Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 2000. augusztus-szeptember, XI. évfolyam, 8-9. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Király Kinga Júlia

Natúr-szonáta

hommage à August Strindberg

SZEREPLŐK

WALTER ROSSAU, lelkész
AMELIE, a felesége
RUDI, szobafiú
IDEGEN

Történik egy hotelszobában, az 1880-as években.

1. JELENET

Vidéki ízlés szerint berendezett hotelszoba. A színpad nem túl nagy, nem is túl mély. Éppen csak akkora, hogy két ember zavartalanul megférjen egymás mellett néhány napos pihenése során. A hotelszobák megszokott, nyomasztó környezete: a jobb oldali falon óriási tükör, vele átellenben kandalló, előtte hintaszék, amelyre megsárgult csipkét terítettek. Ezenkívül egy ágy, egy szekreter és egy ruhásszekrény van a szobában. Az ajtó a jobb oldali kulisszákhoz vezet, a bal oldali falon, alig távolabb a kandallótól az egyetlen ablak, amelyet ugyanabból a sárga csipkéből készült függöny fed. A szobában nagyon gyér világítás. Amelie a hintaszékben ül szórakozottan, kezében egy fényképpel.
Feláll, leengedi a fényképet, a tükörhöz megy, és a haját kezdi igazgatni.
AMELIE (szórakozottan, mint aki észre sem veszi, hogy Walter éppen őt nézi) Valahányszor ránézek, elsírom magam. Nem csak azért, mert csúnya... Mindig emelt fővel jár, mintha észre sem venné a saját rútságát.
WALTER (a szekreter fiókjában keresgél, de Amelie minden szavára figyel. Úgy kérdez rá mindenre, mint aki első ízben hall női hangot) Tehát nem azért, mert csúnya. Akkor miért?
AMELIE (idegesen) Tudom is én. Talán nincs akkor... Talán fogalmam sincs, miért kell bőgnöm, ha ránézek.
WALTER Van valami, Amelie drágám, amiről tudnom kellene?
AMELIE (hozzásimul, játékos csókot cuppant az orra hegyére) Walter, te minden semmiségben a véget sejted. Mikor fogod fel végre, hogy amiért nem tudok mindenre válaszolni, éppúgy szeretlek, mint az esküvőnk napján. Igazán. Hidd el nekem.
WALTER Ha legalább magadnak tudnál válaszolni... (Sóhajt, egy cigarettát vesz ki tárcájából, de nem gyújtja meg, csak eljátszogat vele.)
AMELIE De nem tudok. Ha tudnám, elmondanám neked is. Furcsa vagy, Walter! Évek óta a feleséged vagyok, és még mindig bizalmatlankodsz velem. Semmi sem fáj annyira, mint a szüntelen hitetlenkedés. (Elsétál az ágyig, leül, de nem találja a helyét, felugrik, visszamegy a tükörhöz, és végigsimít a hasán) Még azt sem hitted el, hogy szerelemből mentem hozzád. (Felkacag) Pedig te is csúnyának tűntél az elején, Walter. Idegesítően csúnyának. Akkoriban óriásinak láttam a füledet, és valahányszor kacsázva ellejtettél a Szőnyeggyár előtt, én és a nővéreim összekuncogtunk mögötted. (Lányosan vihogni kezd) Lássuk csak... járjál úgy, mint régen! Igen.
WALTER (bosszúsan eldobja a szétmorzsolt cigarettát, az ágyra ül, és a cipőjével babrál) Azt hittem, Amelie, régem elfelejtetted azokat az őrült napokat. Ha sejtettem volna, hogy te a Szőnyeggyár ablakából leselkedsz utánam, arrafelé sem megyek...
AMELIE Ugyan, Walter... ez akkor is gyerekség lett volna, hát még most.
WALTER Nem számít. Minden, amit akkoriban tudtam a világról... Eh, untatlak... Csak annyit akarok mondani, hogy a tánciskolában figyeltem fel rád először.
AMELIE (visszahőköl) Hogyan, Walter? Ezt eddig nem mondtad. Végig abban a tudatban éltem, hogy rám vártál. Végig.
WALTER Nem akartam mondani, nehogy elriasszalak. De fontos ez?
AMELIE (nyomatékosan) Igenis fontos, Walter. Az állandó kiruccanásaid vidékre, az alamizsnák a külvárosban, beteglátogatások (Kapkod levegő után), most... minden, de minden egyszeriben hazugságnak tűnik... Ha jól meggondolom, egész házasságunk egy nevetséges hazugságra épült...
WALTER Úgy, ahogy mondod, Amelie. Nevetséges. Miért lenne hazugság, ha...
AMELIE (közbevág) Nehogy ismét belekezdj a csip-csup összetákolt Bibliamagyarázatokba! Eddig vagyok velük..., de veled is, kedvesem. Ahogy hazudsz a híveknek...
WALTER Ez azért túlzás.
AMELIE Ahogyan a híveidnek istenről prédikálsz... aki, szerinted nem is létezik. Mert, ha létezne, már régen anya lehetnék. Méghogy "isten alakú űr" ... Mit tudsz te, Walter Rossau?
WALTER Amelie, azt hittem, régen lezárult ez a fejezet az...
AMELIE (őrjöngve) Hát azért nincs gyerekünk! ... Mert nem hiszel a gyerekekben sem... mert, mert az emberek is terhedre vannak... Értem... most már értem is - hit nélkül tényleg könnyű hazudni.
WALTER (hozzálép, megszorítja a karját, és a fogai közt szűri a szavakat) Hagyd abba, Amelie. Nem hiányzik, hogy mindenki felfigyeljen ránk. Tudtom szerint azért cipeltél ide, hogy pihenjünk...
AMELIE Nem érdekelsz, Walter... Azt akarom, hogy még ma visszamenjünk!
WALTER (meglendíti a karját, mint aki ütni készül. Visszahőköl, majd erőltetett nyugalommal) Miért kényszeríted ki belőlem ezt a hangnemet, Amelie édes? Most az egyszer nem tűrök ellentmondást. Itt maradunk. Punktum.
(Amelie ezalatt hüppög. Sírást színlel, és kislányosan összekucorodik)
AMELIE Csak annyit akarok én is, hogy ne legyen több beteglátogatás, alamizsna. Csak egy kis nyugalmat. És szeretném, ha te is ezt akarnád... Ezért jöttünk ide.
(Amelie továbbra is hüppög nyilvánvaló, hogy bocsánatkérésre vár)
WALTER Figyelj, Amelie, megteszek mindent, hogy jó kedvedben lássalak... Figyelj, édes, igazán nem tehetek róla, hogy nincs gyerekünk...
AMELIE De igenis... te tehetsz róla... Világos, hogy csakis egyedül te tehetsz róla...
WALTER (kirobbanó hévvel) Hát, ha már itt tartunk: miért nem ment el egy orvoshoz, kedves "NEBÁNTSVIRÁG asszonyság"? Miért? A kutya mindenségit a sértett fejednek!
AMELIE (kitör belőle a sírás) Ezt még senki sem mondta nekem... én még ilyet... (A földhöz csapja magát, és öklével a padlót veri)... te azt hiszed, hogy én..., hogy én nem... (Egyre keservesebben sír)
WALTER (odalép, megsimogatja a fejét, tanácstalanul térdel mellette) Bocsáss meg, Amelie drága... Gyere (Magához vonja a nő fejét), gyere, ülj mellém. Gyere, meséld el nekem...
Közben csengetnek. Walter feláll, és az ajtóhoz megy. Rudi, a szobafiú lép be.
RUDI Bocsánat, méltóságos uram, parancsol valamit?
WALTER (hanyagul, közben ki akarja tuszkolni az ajtón. Rudi nem tágít. A lábát az ajtóréshez szorítja. Walter végül is enged) Most meg mit állsz itt? Mondtam már, hogy semmire nincs szükségünk.
RUDI Igenis, méltóságos uram... A szomszéd szoba... khm-khm... a szomszéd szobából kérik, hogy egy kicsit csendesebben, ha lehet. Egy... egy izé, egy úr üzeni.
WALTER Hát akkor mért nem ezzel kezded? A feleségem kissé feszült idegállapotban érkezett. No, de semmi gond. Elsimítunk mindent. Megmondhatod az úrnak. Most már tényleg elmehetsz.
RUDI Értettem, mélt...
WALTER Tiszteletes úr, édes fiam. Tiszteletes úr...
A fiú elmegy. Amelie letörli könnyeit, és Walter karjába veti magát.
AMELIE Hát akkor járjál úgy, mint régen, Walter! Kacsázz egy kicsit. Csak egy nagyon kicsit, jó?
WALTER Igen, Amelie.
Kifordított lábfejekkel, előredöntött törzzsel végiglejt párszor a szobán. Amelie tapsol és sikít, akár egy kisgyerek.
AMELIE Még... még...
WALTER Igen, Amelie... Igen... (Boldogan néz a nőre, a karjait is széttárja, most már olyan, mint egy pingvin, csak járkál fel-alá a szobában, gyorsan, egyre gyorsabban. Ahogy növeli lépteinek az ütemét, úgy halkul Amelie kacagása, fokozatosan megy át ugyanabba a hisztérikus jajveszékelésbe.)


2. JELENET

Walter az ágyon ül. Térdén papírok. Dolgozik valamin. A szoba tele virágokkal. A világítás félig homályban hagyja a szobát. Csak az ágyra és a környékére esik némi fény. A férfi időnként feláll, az ablakhoz megy. Egyre idegesebben járkál a szobában.
WALTER Hol lehet?... Hol lehet?... Nem kellett volna egyedül elengednem... Sötétedik... Miért is nem mentem vele... Amelie drágám, csak ne legyen semmi bajod.
Csengetnek. Walter elsiet az ablaktól.
WALTER (színlelt nyugalommal) Igen. Tessék.
A csengő tovább berreg. Walter felpattan az ágyról, és az ajtóhoz rohan. Egy kalapos férfi jelenik meg a szobában.
IDEGEN (leveszi a kalapját, méltóságteljesen áll, végigmustrálja a szobát) Ön Walter Rossau, enkhuizeni tiszteletes? (Választ sem várva) A feleségét elütötte egy lovas kocsi. Ne ijedjen meg, egy ficammal megúszta. Az idegei, az idegei azonban igencsak megsínylették a balesetet.
WALTER (mostanáig feszülten hallgatott) Hol van most Amelie... Uramisten... Válaszoljon...
IDEGEN Jelenleg az én házamban van (Rövid töprengés után), Uram, ez így nem mehet tovább... Tudnia kell, hogy Amelie...
WALTER (a szekreterhez rohan, és a gyógyszeres dobozból pirulákat vesz elő, kettőt le is nyel belőlük) Kérem, ne folytassa... Azt hiszem, tudom, miről beszél... régóta sejtem. Esküvőnk napjától... Ön ugyebár...
IDEGEN Igen, Amelie családjának egy régi barátja vagyok. Sajnos, annak idején tisztázatlan ügyek miatt el kellett tűnnöm Párizsból... Valószínűleg hallott az esetről: az a bizonyos levélügy... Fiatalkori hevesség... mindenki azt hitte, meghaltam... míg egyszer felbukkantam abban a faluban, ahol maga is lelkész, fogalmam sem volt, hogy maguk ott laknak...
WALTER Hagyja abba, ne magyarázkodjon nekem... menjen el, menjen el... Ne is folytassa...
IDEGEN Kérem, hallgasson meg. Nem hivatkozhatom felebaráti kötelességeire, amint hallom, kényszerzubbony manapság a papi talár... Nem ítélem el. Nem áll jogomban... Házastársi érzelmeire azonban nyugodtan hivatkozhatom, nem? Maga szereti Amelie-t, nem igaz?
WALTER Honnan is tudhatná?... Honnan is tudhatná ezt maga? (Feláll, az asztalra csap, mindent leseper róla.)
IDEGEN (higgadtan válaszol) Arra sem kérhetem ugyebár, hogy mérsékelje magát... Hiszen természetesen, még gügyögni is Amelie-től tanult, és közben észre sem vette, hogyan lett olyanná, amilyennek a felesége megálmodta. (Szünetet tart, cigarettát vesz elő, komótosan rágyújt) Kegyetlen leszek mindhármunk érdekében. Figyeljen jól, hallgasson végig és... könyörgöm, ne vágjon a szavamba. (Megfogja Waltert, a tükörhöz viszi) Nézzen e tükörbe, Walter. Figyelje meg jól a vonásait... Azok a kétségbeesett, reményvesztett vonalak az orra tövében, a bajusz formája, a szarkalábak a szeme körül... Markáns, meggyötört egyéniségre vallanak... Most nézze az enyémet! (Walter le akarja hajtani a fejét, de az idegen megragadja tarkójától, és mereven tartja) Figyeli? Amelie hét éven át formálta a vonásait, éjszakánként előtte állt a modell... a fáradt, elcsigázott arc, amilyennek utoljára látott Párizsban... És most egy kész szobor áll előttem. Alapjában nem is hasonlt rám ez az arc... Mégis... (Megfogja Walter kezét, és az ujjait végigvezeti arcának ráncain, gödröcskéin)
WALTER (megsemmisülve áll) Menjen el... legyen olyan kegyes és menjen el...
IDEGEN Jó, megteszem, amit kér. Hanem, ha azt gondolja, hogy lemondok Amelie-ről, téved. Óriásit téved. Nos, mi a szándéka?
WALTER Menjen el, hagyjon magamra... menjen el, kérem.
IDEGEN Ha azt gondolja, hogy öngyilkossági kísérlettel visszaszerzi nejét, téved. Megint csak téved, Walter Rossau. Mostantól fogva senki sem veszi komolyan magát. Az öngyilkosság éppoly kevéssé borzasztó, mint az a tény, hogy valakinek meg sem fordul a fejében. Egyáltalán nem borzaszt el bennünket az öngyilkosság. Senkit sem borzaszt el. Vésse be: ugyanaz, a kettő egy és ugyanaz. Borzasztóvá akkor válik, amikor egyfolytában bejelentik, egyebet sem tesznek, csak bejelentik. Az a feszültség, amelyet a jelölt rákényszerít a környezetére. "Megteszi, vagy nem, vigyázzak rá, vagy ne. Uramisten!" Szörnyűség. Ocsmány szörnyűség. Aztán csak hallja valakitől, hogy szép csendesen megpihent. A halál lehető legnemesebb fajtáját választva ki magának. És nem holmi felületes dolgok miatt, Walter. Egész egyszerűen azért, mert ráébredtek, hogy az életben semminek nincsen értelme. De maga még alacsonyan áll. Magát a jött-ment dolgok az égbe repítik, aztán vissza onnan. Gondolkodása akár egy csúszómászóé... Maga egy hüllő, aki körbekússza az istenét, ahogy az elvárja magától, aztán rásziszeg...
Maga csak odáig jutott el, hogy a saját betegségéből, kétségbeeséséből éljen. Ezt az állapotát kényszeríti rá a világra, hogy aztán feszültségben tartsa és zsarolja... Maga csak egyet tud, és azt kiskorától hordozza legbelül..., hogy létezik ERKÖLCS... Ezt használja ki maga alaposan... de túlél mindenkit, mindenkit... Így állnak a dolgok, Walter.
(Visszaveszi kalapját, lassan távozik, az ajtó nyitva marad, bejön Rudi.)
WALTER (ingerülten) Fiam, segíts összecsomagolni, elutazunk.
RUDI És a kedves felesége, tiszteletes úr?
WALTER Ne törődj vele, egyébként szólíts méltóságos úrnak..


Korszakok

SZEREPLŐK

EINSTEIN, a Gépezet idolja, később BOB DYLAN, a szerepkör ugyanaz
GÁSPÁR, MENYHÁRT, BOLDIZSÁR, napkeleti bölcsek, akiknek mindegy,
hogy ki lészen, csak megváltást hozzon ajándékaikért
HANG, amelynek feltétel nélkül mindenki engedelmeskedik
RAPEK, Einstein segédje, ő az, akinek kötelessége végighallgatni mesterét
AZ UDVARTARTÁS A VIASZTESTŐRSÉG, akik valahányszor úgy érzik, szükség van rájuk, húsvér emberekké válnak


1. JELENET

Szűk és sötét szoba, a négy sarkában egy-egy viaszbábu áll. A szoba közepén egy felmosóvödör, valamivel hátrább egy üres íróasztal. Az asztal mögött egy ember formájú alakzat ül. Ameddig nem lesz teljes a fény, nem látunk egyebet, csak sziluettet. Ezért az alakzat is leginkább a sarokban állókra hasonlít. Az ülő bábut zsákkal vonták be. Amikor elkezdődik a játék, a zsákot lehúzza magáról de nem fos. tudni megszabadulni. Úgyhogy, vállára terítve játssza el a neki kijelölt szerepet.
Kékes-lidérces fény kezdi megvilágítani a szobát. Hangkulisszaként képzeljük el a lehető legidegesítőbb csikorgó-nyekergő gépzenét. A zsákos ember görcsösen próbál megszabadulni zsákjától, a fejét valahogy kiszabadítja, de a hozzáragadt darócot sehogy nem tudja letépni magáról. A gépzene egyre erősödik. Az arcát felfedő ember Einstein. Jön-megy, vonaglik, dühös, mindez a színpad előterében játszódik, tehát a kékes fény még inkább kiemeli amúgy is síri vonásait. Maszkja fehér.

HANG (recsegő, parancsoló hangnem mindvégig) Leülni, Einstein! Leülni! Dolgozni! írni! Nem gyerekeskedni! Számolni! Aztán enni, fogat mosni és aludni!
EINSTEIN (abbahagyja a járkálást, csorog róla a veríték) Igenis. Leülök, dolgozom, írok, szántolok, eszem, fogat mosok és alszom. Rapek! Azonnal gyere ide! Nem gyerekeskedem! Nem hallod, Rapek?
RAPEK (belép kényszerzubbonyban, fogával a ruha vállát rágja, lassan kiszabadítja az egyik kezét, álmosan) Mi az? Mi történt?
EINSTEIN Hány óra, Rapek?
RAPEK Este. Este. Nyáron este fél tizenegykor... már a vécén van, mesterem. (Elnyom egy ásítást)
EINSTEIN Nem tudok aludni. Nem vagyok éhes. Nem kell vécézni, semmi sem kell. Égnek áll a hajam, Rapek.
RAPEK Az jó, az nagyon jó. Hiszen így szeretik látni.
EINSTEIN De ma magától is égnek áll a hajam, Rapek. Apropos. Elfogyott a hajlakk. (Szünetet tart, körbejárja az üres íróasztalt, és úgy tesz, mint aki takarít, iratcsomókat szed össze) A vécéket megtisztogattad? Holnap... (A falhoz megy, megnézi a nem létező naptárt) holnap, úgy látom, senki nem jön. Akkor elmész, és hozol nekem hajlakkot. Holnapután úgylehet szükségem lesz rá.
RAPEK Igenis. A vécék tiszták... A szart elszállították...
HANG Einstein, maga őrült. Feküdjön le, aludja ki magát. Nagy nap előtt áll. Meglepetés. Szép álmokat, Einstein!
EINSTEIN Hallod? Hallod, mit mond? Összetöröm, összetöröm, szétverem... (Tombolni kezd, berohan a színpad legmélyére, és csapkodni kezdi a falat, hirtelen a halántékához kap) A fejem...
A sarokban álló őrség megmozdul, és ütemes léptekkel elindul Einstein felé.
Rapek időben észreveszi, mesteréhez rohan és csitítgatni kezdi. Az őrség
megáll, figyel egy darabig aztán visszalép, és ismét viaszbábuként állnak a
sarokban.
RAPEK Most minek aggodalmaskodni, mester? Ha szétveri, kap másikat helyette. Hajlakk, tehát hajlakk... (Fütyörészve kifele indul) Jó éjt, Einstein!
Sötét van. A hang horkol. Tudjuk, hogy a hang mert a hangnem parancsoló. Einstein mocorog a zsákjában. Hirtelen felugrik.
EINSTEIN Megvan, megvan... (Suttogva) Rapek, Rapek, gyere ide azonnal!
RAPEK (megjelenik, kócos) Már megint mi baj?
EINSTEIN Szarnom kell. Hozz egy füzetet és egy ceruzát! Végre nekem is szarnom kell.
RAPEK Mester, hiszen ez nagyszerű! Akkor most meglesz... megszületik. (Ünnepélyesen, a közönség felé fordulva) Hölgyeim és uraim! Önök történelmi pillanatokat élnek át. A fogva tartott mester végre kinyögi magából a relativitás elméletét. Háromszoros "Éljen"-t kérek! Az udvartartás a nézőtér első két sorát foglalja el.
UDVARTARTÁS Éljen! Éljen! Éljen!
Einstein ezalatt hajladozik, integet a közönségnek, csókot int.
RAPEK Köszönjük, leülhettek. (Kivesz a kényszerzubbonya alól egy füzetet és egy ceruzát, diadalittasan kivonul, magával hurcolva a hajlongó mestert.)


2. JELENET

Ugyanaz a szoba, a négy sarokban a viaszbábukkal. Csak most teljes világosság. Az asztalon papírok és a falakon grafiti feliratok: E = m x c2. Einstein az íróasztalnál üldögél, a fejét fogja, de nem mozog. Rapek mellette áll, fölé hajolva. Mindkettejük az első jelenetbeli öltözéket viseli. Kimerevített tabló, ameddig le nem jár a gépzene.
EINSTEIN Hát megvolnánk. Ez itt történelem, Rapek. Ragyogó történelem. Köszönök mindent.
RAPEK Ugyan, mester... tegezhetem?
EINSTEIN Hát hogyne, hogyne tegezhetnél, fiacskám. Egy utolsó látogatás. (Váratlanul felugrik, a hangja reszket) A vécék tiszták, ugye? Csak azért, tudod, mert mára meglepetést ígértek. Ha meglepetés, akkor látogatók. Ha pedig látogatók, akkor sok szar. Hiszen ezt te is tudod. Imádom. Mind beszarnak. És ez annak a jele, hogy ők is imádnak engem. Vagy legalább félnek tőlem. Az egyetemen én is így voltam a tanárokkal, édes Rapek. Csak megszólaltak, én máris futottam a vécére... csúfoltak is érte eleget. De ennek jő ideje vége. Mikor is történt meg utoljára veled?
RAPEK Már nem tudom. Régen. De nem a félelem volt az oka.
EINSTEIN Hanem mi, Rapek? Meg tudnád mondani?
RAPEK (zavarban van, sóhajtozik) Azt hiszem, a csodálat volt. Igen, ebben egészen biztos vagyok. Mert én nem szartam be a tanáraimtól. Ezért rúgtak ki az egyetemről. Ezt még nem tudja. Mindenki azt gondolta, politikai balfogás, de nem. Egész egyszerűen nem voltam hajlandó beszarni. Pedig, amire én odakerültem, kötelező volt. "Eh, nyaljátok ki!", gondoltam, és mindig sikerült visszatartanom.
EINSTEIN Te egy hős vagy, fiacskám. Ha megérjük, hogy kiszabadulunk, megígérem, hogy megtartlak magam mellett.
RAPEK Köszönöm, mester. Én... én nagyon szeretlek... nem tudom, mit mondjak... köszönöm.
EINSTEIN (zavarban van ő is, hirtelen elkapja Rapeket és megcsókolja) Hát csak várjuk ki a végét.
HANG Einstein, úgy hallottuk, elkészült. Jöhet hát a meglepetés. Nos, ajándékot kap. A vécéket, gondolom, megtisztították. Három másodperc: három, kettő, egy. Ajtó!
A mostanáig nem látható ajtó kinyílik, belép három felcicomázott idegen.
GÁSPÁR, MENYHÁRT, BOLDIZSÁR (kórusban)
Adj' isten fizikusunk!
Három király mi vagyunk.
(Előrelép az egyik, kezében jókora kartondoboz, izeg-mozog, zavarban van)
Menyhárt király a nevem,
Segítsen winchesterem.
(A második is előrelép, kivesz köpenye zsebéből egy kisebb csomagot, viselkedése akár az előbbié)
Gáspár volnék, afféle
földi király személye.
Csillagvizsgálóm segéljen
és a csillagoknak fénye.
(A harmadik nagyon bátortalanul körültekint, tipeg néhány lépést, dadogva megszólal)
Én... én vvvagyokk a Boldizsár,
aki ssszzzerrreccsen király.
(Sírni kezd, belezavarodik a szövegébe, tanácstalanul néz a másik kettőre, eszébe jut, hogy nem vette elő az ajándékot, keresni kezdi, a többiek állnak, majd Gáspár félrelöki, kiszed köpenyéből egy egészen kis csomagot)
Őfelsége dadogós, mert szerecsen, ajándéka:
bifokális szemüveg, s a kereten:
"A néger föld hódol neked, idegen."
Mindhárman idegesek, egymásra tekintgetnek. Einstein komoly arccal nézi őket, de nem szólal meg. Rapek sem tudja, mihez kezdjen. Néhány pillanatig kínos csend van. A királyok tipegnek, zavarukat sehogy sem tudják leplezni. Einstein egyre magabiztosabban figyeli őket. Int Rapeknek, az hozzásiet, a mester súg valamit a fülébe, mire a fiú röhögni kezd.
RAPEK Köszönjük, hogy eljöttetek. Látogatásotok, mmm, hogy is mondjam, meglepett. Mi nem tudunk ilyen szépen beszélni, azazhogy nem is akarunk... Ha gondoljátok, a vécéket megtisztogattuk. A kedvetekért. (Hátranéz Einsteinra, az inti, hogy már késő. Rapek folytatja) De ahogy elnézlek benneteket, már késő.
Boldizsár hüppögni kezd. A másik kettő a tarkójára vág, erre a hüppögésből zokogás lesz. Bekapcsol a hangszóró, és a már ismert gépzenét kezdi játszani. A királyok tébolyodottan állnak, előbb elkezdik egymást bökdösni, végül verekednek. Einstein és Rapek csak néznek, nevetnek. Rapek tapsol egyet, mire a testőrség megelevenedik, ritmikus lépésekkel jönnek előre, egy beépített ajtón pelenkákat szednek elő, és kihurcolják a habzó szájú királyokat.
A két férfi összeölelkezik, és úgy állnak egy ideig.
HANG Einstein, maga barom! Mi az ördögöt csinált már megint? Vegye tudomásul, hogy felfüggesztettük. És tudja mit? Hogy még jobb legyen, áthelyezzük egy új szakmába. (A hang távolodni kezd, de hallatszik, amint még mormog) Ezt a marhát... kezdheti elölről a karrierjét. Marha!
A testőrség végszóra jön be, szutykosak, izzadtak. Az egyik elveszi a felmosóvedret, és a tartalmát ráönti Einsteinre. Néhány pillanatig sötét van. Mire világosság lesz, teljesen új közeg jelenik meg. Olyan, mint egy széteső művészlak. Einstein egy rozzant székben ül, kezében egy ütött-kopott gitárral. Rapek rajongva térdel mellette. A szoba négy sarkában ismét ott áll a viasztestőrség. A gépzene helyett azonban érces rock and roll akkordok
csendülnek fel.
BOB Elfogyott a vodkánk, Rapek.
RAPEK Hozzak egy üveggel? (Szünet, látja, hogy Bob nem válaszol) Akkor hozok, jó? Holnapra úgyis látogatóink jönnek.

"A rózsaszínű párduc"
Játék

Kis szoba. A falak rózsaszínűek. A padló sakktábla, A szoba sarkában feldöntött ember nagyságú sakkfigurák. Számuk nem teljes. Egy óriási kéz benyúl időnként, és mint a lottóhúzás során, belekavar a figurák köz. Majd sorra kiveszi őket. Nem marad más, csak a két királynő. Fokozatosan kiviláglik a fekete-fehér koronája és a fehér-fekete koronája. Egymással szemben állnak, ki-ki a maga helyén. Egész játszma alatt el sem mozdultak onnan. Méltóságteljesen nézik egymást. Feszengnek, de egyik sem mer megszólalni. A Fehér erőt gyűjt, hirtelen belevág.

FEHÉR KIRÁLYNŐ Felvettem a régi ruhámat. Nagyon ritkán veszek fehér ruhát. Olyankor ünnep van. És nagyon ritkán van ünnep. Ehhez mit szólsz?
FEKETE KIRÁLYNŐ Szeretem a fehér ruhákat. Azt hiszem, mindannyian így vagyunk a fehérrel.
FEHÉR KIRÁLYNŐ És az ünneppel?
FEKETE KIRÁLYNŐ Az ünneppel is. Pedig nincsenek.
FEHÉR KIRÁLYNŐ Amikor fehér ruhát öltök, ünnep van. Ezt mindenki tudja.
FEKETE KIRÁLYNŐ És mindenki tiszteletben tartja.
FEHÉR KIRÁLYNŐ Ne gúnyolj!
FEKETE KIRÁLYNŐ Nem én. Mit gondolsz, miért járok mindig feketében?
FEHÉR KIRÁLYNŐ Mert nincsenek. Ünnepek.
FEKETE KIRÁLYNŐ Mind feketék. Ez nem szín. A fehér sem. Miért nem jársz rózsaszínben?
FEHÉR KIRÁLYNŐ Mert szín. Hétköznapi. Minden szín. Amikor kislány voltam, kétszer viseltem fehéret. Elsőáldozáskor adták rám először. (Szünet)
FEKETE KIRÁLYNŐ Másodszor?
FEHÉR KIRÁLYNŐ Másodszor? Nem is gondolnád: amikor szerelmes voltam. De akkor én magam bújtam fehérbe.
FEKETE KIRÁLYNŐ A Fehér Királyba?
FEHÉR KIRÁLYNŐ Nem. A Színek Királyába.
FEKETE KIRÁLYNŐ Nem ismerem. Ki az?
FEHÉR KIRÁLYNŐ Szakálla vörös. Csokrot nyújtott át a réten. Hatalmas állvány előtt állt. A szomszédban lakott. Forróság volt mindenütt. Kiégett tájak, amerre a szem ellát. Sistergett a búzamező. Szenes varjak károgtak, felforrósodott testem nem is viselt el mást, csak a fehéret. Az emberek is megbomlottak. Azon a nyáron minden családnak volt egy halottja. Nem csoda, hogy tüzet fogtunk. Ennyi.
FEKETE KIRÁLYNŐ Ennyi?
FEHÉR KIRÁLYNŐ Többre nem emlékszem. A szerelmünkre nem is emlékszem. Értsd meg, az igaz dolgokra nem lehet emlékezni. Még pillanatokra sem. Éppen azért, hogy ne ismétlődjenek. Megmaradjanak egyszerieknek. Hogy ne ismételd őket tudatosan.
FEKETE KIRÁLYNŐ Nem szoktuk őket ismételni.
FEHÉR KIRÁLYNŐ Nem. És ez így van rendjén. Meddig várjunk még?
FEKETE KIRÁLYNŐ Nem tudom. Már elegem van. Mi maradtunk. Ezek az élénk falak. És a kockás padló. Akár egy komédiában.
FEHÉR KIRÁLYNŐ Csináljunk puccsot. (Szünet, a Fekete nem válaszol) Most mi van? Nem tetszik az ötlet?
FEKETE KIRÁLYNŐ Fogjunk össze?
FEHÉR KIRÁLYNŐ Nem. Csináljunk puccsot!
FEKETE KIRÁLYNŐ A Színek Királya ellen?
FEHÉR KIRÁLYNŐ Az meg ki?
FEKETE KIRÁLYNŐ Az előbb mondtad...
FEHÉR KIRÁLYNŐ (idegesen közbevág) Mondtam már, hogy nem emlékszem. (Kis ideig szünet. A Fekete már ott téblábol a Fehér körül, de nem tudja, hogyan szólítsa meg) Most mit állsz itt? Még nem kötöttünk szövetséget.
FEKETE KIRÁLYNŐ Tényleg nem emlékszel semmire?
FEHÉR KIRÁLYNŐ Mire kellene emlékezni?
FEKETE KIRÁLYNŐ Hát arra, amit az elébb mondtál.
FEHÉR KIRÁLYNŐ Mit mondtam?
FEKETE KIRÁLYNŐ (kitörő örömmel) Tehát egy fontos pillanat? Ilyen még nem volt?
FEHÉR KIRÁLYNŐ Megőrülök. Micsoda hőség. Ilyen még nem volt.
FEKETE KIRÁLYNŐ Akkor sem?
FEHÉR KIRÁLYNŐ Mikor?
FEKETE KIRÁLYNŐ Hát azon a nyáron.
FEHÉR KIRÁLYNŐ Szinte minden nyáron forróság van. Hogy emlékeznék éppen arra a nyárra, amiről te beszélsz?
FEKETE KIRÁLYNŐ Szándékosan felejtesz. Nehogy megismételd a dolgokat.
FEHÉR KIRÁLYNŐ Én nem. Különben miről beszélsz?
FEKETE KIRÁLYNŐ Hagyjuk abba, jó? Nem fogok szövetséget kötni, hogy minden történelemkönyv erről írjon, és te ne emlékezzél rám.
FEHÉR KIRÁLYNŐ Ez más. Ha minden erről ír, akkor ne is kössünk szövetséget.
FEKETE KIRÁLYNŐ Te tényleg mindent meggondolsz, mielőtt cselekednél?
FEHÉR KIRÁLYNŐ Nem mindig. Azóta igen. Mert félek a hétköznapi dolgoktól.
FEKETE KIRÁLYNŐ És özvegységedet mégis a hétköznapiság fogja össze.
FEHÉR KIRÁLYNŐ A falakra gondolsz? Mert ha igen, nagyot tévedtél. Ezek mind külsőségek. Ezekre nem is érdemes visszaemlékezni.
FEKETE KIRÁLYNŐ (nagyot nyerít) És mégis, egész hátralevő életedben erre emlékszel. Ezekre az undorító, testszínű falakra. (Rövid szünet) Ha találkoznál vele, újrakezdenéd?
FEHÉR KIRÁLYNŐ Legfeljebb elkezdenénk. Nem volt köztünk semmi.
FEKETE KIRÁLYNŐ Ezek szerint minden, amire nem emlékszel, pontosabban nem akarsz emlékezni, csak süket fantáziálás.
FEHÉR KIRÁLYNŐ Te mondod.
FEKETE KIRÁLYNŐ Mert nem tudok rajtad eligazodni.
FEHÉR KIRÁLYNŐ Na, szépen állnánk, mondhatom. Te mindent és mindenkit meg akarsz ismerni? És meddig, mondd? Hol van az a pont, amikor megunsz valamit? Én mindent unok. Egy kis idő után.
FEKETE KIRÁLYNŐ Magadat is?
FEHÉR KIRÁLYNŐ Hát persze.
FEKETE KIRÁLYNŐ Úgy értem, nem unatkozol, hanem teljesen unod magad. Mármint az arcod, a gondolataidat.
FEHÉR KIRÁLYNŐ Miért? Te nem?
FEKETE KIRÁLYNŐ Mit nem?
FEHÉR KIRÁLYNŐ Milyen buta vagy. Nyilván sikeres nő voltál.
FEKETE KIRÁLYNŐ És még most is az lennék. Különben sem vagyok buta. Csak nem tudok sokáig koncentrálni. Semmire sem tudok sokáig figyelni. Magamra sem.
FEHÉR KIRÁLYNŐ Legalább nem vagy önző. Ezért szeretlek. Ha mindketen azok volnánk...
FEKETE KIRÁLYNŐ Hogy én milyen buta vagyok! Ha unatkoznál, nyilván sakkoznál velem.
FEHÉR KIRÁLYNŐ Veled igen. De mivel?
FEKETE KIRÁLYNŐ Hát azzal a színes fantáziáddal.
FEHÉR KIRÁLYNŐ Az én fantáziám csak akkor színes, ahogy te mondod, amikor rólam van szó.
FEKETE KIRÁLYNŐ És most nem?
FEHÉR KIRÁLYNŐ Nem, mert most te akarsz sakkozni. Én pedig nem akarok.
FEKETE KIRÁLYNŐ Én nem mondtam, hogy akarok sakkozni. Én csak azt mondtam, hogy ha netán unatkoznánk, játszhatnánk egy partit. És a Rózsaszínű Párduc ellenére, a fantáziád segítségével ez a parti bármikor elkezdődhet. Ezt akartam mondani. De ezek szerint nem ezt mondtam, ha te nem így értetted.
FEHÉR KIRÁLYNŐ Jól van, na. Látom, a logikád rendben. Az özvegységed ellenére.
FEKETE KIRÁLYNŐ Miért? Azt hiszed, az urammal együtt azt is elvette tőlem?
FEHÉR KIRÁLYNŐ Hát még elveheti. Ha sokat ülünk ebben a fülledt szobában.
FEKETE KIRÁLYNŐ Van egyáltalán szellőzőnyílás?
FEHÉR KIRÁLYNŐ Ha meg akart volna ölni, már megtette volna, gondolom. Egy végzetes játszma vége.
FEKETE KIRÁLYNŐ Szerintem így is végzetes volt.
FEHÉR KIRÁLYNŐ Ugyan, hányan özvegyültek meg, és nem haltak bele.
FEKETE KIRÁLYNŐ Én viszont hallottam olyan esetről, amikor elmentek. Rövidesen a férjük után.
FEHÉR KIRÁLYNŐ Sem a jelenlegi törvények, sem a szerelmed nem olyan kegyetlen, hogy így történhetett volna.
FEKETE KIRÁLYNŐ Ez, mondjuk, igaz. (Szünet) Te belemennél?
FEHÉR KIRÁLYNŐ Mibe?
FEKETE KIRÁLYNŐ Mindig belevágsz a mondanivalómba.
FEHÉR KIRÁLYNŐ Amíg ki nem mondod, csak gondolod. Egyébként az élelmeseké a világ.
FEKETE KIRÁLYNŐ Szóval, azt akartam kérdezni, hogy osztoznál-e velem?
FEHÉR KIRÁLYNŐ De miben, jó asszony? Miben?
FEKETE KIRÁLYNŐ Ha már minden férfi elment, tudnád-e őt velem együtt szeretni?
FEHÉR KIRÁLYNŐ Igen, azt hiszem.
FEKETE KIRÁLYNŐ Na, hát erre voltam kíváncsi.
FEHÉR KIRÁLYNŐ De miért éppen őt, édesem?
FEKETE KIRÁLYNŐ Van más?
FEHÉR KIRÁLYNŐ Pont most nincs. De nem hiszem, hogy pont most akarsz szerelmeskedni vele.
FEKETE KIRÁLYNŐ Nem most. Csak szoktatom magam a gondolathoz.
FEHÉR KIRÁLYNŐ Szívedet a csendhez...
FEKETE KIRÁLYNŐ Tessék?
FEHÉR KIRÁLYNŐ Ezt is mondta. A Színek Királya. Annyi mindent mondott.
FEKETE KIRÁLYNŐ Ez hogy jutott eszedbe?
FEHÉR KIRÁLYNŐ Mert már nincs miért félni. Az emlékezéstől.
FEKETE KIRÁLYNŐ Vége?
FEHÉR KIRÁLYNŐ Nem ilyen kegyes a vég. Meglátod.
Benyúl a kéz. Fenyegetően int. A két királynő hanyatt-homlok menekül a sarokba. Egy pályán vannak.
FEHÉR KIRÁLYNŐ És ezen akarsz osztozni?
FEKETE KIRÁLYNŐ Miért? Hát nem aranyos? Úgy unom a puhány férfiakat.
FEHÉR KIRÁLYNŐ Biztos vagy benne, hogy egyáltalán férfi?
FEKETE KIRÁLYNŐ Miért, te nem láttad?
FEHÉR KIRÁLYNŐ Nem én. Soha.
FEKETE KIRÁLYNŐ A tévében sem?
FEHÉR KIRÁLYNŐ Pont a tévében? Nem, nem láttam.
FEKETE KIRÁLYNŐ Te nem nézel tévét?
FEHÉR KIRÁLYNŐ Nem, soha.
FEKETE KIRÁLYNŐ Hát mindig vigyorog. Néha kajánul, máskor unottan. Értett hozzá, aki kitalálta.
FEHÉR KIRÁLYNŐ Gondoltam.
FEKETE KIRÁLYNŐ Mit?
FEHÉR KIRÁLYNŐ Hogy az égadta világon semmi nem lesz magától.
FEKETE KIRÁLYNŐ Erre rájöhettél volna akkor is, amikor kitaláltad azt a hülye szerelmet.
FEHÉR KIRÁLYNŐ Az nem volt hülye szerelem. Az nem hülye szerelem.
FEKETE KIRÁLYNŐ De nem jött létre magától. Ki kellett találd, hogy legyen. Mint utána azt a sok kuszaságot a felejtésről és az igazi dolgokról.
FEHÉR KIRÁLYNŐ Nem igaz!
FEKETE KIRÁLYNŐ Ez az első gyerekes felcsattanásod. Hát mégis van benned valami?
FEHÉR KIRÁLYNŐ (visszanyeri nyugalmát) Mindenkiben van valami.
FEKETE KIRÁLYNŐ Én a gyerekre gondolok. Aki benned van. Bennem is van. Akkor nincs vége.
FEHÉR KIRÁLYNŐ (ismét felcsattan) De igenis, vége van.
FEKETE KIRÁLYNŐ És még toporzékol is a lelkem. Vissza az ártatlansághoz. Embrionális állapot. (Tévébemondót utánozva) Kedves nézők, a Párduc évében vagyunk, teljes Napfogyatkozás előtti napon, amikor a Vénusz kilépett minden más bolygó házából. A Nagy Pán Páholyában érdekes kísérletet végeztek két életben maradt királynőn. Jelenleg mindkettő összezsugorodott állapotban, szőrzet nélkül található a Páholy Kísérleti Inkubátorában. Mindketten köldöküket nézik, és annak gügyögnek, semmire nem emlékeznek. Özvegységük küszöbén hozták ide őket, ehhez képest, kedves nézőim, a kísérlet is, ők is igencsak előrehaladott állapotban vannak. Mondhatni, a kísérlet sikerült. Gratulálunk az emberfeletti munkához, minthogy azt a Nagy Pán megbízásából, a Rózsaszínű Párduc irányításával végezte megannyi Gorgó, Hüdra és Khimaira. További fejleményekkel a késő esti krónikában jelentkezünk, amikor is a remények szerint, már szétválasztódik a kétkét petesejt és spermium.
FEHÉR KIRÁLYNŐ Ezt jól kifundáltad...
FEKETE KIRÁLYNŐ Pszt, figyelj csak. (A szoba elsötétül. A négy falon mozivászon jelenik meg, és hallani a vetítőgép zúgását. A vásznon Régi Híradók Csemegéjeként feltüntetve két kisded fehér, illetve fekete pelenkában, játszadozik, gügyörészik egy rózsaszínű szobában. Fekete-fehér kockás padlón csücsülnek. Hirtelen robajjal omlik össze a mennyezet, és egy zsinóron engednek le egy tálcát. Közelít a kamera, majd felülnézetből, csigázó mozdulatokkal ereszkedik alá a megrakott tálcához. Ekkor már a két csecsemőt is látni a képben. Azok meg nézik a tálcát. Felsír a fehér pelenkás. Majd felüvölt a fekete pelenkás is.)
FEHÉR KIRÁLYNŐ Ezek mi vagyunk?
FEKETE KIRÁLYNŐ Nem tudom. A tárcán az egy szobor?
FEHÉR KIRÁLYNŐ Nem tudom. (Közelebb kúszik a képhez) Ast hisem, ő azs, a Sínek Kijája.
FEKETE KIRÁLYNŐ (ő is közelebb mászik) Nem igazs. Ő a Józsasínű Pájduc. (A filmen látható két kisded hozzálát a vacsorához. Hirtelen robajjal beszakad a valóságos mennyezet, és zsinóron megérkezik a két királynő vacsorája. Azok meg eszeveszetten felzabálják a Színek Királyát vagy a Rózsaszínű Párducot, hasra fekszenek, és egyik a másik hátát csapkodva, segítik egymást, hogy kiböfögjék a rossz útra tévedt morzsákat. Ismét sírás. Ezúttal a filmen és a szobában is. Majd sötétség. Végül semmi. Csak a vásznon bolházik a meghibásodott film, mivel nagyon régi. Apró pontocskák vízszintesen és hullámzó vonalak függőlegesen.)

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék