Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1992. november, III. évfolyam, 11. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Zalán Tibor

FÓRUM
Pontos idő?
„Szanálásra ítélt könyv ez – akárcsak helyzetei, helyszínei és figurái is” – írja vallomásában a Pontos idő* című Forrás-kötet szerzője, Medgyesi Emese. Definiálása pedig arra az 1989 előtti sok évtizedes kilátástalanságra utal, amelynek baljóslatú atmoszférája és töredezett segélykiáltásai csak egy kontextuális viszonyhálózat rendszerén belül érvényesek. Metaforákhoz nem folyamodhatott segítségért a szerző, hiszen könyve nem verseskönyv, s korábbi munkáit ismervén, arra is rájöhetünk, hogy a Medgyesi-próza kerete, nyelve, világa: az epikum. A világkonstruáló szándék tehát soha nem fogódzkodik mögöttes tartalmakba; az van, ami szemmel látható, kézzel kitapintható, messzi az elvonatkoztatástól, az ész vezérelve a látvány.
Nem különös hát, ha egy olyan világban, amely felöleli ugyan a lényeges dolgokat, de jelentőséget nem tulajdonítva nekik, a háttérbe szorítja a valós információkat, a keretek – a történés támpillérei – töltődnek fel elsődleges tartalmakkal.
Ha tehát – miként a könyv szerzője – magam is definícióra törekszem, azt állíthatom, hogy Medgyesi Emese novelláiban döntő szerephez jut a helyzet. Az a váz, amelyre – mint a mesében – fölfűzhető a bevehető vagy akár bevehetetlen oldaljáratok, elágazások sora. Mi történik? A pontos idő a szerző számára a külső történések akár kronometrálható, lineáris folyamatszerűséget követő, diktált (!) ideje. A környezeté tehát, amely velünk vagy nélkülünk ugyan, de elnyeri, kiteljesíti jelentését anélkül, hogy az átélő vagy a legtöbb esetben erőszakot elszenvedő szubjektum belső ideje egészet alkotóan hozzáadódna. A Patkányosdi című novella, amely a pedagógia, a nevelhetőség kérdésével foglalkozik, bizonyos rítusok átadását kísérli meg tolmácsolni kíméletlen módon. Egy olyan világ törvényeit ábrázolja szándéka szerint, amelyben nagyon is helyénvaló viszonyok uralkodnak, a gond csupán ott van, hogy a nevelők a maguk brutális és perverz hajlamait örökítik át tanítványaikra. A nevelhetőség problematikája igen fontos kérdéskör Medgyesi Emese novellisztikájában...
(Ezzel kapcsolatos emlékeim között igen számottevő helyet foglal el az, amelyben a részeg marxista pedagógiatanár a nevelés fogalmáról beszél, miközben – ha jól figyelsz, látható! – könnyedén a terem felsikált padlójára vizel. A történet tragikuma azonban véleményem szerint nem itt „kulminál”. Akadt diák, aki szünetben a táblatörlő szivaccsal fel is törölte, feleim! Akadt diák – ismétlem –, aki feltörölte.)
A Matyorka densz című Medgyesi novella egyik szereplője már a nevelhetetlen szubjektum. Az, aki saját szülei munkahelyét, ősei nyughelyét zúzza tönkre, csupán a saját feladatára figyelve, amely nem egyéb, mint a pusztítás parancsa, az „új világ” építése, az eljövendő buldózer-tankok ideje. Hasonló felépítésű a címadó novella is. Egy régi városkép, egy óratorony és egy évszázadok óta pontos – vagy épp pontatlan, mert a külvilág méltatlan erre – időt jelző óraszerkezet temetődik el a feltörekvő zsivajban, a tömeg s az irányított építkezés és reflektorfény konok aktivitás-szférájában. Az órásmester segédje azonban már megsejt valamit az értékek helytelen mutációjából. „– Jöjjön haza!” – biztatja végül mesterét, kitartva mellette. S a közös mesterség elsajátításának vágyával, az értékrombolás látványának riadt figyelmével, tekintetében hangjában biztatja:”– Tudja maga, hány óra?... Tudja maga, hány óra?”
Az olvasatok sorjázhatók volnának.
Ami a pontos időt illeti azonban – talán az én hibám –, kétirányú hiányérzetemre utalnék. Szőcs Géza óta irodalmunkban a pontos idő fogalma többféle konnotációval terhes. A „pontos” jelző a helyi és a „szívbéli” időre utal elsősorban, amely a külső idő ellenében az épp aktuális eseményektől és a körülményektől függetlenül megteremti a maga öntörvényű és otthonos hatáskörét. Másrészt, nem hinném, hogy a hosszú és valóban keserves évtizedek alatt mindannyiunk számára ne létezett volna egy soha nem kronometrálható belső idő. Nem a szívekben viruló tavaszra gondolok. Hanem azokra az oldaljáratokra, fülkékre, folyosókra, elrejtett enteriőrökre, amelyek olykor láthatatlanul bár, de bizony, járhatók voltak.
KISGYÖRGY RÉKA
* Kriterion Könyvkiadó. Bukarest, 1992.
 

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék