által van belenyúlva, hiszen most vége a hatalomnak, vagy ha nem, akkor azért volt egy kicsi idő, amikor valóban vége volt, de akkor is érezte, hogy bele van nyúlva.
Dekonstruálnia kellett volna, hogy konstruálhasson, de a dekonstruálás szándéka megtört a dekonstruálhatatlan textuson. Nem arról volt szó, hogy nem volt pl. elég képzett, mint olykor másféle szövegek előtt, amikor azért kontextuális bravúrjaival sikerült feladatát megoldania (legfeljebb szűkkeblűséggel vádolták), hanem arról, hogy azon a reggelen textualitás és kontextualitás összegabalyodott. Mint élet és irodalom. Egyetlen süllyedő szigetecskére szorultak a fogalompárok.
Élvezte, ami megesik vele, és ami óriási deleaturjelként távolítja el a térből. Noha inerciálisan tovább működött, és egy fél mondat erejéig megpróbálta textuálisan kivágni magát. De az írás épp annak lehetetlenségét hordozza, hogy bármely szöveget értelmi, tartalmi, tételes vagy tematikus effektusaira redukáljunk. Nem is a lehetetlenségét, mivel rendszerint megtörténik, hanem azt, amit éppúgy nem szokása megtenni, miként nem is tűr el.
Kedvező pillanat a beszédre. Jóllehet i.cs. utolsó sturmja, az a félmondat itt-ott föltűnik még.
LÁNG ZSOLT

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék