Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1992. december, III. évfolyam, 12. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
HADIKIKÖTŐ

Madaras Péter
TÓ és KŐ
Kalap lépeget a kerítésen – bábszínházban ülünk az udvaron –, megáll a kapu felett, eltűnik – pupilla tágul a kulcslyuk sötétjében. Tó belép az udvarra. (Még sohasem fogtunk kezet, óvakodom, azt mondják, döglött halat tart a kezében.)
Fába szorult féreg vagyok, sárga újságok közé préselt, kiszáradt légy, nyálas napraforgóhéj kóbor kutya fülén, horogra száradt csali.
Té is a tóudvaron lakik, egyenesen szálkás, hangja összetűrögetett celofáné.
Ember vagyok a zaj repedéseiben, szúnyog a borostyánkőben, s az ima csak zárba törött kulcs...
Azt mondja, sirályt látott rikácsoló seregély-seregben, egyszer csak kipottyant, és belezuhant egy kád mustba. Összeragadtak a tollai, és olyan lett, mint egy fürösztés utáni angoramacska. Ezt mondja Té, meg még ilyenebbeket is mond. Azt mondja, azért van háború, pontosabban, az emberek azért háborúznak egymással, mert nem háborúznak magukban egyáltalán. Mintha azt mondaná: a tehénnek nincs teje, mert megemészti. Dögunalmas; befordítja trikóját, úgy alszik.
S mégis életszag a levegőben, s az ima most könnyen mozdítható retesz. Egy hét alatt kelt életre minden: a fa, a fű, a szerpentin, a csikó, s most minden úgy pihen, hogy csöndet él, mélyen szuszogva figyel. Kéne nekem ez a hét, hogy te, világ, csöndem légy, és csönd kéne, hogy időd enyém is legyen. Ez a tó most ilyen: szellőn úszó selyeming, érzékelhetetlen illatok lepedője. Itt állok a partján, fák között görbe alumíniumcső, állhatna rajtam felirat: „Mélyvíz csak úszóknak”, vagy „Ha fűre lépsz, fizetsz – ha vízre lépsz, elmerülsz.”
Tének van egy köve, gömbölyű kő, gömbtojás-kő, rajta lila hajszálerezet – úgy beszél róla, mintha drágakő volna, szavai a repedésekről. Ahogy kalapját a fűre dobja, látom, borbélynál járt. Lábfejét 30 fokban kifordítva, félterpeszbe áll – kecskelábú asztalon elhelyezett mellszobor –, mint gerelyvető, hátradől, majd felsőtestét hirtelen előrelendítve elhajítja a követ.
Ujjbegyemben lüktet a körhullám – érzem, hogy csobban. Része vagyok én is a tónak. Testemet egyszerre mossa összes cseppje. Hiába jártam föl s alá a parton. A víz hangjait halottként hordoztam, mint tengeri csiga. Azt hittem, életem egy, és halálom más: átmelegedett tetőről sávokban lecsusszanó nedves hótömeg, mely pocsolyákba, patakokba gyűl a meredek göröngyök vályúiban. Azt hittem, minden egy meredek lejtő, amit egyszer csak képtelen leszek megmászni, vagy tehetetlenül, mint lőtt vad, gurulok vissza lábaihoz. A lábaihoz? És mégis, ím, lehet fekhelyem könnyű bölcső, nem csak nedves vattaalmú fecskendősdoboz. Ma megnyírtak, megfésültek, megborotváltak, illatos szesszel kenték arcomat.
Kabátzsebben szerelmespár keze, megmenekülnek a széthullástól, az egyedüllét félkezűségétől. Ez a csigaház bejárata: a végtelen gyöngyházszerpentin. Csak az enyém is lehet itt minden.
Mostohaapám egyszer talált egy öreg szemüveget. Kézen fogott, és levitt a holtágra. Kövérkés kezébe fogta, és úgy megszorította, hogy a megrepedezett csontkeretből – hüvelyből a bab – kipattantak a vastag lencsék, és a fűbe hulltak. Azt mondta: ezekkel jó lesz kacsázni. Zakóját ágra akasztotta, föltűrte ingét, s a víz fölé hajolva hosszan elröpítette őket. A művelet alatt nyelve alsó ajkán táncolt – ketrecbe zárt róka. A lencsék – emlékszem – landoló repülőként szökdöstek a vízen. Ilyen lencseforma kövek kellenének, ezek többet tudnak a vízről és a repülésről, nem szabad megállnom itt, a számtanfeladat közepén. Indulnom kell: kőről kőre vitetem magam, megtanulom nyelvüket, s kilesem a víznek titkait, kifürkészem cseppnyelvét a tónak, hogy szólhassak a tavirózsa szirmaihoz is. Első utam a tengerhez vezet, a parti hullámok mozsarában csiszolódott kövekért, majd megfordulok volt-folyók medrében, bazaltszirtek, kőhalmok lábánál, s csiszolom magam is, míg teljes nem lesz köveim készlete.
Té elutazott, hetek óta most látom először: nehéz zsákokat cipel be kocsijából. Megtudtam: köveket hozott, mindenféle lapos követ. Gyufásskatulyához és lapos orvosságosdobozhoz mérhetőket. Reggelente kiáll a partra és kacsázik, trikóban van és vászoncipőben. Nem tudom, mit akar – új sporttal kísérletezik?
Veseszínű kő, tüdőszínű kő, epeszínű kő, sirályszínű kő, barackszínű kő, foltos lapos kő, indiánló-kő, paszulytarka kő, egérszürke kő..., hogy csúsznak a vízen, ellenállva a gravitációnak, a merülésnek, a hold vonzásának: harmincat is lépnek, százat is lépnek, átmennek a vízen – iskolából hazaszökdelő kislányok. Belefúródnak a túlsó part iszapjába, ez a rövid cuppanás lesz utolsó földi hangjuk. Csak tudni kell dobni őket, idejük sincs benedvesedni, hangjuk sincs a csobbanáshoz. Lapos kövek.
Té hetek óta kacsázik. Naponta egy zsák kővel gyakorol. Már nem is beszélnek róla. Csak a gyermekek és az öregasszonyok. Lefogyott, ráncos, mint összegyűrt papír. Megkérdezném, mi van vele. Este, hogy ne lássanak, de nem érek rá.
Kitanultam a víz titkait, megismertem a köveket, megtanítottam őket járni a vízen, átsiklani a tavon. S ha most érintem, zsibbadnak ujjaim, karom megmerevedik, mintha darazsak járnák – ha mozdulok, belém fúródik fullánkjuk. Lecsoszogok a tóhoz, és nem bírom fölemelni a követ. Szellőn úszó selyeming a tó, szerelmesem szellőn levő sálja – hogy nem érinthetem; hogy nem fontos már sem életem, sem halálom – fekhelyem sem. Mintha a terüljasztalkába szögeket vertem volna.
És a felismerés ékezetei lövedékként zuhantak a mindent átaraszoló tudást hangsúlyozni.
Nem dobhatok már követ a tóba. Nem értem be a puszta csobbanással, azzal, ahogy a kő átadja magát a tónak. Többet akartam: megszerezni a titkokat, s mögöttem most már szétzúzva hever: miszlikre tört pohár; kerék alatt szétfröccsent alma; üszkös fáival s tollaiban égő madaraival az erdő.

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék