Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1992. augusztus, III. évfolyam, 8. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Szepesi Attila

Szepesi Attila
Zsoltár az idők végéről
Isten kioltja a zengést
virágokban és sugarakban,
lehalkítja a szél zúgást, esőverést,
réten a színek harsogását,
lombokban a kristály varázslatot,
vizekben a hemzsegés ígéretét,
tavaszi szárnyak farsangját a levegőégben.
Csupa kék, csupa zöld, veres és aranysárga
a múló szimfónia, a belülről felhangzó igézet,
a mindig megújuló sugallat,
mielőtt szavakká kipendül
már fénylik, mosolyog, mérettelen és sugárzón
a semmiből fakadó teljesség,
az egyetlen átváltozás, az ezertükrű időé, ahogy
csápokká, szárnyakká, arcokká testesül,
borzongásból rügyekké,
porból zenévé, avarból ragyogássá,
pikkelyekből pezsdül tücsök-cirippé,
gyümölcsoltó fuvallattá, szempárok ámulásán
fülemüle-zsoltárrá fakad a berekben,
orfikus szavakká, síp- és dobzengéssé a pusztaságon.
Most elbúcsúzik az évszakok köre,
aláperegnek a tollak, a szirmok, a nyárfa
ezüst ejtőernyői a koranyári verőfényben,
rovarcsápok tétova percegése, szent jánosbogárkák
bujdosó fényszilánkjai, fecskecsivit és varjúkárogás,
hajnali antennám a rigófütty, virágléptű szélben
völgyek és meredélyek mindig magukból-újulása.

 
Isten veletek, mondanám,
de pontosabb a szó így: Isten nincs veletek,
nincs velünk többé, elhagyta egykor fénylő birodalmát,
e méltatlan bolygót,
kiköltözött a szélből, virágfakadásból,
porzókból és bibékből,
elfutó vadvizekből.
Méltatlanok voltunk az ígéretre,
a testünkben folytatódó csodára,
a varázslatra, hogy arcunk megsokszorozódik
vágyban és ölelésben, visszaámul a teremtőre,
kiválik és elkeveredik, miközben egyívású
kővel és vízzel, fűszállal, kígyóval, pillangóval
egytestvér, maga is préda és ragadozó.
Nincs sugallat többé, csak suttogás,
se álomi révülés, csak józan lamentálás,
csitrilány első sikolya helyett a hús ígérete,
kimérve öl, mell, tompor igény és rendelés szerint:
a nagy kókler-mutatvány: urnák és zászlók,
bankok, mészárszékek és szeméttelepek,
gazdátlan ember nyájak és kongó vezényszavak.

Az ember utáni éjszakában
autótemetők és reklámfény-zuhatagok,
égő olajkutak és viaduktok az elmúlás felett;
hová futnak az acél-szauruszok, nem tudja senki,
hová a szárnyas robotok a légen át, nem kérdi senki,
nincs álom, ábránd, cél, ítélet,
csak ünneptelen túlélés, ürítés és töltekezés.
Marad a kopár kopogás, a zenétlen zengés,
szerteszórva évszakok üledéke,
csörömpölő hadak fekete-mágusok nikkel-szörnyeivel,
holott a tájak mérgezettek,
fölösleges a tülekvés, a hánytorgás, a csörtetés,
a sakál-rikácsolás az elérhetetlen földért,
a birtoklás vágya, mikor már birtok nincsen.
 
Se édenkert, se pálmás part, se biztos rév,
se kardos angyal.
hiába iránytű, ima és jósige,
hiába a csillaglátók pusmogása,
kristálynézők habókos lázbeszéde,
közgazdászok és augurok kufár magakeltetése hiába,
közel az idők vége.
Nincs érvényes hang, csak kiművelt makogás,
talmi prófétálás, akarnok eszelősség,
koldusok és látnokok gajdolása
visszhangtalan, és a befelé-nyíló tükörfolyosón
gyűlik a szorongás, a rettenet,
az álomi végtelenben a sértett sóvárgás,
mert nem nyílnak meg a vizek többé léptünk előtt.

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék