Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1991. december, II. évfolyam, 12. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Híreink

Híreink
November 3–8. között Bécsben rendezték meg az 56. PEN világtalálkozót. Szerkesztőségünkből ott volt Markó Béla, Gálfalvi György, Kovács András Ferenc és Láng Zsolt. A hivatalos rendezvényeket követően, november 10-én, Szépfalusi Istvánnak, a bécsi Bornemisza Társaság elnökének kezdeményezésére megtartották a magyar írók gálaestjét, ahol több mint ötven felszólalás hangzott el a PEN világtalálkozóval megegyező témakörben: A szabadság új dimenziói, az irodalom mint diagnózis és terápia.

November 16-án a Látó színpadon Bertók László, Cseres Tibor, Mészöly Miklós, Kis Pintér Imre, Szakolczay Lajos és Varga Lajos Márton – a Kortárs és köre – találkozott a közönséggel. Bevezetőt mondott Markó Béla. Közreműködött Gáspárik Attila és Nagy István színművész.

November 22–24. között Kolozsváron a Korunk Stúdió szervezésében, a Soros Alapítvány támogatásával a kortárs magyar irodalomról tartottak eszmecserét a filológia kar termeiben. A rendezvény előadói a magyarországi JAK (József Attila Kör) tagjai voltak. A műsorban a magyar mellett angol és francia nyelvű előadások is helyet kaptak. Szerkesztőségünket Kovács András Ferenc és Láng Zsolt képviselte.
E SZÁMUNK SZERZŐI:
Ábrahám János (Kolozsvár) Asztalos Ildikó (Kolozsvár) Baász Imre Bogdán László (Sepsiszentgyörgy) Egyed Péter (Kolozsvár) Gábor Ferenc (Nagyszalonta) Gál Sándor (Kassa) Gellért Sándor Jakabffy Tamás (Kolozsvár) Jónás Csaba (Szeged) Kányádi Sándor (Kolozsvár) Kovács András Ferenc (Marosvásárhely) Lakatos István (Budapest) Lőrincz József (Székelyudvarhely) Méliusz József (Bukarest) Nagy Pál (Marosvásárhely) • Nemess László (Marosvásárhely) Carl de Nys (Párizs) Rainer Maria Rilke • Sebestyén Mihály (Marosvásárhely) Petre Stoica (Bukarest) Szőcs István (Kolozsvár) Varga Gábor (Nagyvárad) Visky András (Kolozsvár)

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék