Látó
Szépirodalmi folyóirat

    folyóiratok   » Látó - szépirodalmi folyóirat
  szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 1991. szeptember, II. évfolyam, 9. szám »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
IRODALOM ÉS ISKOLA

IRODALOM ÉS ISKOLA
Olvassuk együtt
Kölcsey Ferenc: Hymnus
A magyar nép zivataros századaiból
Isten, áldd meg a magyart
Jókedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!

Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.

Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad tőrök sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.

Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villámidat
Dörgő fellegedben,

 
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.

Hányszor zengett ajkain
Ozman vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!

Bújt az üldözött, s felé
Kard nyúlt barlangjában,
Szerte nézett s nem lelé
Honját a hazában.
Bércre hág és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábalnál,
S lángtenger fölette.

Vár állott, most kőhalom,
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virúl
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!

Szánd meg Isten a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!

Cseke, 1823. jan. 22.
 
Kölcsey 1815 áprilisában költözött Csekére, ebbe a puszta, magányos faluba Szatmárnak „végső szélein”, mely semmi vonzót nem kínált számára, rossz előérzeteket annál inkább: „A gondatlan vidámság szép kora visszahozhatatlan repült el, s félő, nehogy Werthert kelljen követnünk, s Homért elvetve lelkünk Ossiánnak bús képeiben süllyedjen el” – írja a huszonöt éves ifjú férfi. Bús képek helyett egyelőre ábrándokat festeget: be jó volna, ha csak egy órányi járásra laknának a kedvenc íróbarátok: Kazinczy, Döbrentei s a pajkosságnak két mestere, Horvát és Vitkovics. Akkor tündérország lehetne Cseke. A Tisza gyakori árvizei napokra, hetekre elzárták a külvilágtól a falut, s az áradások után megmaradt a sár. E sártenger közepén, távol barátoktól, íróktól, nyomdáktól, könyvesboltoktól száműzöttként élte le életét. Volt olyan év, hogy nem ment ki a saját udvaráról. De Kölcsey kora egyik legműveltebb embere, aki a Halotti Beszédtől kezdve a magyar irodalomnak szinte minden sorát olvasta és kijegyzetelte. Szintúgy a magyar- és világtörténelem tanulmányozása kedvelt elfoglaltsága volt diákkora óta. Ő az első magyar, aki az új század új tudományán, a történetfilozófián töpreng, s keserű tanulságot von le belőle: „lesz idő, mikor a nép, melyben a reformátorok születtek, mikor a nép melyben a királyölők születtek, úgy enyész el, mint Babilon és Athéna; s egy új generáció ismét ezer évig fog küzdeni, hogy a mostaninak minden tökéletességeit és tökéletlenségeit, virtusát és hibáit, tudományát és tudatlanságát új meg új színek alatt magának megszerezze...”
„Emberi szép tett” – így nevezte egyik versében azt, amire mindig vágyott, amire csekei magánya stúdiumaival készült, s amit a sors hosszas sanyargatás után végül is megadott neki: a megyeháza, majd az országgyűlés termében. Ilyen „emberi szép tett” a Hymnus megírása is 1823. január 22-én.
A költő osztálya, a magyar nemesség busás hasznot húzott a napóleoni háborúk élelmiszerkonjunktúrájából. Ám 1815 után hirtelen gazdasági pangás állt be. A gabona, a hús, a gyapjú ára harmadára, negyedére esett vissza. A magyar nemesség a húszas évekig némán tűrte a szentszövetségi reakció nyomását. Ekkor azonban az olaszországi és görögországi szabadságmozgalmak hatására a Szentszövetség rendszere megingott, és végre a magyar nemesség is elégedetlenkedni kezd a Habsburg-kormány alkotmánysértő intézkedései miatt. Ez a megyei nemesi ellenállás 1823-ban érte el tetőpontját. Ez fordította az Etelka-szerelem reménytelenségében vergődő Vörösmartyt is a közösség problémái felé, és ekkor kezdi írni a Zalán futását.
A himnusz ősi előázsiai és mediterrán műfaj, kezdettől kísérője volt a kereszténységnek is. Szent Ágoston szerint „a himnusz Isten dicsérete énekben”. Ennek ellenére születtek himnuszok a Szűzanya, majd később a szentek tiszteletére is. Luther és a többi reformátor a zsoltárok normájához közelítette a műfajt. A vallásos műfaj a 19. században haldoklott. Ekkor született, mint egyik továbbélési lehetősége a nemzeti himnusz. Azok a versek, amelyeket ma a „nemzeti himnusz” gyűjtőfogalomba szorítunk tulajdonképpen csak abban hasonlítanak, hogy a nemzeti köztudat később himnuszként szentesítette őket, műfajilag azonban több csoportra bomlanak. Csekély részük az, amely himnusznak nevezhető, a szó szoros műfaji értelmében is. Kölcseyé, a magyar nemzeti himnusz, amely Szenczi Molnár Alberten keresztül bensőséges viszonyban áll a zsoltárokkal, igazi himnusz, annak könyörgő fajtájából. Ám például a francia Marseillaise, a lengyel Nincs még veszve Lengyelország vagy újabban a román nemzeti himnuszi rangra emelt Deşteaptă-te române! tulajdonképpen indulók, a történelmi okadatolás helyett történelmi feladatra buzdítanak.
A Kölcsey-vers alcíme: „A magyar nép zivataros századaiból”. Ez elsősorban a cenzúrának szólt. A Szobránci dal címét is a cenzúra miatt kellet Zrínyi dalára változtatnia, mintha a versben nem a maga koráról, hanem a Zrínyiéről lenne szó. Ez a múltba helyezkedés kedvelt megoldása volt Kölcseynek, s itt különösen hatásos, hisz a Hymnusban valóban benne van dióhéjban az egész magyar történelem, valóban a 16.–17. század vallásos gyökerű nemzeti bűntudata szólal meg, és így az Istenhez fordulás is a legtermészetesebb benne.
A vers valóságos szintézise a régi magyar költői motívumoknak. A kezdő és záró szakasz keret: ima, fohász, könyörgés Istenhez a sokat szenvedett, balsors üldözte magyar nép jövőjéért. Kölcsey az egész nemzet nevében fordul Istenhez. Költeménye talán ezért válhatott az egész magyarság nemzeti énekévé, meg talán azért is, hogy a jobb sorsért való könyörgés ma is aktuális, a magyarság megpróbáltatásai a nemzeti tragédiák sorozata Kölcsey után is folytatódtak napjainkig.
Már az első szakaszban feltűnik egy rímbeli egyezés a Rákóczi-nótával:
Jaj, régi szép magyar nép!
Az ellenség téged mikép
Szaggat és tép!
Mire jutott állapotod,
Romlandó cserép.
Balsors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!
A nép–tép rímpár tudatos kölcsönzés a Rákóczi-nótából.
A költemény ellentétre épül. A fordulópontot jelentő 4. strófa előtt („Hajh, de bűneink miatt”) álló két, szakasz a „bűnbeesés előtti” paradicsomi hazát ábrázolja. A 2. szakasszal kezdődő történelmi képsor egymáshoz szorosan kapcsolódó három gondolattal indul az ősök dicső honfoglalásában a vereckei hágón át a Kárpátokon való átkelésben az olvasó is szinte ott van:
Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
Attila hun király apja volt Bendegúz. Kölcsey korában a krónikák hun– magyar rokonítását illetve azonosítását még történeti hiteles ténynek tartották, s Árpádot Attilától eredeztették, de ez nemzeti programot jelentett a reformkorban.
Ezután a hazai táj birtokba vétele következik. A magyarságot Isten kegyelme felvirágoztatta az új hazában: az új föld bőven termett minden szükségest: bort, búzát, békességet:
Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
S ebben az öt évszázadban (996–1526) a magyar fegyvereket is áldás kísérte:
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.
Itt nyilván Zsigmond király 1420-as évekbeli és Hunyadi János 1450-es esztendőkben győztes hadjárataira akarja az olvasók figyelmét felhívni. Végül Mátyás király sikeres német-ellenes harcaira utal az 1480-as évekből.
A 4. szakasz első szava mély, fájdalmas sóhaj: Hajh. Itt következik be a fordulat a versben. A 4.,5.,6. szakasz körvonalazza az Istentől bűneink miatt ránk zúdított büntetés következményeit. Századonként megvan a magyarságnak egy-egy önemésztő bűne: a XI. században a pogánylázadások, a XII. században a frakcióharcok, a XIII. században a tomboló feudális anarchia a XIV. században a trónviszályok megérlelték a XV. században bekövetkező egyház- és nemességellenes huszita és parasztmozgalmakat. Mindezek ott zsongnak a költő képzeletében, amikor a Hymnus menetében a hajh indulatszó leírásával fordulat következik. Önkéntelen hangkitörése azokat a gondokat idézi, amelyek miatt elveszett a derűs, független nyugalom. A következményeknek azonban maga a magyarság az oka: nem szállt magába, nem tudott sorsának urává lenni, bűnt bűnre halmozott, s ezt bűnhődésnek kell követnie. A nemzeti bűnök miatti nemzeti méretű büntetés motívuma Horatiusnál tűnik fel az Ad Romanos című műben, ahol a nép vallástalansága és a családi erkölcstelenség lesz Róma bukásának oka. A 16.–17. században a hitújítás hívei és ellenfelei egymást vádolták azzal, hogy magatartásukkal, tevékenységükkel felidézték Isten haragját és büntetését az egész nemzet ellen. A Szigeti veszedelem első énekében megtalálhatta a magyarság bűneinek felsorolását és ezért a magyarságra mért isteni büntetést. A bűn és bűnhődés körének végső megfogalmazásában Berzsenyi költészete jelenthette számára az elhatározó nagy élményt. Berzsenyi A magyarokhoz című versében a régi nemzeti erények kiveszésében jelöli meg az elkerülhetetlen pusztulás okát. Kölcsey is az ősök dicsőségének felemlítése után a gyáva, széthúzó, viszálykodó faj pusztulását jósolja versei ben. A Hymnusban azonban önálló megoldással él: nem vázolja fel a nemzethalál képét, megelégszik a jelen sivárságának bemutatásával. A költő nem sorolja fel a bűnöket, amelyekért a magyarságnak bűnhődnie kell, csak egyet említ, de azt nyomatékosan: a belső árulást, az egység hiányát, a széthúzást.
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, Kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!
Bújt az üldözött, s felé
Kard nyúlt barlangjában,
Szerte nézett s nem lelé
Honját a hazában,
Ezután az eddigi múlt idő hirtelen jelenbe fordul, és most már így is marad a 7. szakasz végéig, ami azt jelzi, hogy kétségtelen a költő saját koráról beszél vagy a közelmúltról, talán a magyar jakobinusok kivégzésére is gondolhatunk:
Vár állott, most kőhalom,
Kedv s öröm röpködtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virúl
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!
Fel kell itt figyelnünk a költemény sajátos szerkezetére. Már említettük, hogy két ellentétes részre tagolódik, ám az első rész két boldogságot sugárzó szakaszával szemben (nem számítva a keretszakaszokat) négy szakaszban a komor bűnhődés képét kapjuk. Megfigyelhetjük, hogy az első egységben, második szakaszbeli „Kárpát szent bércével” szemben áll a második rész „Bércre hág és völgybe száll” sora ellentétes előjellel a hetedik szakaszból. A harmadik szakaszbeli „Zászlónk gyakran plántálád/ Vad török sáncára,” ellentétben áll az ötödik szakaszbeli: „Hányszor zengett ajkain/ Oz mán vad népének/ Vert hadunk csonthalmain/ Győzedelmi ének!” A Bécsen aratott győzelemmel szemben azonban nem áll semmi – a retorikailag nagyon hatásos elhallgatással jelzi a Bécstől elszenvedett vereséget.
A 7. szakasz ebben a szerkezetben redundáns, nincs egyértelmű történelmi megfelelője, hanem állóképekben siratja a totálisra növekedett pusztulást és a szabadságküzdelmekben hozott véráldozat hiábavalóságát. Ebben a szerkezeti szabálytalanságban lelhetjük meg a vers eszmei kulcsát. Ugyanis ha teljes párhuzamosságban állna egymással az áldás és az átok következménye, a nép felvirágzása és pusztulása, a fohász mintegy követelessé fajulhatna: levezekeltük a múltat, tehát Isten mintegy köteles helyreállítani a bűnbeesés előtti állapotot. Csakhogy Isten kegyelme Szent Ágoston és Kálvin teológiai felfogásában – és Kölcsey ezt tette magáévá – teljesen ingyenes: ki nem érdemelhető. Hozzá csak szánalomért esdekelhetünk, nem jogos jóvátételért. Az önmegváltás lehetetlen, ezt már a költő az előző versszakban tisztázta. Mégis a redudáns szakasz átbillenti az egyensúlyban levő mérleget. A szenvedés mértéke lehetővé teszi, hogy nemcsak a múltat, de a jövendőt is történelme purgatóriumával levezekeltnek tudja a magyar, mikor az ingyen kegyelemért, szánalomért sóhajt.
Szánd meg, Isten, a magyart,
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!
A Hymnus verselése formai bravúr. A vers 8 nyolcsoros strófából épül fel. A hangsúlyos magyar verselésnek azt az ősi formáját alkalmazza, ami a Kanásztáncban őrződött meg. A szakaszon belül a páratlan sorok kétütemű hetesek 4/3-as tagolásban, a páros sorok kétütemű hatosok 4/2-es tagolásban. Az azonos ritmusú sorok rímelnek egymással, tehát keresztrímet használ. A vers a nyugateurópai időmértékes ritmus követelményeinek ugyancsak eleget tesz: negyedfeles trocheusi sorok váltakoznak hármas trocheusi sorokkal, tehát a Hymnus ritmusát szimultán ritmusnak is tekinthetjük.
Őseinket felhozád 4/3
Kárpát szent bércére, 4/2
Általad nyert szép hazát 4/3
Bendegúznak vére. 4/2
A Hymnus először 1828 végén jelent meg Kisfaludy Károly Aurorájában. 1844-ben a Nemzeti Színház pályázatot hirdetett megzenésítésére. A pályázatot Erkel Ferenc nyerte el, s a színház énekkara hamarosan be is mutatta. Még ebben az évben nyilvános ünnepséget nyitnak meg a Hymnusszal. Ettől kezdve a gyönyörű költemény – méltó dallamával együtt – nemzeti énekünkké lett.
A Hymnusnak nem a terjedelme monumentális, hanem a mondanivalója fenséges, és a benne feltörő érzések mélyek, az egész nemzet szívéből és szívéhez szólnak.
LOVAS JÁNOS

kapcsolódók
  » Látó szépirodalmi folyóirat honlapja
 
további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet

 
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék