Palocsay Zsigmond
Tavaszi triptichon
Pokolsárban
Hihi, Bagoly! – megferedtem!
Borvízkútnál heveredtem
a pusmogó POKOLSÁRBA
– – – –csuda ír a lábfájásra
Te dicsérted – magasztaltad;
kevés híján benn’ ragadtam
Jegeces még az’ dagonya;
de a Szellő ott má’ hordja
háromféle barka porát
– meg a Vadboroszlán szagát
E’ mind jó hír! – kikeleti
– – – – Tündérünket emlegeti
Ha ott meglát – fülig sárba’ –
Héricset nyit kacagása.
Így kap kedvet Pinty és Erdő!
– újzöldet hajt minden Fenyő.
Ébresztő
Pusmog, szuszog A POKOLSÁR;
(valaki a sás mögött áll!).
Káka széleng – hajlong, bólint:
dús bugája fejbekólint– – – – –
Ne, te! – úritökön dobolsz?!
Megsúghatnád: mivel okolsz.
Ott egy béka! – őt böködjed!
Fenyves Urát ne püföljed.
 
Mocsár mocskát, bűzét állom;
ellőtt bokám itt kúrálom;
mert nem telik patikára:
csontforrasztó pirulára.
– – – Ez a legjobb! Ne siránkozz!
Fordulj hátra! Be ne sározz!
Szervusz, Sógor! Hihi, Koma!
Így még nem nevettem soha.
– – – Hallom, Tündér: Erdőm Kincse;
kacagásod rázza-költse
földben is a mélyenalvót;
csak te gyújthatsz ÉLŐLANGOT!
Múló fájás
– –Mit szólsz, Suholy*, a bokámhoz?!
Leszokott a pislogásról
csánkom táján minden fájás;
most má’ jólesik a járás!
Gyógyul, Nagyúr! Sokat lohadt!
Kegyelmed dús árnyként lovan
síkon – rönkhöpörcsös hágón;
nem biceg már három lábon.
Négy nyomot hagy az agyagon,
meg a lucskos-pocskos havon.
Itt a tavasz! Éleszt langya!
ÉLŐLANG a Tündér hangja!
– – Engem kacagott a sárban.
Ottkapott a dagonyában.
Lenn, má’ vígan vannak sokan;
csöpp patakunk bőgve rohan.
Mit hord?! Hólevet, szemetet.
Csutakolja a lelkemet.
Hullik – elhágy téli bundám;
szellősebb lesz nyári gúnyám.
* Suholy: Uhu (legnagyobb fajú fülesbagoly)