|
Tandori Dezső
F. Gy. közelítő ősze
"Levelekre napokig nem feleltem."
Egy gesztenyefánál a Duna-parton
ily levél-formák mellé tenyereltem,
s még jobban is jártam, hogy nem a tarkóm
vertem be, éppen csak pofára estem,
rázkódtam így, s feküdtem kicsit arcon,
és az ütés, amit a föld adott,
lehet, az őszé volt, lehet egyébé,
s kutyám, aki mellettem ballagott,
most oly pofácskát vág, hogy ő... hogy "érté?"
"nem érté?" Választ-nem-kapó, rakok
pakolást az arcra, var, nedvezésé
borítja bőrterepem kis darabját,
és ötnapos szakáll - - - - - kímélni kell! -;
napok az embert kézről kézre adják, és, jóllehet, sose "mást" érdemel, és várná, s ha leveles!, ugyanaztát, valamit visszakér valami hely. Hol negyvenöt éve itt lódögök, és, őrizetlen már, birkák hevertek, kutyámmal, éjten, hazalötyögök, arcom hordván hétszám valami jelnek: ősz jön; tágulnak szűkölő körök, kezeim ernyednek velük... hevernek. És valaki-valami válaszol: "Ne nyugtalankodj. Most elnyughatol."
|